Falakon kívül

[Kaspar Otlokir]

(C'íthass)

A barlang talaján felülve a szűrt fényben még épp ki tudod venni Rusnya körvonalait. A nagyobb baj az, hogy ez a fény valahonnan fentröl jön, ám a barlang falának futása nem egyenletes, vagy sima így a nyílást sem pillanthatod meg az aljáról. Rusnya nem nagyon zavartatja magát, a töled alig fél méterre csordogáló patakból oltja szomját. Néha rád is néz, ám nem viszi túlzásba a kedveskedést, magadhoz tértél, célját elérte.
Balra töled a barlang porozúsnak tűnö fala mellett, hasonló kis sziklán mint amit megközelítettél egy színét és fényét vesztett kristály árválkodik.
A barlang magassága sajnos távolról sem egyenletes, vannak helyek ahol mint a fejed felett is beszükül és kanyarog, jobbra töled pedig olyan boltozatos teremmé szélesül melynek túlsó határait jótékony homály fedi szemed világa elöl.
Meditációd arra volt elég, hogy rendezd gondolataid.
Odahaza a legkevésbé fogja öket érdekelni a mese a zölden vílágító kristályokról, és a nem fénylök sem hangzanak sokkal hihetöbben.
Az elsö dolgod az lett volna- Te is tudod- hogy mentorod, kit ismersz annyira, hogy erre képes legyél, a szellemnyelven értesítsd a küldetést vezetö fejvadász haláláról.
Talán mégsem állsz készen arra, hogy önállóan dolgozz, hisz már az elsö akadálynál rosszul döntöttél.
Nem túl megnyugtató gondolat, hogy valószinűleg már keresnek, és ezen már nem tudsz segíteni.

[Sessaryen]

(C'íthass)

*A barlang gyors szemrevételezése után tekintetem visszatér arra a pontra, ahol alig pár perce még az elmúlt napokon merengtem. Ökölcsapásként ér a felismerés: az elmúlt két hónapban egyszer sem próbálkoztam a legkézenfekvőbbel; szellemnyelven elérni öreg pszi-mesterem!*
< Hogy lehetnék méltó a klán szolgálatára, ha már az első tettem is balfogás...?> *Teszem fel magamnak a kérdést.*
< Olhoun szerint "a hibák a legjobb tanítómesterek, már ha túléled őket". Mindenesetre jobban teszem, ha hasznosítom a megtanultakat, ahelyett hogy csellengő gyerek módjára viselkedem.>
*Először is alaposabban szemügyre veszem a barlangot, ahova csöppentem, majd igazítok kicsit a látásmódomon, és szemügyre veszem a másik "szemszögből" is. Igaz így nem látok túl messzire, de rejtett dolgok is napvilágra kerülhetnek...
A szemrevételezés után, - ha nem találok semmi érdekfeszítőt - iszok én is a patak vizéből, arcomat megmosom, majd újra meditációs ülésbe helyezkedem, és útnak idítok egy "kopogtató" üzenetet mentoromnak. Tudatában vagyok, hogy kéretlenül nem tudok üzenetet váltani vele, de jelzésemet bizton érzi majd, így megkeres. Remélve hogy nem sokáig kell várakoznom, összeszedem gondolataim, és megfogalmazom jelentésem.*
< Hibáztam, Mester. Magasan képzett fejvadászok törtek ránk, Olhoun halott. Két hónapig lábadoztam, majd északnak - hazafelé - indultam. Egy barlangban zöld fényű kristályt találtam, elvesztettem eszméletemet. Ismeretlen barlangban tértem magamhoz. Jelenleg is itt tartózkodom. Utasítást kérek.>

[Kaspar Otlokir]

(C'íthass)

Amint kényelmessen elhelyezkedsz és megkezded a koncentrációt érzed szellemed testedböl kilépve röpke fényvillanásként szeli át azta mérhetetlen távolságot mi közted és Poldet Mester között van. Az öreg ereni nemes szinte azonnal válaszol "kopogtatásodra".
-Merre vagytok kölyök?! A klán már vagy két hónapja keres benneteket!!
Bár a gondolatoknak nincsen hangsúlyuk érzed a sürgetést mi a kérdés hátán érkezett.
Válaszaidat nem nagyon találja kielégítönek.
-Megkeresem Kirelhoet! Addig is mesélje el mindet részletessen! MI az hogy nem tudod hol vagy?
-Ezt a lehetö leghamarabb derítsd ki!
-De most vársz addíg míg segítek jelentést tenni!
Kirelhoe a klánod ügynökeinek közvetlen irányítója, ám vele sajnos nem vagy olyan kapcsolatban hogy ezt a beszélgetést közvetlenül folytasd le.
A kikérdezésed minden részletre kiterjedö, válaszaid talán elegendöek ahoz hogy ne begyűjtés címszó alatt folytassák keresésed.
Az egész procedúra közel másfél órát vesz el életedböl, és a végére már szét akar robbani
a fejed. Nem bánod mikor a legfontosabb kérdésre választ várva útra bocsátanak. Úgy tűnik csak a mázlid kímélt meg a klán által tanítottak saját börön megtapasztalásától.

A barlangban kezd lehűlni a levegö, és a nap ereje is csökken. Délutánra fordulhatott odakint az idö.

[Sessaryen]

(C'íthass)

*Lassan már megszokásból a bevált módszerrel kezelem fejfájásom: meditálok míg nem lanyhul. Amint ismét érzem a fejem a helyén, a patakhoz lépek és újfent iszom belőle. Bevillan, hogy "természetesen" sem víz, sem étel nincs az ellátmányomban, így ha nem jutok ki a barlangból valami "emberibb" környékre, bajban leszek. Lopva végigmérem Rusnyát.*
<- Na nem, EHHEZ nagyon éhesnek kellene lennem... >
*A fejfájás ellenére hálásan gondolok Poldet mesterre. Valószínűleg az Ő közbenjárása mentett meg a kínos pillanatoktól.*
<- El ne felejtsek valamilyen kis aprósággal köszönetet mondani neki, amint visszaérek.>
*Ehhez persze tudnom kellene, honnan is térnék vissza. Ez a kérdés - ha jól "vettem az adást" - Kirelhoe Magitort is felettébb érdekli.
Gyors körbetekintés után - ha nem változott a fényeken és a hőmérsékleten kívül semmi -, összeszedem a felszerelésem és lovam.*
<- Hmm, én még csak-csak, de Rusnya biztos nem fog falat mászni...> - vizsgálgatom a barlang felső régióit.*
*Ellenőrzöm felszerelésem, a hosszúkardom az oldalamra kötöm, míg a pugosst a vesémhez, keresztben. A lagosst egyenlőre hanyagolom, jól megfér a málhában. Utoljára odalépek ahhoz az átokverte kőhöz, keresek valami nyomot, ami érdekes lehet. Mindenesetre megjegyzem magamnak, hogy bármikor felismerjem, vagy le tudjam írni, ha kell. Aztán elindulok a barlang másik vége felé. Leellenőrzöm a kis patak folyását, merről-merre folyik. Ha járható út mellett folyik, akkor követem, remélve hogy kivezet a szabadba. Mivel kezd sötétedni, ösztönösen átváltok a hőlátásomra. Kicsit érdekesebben néz így ki a világ, de legalább nem kell fáklya eszkábálással tölteni az időt. Rusnyát száron vezetem magam után, óvatosan haladok előre. Biztos, ami biztos alapon meglazítom dobótőreimet is.*
<Kíváncsi lennék mennyit kell a kijáratig mennünk> -morfondírozok közben.*

[Craian]

{Craian cirn Dennirwen}

-...látja kedves? Az a hatalmas, fényes csillag a Cor Daleth az Útmutató. Tőle arrébb, épp afölött a torony fölött egyenesen, a Cor Númed a Visszatérő. Ez a két égitest van a legnagyobb hatással az utazásokra. Meg kell mondanom, nem vagyok tévedhetetlen, de még mindig sokkal pontosabban tudom fürkészni a jövőt, mint a madárbélben turkáló sarlatánok, vagy kártyavetők. Az szemfényvesztés. Ez tudomány; művészet. Most pedig hagyjon magamra... kérem. Már _bizonyára_ hiányolják odabentről.
<Hiányolja a rossznyavaja! >

<Mindössze két napja várakozunk és az utasok többsége már alig bír magával. Unatkoznak. Nem tudnak mit kitalálni. És ezek irigylik tőlünk a hosszú életet? Mit kezdenének vele? Két nap... két nyamvadt nap nem tudnak mit kitalálni...>

A Sompolygó Róka tatfedélzetén áll, hosszú köpenyébe burkolódzva a savanyú elf. Fölötte a csillagok, előtte Ifin városóriása, mögötte jó 2 heti hajóút... Akinek az imént magyarázott -fiatal, érdeklődő, felejthető külsejű lányka- valószínűleg már nincs mellette. Kevesen álltak le vele beszélgetni, amit Craian egyáltalán nem bánt, sőt. Aki mégis szóba elegyedett a furcsa külsejű "ifjúval"(merthát fajtája mércéje szerint még az) az hamar meggyőződött róla, hogy csak egy tudálékos, gőgös elf akitől jobb távol maradni.
Majd gondol egyet, jómaga is befelé veszi az irányt. Ha már a vacsoráról lecsúszott(pedig bizonyára "fenséges" volt) legalább a közhangulatot had rontsa...

[Kaspar Otlokir]

(C'íthass)

A barlang sötétjében csak különleges látásodra támaszkodva tudsz a hasadék elhagyása után haladni. Mivel hátasod teljessen rád van utalva, nem megy ez olyan gyorsa mint ahogy azt szeretnéd. Többször is kerülnöd kell mivel olyan részeken haladsz keresztül hol Te le tudnál csúszni ám lovad csak a barlang fala fogná meg. Így kerülgetve a különbözö képzödményket pocsolyákat, és sziklákat nagyon elfáradsz mire szemed fényt vesz észre. Sajnos ez elsöre a nagy megkönnyebbülés után hirtelen fordul csalódottságba. Egy repedésen keresztül vág be az immár nappali fény a barlangba. Újabb hoszabb keresgélés és kerülgetés után végül egy jókora nyílást találsz a bal kezed felé esö folyosó végén. Kilépve a napvilágra szemednek még szoknia kell a nap erejét. Jelenleg egy szikla párkányról tekintessz alá a tájra melyet zöldelö fenyves és egy kis tó ural.Kép
Töled jobbra poros csapás vezet le a hegyröl melynek oldalában, gyomrából elöbukkantál. Fogalmad sincs merre lehetsz, az biztos hogy ez nem Haonwell, ott nincsenek akkora hegyek mint az ami a szemed elé tárult.

[Kaspar Otlokir]

(Craian cirn Dennirwen)

Újra Ifin. Nem tudsz elszakadni számüzetésed Önön választott helyszínétöl. A kis kiruccanásod nem váltotta be a hozzá fűzött reményeid. Ismét árnyékra vetödtél, a hírek megint becsaptak, vagyis pontosítsunk, az emberek. Bár már jó ideje kénytelen vagy együtt élni eme különös állatfajjal, még mindig nem sikerült kiismerned öket. Az ígéret és a térkép mi a Quiron kis szigetére kellett volna vezessen valódinak tűnt. A tajték trón pedig túl nagy csábítást hordozott. Maradék vagyonodat feltéve újra elbuktál, mint azon a tisztáson ott Sirenarban. Csak most nem kitaszított lettél hanem egy bolond aki ábrándokat kerget.
A város hatalmas, van hely benne a hozzád hasonlók számára, ám kegyetlen és mindennek megkéri az árát. Tudod jól, vagyon nélkül mindössze napokat tölthetsz el itt.
A vidéken azonban minden mi fontos áthalad Ifinen. Így volt ez a kyrek elött, alatt és után is. Nincs más itt kell keresned Cranta romjait, hisz vissza Sirenar határára a Doardon bércei közé nem térhetsz.

A kabinban a már halálossan unt utitársaid pihengetnek. A fedélzeteröl a kapitány száll vízre holmi apró lélekvesztöben, hogy a Quiron hatalma elöl bebocsátást nyerjen Ifin ódon kikötöjébe. Néha átfut a hajó felett a világítótorony smaragd fénye, zöldre festve az étkezö kopott kárpitját.
Az asztalon van még pár comb és félig rakott tál a körettel, ám a megérkezésre adott vacsora romjai nem túl hívogatóak. Kabin ásító magánya jobban hívogat most mint bármely társaság mit az emberek nyújthatnak. Az étkezönek kikiálltott lyukban fülledt meleg és az emberi kipárolgástól bűzös levegö, nyomott, a lakomától eltelt emberek vannak mindössze. Még a leány sem tud számodra nyújtani semmi hívogatót, bár fajának mércéjéval tán nem is csúnyácska.

[Sessaryen]

(C'íthass)

*Első teendőm amint kiérek a barlangból a friss levegőre, hogy hálát adok Arelnek. Már nagyon utáltam a bányászvakondot játszani. A vakvezető kutya szerepe sem a legkedvesebb számomra. Szemügyre veszem a tájat, megpróbálok valami lakott részt keresni a környéken. A látvány mindenesetre teljesen lenyűgöz, bele is feledkezem a nézelődésbe.*

< Ahhh, teljesen meg tudom érteni hosszúéltű őseim! Ez az érintetlen természet egyszerűen LENYŰGÖZŐ!
DE, hol a bánatban lehetek???>

*Megpróbálom az ösvényen levezetni Rusnyát, bár a barlangi túra után ez nem jelenthet akadályt...
Ha láttam valami településnek nyomát, haladéktalanul arra veszem az irányt.
Ha nem, akkor levezetem a lovam az ösvényen, amíg nem érünk füves területre, ahol is engedem Rusnyát legelni egy kicsit. Persze arra vigyázok, el ne kószáljon messzire, nem szeretnék gyalogolni...*

[Kaspar Otlokir]

(C'íthass)

A táj szépségeiben gyönyörködve, nem kerüli el figyelmed a kis tavat körbefonó sárgás porszínű kígyó, egy szekér út. Ez legalább azt am megnyugvást hordozza hogy nem valamely ork "birodalomban" vagy hanem emberek lakta vidéken. sajnos hogy ez most toron, esetleg dél valamyle állama nem derül ki egyértelmüen. Eddig semmi jellegezetsset nem láttál ami eldönthené a dolgot. Na de az utak általában vezetnek valahova már csak a helyes irányba kell elindulni rajtuk.
Az ösvény, bár inkább sak vadcsapássá silányul azért biztonságossan vezet le a kis tóhoz. itt a dús zöld fűben és a víz mellet hátasod akár még le is telepedne, ha tudná hogy is kell . Az utat megvizsgálva arra jutsz hogy bár nem elhanyagolt, mégis meglehetösen ritkássan járt és nem kereskedelmi út. A szekérnyomokból mindössze annyit tudsz kihámozni, hogy a többségük a hegynek tart, míg lefelé csak pár elmosódott és régi sáv mutat.

[Craian]

{Craian cirn Dennirwen}

A vacsora maradványai a legkevésbé sem izgatják, az utasok talán mégannyira nem. Fáradtan hordozza végig rajtuk borostyánszín tekintetét, fejét épp csak meghajtja; és már fordul is, hogy kabinja felé vegye az irányt. A folyosó keskenysége még nem is zavarná, de alacsony mennyezete már annál inkább -az utazás elején nem egyszer járt pórul vele.
A kabin. Az apró fülke a hajó a hajó orrához közel. Szegényes felszereltségén az elf holmijai változtatnak csak valamelyest: a láda teteje felhajtva, benne ruhák, az ágy kellemesen összetúrva, az egyetlen ülőalkalmatosságon(egy lócán) penna, szénceruza és elrontott rajzokkal teli papirosok pihennek.
-Otthon, édes otthon..-
Köpenyét az ajtó meletti kis szegre akasztja, zekéjét, mellényét, ingjét és nadrágját gondosan hajtogatva a sarokban pihenő táskája mellé teszi. Még egyszer kinéz a kabinablakon a város felé, megpróbálja minél jobban emlékezetébe vésni a képet, majd(mint az elmúlt éjjel is) nekiáll lerajzolni. Ám nem jut sokáig, szinte már az elején elrontja(na nem rosszul emlékezett, csak a kéz nem engedelmeskedik az elme parancsának...). Talán az is közre játszik ebben, hogy másik kezébe megint belenyilalt a fájdalom.
Előkotorja a géztekercset, a balzsamos tégelyt, lehúzza kesztyűjét, letekeri a régi kötést, és elkezdi felrakni az újat... Mindeközben csendesen dúdolgat valami régi, szomorú elf dalocskát.

[Sessaryen]

(C'íthass)

*A tóhoz leérve megitatom Rusnyát, és kicsapom legelni, legalább ő egyen... Bár az éhség már nálam is jelentkezik, könnyedén elnyomom magamban az érzést... még. Gyorsan találnom kell viszont települést a közelben, ha nem akarok felcsapni amolyan botcsinálta vadásznak...
Én is iszom a vízből, majd a szekérnyomok tanulmányozásába merülök.*

< Hmm, a falvak ritkán települnek hegyre, ha mezőgazdasággal foglalkoznak. Ezek a nyomok viszont pont a hegynek sűrűbbek... Dilemma. Lehet hogy valamiféle bányászváros, település? Vagy favágótelep? Mindegy, tájékozatatást és élelmet csak tudnak adni...>

*Elindulok hát a sűrűbb nyomok után. "Begyűtöm" Rusnyát, majd a hátára pattanva elindulok a hegyeknek, a frissebb nyomokat követve...*

[Kaspar Otlokir]

(C'íthass)

A nyomok egyenessen a hegynek vezetnek, és kerülik azt körbe. A táj fokozatossan alakul a magasság változásához, azt, hogy ez milyen hirtelen elöször füled, majd légzésed jelzi. Meglehetössen meredek az út. Szó mi szó nem kímélték az állatokat kik itt hajtottak akkora szekerekkel amikre a nyomok alapján következtetsz. Több elég súlyos szekér nyomát és az átlagosnál több kíséröt vélsz felfedezni a fák árnyékában futú szekérúton. Érdekes de a nagy csoport ellenére nem sok vezetö szárra kötött málhás lehetett, legalábbis a szekereken kívül más itt nem haladt libasorban. Utad lassan már az éjszakába nyúlik , ám az útnak, a hegynek még nincs vége. Sajnos látod már a hóhatárt is, de a falut, vagy favágó telepet, az égbe szálló füstöt sehol. Ma már a fenyvesben fogsz éjszakázni, bár nem kell havat lapátolnod. Kérdés csak az, hogy ezt ki fogja jobban értékelni. A lovad, netán te, vagy a helyi ragadozók köre? Ahogy a lehunyó nap fényében körbepillantasz az erdö foltjában keletkezett tisztáson, látod a hegy túloldalán, és még több hegy társaságában vagy.

[Sessaryen]

(C'íthass)

<Arelre! Hova keveredtem? Most mi legyen? Menjek a ki tudja hová futó nyomok után , vagy forduljak vissza? Az éjszaka már itt fog érni az biztos...>

*A merre tovább problémáját holnapra halasztom, inkább tábort verek... Keresek száraz ágakat, tüzet gyújtok belőlük, és táplálom amíg ébren vagyok. Leszerszámozom Rusnyát, majd pányvára vetem. Remélem legalább Ő jól érzi magát. "Megágyzok" a pokrócommal, megveregetem lovam nyakát, majd utolsót téve a tűzre ledőlök. Ráhangolom elmémet, hogy bármilyen veszélyt jelentő zajra felriadjak, majd álomba szenderülök. Ilyenkor sajnálom, hogy az erdő nem igazán az én otthonom, de hát nincs mit tenni, késő bánat...

// off: pszi ébresztés beállítva...//

[Kaspar Otlokir]

(Craian cirn Dennirwen)

A kezed bekötözése és némi merengés elég idö arra, hogy a kapitány csónakja hangos kondulással csapódjon a hajó oldalát alkotó hajlott öreg gerendákhoz. Bár már többször megfordult fejedben az út során, hogy az ócska tákolmány minden utasával a tenger fenekén végzi- és ez a mostani döndülés volt a legkevesebb- ám lassan megszokta orrod a dohszagot, és a perclények társaságát. Sajnos fajod tagjai valamely ösztönös bizalmatlansággal fordultak feléd, aurád beszenyezted még ott Siranarban.

Átesve a szokásos kérdések özönén és a vámtisztek pofátlan kutakodásain végre lábaid a a mólók kövezetét tapodják. Elötted a saját gőgjében fulldokló, ám a ködben rengeteg lehetőséget nyújtó város, Ifin. A mákonyok és a boszorkánymesterek fővárosa a Quiron déli partján. A Tajték Trónus és Freiglund örököse. Ezer titok és az abbit bitorlója.

Az emberek forgataga nem hagy nyugodt órákat az elmélkedésre- mit órákat még perceket sem- így pár pillanat alatt a forgatagban találod magad és ebböl csak az északi nagy kapu és a Vörös út kiszélesedö öblénél tudsz szabadulni. Elötted a város, mögötted a kikötő. Feletted magaslik a páros kapuboltív melyet a hajdanvolt kyrek emeltek valamely jelentéktelen, ám annál hivalkodóbb helytartójuknak, és porba hullt Isteneiknek. A Vörös út ősöreg kígyó gyanánt tekereg keresztül a városon, mintúgy mint azt teszi mérföldek ezrein át Eriontól Ifinig.

Itt van hát a hely hol várnak rád elleneid és szolgáid, mivel még élsz így az élet újabb kihívásokkal és az emberek apró kellemetlenkedéseivel kecsegtet.

//Attól függően, hogy merre mész tovább a regaod az Óváros, vagy a Kikötő topicba írd, köszi.//

[Marcus]

Marcus Dal Tolcador
A tengeren, Abaszisz partjai mentén Obrat kikötője felé


A végtelen horizont peremén felbukkanó nap első sugarai vöröses fénybe borították az eget foltokban takaró fellegek alatt morajló hullámok tépázta tengert. A habokat szelő kétárbocos karavell dagadó vitorlákkal haladt a közeli sziklás partok mentén, melyek néhol megtörve, kisebb öblök hosszú homokos partjává alakultak át, egy-egy halászfalunak adva helyet. Már öt napja hagyta el Narvan kikötőjét az Antera Csillaga nevű kereskedelmi hajó, és haladt jó széllel Obrat forgalmas kikötője felé. A tenger sós vize áztatta fedélzeten tengerészek sokasága végezte minden napi feladatát. Voltak, aki az árbockötelet feszítették, mások éppen a szálkás fapadlót sikálták, míg páran a hátsó tatnál álló árbocra másztak fel. Egyetlen alak állt mindössze a korlátnak támaszkodva, és figyelte a hajó által keltett habos fehér hullámokat. Mikor varkocsba font hajába bele-bele kapott a lágy sós levegőjű tengeri szellő, szemeit becsukva hagyta, hogy a kellemes levegő nap barnította arcát simogassa. Sötét vászon zekéje félig kinyitva lengedezett domború mellkasán, bal kezét vastag fekete vászon nadrágja szíján függő vaskos kardjának markolatgombján nyugtatta, míg jobbjával a korlátot támasztotta. Az Antera Csillagának egyetlen utasa, ki Narvan kikötőjének egyik füstös kocsmájában egyezett meg súlyos ezüstökért Nevil kapitánnyal, hogy utasként velük tart Abaszisz partjaira. Ritkán látták a fedélzeten a megtermett fiatal férfit, aki legtöbbször a legénységi szállás melletti kis raktárban kialakított szállásán tartózkodott, olykor a hajó gyomrában álló, élő állatok számára fenntartott karámnál öles termetű fekete lovánál.

Marcus Dal Tolcador nem szenvedte a tengert. A ringó hajó - melyben ezelőtt sosem volt része - eleinte több alkalommal okozott számára kellemetlen rosszulléteket. A napok alatt lassan megszokta az ingatag talajt a lába alatt, és leszámítva egy-egy kisebb émelygést, tengeribetegsége alább maradt. Csendes volt az út, kivéve a három nappal korábban feltámadt vihart, mely miatt el kellett hagyni a part mentén húzódó biztonságosnak mondható hajózási útvonalat, nehogy a karavell a sekélyebb vízben felbukkanó sziklás zátonyok egyikének sodródjon. Ugyan közel egy napot veszítettek, de Nevil kapitány szerint - ki már több tucatszor megjárta ezen utat - ha Antoh is kívánja, és a szél ezáltal továbbra is kedvez, napnyugtára elérhetik Obrat kikötőjét. Marcus azonban nem bízta magát holmi szeszéjes istennő kegyeire, minden reggeli és esti imájába urának Dartonnak nevét fűzte. Most is távolban elterülő csipkés partot fürkészve egyetlen gondolat járt a fejében: Minél előbb partot érni, elhagyva ezt az átkos, kiszámíthatatlan tengert.