avagy az egyénekről
[…] Az általunk tipikusnak tekintett kráni mentalitás főként a középső tartományokban lehet jellemző. A külső tartományokban az eszmék
tisztaságát az élet nagyfokú változékonysága mellett külvilági befolyások is veszélyeztetik, a Tiltott Tartományok mentalitásának elemzéséhez pedig olyan messzire kellene rugaszkodnunk, a valóság általunk ismert fogalomkészletétől, hogy az már szétfeszítené e tanulmány kereteit.
Ráadásul Krán lakói közt vélhető többségben vannak azok, akik a ranagoli eszményt csak távolról követik, illetve sajátosan értelmezik. Utóbbira csoportszinten a nagy számban tenyésző Káosz-Szekták ( misztikus irányzatok a Ranagol-hiten belül, amelyek a huszonnégy Káosz-angyal valamelyikének hódolnak, s az általa jelképezett utat követve kívánnak közelebb kerülni a Kosfejes Úrhoz ) ,
vagy a kráni elfek szolgálnak a legkézenfekvőbb példával, de számtalanféle deviancia és sajátos, a tipikustól akár a végletekig is eltérő út lelhető fel az egyének körében is, amiket – hozzáteszem – Ranagol eredményszemléletű eszmerendszere mégis támogatni képes. […]
A Birodalom lakóinak mentalitását legelsősorban meghatározó ranagoli lételveket a Rayvanhurnak tulajdonított Katekizmus foglalja össze legtisztábban, ezért a kráni lélek megértéséhez először azt kell megismernünk és értelmeznünk. Központi tanításai szerint:
- Az élet örök harc a túlélésért és a kiemelkedésért, ezért mindig mindenki ellenség.
- A hatalom önmaga igazolása. Amire képes vagy, azt jogod is van megtenni pusztán annál fogva, hogy amely dolgok sorsa felett képes vagy döntést hozni, azok a hatalmadban állnak. Ha nem élsz a jogoddal, más fog és ez gyengeség, ami miatt elpusztíttatsz a harcban.
- Az eszköz nem számít, az egyetlen értékmérő az eredmény, mivel a harc szabályait mindenkor a győztesek határozzák meg. A mások által felállított törvények csak azt kötik, akinek nem áll hatalmában átlépni őket – a kiemelkedett viszont maga határozza meg a létezésének törvényeit.
- Az érzelmek akadályozzák a helyes cselekvést, ezért hátráltatják a kiemelkedést. Aki nem képes uralni őket, azt elgyengítik, ezért alulmarad azzal szemben, akit nem kötnek gúzsba ilyen korlátok.
Minekutána a kráni gondolkodásmód az e négy tanításra épülő eszmerendszeren alapszik, így a jellemző gondolati séma és az úgynevezett kiemelkedés folyamata is kizárólag ezek fényében értelmezhető. Megértésükhöz ugyanakkor nem elégséges csupán ismerni őket, fontos érteni is a krániak számára hordozott pontos jelentésüket.
(Megjegyzés: Hogy a Birodalom lakói felé pontosan kik közvetítik és magyarázzák őket, a külvilág számára máig sem teljesen tisztázott kérdés. A papi réteg, legalábbis abban az értelemben, ahogy azt a Határon túl ismerik, teljességgel hiányzik Kránban. Inkább megvetést, mintsem tiszteletet ébreszt a krániakban, ha valaki egy felsőbb hatalom odaadó szolgálatának szenteli az életét, lévén értékrendjük szerint ezzel épp a saját jogon történő érvényesülés, a kiemelkedés
lehetőségét adja fel egy külső támasz reményében, vagyis nem csak elismeri, bele is nyugszik a gyengeségébe. E sajá-
tosan kráni megközelítésnek köszönhetően az ilyen személy szava nem volna alkalmas arra a morális értékközvetítésre, amit a papságtól általában megszoktunk... (...)
Yneven egyedülálló azonban a kráni vérpróféták és káosz-szekták léte, akik nem elhanyagolható szerepet játszanak a ranagoli eszmék magyarázásában, de nem megszokott prédikációk és misézés útján.
Továbbá gyaníthatóan a belsőkráni hatalmak is gondoskodnak valami módon az ideológiák saját értelmezésüknek és céljaiknak megfelelő terjesztéséről. Ezen túlmenően azonban a lételvek megértését és befogadását a krániak számára minden valószínűség szerint azok mindennapi megélése segíti elő leginkább, melynek során aki nem képes maradéktalanul a magáévá tenni őket, menthetetlenül bukásra van ítélve a túlélésért folytatott küzdelemben.
A lételvek értelmében minden kráni felsőbbrendűségre, dominanciára és tökéletességre törekszik. Életük, mi több, egész társadalmuk elsődleges fókusza – saját fogalmukat használva – a kiemelkedés, melynek során határaik kitágításával mind többé válnak, miáltal elsősorban önmaguk, és eközben egyúttal társaik fölé emelkednek. Céljuk elérése érdekében csak az korlátozhatja őket, amit maguk korlátként elfogadnak, így a felhasznált eszközök nem, egyedül az elért eredmény számít. A kiemelkedés útját járó léleknek ezért uralkodnia kell az őt gúzsba kötő érzelmeken és indulatokon, s képesnek kell lennie átlépnie azok korlátain. E látszólag egyszerű irányelv értelmezése azonban – elsősorban idegensége
okán – számos tévképzet számára szolgáltatott és szolgáltat mindmáig táptalajt még azok körében is, akik érteni vélik a Birodalom lakóinak lelkét.
Ranagol vallása a látszat ellenére nem az érzelmek elvetését, vagy teljes kiirtását hirdeti, amiképp azt még a téma avatott
kutatói közül is sokan tudni vélik, hisz ez végtelenül meggyengítené a kiemelkedni vágyót, aki az érzelmek
és indulatok hiányában a motivációit is elveszítené – nem csak a kiemelkedésre és a harcra, de szél-
sőséges esetben akár még a túlélésre is.
Teljes elnyomásuk helyett valójában az érzelmek
fölött való maradéktalan uralom – a mentál tökéletes uralma az asztrál fölött – a tanítás célja. Megvalósításához azon érzelmeket, melyek hátráltathatnák a kiemelkedés érdekében szükséges döntéseket (mint a szeretet,empátia és ragaszkodás) el kell nyomnia és ki kell irtania magából a kiemelkedetteknek, a célja szolgálatába állítható érzelmeket (ilyen az ambíció, a nagyravágyás, az uralkodás iránti vágy, vagy esetenként a gyűlölet is) ellenben meg kell lovagolnia, elnyomásuk helyett fel kell erősítenie és uralnia kell őket. Ezáltal valósul meg a tökéletesnek tekintett, az egyént szolgáló, nem pedig őt irányító asztrál.
Ennek megfelelően az önmaga fölötti uralom a kiemelkedés egyik lépcsője, de akár útja is lehet, ami által a lélek közelebb kerül a felsőbbrendű állapothoz. Ezért tartják olyan nagy becsben a vérprófétáikat, egyes élőszenteket, vagy egyéb, lelki tökéletességük okán felsőbbrendűnek tekintett személyeket, akik a szűken értelmezett, hatalmi elvű szemlélet alapján pedig alig volnának többek az egyszerű nayanoknál. Az önkontroll, a lélek tökéletes és tudatos uralása révén azonban mégis kiemelkedetté váltak.
[…] A tökéletesnek vélt – felesleges érzelmektől megtisztított – lélek csupán egyetlen motivációt ismer el, ami az egyént cselekvésre indíthatja: ez a kiemelkedés és az érvényesülés vágya, az érdek. Kránban minden esemény és történés hátterében ez áll, mindent az érdekek kiismerhetetlen hálója mozgat, ahol az egyéni érdekek keverednek, sőt gyakran konkurálnak a csoportérdekekkel, hogy végül az erősebb, dominánsabb fél kerüljön ki győztesen a kiemelkedésért folytatott harcból. Ez a szigorúan érdekelvű, számító szemléletmód – amit a pyarroni értékrendekben pozitívnak tartott eszmék elnyomása és a másokon átgázolni képes érvényesülés piedesztálra emelése, valamint a gátlások teljes levetkőzésének tanítása tesz teljessé – az oka annak, hogy minden kívülálló viszolygással teli félelemmel tekint a kráni erkölcsökre, melyeket a hetedkor kontinentalista4 értékrendje az elvetemültség valaha ismert legtisztább megnyilvánulásának tekint. Ez a bonyolult
érdekhálózat hozza létre továbbá azt a kráni struktúrákra jellemző káoszból születő rendet5 is, ami szintén felfoghatatlan és elfogadhatatlan a legtöbb kívülálló számára.
káoszból születő rend: Rayvanhur katekizmusa szerint szilárd rend csak az örökös változás káoszán alapulhat, mivel a struktúráját egyedül ez teszi kellőképpen dinamikussá a fennmaradáshoz.
Változások Törvénye: Ranagol legfőbb tanítása, mely kimondja, hogy minden törvény változik, nincs örök érvényű állapot, hatalom, vagy igazság. Ennek értelmében a kiemelkedettebb mindig letaszítja, és uralkodik a kevésbé kiemelkedett felett.
Minek köszönhető, hogy ennek ellenére mégis szervezetek, klánok képesek kialakulni és közösen munkálkodni ebben az közegben? A válasz magában a kérdésben keresendő. Az érdekvezérelt kráni társadalomban az egyén az állandó fenyegetettség közepette önmagában végtelenül kiszolgáltatottá válik, ezért a csoporthoz tartozás, a csoportalakítás minden kráni számára alapvető létérdek és szinte a születésétől tanult, ösztönös szükséglet. Noha szervezeten belül eltérhetnek – és gyakorta el is térnek – az egyéni részérdekek (ami intenzív belső pozícióharcot eredményez), de a csoportérdek, a fennmaradás és az előbbrejutás közös célja állandó, kikényszerítését pedig a diktatórikus, tekintélyelvű vezetői erő segíti elő, ezért amint külső fenyegetés éri a közösséget, az azonnal képes az egységes fellépésre.[…]
Sokat hangoztatott tévhit Krán kapcsán az is, hogy a kiemelkedés tanításának értelmében bárki egyszerűen az általa meggyilkolt személy helyébe léphet, ezért a társadalom működése a puszta öldöklésre épül. A Birodalom tényleges megértéséhez fontos azonban látni, hogy Ranagol – minden ellenkező híresztelés dacára – nem a vérfürdő istene, hanem a hatalomé és a kiemelkedésé. Ezek elérése érdekében tökéletesen elfogadhatónak tekinti ugyan – bizonyos körülmények között pedig el is várja – a pusztítást, de az tanításának akkor sem központi eleme, vagy célja, csupán lehetséges eszköz a kiemelkedéshez, épp ezért önmagában nem is igazolja azt (emellett ne felejtsük el, hogy a kiemelkedés – mint fentebb bemutattuk – értelmezhető pusztítás nélkül is).
A kráni társadalmi rend ráadásul, bármely hihetetlenül hangozzék is a fentiek fényében, a maradéktalan tekintélytiszteletet hirdeti. A kiemelkedettebb a kevésbé kiemelkedett fölött áll: a hatalmában tartja és rendelkezik vele, a lételvek értelmében akár az elpusztításáról is dönthet. Miután ez nyilvánvalóan az alárendelt érdekei ellen való volna, a rendszer az életben maradás érdekében a státusz iránti maradéktalan tiszteletadásra tanít, ami már igen korán beivódik a kráni gyermekek személyiségébe. Az átlagos kráninál udvariasabb és kötelességtudóbb nép ezért kevés akad Yneven.
Kráni mércével egyetlen igazolható kivétel létezik csupán az érdekelveken és tekintélytiszteleten alapuló hierarchikus kötelezettség alól – ami egyúttal a kiemelkedés egyetlen elfogadott módja is: a mindenek felett álló szabály, a Változások Törvénye. Rendelése szerint a kiemelkedni vágyó akár az útjában állók elpusztítása árán is érvényesítheti a kiemelkedési jogát, hiszen Ranagol tanításának szellemében önmagával szembeni kötelessége alkalomadtán próbára tenni a Változások Törvényét. Erre azonban a józan ész szerint csak akkor van módja, ha csakugyan kiemelkedettebbé vált a felette állónál! Nem tévesztheti ugyanis szem elől, hogy a próbálkozást kizárólag a teljes és vitathatatlan siker teszi elfogadhatóvá. Míg maradéktalanul be nem igazolódik az egyén joga a kiemelkedésre (vagyis az eredmény tökéletesen, végleges formájában, őt nem igazolja), a kísérlet a fennálló rendszert bomlasztja, ezáltal érdekeit és integritását közvetlenül sérti, ezért az minden eszközével szembeszáll vele. Ha ellenben az eredmény igazolja a próbálkozót, úgy bizonyítást nyer a változás szükségszerűsége és a kiemelkedetté vált személy új státuszát elfogadja a rendszer.
A szabályokat ugyanis mindig a győztesek határozzák meg.
E tekintetben pedig a siker csakis akkor nyer tökéletes igazolást, ha az érintettek maradéktalanul elismerik és elfogadják azt. Amíg akad, aki kétségbe vonja – márpedig amennyiben a közösség érdekeit sértette a lépés, akkor bizonyosan lesz ilyen –, addig ővele, az ő igazával szemben is bizonyítani kell a kiemelkedettséget; egészen addig, míg akad olyan, aki kétségbe vonja a kiemelkedés jogát.
A fentiek értelmében tehát a Változások Törvényének tökéletesen időzített kihasználása az egyetlen elfogadott kitörési lehetőség a hierarchikus rendből, következésképp az alacsonyabb rangú személy csak akkor tör a felette álló posztjára, ha tökéletesen meggyőződött arról, hogy csakugyan kiemelkedettebb annál és kész ennek bizonyítására. Ellenkező esetben a rendszer érdekei ellen vét a nála kiemelkedettebb elleni támadása, ami főbenjáró vétek – és többnyire végzetes hiba. Többek között ez alapozza meg az idegenszerű gondolkodásmód mellett a kráni jellem másik jellegzetes ismérvét: a türelmet és a tökéletes beilleszkedést a hierarchikus rendbe.
Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy mindezek ellenére mégis sokkal gyakoribb a rendszer nem legitim áthágása, a kiemelkedés útjában álló azonos, vagy akár magasabb rangú vetélytárs szükségszerű eltávolítása – ami a szokásrend szerint látszólag elfogadhatatlan volna. Fontos azonban látni, hogy egy akadály megsemmisítése végső soron az érvényesülést és ezáltal a kiemelkedést szolgálja, ezért – még ha tiltott is – bizonyos értelemben elfogadott, sőt bevett gyakorlatnak tekinthető, és a krániak eredményszemléletű, pragmatista értékítéletével tökéletesen összefér.Természetesen ez – mivel a rendszer és a csoport érdekeit és stabilitását veszélyeztetheti – soha nem lehet legtim cselekedet, ezért a közösség minden erejével ellenáll neki és megsemmisítéssel fenyegeti az elkövetőt.
A túlélésének tehát egyetlen feltétele van csakúgy, mint a legitim előrejutásnak: a teljes siker. Vagyis ez esetben az, ha nem derül ki, s ily módon a rendszer bosszúja nem érheti utol a tettest, vagy a lépés – legalább utólag – elfogadható módon igazolható, és ezért nem marad, aki kétségbe vonná.
Az eredmény ugyanis – kizárólag siker esetén – szentesíti az eszközt, hiszen a szabályok csak azokat kötik, akiknek nem áll hatalmukban átlépni őket. Ez a végletes kráni pragmatizmus alapja.
Mint látható a viszonylagos stabilitás ellenére lenyűgözően rugalmas, a viszonylagos rugalmasság dacára pedig mégis végtelenül stabil a rendszer, és a közhiedelemmel ellentétben a működése távolról sem a folytonos pusztításra, hanem sokkal inkább a beilleszkedésre, a türelemre és a taktikus időzítésre épül, még ha az eszközeiben nem is válogat.
Folyamatos változása során az arra érdemesek kiemelkednek, az érdemtelenek pedig elbuknak, táplálva a rendszer dinamikáját, de egyben a fennmaradását is. Mindenki a képességei, ereje és kiemelkedettsége által meghatározott helyet foglalhatja el, de bármikor joga van próbára tennie magát, bizonyítani a kiemelkedettségét, és saját jogon meghatározni új helyét a társadalmi rendben.
Mindemellett a rendszer természetesen fenntartja az alkalmasság folytonos bizonyításának szükségességét is: akár külső kényszerre, akár felettes utasításra, egy kráni mindig teljes elkötelezettséggel reagál, hogy igazolja a belé vetett bizalmat és jogosultságát az elfoglalt pozíciójára.
Márpedig a felettesek az ilyen típusú bizonyításra sűrűn adnak lehetőséget, mivel alapvető elv, hogy a hogy "a hűség és képesség csak akkor értékes, ha próbára teszik”, s ezért folyamatosan a képességeik határait súroló feladatok elé állítják az alattuk állókat.
[…] Az azonos, vagy közel azonos pozíciójú személyek és közösségek között az érdekérvényesítés a kiemelkedés kapcsán taglaltakhoz hasonló általános elvek alapján szerveződik. Mivel azonban kapcsolataikat nem korlátozza alá-, vagy fölérendeltségi viszony, így versengésüket csupán egyetlen elv szabályozza, ugyanaz, ami a rendszer egyetlen belső szabályozója is: sem a versengés, sem pedig annak végkimenetele nem veszélyeztetheti, vagy gyengítheti a rendszert, mivel az annak az érdekei ellen való volna és ennek megfelelően lépne föl vele szemben. Így a megfelelő időzítés e tekintetben is a legfontosabb záloga nem csak a sikernek, de az életben maradásnak is. Ettől eltekintve az egymás közötti erőviszonyokat az örök harc szellemében szabadon határozzák meg az azonos státuszú személyek és szervezetek, ami a kráni társadalmi rendszerben a leginkább széles teret biztosítja a kreatív, és gyakran véres érdekérvényesítésnek. Ennek köszönhető többek között a fejvadász-testvériségek virágzása, az örökös nyílt és árnyékháború, a vadászháborúk, orgyilkosságok és az összes többi hasonló eleme a kráni mindennapoknak. […]
Az örök harc során a gyengék elhullanak, az erősek és gátlástalanok pedig kivívják a jogot, hogy tovább harcoljanak a túlélésért és a kiemelkedésért.
árnyékháború: Kránban őshonos szokás; két, egymással látszólag békében élő hatalmi csoportosulás titkos küzdelmét nevezik így. Az árnyékháború eszközei nem seregek és hadvezérek, ostromok és csaták, hanem merényletek, emberrablások és más, alattomban kitervelt és végrehajtott akciók.
vadászháborúk: A kráni fejvadász-klánok között időről időre kirobbanó véres viszályok, melyek néha évszázadokon át szünetelnek, előbb-utóbb azonban mindig kiújulnak, s végül óhatatlanul az egyik testvériség teljes pusztulásához vezetnek.
Kráni Torony: Ranagol félisteni fattyai által alkotott létsíkzárvány Krán szívében. A természet törényei itt érvényüket vesztik – illetőleg mindig az épp odabent tartózkodó istenfattyak tetszése szerint változnak.
