Sarutobi Sasuke-hoz címzett fogadó

[A Dorcha]

A fogadó

A fogadó nevét a híres harcművészről kapta Sarutobi Sasukéról akiről számtalan monda kering szerte Tiadlan vidékein. Mesélik, hogy olyan ügyesen ugrált Elya lapos háztetőin mint szöcske a fűszálak között, hogy több órán át visszatudta tartani a lélegzetét és hogy egyszer még a Dorchát is kihívta egy barátságos párbajra ami végül döntetlennel végződött. Hogy ezekből a mende-mondákból mi igaz azt senki sem tudja biztosan ám az tény, hogy az öreg mester a nagy ivók közé tartozott. Ezért és persze külön kérésére is, emeltek egy fogadót ott ahol a sírja áll. A sírját bárki megtekintheti a fogadó kertjének egy elkülönített részében.

Maga a fogadó Tiadlan egyik legnagyobb és leghíresebb fogadója. Hírnevét hírhedt vendég szeretetéről és alacsony árai miatt érdemelte ki. Természetesen az épülethez tartozik kocsma és étkező rész is mely egész nap a helybéli és megszálló vendégek rendelkezésére áll.

A fogadó kinézete a niraei építészet stílus jegyeit viseli. Egyszintes fából épült épület, könnyed eleganciával és papír ajtókkal. A bejárata előtt természetesen mint mindenütt Tiadlanban a vendégeknek le kell vetniük lábeliüket és így léphetnek be az épület elő csarnokában, ahol már szolgálólányok várják az igen tisztelt vendégeket, hogy elvezessék őket szobáikba illetve a kocsma helyiségbe. Ez az a hely ahol a bejelentkezhet a megszálló vendég és egyúttal a szobafoglalások is itt történnek. Mind ezt Kantarou asszonynál lehet meg tenni aki egy végtelenül kedves és hálás idős hölgy.

A kocsma helyiség egyedüli ura Ichinomiya Kantarou mester aki az asztalok tisztaságától a rendetlen vendégeken át mindenen rajta tartja a szemét. Az öreg urat mindenki csak Kantarou mesternek hívja, valószínűleg azért mert régebben harcművész lehetett ám ezt senki sem tudja biztosan. Mindenesetre az alacsony hosszú fehér bajszú és szakállú öreg úrral senki nem mert eddig még kikezdeni aki még is az messze messze elkerüli még a fővárost is.

A fogdó belső udvarában találató a kert mely szintén tradícionális műremeke és büszkesége a fogadónak. Itt aztán mindenki tehet egy könnyed sétát illetve meditáhat.

A kocsma árai igen alacsonyak. Ám aki itt beakar rúgni annak igencsak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen itt tea és rizspálinka kivételével nem igen akad más erősebb itóka. Ide inkább csak beszélgetni mint sem berúgni járnak az emberek.

A fogadó szobái egyszerűek ám még is rendben tartottak és megnyugvást hoznak minden vendég számára.

Ami ebben a fogadóban meglepetés lehet a távoli földről jött kalandozóknak az a bútorzat. A kocsma részben ugyan is alacsony asztalokkal és mellettük párnákkal találkozhat az igen tisztelt vendég amelyeken kényelmesen helyet foglalhat. A hálószobákban tatamit (ez egyfajta vastag szőnyegnek felel meg) és egy gyékényt talál, azon gondosan megvetett ágyat vastag lepedővel és takaróval.

[Capricorn]

Mikor a kis ipse örömében felkiált, és tüsténkedni, meg invitálni kezd, elkap az aggodalom. A mesterem soha nem mondta, hogy a pénznek, amit tőle örököltem mágikus hatalma van. Csak még a hatását kell megfejtenem. Több verzión agyalok, mert jó, és rossz hatású mágia egyaránt porondon lehet.
Egy: rontja a látást
Kettő: növeli az erőt
Három: kicsinyít ezt-azt
Négy: láthatatlanná tesz bizonyos dolgokat
Öt: na ezt még kimondani sem merem
Az aggodalmam tárgya nem nagy, csak úgy cirka négy-ötszáz font. Jelesül a lovam. Az első verzió esetén egyszerűen nem látja, a második esetén olyan ereje lett a pénztől, hogy meg van győződve róla, hogy őt is elbírja. Itt persze a dologba lehet, hogy bejátszik a harmadik verzió, miszerint a paripám is fel tud ülni mellém a járműre az általa érzékelt méretei okán. Ebben az esetben nem egy állatbarát, mert neki nem hoz kispárnát. A negyedik verziónál egyszerűen nem látja, az ötödikről nem ejtek szót, mert nem akarom még gondolatban sem megbántani a nyomorultat. Rövid gondolkodás után a riksa után kötöm a hátast, én pedig elhelyezkedem az ülésen.
Az út során annyira lenyűgöz a város szépsége, élete, pezsgése, hogy teljesen belefeledkezem. Olyannyira elmerülök a gondolataimban, hogy mikor jelzi a végállomást, igazán nem is figyelek arra, amit mond. Ennek okán kis híján letorkolom, miszerint nem egy nyelvet beszélünk, és nem cipőt akarok venni, hanem fogadót keresek. Szerencsére hamar visszatérek a való világba, érzékelem a cégért, és rájövök a lábbelik titkára. Megköszönöm segítségét, és reménykedve, hogy nem hosszú idejű a látását rontó mágia útjára engedem. Mikor lovam elcsattog mellettem rá kell jönnöm, hogy a városnak is van varázsereje. Nekem az eszemet vette el. Ugyanis elfelejtettem leoldani a kocsiról a patást. Soványmalac vágtában rohanok utánuk, és miután sikerül visszaszerezni jogos tulajdonom, visszaindulok a fogadó felé kezemben a gyeplővel, amelynek a végén lovam nyihog.
-Ne röhögj mert eladlak söröslónak-szidom le a szemmel láthatólag virgonc állatot. Mit képzel ez magáról? Most kiröhög, holnap meg majd azt követeli, hogy ő üljön az én hátamra.
Először is megkeresem az istállót és leadom Nenát. Ellátom az istállófiút jó tanácsokkal, mert be kell vallani idegenekkel gyakran komisz a lóhölgy. Főleg, ha olyan jó kedve van, mint most is. Rengeteg tréfát eszel ki, hogy "szórakoztassa" alkalmi gondozóit, akik az esetek túlnyomó többségében nem sikítanak a röhögéstől. Érthető. Egyetlen lovász volt, aki tényleg értékelte Nena humorát, vele világi nagy cimborák is lettek.
Ezután célba veszem a bejáratot, illedelmesen leveszem a csizmácskám és belépek a fogadóba Harsányan, hangosan nagyot köszönve.