Történelem

[Kék Herceg]

Az egységes Erv Királyság széthullása Erent érintette a legsúlyosabban, hiszen területe az egykori királyság magja, fővárosa pedig az erv királyok székhelye volt. A későbbi századokban ereni uralkodók sora fáradozott azon, hogy újraegyesítse a hercegségeket – természetesen saját fősége alatt –, de próbálkozásaik mindmáig nem jártak sikerrel. Bár az egyesítés esélye szinte elenyésző, mégis vannak olyan politikai körök Erenben, amelyek feltétlen hívei az egységes erv állam megteremtésének, és titokban ennek megvalósításán mesterkednek.
A hercegséget ezirányú szándékai sokszor sodorták viszályba szomszédaival: három grófságot még az első évezred során elcsatolt Haonwelltől, de több háborút vívott Gianag és Erigow ellen is. A legsúlyosabb harcokra Baerre („Medve”) Migan (2237–2259) hercegsége alatt került sor. Az uralkodó meghódította Gianag délkeleti grófságait és vereségeket mért az erigowi hercegi hadra is, közben azonban oly mértékben meggyöngítette saját országát, hogy az a toroniak prédájává vált a VI. zászlóháborúban (2245–2253). Kisebb összezördülések azóta is történtek az erv utódállamok között, de ilyen mértékű ellentétekre nem akadt több példa.
A Pyarron szerinti VIII.században a három részre osztott erv állam középső tartománya, mely első hercege jóvoltábol viseli pompás székvárosának nevét. Az egy vérből való dinasztiák - Toron fenyegetésére való tekintettel - kezdettől fogva szoros kapcsolatott tartottak fent egymással, utóbb, a Pyarron szerinti II. évezred derekán létrehozták új testvériségüket, az Északi Szövetséget.
A Szövetség másik két alapítója, Gianag és Haonwell is híres rettenthetetlen fegyverforgatóiról, a három állam közül mégis Eren őrizte meg, legtisztábban harcos hagyományait; itt becsülik a legtöbbre azokat, akik a csatatereken hívták fel magukra a figyelmet.
A hercegség szinte állandó háborúságban áll a nyugati határvidékét veszélyeztető félvad törzsekkel, akik ellen majd’ minden évben kisebb-nagyobb büntetőhadjáratokat indít. Az elmúlt évszázadok legjelentősebb ilyen háborúja a Csonttörők ork törzse ellen folyt, akiket három év véres csatáiban űztek a toroni határok mögé (3478–3480). Nem telik el emberöltő háborúk, hadjáratok nélkül; Eren seregei, ha nem Toron ellen küzdenek, a nyugati határszélen élő nomád csoportok megzabolázására fordítják erejüket. A nyugati-délnyugati végek lakói nem formáltak államokat; saját, mások számára átláthatatlan törzsi, nemzettségi, faji háborúikban dől el, ki birtokol egy-egy földdarabot. E küzdelmek ritkán sértik a Szövetség, akár Eren érdekeit, ám ha a gyéren lakott vidék felől mégis veszély közelít, a herceg alattvalói tüstént fegyvert ragadnak.
Eren az Északi Szövetség alapító tagja és erős bástyája. Jó kapcsolatot épített ki csaknem minden szomszédjával, de különösen Haonwellel. A kezdeti háborúskodás után rendkívül szoros szövetséggé érlelődött viszonyuk, amelynek alapja a gazdasági előnyökben és az Erigowval szembeni közös ellentétben keresendő. Erigowban mindkét hercegség vetélytársat lát: Haonwell a kereskedelemben betöltött helye miatt neheztel rá, míg Eren számára a Szövetségben betöltött vezető szerepe és hatalmi ambíciói jelentenek kihívást. Eren és Haonwell már az Északi Szövetség létrejötte előtt kereskedelmi szövetségre lépett, létrehozva egy máig is működő – habár korántsem veszélytelen – utat, amely a hercegségeket Kahréval és a távoli Riegoy városállamokkal köti össze.
A hercegséget a kölcsönös féltékenység ellenére Erigowhoz is szoros kötelék fűzi, köszönhetően a két országot összekötő lovagi kultúrának. A nemzetek fölött álló lovagi eszmény háttérbe szorítja a hercegi dinasztiák egymás ellen feszülő érdekeit. Gianaggal kevésbé harmonikus Eren kapcsolata: példának okáért a legutóbbi zászlóháborút megelőzően is sor került köztük fegyveres összezördülésre. Ennek oka talán az lehet, hogy az ereni nemesség mindig is veszedelmes példát látott a gianagi közrendűek széleskörű szabadságjogaiban, és igen könnyen kapható a „pimasz, lázadó parasztok” ellen irányuló akciókra.

[Kék Herceg]

A hercegség lakóit ősi gyűlölség köti össze az elfekkel. Még a kevertvérűek is kaphatnak néhány keresetlen megjegyzést, ha a hercegségen át visz az útjuk, de a Könnyűléptű Nép egy tisztavérű gyermekének felbukkanásakor egyenesen hajtóvadászatot hirdetnek a helybéliek. Persze a másik fél sem hagyja ennyiben a dolgot: időről időre bosszúszomjas elfek tűnnek föl Eligor birodalmában, akik képességeikhez mérten törlesztenek sérelmeikért, óriási felháborodást keltve a képmutató ereni nemességben.
A viszály oka egy majdnem évezredes, jellemzően emberi meggondolatlanság. A XXVIII. században az akkori ereni trónörökös, Baragon gróf – a figyelmeztető jelekkel mit sem törődve – kivágatott egy uscayha-ligetet, amivel a lehető legnagyobb szentséggyalázást követte el a helyi elfek szemében. Mivel a bocsánatkérés elmaradt, a sereneyák végeztek vele. Atyja, Oleseagon herceg mélységes haragra gerjedt, és haddal támadt az ereni elf kolóniákra, ám az erdők mélyén elrejtőzött hosszúéletűeket nem tudta maradéktalanul kézre keríteni. Bárhogyan is csitították az elf bölcsek az övéiket, a hajtóvadászatot követően egy Mallior-szekta bosszút esküdött, és követői válogatás nélkül elpusztítottak minden udvarházat, falut és tanyát, nem sokra becsülve a kérészéltűek amúgy is rövidre szabott idejét. A kilátástalan háborúságnak a masgariták vetettek véget: kitenyésztettek egy félig-meddig mágikus kopófajtát, amelyet az elfek sem kicselezni, sem elbűvölni nem tudtak, így a hercegi erdőjárók kiszoríthatták a Könnyűléptűek Népét Eren területéről.

[Kék Herceg]

A nyugati határvidéken portyázó orkokat hasonlóan gyászos hírnév övezi, ám udvari ork rokonaikat széles körben megbecsülik. A faj létrejötte is Erenhez köthető, hiszen itt, a se Harlekh grófok udvarában tevékenykedett az a névtelenségbe burkolódzó varázsló, akinek e fajt köszönheti Ynev. Ma számos nemesúr kíséretében szolgálnak udvari orkok, akik közül néhányan vitézségük révén nemesi rangra emelkedtek.