Nadîr könnyei (Codex)

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________


A kapitány idegesen hallgatja a vitát, de nem szól bele. Időnként fel-fel pillant a bágyadtan lógó vitorlákra, mintha azoktól várna megoldást. A matrózai is inkább a vitorlákra vezető kötéllétrákon ücsörögnek. A személyzet pedig hogy elfoglalja magát szorgosan tölti újra a kiürülő míves teáscsészéket.
A Shin is megszólal Lan után. Inkább magának mondja, de feltehetőleg nektek szól. Hangja meleg, s megnyugtató:
-Jelenleg egy kis kényelmetlenség adódott utazás közben, mely inkább bosszantó, mint veszélyes. De ne felejtsük, hogy a nehézségek, és annak legyűrése visz előrébb az úton. Mint festett arcról a folyóvíz, úgy mossa le az ilyen esemény a külcsínt, hogy az emberek valódi arcát megpillanthassuk egy kis időre. Még ha esetleg kemény is a lecke, érdemes tanulni belőle.
Vjírgas hirtelen ötlettől vezérelve feláll, és visszasétál a kabinjához. Ugyan hamar eltűnik a szemetek elől, köhögését, melyet az alsó fedélzetet uraló torokkaparóan dögletes levegő okoz - tisztán halljátok. Szerencsére itt fent már inkább csak kellemetlennek, mint veszélyesnek mondható. Nem sokkal később vissza is tér – egy öthúros lanttal a kezében. Bár játéka nem mondhatni művészinek, segít kissé elterelni a figyelmet a gondjaitokról.
Zev úrfi kézmozdulatai nem lopták be magukat az öregasszony szívébe – legalábbis a tekintete ezt sugallja, de szólni nem mer. Kékprém eszmefuttatásán elgondolkozik a kapitány, s megszólal:
-Szavait nem teljesen értem, kedves vendég – hajol meg kissé. - De amit értek, arra érdemben tudok válaszolni. Sajnos nincs evező, mert ahhoz nagy a hajó, hogy azzal hajtsuk meg. Egyedül a csónakban van, de azok a lapátok biza rövidek, s nem hiszem, hogy szívesen használná bárki is azokat a víz közelében... rudak ugyan vannak, de itt túl mély a víz hozzá, nem ér le a fenékig. Meg ugye kérdés, hogy ilyen helyen jó ötlet-e megbolygatni a felszín alatti világot? Ki tudja ki vagy mi rejtezik a mélyben? A legjobb lenne, ha ismét feltámadna a szél, és folytatódna utunk.

EDIT:
Az éjszaka folyamán lassanként feltámad a szél, s tisztára fújja az eget, melyen eddig egy fia csillag sem pislákolt. A matrózok nagy örömére végre szél dagasztja a vitorlákat, és lassan megindul a hajó, maga mögött hagyva a fojtogató ködöt. A biztonság kedvéért még egy jó ideig nem engednek le titeket a szobáitokba - hadd szellőzzenek. Az elkövetkezendő nap már békésen telik, mintha az éjszakai esemény csak rossz álom lett volna, melyet elűzött a szikrázó napsütés. A kapitány közli, hogy kicsit később értek a következő kikötőbe(szigetre), ezért az éjszakát a kikötőben fogjátok tölteni.

//addig ki mit akar csinálni illetve kérlek Filio, te is szerkeszd át a reagod végét - bocsi //

[Filio Mortale]

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

A kezdeti feszült helyzet lenyugodni látszik vagy legalábbis egyfajta patthelyzet áll be benne, az északi nemes úr visszavonul a szobájába mint később kiderül egy hangszerért amiből kellemes dallamokat varázsol elő ez külön megnyugtató a jelenlegi helyzetben. A zene oldja a feszültséget ami most nem árt.
Keelut önmagához képest egész szószátyárrá válik nem tudni a helyzet vagy az uraság zenéje váltotta ezt ki belőle. Egyfajta természeti jelenségről beszél ami inkább kellemetlen mint veszélyes.

~ Úgy legyen, legyen igaza a nadornak. ~

Az öreg Shin is megszólal mintha a nador szavait akarná megerősíteni a maga módján egyfajta okító bölcseletbe foglalva.
Ezek után a beszélgetés technikai irányba fordul a kapitány részéről ki lehetőségeket pontosabban nemlehetőségeket ecseteli a nadornak.
Szótlanul üldögélve figyelem az eseményeket egyetlen dolog nyugtalanít a záptojás szagú ködön felül az öregasszony szűnni nem akaró gyűlölete a nador irányába. A nyilvános gyűlölködéssel felhagy Zev úrfi tekintélyének hála ám szemében továbbra is kiütközik a lelke mélyén tomboló elítélés és félelem a nador irányába.
Az ilyen elfojtott gyűlölködés soha nem vezet jóra nem árt a továbbiakban szemmel tartani az asszonyságot ki tudja mire ragadtatja magát ha bensőjében elszakadnak a béklyók.

Edit:
Kora reggel ismét hideg vizes frissítő fürdőzést tartok majd élvezem a szikrázó napsütést ami a kitisztult éjszaka és megjelenő csillagragyogás után szintén üdítően és nyugtatóan hat lelkemre.

~ Úgy tűnik Keelut-nak igaza volt a természeti jelenség kapcsán. ~

A megnyugtató közegben azért tisztes távolságban maradok Zev úrfihoz miközben ha látóterembe kerül fokozottan figyelem az öreg asszonyságot.
A kapitány bejelentését tudomásul veszem ám megjegyzést nem fűzök hozzá majd az úrfi eldönti mit és hogyan szeretne a továbbiakban.

[Enor ak Mverrys]

(Zevran Anartÿss)

Mikor Keelut az evezést javasolja, egy pillanatra elmosolyodom. Nem is vártam más választ a kapitánytól, az ilyen típusú és méretű hajók ritkán készülnek fel arra, hogy az istenek megvonják tőlük a szél áldását.

Végre csitul a hangulat, hála a Shin kristálytiszta filozófiájának az én lelkem is kezd megnyugodni. Vjírgas olykor hamiskás zenéjért kifejezetten hálásan tekintek rá. Lehunyom szemem, és igyekszem felidézni magamban a sÿtisi éjszakákat. De jó is lenne az Alsóvárosban kísérteni az isteneket, valamelyik százszor megunt kocsmában.

Nem is figyelem már a vén matrónát, gondoljon amit akar. Hátra simítom a hajam, és csukott szemmel engedem, hogy gondolataim kellemes emlékeket idézzenek fel. Lan és Shonne közelsége más-más módon, de szintén segít lenyugodni.
Egy remek tanácsadó, és egy gyönyörű démon, remek párosítás.

Végül is az éjszaka démonok és bandolák nélkül múlik el. A reggelt én is egy jól eső fürdővel töltöm, ha lehetőség van rá, akkor Shonne társaságában. Bár most inkább egy frissítő és tisztító fürdőre vágyom, mint játszadozásra.

A napot a fedélzeten sétálgatva töltöm, élvezem a napsütést, a víz illatát. A kapitány információi várhatóak voltak, nem lepődök meg rajtuk. Azonban eszembe jutnak Kékprém aggályai a hajóúttal kapcsolatban. Szerencsére nem beszédes fazon, de még így is várhatom, hogy egy alapos fejmosásban lesz részünk, amolyan nadoros formában.
Valahogy össze kéne kovácsolódnunk, ehelyett csak távolodunk egymástól. Ha legalább párszót tudnék a kultúrájukról, de semmi...

Ezen aggályaimat megosztom Lannal is, szeretném tudni mit tanácsol. Nem utolsó sorban nyomatékosan közlöm vele, hogy a kikötőben ne engedjen a kelleténél több italt vagy áfiumot fogyasztanom. Ismerem magam, és az ilyen helyek vonzanak, mint méheket az illatozó kaméliák.

[Siffad]

/Vjírgas Margalos/
Szerencsére később feltámad a szél és messzire űzi a bűzt. Kényelmesen elvackolok a fedélzeten, élvezem a tiszta levegőt és a csillagokat. Szinte észrevétlenül merülők álomba, a hajó mozgása inkább ringató, mint zavaró.

Reggel később kelek, mint szoktam, de a hideg víz engem is felfrissít. Ideje véget vetni a lazításnak, döntöm el magamban. Kötésig vetkőznék, de tekintettel kell lennem a jelen lévő hölgyekre is, így magamon hagyom a mellényt. Lassú mozdulatokkal kezdem a testmozgást, felébresztem az alvástól merev izmokat, majd a kardokért nyúlok. A fiúk a reggeli párától nyirkosan csillognak, mikor magam elé emelem őket. Első Lélegzet mozdulatsorral nyitok, majd a Kardok Kis Táncát járom el. Több bizonytalan mozdulatot kell megismételnem a hajó mozgása miatt, de végül elégedetten hagyom abba. A nap további részében a felszerelésemmel foglalkozom, a nyirkos levegő nem tesz jót nekik.

[Quator ar Zaraquer]

("Kékprém" Keelut)

*A kapitány válaszára az evezők hiányával és a tehetetlen várakozással, mint egyetlen lehetőséggel kapcsolatban bal szemöldökét felhúzva hitetlenkedő, kissé meglepődött képet vág a nador, de nem szól semmit.*

<Ezek a síkságiak bolondok. Elindulnak hajóútra megfelelő evező nélkül, így teljesen kiszolgáltatva magukat a szelek szeszélyének. Na lesz mit megbeszélni a sok tanult világfival a további utazásokkal kapcsolatban. >

*A furcsálló arckifejezés szépen visszasimul a nyugodt szemlélődő vonásokká, amik az idő nagy részében uralják Keelut ábrázatát. Mivel jelenleg nincs közvetlen életveszély, így csendben támasztja tovább a korlátot és hol a ködöt, hol a vitorlát, hol meg a társaságot szemléli. Ahogy feltámad az enyhe szél és kitisztul az ég, Kékprém halványan, mindentudóan elmosolyodik. Úgy látszik Nadír megtréfálta a síkságiakat. Eszébe jutnak a mindvégig nyugodt shin szavai és elgondolkodva rajtuk sok igazság van bennük. Tényleg egy egyszerű természeti jelenség kihozta a legrosszabb természetet mindenkiből. Pontosabban megmutatkozott ki az, aki meg tudja őrizni józanságát és paraszti eszét a vész jelei közepette is.
A reggel a nadort is mosakodás közben találja. A hideg, tiszta víz frissítően hat a hegyek gyermekére, bár hiányolja azt a jeges csípősséget, amit a Shíror adhatna az élmény élvezeti értékéhez. A napot azzal tölti, hogy kipakolja holmijait és átnézi, kirázza, szellőzteti őket, hogy a kabint az éjszaka folyamán megülő szúrós miazma véletlenül se rekedjen meg a felszerelései között.*

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

Másnap reggel a hajón az élet látszólag visszazökken a megszokott kerékvágásba. Igaz a figyelmes szemlélő felfedezheti az apró változásokat. A vénasszony még házsártosabb lett, s mivel utálata tárgyait szóval nem illetheti – a személyzet és szerencsétlen útitársnője az, akiken kitöltheti mérgét büntetlenül. Soha semmivel nincs megelégedve, s ezt rendszeresen szóvá is teszi. Hol lassúak a szolgák, hol nem elég forró a tea, túl puha a vánkos, szemtelen a leány – megannyi súlyos probléma...
A kapitány nagyobb tisztelettel néz a nadorra – mióta elmagyarázta, hogy mi történt, s be is igazolódtak szavai sokkal nyitottabbá vált az irányába.
Zev úrfi frissítő fürdőt vesz, s a szépséges Shonne segítsége is elkél hozzá... Igaz, az eltévedt kezeket nevetve finoman hárítja – Na de Zev úrfi! Az illatszeres fiolát nem ott tartom! Hallik ki a fürdőből – az öregasszony legnagyobb bosszúságára.
De Shonne sem feddhetetlen – a helyzet kétértelműségét és bájait ügyesen kihasználva szítja a nemesen született tüzét, de csak játszik vele. Boszorkányos ujjaival egy frissítő masszázsban részesíti, aztán útjára bocsátja.
Ezalatt Vjírgas a felső fedélzten, a kelő nap fényében gyakorlásba kezd. A matrózok addig felhagynak a munkával, s szájtátin nézik a kifinomult mozgást.
Kéképrém inkább a hűvösen simogató vizet választja a meleg fürdő helyett, s nem is bánta meg a választását. Utána mintha összebeszélt volna Vjírgassal, nekiállnak a felszerelésüket átnézni.
A Shin a napot a hajóorrban tölti törökülésben ülve, egy tekercset olvasva. A Shi-quorros alak pedig az árboc dagadó vitorlájába fekszik az erős napsütésben.
A nap kellemesen telik, s mikor nyugovóra tér, meg is pillantjátok a smaragdzöld vizű kikötőt. Két kőből rakott mólója van, s körülötte a parton ligetes terület. Elszórtan házak teteje bukkan elő a fák lombjai közül. Nem tűnik nagy településnek – inkább falu. Az álomhozó besiklik az egyik móló mellé, és kiköttök. Halk döndüléssel csapódik a fedélzetre a fa gyilokjáró, mely a mólóval köti össze a hajót. Mindannyiótok nagy örömére kiderül, hogy az öregasszony és a lány ide tartott – nem utaznak tovább veletek. A matrózok az utazóládájukat gyorsan kiviszik a partra, s a páros utána lassan elindul az egyik úton.
A kapitány pár szót szól a településről, miközben a tisztelet jelét mutatja a kezével:
-Kedves vendégeim, itt vagyunk a smaragd kikötőben. Nevét a sekély vízben elszaporodott moszat színe miatt kapta. A faluban egy, azaz egy fogadó van, a Szomorú Fűz. Tiszta szobák, egyszerű ételek, vizezett bor, és nyugalom az amit kínál. A házak száma jó ha két tucat – s ebbe a csirkeólak is beleszámítanak. Indulás holnap napkeltekor, de persze bevárunk mindenkit. Ha megbocsátanak.
Majd lesiet, és egy éltesebb korú férfiúval kezd ez beszélgetni a parton.
Leszállva egy ligetes települést láttok, a fák között jókora távolságra egymástól a házak, melyeket kerítések vesznek körül, köztük kacsakaringós, de széles földutakkal. A kikötésetek persze nagy esemény a helyi gyerekeknek. Kisebb-nagyobb egyaránt van. Egy tucatnyian nézik a leszállókat, s mikor az öregasszony leszáll – ketten odaszaladva segítenek a ládát cipelni. A maradék pedig visítva-kiabálva szalad el, mikor megpillantják a nadort.
A fogadó nincs messze – a harmadik ház a parttól, de így is sétálhattok a fák alatt a kapujáig. Ha jól látjátok, a kertjében csak szomorú füzek állnak – innen lehet a neve. A fogadó maga egy hosszú L alakú, fehérre meszelt földszintes épület, előtte tornáccal, ahonnan jó néhány ajtó nyílik.
A legelső ajtó kétszárnyú, és nyitva is van. Belépve egy nagyobb ivóhelyiségben találjátok magatokat. Szellősen asztalok vannak szétszórva, a falakra teljes egészében vidám tájképet festett valaki, azt az érzetet keltve, mintha egy kis sziklatetőről tekintene körbe az ember az alant elterülő sosem látott földekre.
A fogadós érdeklődve tekint fel a pult mögül, ahol egy friss, ropogós cipót szeg éppenséggel. Meglett korú férfiú, arcára a dolgos évek ráncokat varázsoltak, de az élénk tekintete friss szellemről mesél. Ruházata egyszerű szabású, olcsó de kényelmes. Ahogy beljebb sorjáztok, meg is kérdi:
-Csak enni-inni óhajtanak, vagy meg is aludnának? Amíg eldöntik, addig is igyanak valamit!
Ezzel lerak elétek egy-egy korsó sört, és egy tálka sózott-pörkölt mogyorót. Megkóstolva, a sör az átlagos, de a mogyoró jól sikerült – igaz, kissé sósabb a kelleténél – valószínűleg nem véletlenül.
Az idő kellemes, távolról valamilyen pengetős hangszer hangját hozza a szél – valaki egész szépen játszik rajta. Nem sokkal később újabb vendégek toppannak be. A Shin-quorros is változatosságra vágyhatott, igaz, ő sétálva a kert rejtett szépségeit próbálja meg fellelni. Majd befut a kapitány is a legénységgel, és a felszolgálólányokkal. A kapitány mondja egyből:
-Öreg széltoló! Az összes idegennek, aki ma felbukkan adj enni-inni, és persze szobát! Így mi is csaphatunk egy görbe estét!
Közben Shonne lehajtott fejjel vár az illem szerint a kapitány mögött, de az így az arca elé hulló haján keresztül vidáman rákacsint Zev úrfira.

[Filio Mortale]

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

A másnapi tiszta időt nagy megnyugvással fogadom, arcomat élvezettel tartom a napsütésbe és a szélbe. A szikrázó napsütés tovaűzi az árnyakat a hajó felől egyetlen disszonáns és diszharmóniát árasztó pont a vén matróna és zsémbelése.
Reggel érdeklődve figyelem az északi nemes úr páros pengetáncát, furcsa ám a maga módján megnyerő és tiszteletet parancsoló a kardok és forgatójuk együttese, mintha a szeretői lennének a pengék.
Zev úrfi gondolataira megfontoltan válaszolok visszafelé gombolyítva a szálat.

- Jó uram szerintem egyenlőre az áfiumoktól teljes mértékben tartózkodjon, ha csak nem a testi szerelem afridiziákumára gondol. A vidéki zamatos és testes borok bőven kárpótolni fogják mindenért ha mértékkel és esszenciájukat kiélvezve fogyasztja őket.
Sajnos a kultúrák közötti hasadék áthidalásában egyenlőre nem tudok megfelelő tanáccsal szolgálni, ez ügyben talán egy sokkal többet megért és megtapasztalt művelt főt kell kifaggatnia. Ajánlom, hogy az öreg Shin véleményét kérje ki.

Nagy örömömre szolgál a tisztára meszelt egyszerű ám nyugalmat árasztó fogadó a szomorúfűzfáival. A nyugalom szigetének tűnik eddigi utunk megpróbáltatásai után itt talán végre teljes nyugalommal hajthatjuk álomra a fejünket és teljesen kipihenten ébredhetünk reggel. Bár ahogy Shonne kacér tekintetét nézem valószínűleg Zev úrfi más kötelezettségeinek fog eleget tenni az éjjel alvás helyett.
Élvezettel tapintom meg a tiszta fehér meszelt falat és tekintek végig a nyugodt udvaron.
A sör helyett inkább a fogadó hűs tiszta kútvizét választom akár a kút egyszerű favödréből kortyolva azt.

[Enor ak Mverrys]

(Zevran Anartÿss)

Shonne ügyes játékos, érzéki mozdulatai felfrissítenek, de csak tovább fokozzák vágyaimat. Remélem a kikötőben már több is vár ránk, már a gondolat is borzongással tölt el. A sÿtisi lányok is megirigyelhetik ezt a tudást.

Társaim praktikusabb dolgokkal töltik az időt, ezt meg kell hagynom és meg is fogadom, hogy a következő napon csatlakozom Vjírgashoz a reggeli gyakorlásban, sőt egy bajtársi párviadal sem lenne rossz. Bár... gyakorlottabbnak nálam, és mindenki előtt nyilvánosan megszégyenülni... maradjunk csak a gyakorlásnál.

Lan afrodiziákumokra tett megjegyzéseitől széles mosoly jelenik meg arcomon. Hátra simítom a fekete tincseimet, és a beléjük szőtt ezüst díszeket. Egyenlőre még nem volt sosem szükségem efféle szerekre, a képességeimre ezen a téren még sosem volt... panasz. Továbbra is vidáman mosolyogva válaszolok a jó mentisnek.

-Nem a vágyerősítőket értettem, de megfogadom tanácsod, és továbbra is áll, ha esetleg elszaladna velem a ló, nyugodtan fogj le.-
A Shin valóban jó ötletnek tűnik. Remélem nem kell majd többszörösen átcsavart metaforákat megfejtenem, és a szép tiszta válasznál maradunk.

A hajóút további részében igyekszem a bölcs társaságát keresni, remélhetőleg nem túl tolakodóan. Egyszerűen csak mellé vagy mögé ülök, és figyelem. Egye fene, még meditálni is megpróbálok, bár figyelmem, hol Shonne, hol a fiatal lány körül keringenek.

Később a fogadóban igyekszem megfogadni Lan tanácsát és csak mértékkel fogyasztok a sörből, de Shonne kacér pillantásait nem lehet nem észrevenni és viszonozni.

<...Ha nem vigyázok, nem lesz ebből korán kelés...>

[Siffad]

/Vjírgas Margalos/
Kellemesen telik el a napom, nem sietek a karbantartással. A nagyapám szerint a tétlen kéz vonzza a szellemeket, így elpiszmogok minden aprósággal. Mosolyogva gondolok az öregre, gyermekként mindig ezzel a hiedelemmel riogatott, ha lustának bizonyultam. Hát igen, sokszor elhangzott ez a mondat.

Újabb kikötőbe érünk, valószínűleg Porfészek a neve - állapítom meg a hajóról. A kapitány leírása jókedvre derít - hát igen, így kezdődnek a legendák.
"Egyszer, mikor a Smaragd Kikötőbe érék"

Jelezném a többieknek, hogy lesétálok a hajóról, de a sytisieknek már csak a hátát látom. Őszinte örömömre, a vénasszony még náluk is fürgébben szállt le. Komolyan kezdett az idegeimre menni és csodálom a kapitány türelmét. Újabb dolog, amit érdemes elsajátítani, ha karavánmester kívánok lenni - állapítom meg.

A fogadó kicsiny, de megfelelőnek tűnik. Fokozza a vonzerőt, hogy az egyetlen a környéken, tehát vagy ez, vagy a hajó. A vendégfogadó sört iszogatva körbesétálok, szemmel tartva társaimat. A szobák említésére odasétálok hozzájuk:
Szerintem jobb lenne, ha együtt maradnánk, nem pedig szobákra szétszakítva. Nevezzetek gyanakvónak, de nem szabad a feladatunkról elfeledkezni. - nézek egyenesen az úrfira. - tehát óvatosan az itallal és a ... szórakozással, ennyit megtanultam Sytisben.

[Enor ak Mverrys]

(Zevran Anartÿss)

Félfüllel figyelek Vjírgas mondatára, miközben Shonne-nal szemezek, majd egyszer csak fel fogom a hallottakat. Nem kicsit savanyú ábrázattal fordulok az asztal felé.

<...Közös szoba... maradjunk együtt... nah ennyit erről... pont, mint apám...>
Az italfogyasztásra tett megjegyzésére már nem reagálok. Tisztában vagyok vele, hogy igaza van persze... ehh, csak úgy, mint az öregem. "Terv, küldetés, így kell csinálni, nem térsz el a tervtől." De szép is lett volna, ha megszabadulok ettől, úgy tűnik nem sikerült.

Azért a rossz kedvem nem tart sokáig, lassan a sör kezdi oldani a hangulatom, és rendelek még egy korsóval. Kell egy jó vacsora még, és akkor már nem lesz semmi baj.

[Quator ar Zaraquer]

("Kékprém" Keelut)

*Mire a hajó a kikötőt eléri Keelut ismét összepakolja felszerelését indulásra készen. Ha már lehetőségük nyílik egy kicsit szárazföldön tartózkodni, akkor használják ki. A leszállásnál és utána a fogadóba tartva kissé elszakad az utasok csoportjától. Mindenkit előre engedve megvárja, amíg leszállnak az emberek, viszont ahogy szilárd talajt ér a lába felveszi természetes "sétatempóját", ami a városokhoz szokott utazóknak kissé erősnek mondható. A hajópallón lefelé tartva nyugodt pillantását a vidáman visítozó gyerekeken nyugtatja és csupán egy halvány, de vidám mosollyal nyugtázza, hogy mindegyik csak úgy iszkol a számukra furcsa idegen, azaz a nador, elől. Hátizsákja a vállán, íját támasztótusánál fogva maga mellett lógatja és csendes szemlélődéssel néz meg minden fát, érdekes növényt, képződményt. Már a mólón sétálva eldöntötte, hogy ha lesz lehetősége megnézi közelebbről a zöld vízinövényeket. A sűrű megtorpanásokkal, nézelődéssel szaggatott séta végén ismét utolsónak lép be a fehérre meszelt házba, a fogadóba. A kocsmárost a megszokott kézmozdulattal köszönti és megköszöni a vendégváró italt. Amíg a kapitány megbeszéli a dolgait a fogadóssal, addig Keelut féloldalasan a pultnak támaszkodva, könyökölve hallgatja útitársait. Abban egyetért Vjirgassal, hogy nem kéne szétesniük annál, ami feltétlen szükséges, így csak támogatni tudja a gondolatot, hogy Zevran ne most akarjon kicsapongani. Szólni viszont nem szól, csupán figyel. Miután felszabadul a fogadós és eldöntik a többiek, hogy hogyan legyen a szállás és vacsora megoldva, Kékprém a saját elképzeléseiről kérdezi a fogadóst.*

-Fogadós, mondd lehet úszni az öblötökben? ... Illetőleg van-e szalmakötegetek, vagy hasonló nyílvessző kímélő céltáblának valótok?

*Miután sikerül elrendezkedni a tervei egyszerűek. Egy kis lőgyakorlat, séta a sziget zeg-zugaiban, úszás közben vízivilág nézés. Ehhez viszont először a közösségi terheken kell túl lennie, így a fogadós válaszát követően továbbra is a többieket figyeli.*

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

A nador partra szállás után kissé lemarad. Hol egy kicsiny nádirigó röptét figyeli, hol a víz felett cikázó színes szitakötőket. A vízparttól távolodva is talál megcsodálni valót. Néhány helyi fűszernövény, és pár virág az, ami magára vonja a figyelmét. A gyerekek pedig egy-egy sarok mögül kukkantanak ki, de a közelébe vagy a szeme elé egyik sem mer kerülni.
A fogadós megrökönyödve nézi pár másodpercig a később érkező nadort, és furcsa köszöntését. Feltehetőleg nem tudja mire vélni. Zavara fokozódik, majd kissé aggódó pillantást vet a mentisre, mikor az söre helyett a kútvizet választja. A nador kérdésére annyit habog idegesen:
-Úszni? Lehetni lehet, de ugyan minek? Szalmaköteg meg van hátul a kert végiben.
A hajó legénysége sörözve múlatja az időt, s az időközben beszállingózó pár helyinek mesélik a „friss” híreket. A fogadós kedvcsinálónak zöldséglevest hoz, amit kibelezett cipóba szolgál fel. Képkprém számára ugyan kissé íztelen – ő sokkal erősebb fűszerezéshez szokott. Majd miután végeztetek vele, fa tányérokon rizses húst tesz elétek. Az étel átlagosnak mondható – nem rontotta el a szakács, de nem is hagy maradandó emlékeket bennetek. Éppen az utolsó falatokat gyűritek le, mikor az ajtón kinézve a kertben érdekes eseményekre figyeltek fel. Az öregasszonyt pillantjátok meg, és baljós érzés kerít hatalmába titeket. Vajon most mit akar? Aztán megpillantjátok a kíséretét is – egy tucat helyi férfiú. Egyikük a Légió felszerelésében, a többiek pedig csak kapákkal és ácsbaltákkal vannak felszerelkezve. Egyből a Shin-quorros férfiúhoz sietnek, aki a kertben nyíló virágokat nézegette eddig. Felegyenesedve fogadja a társaságot, és várja, hogy kiderüljön, hogy mit akarnak tőle. A légiós fiatal férfi elé lépve mondja:
-Hallom, védtelen anyámat megfenyegetted a hajón. Csak gyenge nőkkel szemben vagy bátor, vagy igazi férfi ellen is ki mersz állni?
Kérdezi vészjóslóan. A másik csak felvonja a szemöldökét, és nyugodtan válaszol:
-Egy igazi férfi nem hagyja, hogy az anyja mondja meg, hogy mit csináljon, hanem a saját útját járja.
Erre a másik fegyvert ránt, és rátámad az útitársatokra. Az egyszerűen előre lép, megragadja a másik fegyverforgató kezét, és csavar rajta egyet. A légiós felüvölt, és elejti a csatakardot.
A Shin-quorros megszólal:
-Ostobább vagy mint gondoltam. Jó, ha öt év kiképzést kaptál paraszt. Én pedig több mint húsz esztendeje tanulom a harc művészetét.
A légiós a földön térdel, felette a Shin-quorros áll.
-De lásd, kegyes vagyok - ha fényesre nyalod a poros csizmámat – nem töröm el a kezed. Ha a földijeid rám támadnak, neked véged. Ez jó lecke lesz arra, hogy megtanuld – kivagyiságból ne támadj meg senkit, mert csúnya meglepetés lehet osztályrészed. Na, kezdj neki!
Dugja a légiós orra elé a csizmáját. Az eleinte nem moccan, de amint kissé feszít a karján a Shin-quorros, felszisszen, majd nekilát a csizmát a kért módon lepucolni. A társaság többi tagja dühösen, de tanácstalanul várakozik. Két perc feszült csend után a Shin-quorros megszólal:
-Jól van ez így! Löki el magától a Légióst. -S ha még egyszer rám támadsz, nem kíméllek meg. Tűnjetek el!

[Quator ar Zaraquer]

("Kékprém" Keelut)

*A fogadós válaszára biccent egyet a nador. Később kimegy majd az öblöt is megnézi magának közelebbről, de előtte már tálalják is az estebédet. Így társaival asztalhoz ül és jóízűen megeszi a neki szánt levest és rizses húst. Igaz sokkal fűszeresebb a nador ízlés, de így se vallott szégyent vele a szakács. Úgy tűnik a síkságiak eléggé lagymatagok, ha főzésről, fűszerekről van szó. Ezen mereng Keelut, mikor az ajtónyílásban feltűnik az öreg nő a hajóról és egy nagyobb társaság, akik önjelölt testőröknek, verőlegényeknek tűnnek. Már előre látja, hogy a matróna ismét rajta akarja köszörülni a nyelvét egy kicsit. Maga a babonás félelem és ehhez társuló rosszindulat nem is zavarja a nadort. Inkább azt bánja, hogy ismét miatta van a konfliktus. Végül mégse igazolódik be Kékprém sejtése és a csoportosulás a shin-quoros felé indul meg. Erre Keelut hirtelen feláll és ruganyos léptekkel kisétál a ház elé, hogy elejét vegye a lincselésnek. Odakint eddigre egy elhaló kiáltás közepette a fiatal katona már el is vesztette fegyverét és fájdalmas szorításba került. Az őt lefogó férfi csizmanyalós felvetése viszont már egyáltalán nem tetszik a nadornak és ennek hangot is ad.*

-Várj, ne alázd meg. Nem tudja mit csinál, de ezt mégsem érdemli. Ha megtámadott és elégtételt akarsz, akkor törd el a karját megtorlásképp. Vagy engedd útjára, de a csizmanyalást hagyjuk. A matróna hibáiért ne az ifjú lelket mérgezd meg!

*Mondandója közben közelebb sétál Kékprém, hogy a shin-quoros férfi ne érezze úgy, mintha ő csak a háttérből "lázítana". Szavaiban, hanghordozásában nincs utasítás vagy kioktatás. Csupán a Keelutra jellemző nyugodt magabiztosság, mint mindig, ha valamiről véleményt formál. Kezei lazán, enyhén békítőleg tartja, hogy se a srácot lefogó férfinak, se a tömegnek ne lehessen kétsége afelől, hogy békések a szándékai.*

[Enor ak Mverrys]

(Zevran Anartÿss)

Egy kedvűen falatozok, nem rossz a vacsora, de ritkán szorultam ilyen egyszerű ételt fogyasztani. Azért nem fogom ott hagyni... annyira nem rossz.
Azonban úgy tűnik még az evést sem lehet nyugodtan végezni, mert legkedvesebb volt útitársunk megérkezett...
-Ó a bandolákra...-jó volt hallgatni, meg idegesíteni a nőt, de ez már sok lesz! Szinte biztos vagyok benn,e hogy Keelutot jön felkoncoltatni, mint hegyidémon, vagy a morádok tudják mit fog rákenni...

Hát tévedtem persze, de ez meg is nyugtat, a shi-quoros férfi nem úgy néz ki, mint akit könnyen le lehetne teperni. De nem kevés bánatomra ez csalóka nyugalom is rövid életű... ugyanis amint jó nadorunk felpattan, már látom magam előtt, hogy megint szépen összetűzésbe keveredünk valakikkel. Ha így megy tovább nem lesz olyan pontja Abrÿssnak ahol ne utálnának minket.

Úgyhogy Keelut után eredek, reménykedve, hogy nem akar őrültséget csinálni, és szerencsére úgy tűnik nem. Pár lépéssel lemaradva tőlem figyelem az eseményeket. Nem akarok beleavatkozni egyenlőre, és inkább a pártatlan (nah persze...) megfigyelő pozícióját választom.

[Siffad]

/Vjírgas Margalos/
A többiektől nem messze, egy padon ülve fogyasztom el az ételt. Semmi különleges vagy egyedi, de pontosan ez teszi élvezetessé. Az utolsó kanálig elfogy, majd - hisz kutya az, ki meg nem eszi a tányérját - a cipót is elfogyasztom. Már pont azon gondolkodom, hogy repetáért megyek - majd később ledolgozom a felesleget, mikor felfigyelek a menetre. Egy légiós, itt? Egyedül, felfegyverzett parasztok élén? A látvány ledöbbent, de még jobban a shin cselekedete. Egyetlen jól begyakorolt, látványos mozdulattal lebírja és lealázza a katonát. A szavai viszont aljasságról árulkodnak.
Gyorsan átfurakodom a bámészok között, de az utolsó pillanatban visszakozom, nem kellene belefolynom. Mire felfigyelek a nadorra, már késő.

A fenébe is, bár nem nekem szól, rám pirít szavaival. Igaza van és nem fél kimondani. Miközben közelít a férfi felé, kiszolgáltatottnak látom. Bár meggyőződésem, hogy a halálba gyalogol, a társam és nem hagyhatom, hogy bántódása essék. Mellé lépek hát, de kezeimet látványosan eltartom a fegyveremtől.
- Az a mondás járja felénk, hogy ahol egy varjat látsz, ott nem messze a többi sem. Nem számít, ha megsebesíted a fickót, hisz ő kezdte, tanúsíthatjuk. De ha megalázod a NAPCSÁSZÁR KATONÁJÁT, mindet megalázod és megsérted a Császárt is. Nem lesz nyugalmad Napkelet vagy Napnyugat ege alatt.
Látszólag nyugalommal várom a továbbiakat, de a szívem a torkomban dobog. A férfi egy tigrisként jelenik meg lelki szemeim előtt, ugrásra készen, pofáján gunyoros vigyor és acsargó fogak.