Haonwell városa

[Alauron]

(Alauron)

Morik kérdõ tekintetére Pat felé egy zavart fejet vágott, jelezvén valami zizije van a nõnek.
- Akkor mondom, legyen mind jó ma este, holnapra kell erõ az útra megint!
De azért lesz jó este ez, legyen ünneplés már neked is Morik szép, és tartsál velünk. Igyál! - nyújtja oda a kezében lévõ butykost a dzsadnak.

[Ralog Gebbro]

(Jeffete)

*Patricia "Öljetek meg!" mondatára minkét szemöldökét felhúzza homloka "tetejére", majd a botot jobb kezébe kapva felugrik helyérõl és némán bámulja a nõt. Néhány percig így áll ott, Morik érkezésekor feléje fordul, megvárja míg elmondja monológját, és kénytelen megvárni Alauron szavait is. Majd Morik elé lép a botot erõsen a földhöz csapva, s megszólal. Hangja határozott, eréjes, és egy kicsit hangosabb is a kelleténél.*
- Morik! Maga a csoportunk vezetõje, ezért nyomatékosan megkérném arra, vagyis javasolnám, hogy Patriciát zárja ki a csapatból. Lelki állapota és testi fogyatékossága miatt, nem hasznos a csapatnak. Sõt.. inkább árt. - *majd ezek után Alauron felé fordul.* - Jó mulatást ezek után az éjszakára.

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Jeffete hirtelen felpattanására semmitmondó szemekkel nézi mit csinál, várja a csapást - vagy bármi mást. Aztán Morik megjelenésekor csak egyetlen szó hagyja el a száját kissé csalódottan anyanyelvén: "nyuszi".
Morik beszéde közben felpattan helyérõl és fogcsikorgatva, szemet forgatva nézi, de nem szól. Száját összepréselve harapja be, ép kezét ökölbe szorítva áll egyhelyben. Alauron és Jeffete szavai alatt mintha egy kis értelem is költözött volna tudatába. Morikhoz lépett, Jeffete mellé, belenézett a dzsad szemébe.*
- Igaza van. Elhamarkodott és botor lépés volt részemrõl amikor jelentkeztem erre a munkára. Eddig csak gond volt velem, csak bajt okoztam. Most meg már nyûg és igen hátráltató része lettem a csapatnak. Nevezhetjük ezt visszalépésnek is, s vállalom a vele járó büntetést. Próbáltam mellõzni gondjaimat, de nem vagyok rá képes. Sajnálom, így tényleg nincs értelme a jelenlétemnek. - *szomorú, megkeseredett nõ állt a dzsad elõtt. Hangja színtelen volt, fakó *

[Mesemondó]

_______________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- Avenelvera elf faluban
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 7. nap, este
Résztvevõk: szállásonlévõk, majd csak Alauron, Arbor, Maldar
______________________________________________________


Morik elõször meglepetten nézett a pap hirtelen kifakadására, majd a nõre. Utána tárgyilagos lett.
-Jó. Nem tudom mi a bûnt csinált már megint, de ha már egy pap is ezt mondja...Patricia, a nyitótánc utána megbeszélésen már nem akarom látni, vonuljon a szállására, és ha felvágná az ereit, azt beszélje meg az istenével. A faluban nem maradhat, Tekk'rje parancsa az, ha valaki eghal az út során, azt temessük el, de ha nem, irány vissza a város, onnan már oda megy ahova akar. Fizetsége semmi, büntetésnek elég az, ami a karjával történt. Tudja mi kéne magának? Egy irdatlan nagy verés, meg egy erõs férj, rögtön tudná, mit lehet és mit nem. Eh-legyintett, mert ez falra hányt borsó. A hirtelen lehajtott alkohol azért szédülést kezdett eredményezni a nõnél, de nem bukott fel, hamar jött és hamar távozott az érzet, s csak tompulni kezdtett minden felé.
-Rendben Jeffete? A tánc végeztével azért dugja ide vissza az orrát! Vagy ha nem, kora reggel indulunk!-dugta ki fejét Morik és így kiáltott a pap után. Majd visszahúzta a fejét:
-Na, Alauron, vigyük el magunkat arra a nyitóvalamire, úgy is csak azon lehetünk ott.Maldart és Szitakötõt majd felhajtjuk a tömegben. Hogy maga mit csinál, innentõl már nem az én dolgom, de reggelre vagy ott lesz az induláskor vagy elhúzom a nótáját. Tõlem addig leihatja magát a sárga földig, hogy még jobban szégyenkezzen józanul, vagy amit csak akar.-pillantott Patra. Ezután Morik intett a félelfnek. A fa alatt megvárta, majd elindult botorkálva a tisztás felé. Odaérve már csend volt. Vártak valamire. Pont a kezdésre érkeztek volna? Úgy tûnik. Morik hümmögött valamit, s amikor megpilantotta Maldart egy elf koszorúban megbökte a félelfet:
-Be van rúgva. De nagyon. Az arany fogam tenném rá, a némber keze van benne, s ez lett belõle. De inkább így, mint hisztizve.
Szitakötõ egy fatörzsnek támaszkodva ült, hunyorgott, de követte az eseményeket.Arbor is a várakozás közben meglátta a dzsadot és oldalána félelfet, kis álldogálás után leültek. Idõben jöttek, mert már a kezdés csendje volt.
Maldar táncolt-de mire is? Zene még nem volt, az elfek pukkadozó nevetéssel nézték, akik eddig csalogatták, majd a furulyás lány kézen fogta és lehúzta hogy maradjon nyugton. Majd fülelni kezdtek, magyarázott valamit a lány Maldarnak, s õ társnõivel elsuhant a fák közé. Az ifjak közül is csak egy maradt, õ is az ember férfin vigyorgott. de kit érdekelt! Újabb italt nyújtott neki és az is lement a többi után.
Kiderült, hogy mért: valami húros hangszer adta meg a kezdõ hangot, olyan volt, mint egy álom. Mint egy téli álom. Nem evilági zenének tetszett annak fülében, aki ilyet elõtte nem hallott. Nem volt harsány, de nem volt altató sem. Idegenül gyönyörû. Majd más hangok is csatlakoztak ehhez, s hallgatva felrémlett a szemek elõtt, képzeletben a rianó jég, a hó hullásának hangja, a hideg táj földöntúli volta s a jégbarlangokban kelhetõ szél zsivaja. Mikor már a zene betöltött mindent, megjelent a színen a Tél. vagyis az elf aki megszemélyesítette a telet. Arbor azonnal látta, Roniya az. Kékesfehér ruhát viselt, olyasfélét, ami több szalagból állt s úgy tekerték fel azt testére s tûzték össze. hasonlóan többet mutatott a kelleténél a nõbõl, mint érkezésükkör a megtartó a sajátjából. Hosszú haja egy fonatban ért hátára, de a fonat végére kis fémdarabokat fontak, s ezüstfényû ékszerei is hidegséget sugalltak.
Az emberek a táncos mozdulatzait nem igazán értették. Ez elf szemnek volt kitalálva s afféle mentalitásnak. Morik bambán nézett, õ már leakadt Roniya testének vonalainál, így a többi már nem izgatta. Hol lassú, hol izgalmas mozdulatokat tett, bemutatva a frissen érkezõ telet, majd hogyan uralkodik el mindenen, végül a diadalt s határtalan erejét, ahogy mindent álomba taszít, ahogy mindent megfagyasztott. Ezt elõsegítette az is, hogy öt elf leány játszotta el az álomba merülõ természetet. Roniya egy intésére összeomlottak s a földön összekuporodtak, mintha aludnának. A melléktáncosok rozsdabarna ruhát viseltek, szelídebb kivitelben, hiába no, elf szüzekrõl volt szó.
Majd miután a tél kitombolta mogát kacagva, megmerevedett. A zene madárcsiripelést utánzó furulyával megváltozott. A tavasz közeledését kifejezõ hangvonulat egyre jobban birokra kelt a télével. A földön fekvõ lányok is fel-fel ébredeztek. A Tél dühös szemmel keresni kezdte ki az, ki felel ezért. Meglelte. maga Tellervo érkezett mégpedig ugyan olyan fazonú ruhában, mint a Tél, csak éppenséggel halványzöldben, virágkoszorúval fején, haja ki volt bontva s ékszerek helyett borostyán tekeredett csuklójára, meztelen bokájára.
Morik nyelt egyet. Ez a látvány neki már kezdett "sok" lenni.
Venla felsóhajtott merengve öccse mellett.
A Tavasz a lombok közül ereszkedett le. (Segédkötelek nélkül) Vidám volt és fesztelen, ébresztgette a vidéket, s ügyet sem vetett a Tél dühöngésére, ami inkább egy helyben forrongást jelentett és feszült mozdulatokat, míg a Tavasz maga volt a szelídség, a lágyság.
De a Tél nem hagyta magát, újra kilehelte fagyosságát -utalva erre, hogy megesik, néha tavasszal is visszaköszönhet még a talajmenti fagy- s gúnyosan nézte mit lép erre a Tavasz.
Az elõbb szép szóval próbálta távozásra bírni a Telet, de nem sikerült. Majd büszkén felkapta fejét a Tavasz -abszolút nem volt érzékelhetõ, hogy a megtartó valójában vak- kezét nyújtotta, s egy ifjú a szélérõl belépve egy hosszú botot adott neki oda. Így történt Tellervoval is. Az alvó-ébredõ erdõt eljátszók helyet csináltak kettejüknek a tisztáson. Venla árgus szemekkel figyelt, mi lesz ebbõl.
Az, aminek kellett. Olyannak tûnt a két fél harca, mintha valóban harcolnának. Látszott, igazi erõ van a nõk karjában, nem imitálják a csapást. S bár harcoltak, táncos mozdulatok kerültek bele, így elegyítve az erõszakot mûvészetté. A zene közben élénkebb lett, magával ragadva azt, aki hallgatja, egészen addig, amíg Tavasz botja leütve ellenfele fegyverét hirtelen alulról felfelé lendült, és úgy orrba és szájba vágva Roniyát, hogy ömleni kezdett a vére. Amaz meg sem rezzent, minthja ez a jelenet része lett volna. Tellervo arca sem rándult, pedig tudnia kellett, ütését botjának végével bizony bevitte.
A zene megállt. Nem az eset miatt. Az elfek jól tudták, amint a Tavasz fegyvere eléri a Tél testét, a zenének és a harcnak vége. A Tél már a tavasz elé térdelt, fejet hajtott, majd egyenes háttal, büszkén kivonult...
Tellervo -azaz a Tavasz- bemocskolódott botját a földbe szúrta, megcsókolta, s az bizony gyökeret eresztett, kirügyezett s ki is hajtott ott helyben. Morik szemei végre elszakadtak ekkor a nõ domborulatairól és csak bámulta a jelenetet. Maldar kábán pisloghatott Szitával egyetemben, Venla elégedetten engedte ki a levegõt.
A nyitótánc sikeres volt. Az elfek nem tapsoltak. Nem szokás. Sugárzó arcuk épp elég méltányolás volt, és hogy az addig harcra forgatott bot kihajtott mint egy fácska.
Joradam került a színre-már nem volt trehányul öltözve, sõt, mintha egészen átöltözött volna, sötétékék és arany színben pompázott- s közös nyelven felkérte a jelen lévõ nem hosszúéletûeket, hogy térjenek nyugovóra, mert az ünneplés további része már csak azokat érinti, akiket Narmiaren kísér útjaikon áldással.

[Anathor]

(Maldar)

*Nem veszi észre hogy zene nélkül táncol, de nem hagyja abba, inkább bíztatja az elfeket csatlakozzanak, ne legyenek ennyire szégyelõsek. Addig ropja, amíg le nem húzzák a földre. Jó nagyot huppan annyi bizonyos, majdnem hanyatt is vágódik. Azt a létyót amit kapott már ez elõtt is, mosolyogva veszi át, és mindenféle jókívánságokkal halmozza el "jótevõit". Amint elkezdõdik az igazi mulatság, ráharap a kézfejére, nehogy véletlenül elkiáltsa, elnevesse magát. A táncmozdulatokat ingó fejjel és pislogó tekintettel követi. A harc részénél jobban beleéli magát, és apró kézmozdulatokat tesz, õ mit cselekedne. A mulatság végeztével lassan ér el a tudatához, hogy ideje távozni. Feltápászkodik, és elkéri a szíverõsítõt az elfektõl, meg az úton vissza elraktároz pár élelmet a zsebeibe. Azon az úton halad ahonnan jött, piszmákolás közben elõadja a kék és a zöld küzdelmét.*
<...vajon miért kékben és zöldben harcoltak?... talán a tenger és a föld... az apályt szimbolizálták?... mikor a föld visszaszorítja a víz támadásait?... Vagy valamely Isteneket játszották el?... Hehe ez lesz az... Várjunk csak!... Õk nem is hisznek bennük!... Ez egy összeesküvés!... Csapdába csaltak és levágnak minket!...>
*Mire gondolatmenetét és útját befejezi, meg is érkezik a szállásra. Úgy 30 perc múlva... Gyanúsan, sõt paranoiásan viselkedik mindenkivel szemben akit meglát. Le sem veszi róluk a szemét, és úgy hátrál. Nem egyszer esik el, de nem hagyja magát, feláll és fenyegetõen rámered arra aki vele szemben áll. Ha senki nem áll a közelébe, akkor csak a semmibe mondja mindezt.*
- Ne közelíts! Ez egy kannibál-telep! Elcsavarják a fejünket, jópofiznak, aztán mikor nem figyelünk megölnek minket! Esküdni mernék rá, hogy az elõzõ "vendégek" vannak feltálalva... Ne gyere közelebb!
<...Haonwell hercege támogatja ezt a falut!... Õ is benne van! Titkos telepeket hoz létre, ahol a gyanús egyéneket eltávolítják!... hmmm... én is haonwelli vagyok... én is kannibál lennék, csak nem tudok róla? ... biztos törölték az emékezetem...>
*Abbahagyja a fenyegetõzõ magatartást, és elkezd fel alá járkálni, úgy gondolkozik. Szeme elbambul, megfeletkezik a külvilágról. Aztán mikor meglátja a harapást a kézfején, tágra nyitja a szemét, majd összeszûkûl és pár pillanat múlva kidõl mintegy zsák.*

[Alauron]

(Alauron)

Jeffete indokait habár érti, de nem tudja mire vélni...amint leküzdötte meglepetését, s Morikkal meglátják mAldart végül aztán belátja jól dötött Jeffete, hogy Pat eltávolítását kérte. De még akkor sem az õ dolga lett volna.
<Mi az? Itt már a pap papáskodik? Õ teszi tisztába a doglokat? ... ú, valóban hogy beivott ez a Maldar! >
A meseszép tánc alatta megpróbál illedelmes szemeket mereszteni csak, zavarában egyre többet a butykossal csókolózik, s amikor este kótyagos fejjel, és szemei elõtt gombölyded idomok villódzó képével vízszintesbe helyezkedik, úgy dönt valami fontosat megult ma....
<Elõszöris, nõt akarok! A fenébe ezzel a beszarisággal!... És másodjára, ezt a levet nem jó gyorsan inni...olyan hányingerem lesz tõle...szédülök is...de, hoppá, én fekszek és mégis szédülök. Jobb ha kimegyek a friss levegõre még mielõtt....AJAJJJ!>
A gyorsan felpattan at ágyából, lecsusszan a fáról, félig meddig esve, s egy közeli bokorban kiadja forrongó belei tartalmát...

[Ralog Gebbro]

(Jeffete)

*Morik gyors beleegyezõ határozására meglepõdik kissé, de nem mutatja ki. Úgy gondolja, hogy Patriciának innentõl kezdve magának kell döntenie dolgairól, s Morik és Alauron távozása után úgy dönt, hogy õ is elmegy megnézni azokat a tündéreket. Az odatartó úton csak akkor szólal meg, ha hozzászól valaki. Az ünnepséget ámulattal bámulja - szinte magával ragadja az egész esemény. A végén elégedetten gondolkodik <De jól tettem, hogy eljöttem megnézni, igazán kár lett volna kihagyni ezt az eseményt.> A szálláshelyre visszatérvén Maldar színjátékát végignézve halkan kuncog, majd lassan hozzáballag. Megnézi az állapotát, s közben felfigyel Alauron fáról lerepülõ manõverére. Megvárja míg dolga végeztével elõmászik a közeli bokorból, s odaszól neki.*
- Alauron Úr! Legyen szíves segíteni nekem felvinni Maldart a szállásra, hogy ne itt töltse az éjszakát.

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Moriknak - és senki másnak - nem szándékszik beszámolni a pontos történtekrõl. A határozatot látszólag könnyen veszi tudomásul. Arra, hogy reggel várják indulásra, mert különben.... megrándul az arcán egy-két izom. Nem mozdul addig amíg mindenki el nem ment a szállásról, majd lassan lekászálódik õ is a fáról. Töpreng egy keveset, majd a saját szállásuk felé veszi az irányt. Lassan sétál, s közben gondolkodik a helyzetérõl. Számba vesz mindent, majd mire megérkezik fájukhoz, döntés is született fejében a jövõjét illetõen. Felérvén a szállásra, hátizsákját elõbányássza, kintlévõségét fél kézzel nehezen, de belebénázza. Az ágyán hagyott becsomagolt fegyverét magához veszi. Nem bontja ki, de végigsimít rajta, majd azt is beletuszkolja hátijába. Mindenét összeszedi - még a véres ruhadarabjait is, semmit nem hagy maga mögött. Szita megszáradt ruháját szépen kiteríti az ágyra, eligazítja az ép kezével, hogy ne gyûrõdjön össze. Végig néz magán - egy nagy sóhaj kíséretében lemegy a földre, jobbjában a hátizsákjával. S elindul, a fennsík irányába.* <Remélem nem haragszik meg nagyon Tellervor, hogy a ruhát nem adom vissza. Nincs más választásom. A falu kihalt, mindenki az ünnepségen van. Bár biztos vagyok benne, hogy a falut nem hagyták védelem nélkül, de remélem nem botlok senkibe. Így lesz a legjobb mindenkinek - döntött a hatvanéves elkötelezettség...>

[Schinter]

Arbor Vitus


-Ohh igen érdekes a tánc és csodaszép

Jegyzi meg növére mellet majd enyhén csodálkozva nézi,ahogy Joradam eltereli az embereket...

-Hát ez is érdekes...Azt hittem itt maradnak na mind1 talán nem fogokm érezni hiányukat

[Mesemondó]

_______________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- Avenelvera elf faluban
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 7. nap, este
Résztvevõk: Patricia
______________________________________________________

Az összepakolásban senki nem akadályozta meg, való igaz, a faluban mindenki ott volt az ünnepen-a lakosok közül. Ám nagy botorság és esztelenség lett volna épp ilyen idõkben védelem nélkül hagyni a települést.
A félvér nõ az egyik védelemmel szembe is találkozott...
A susogó erdõben hol tudott tájékozódni, hol nem, mert látása hol mûködött, hol nem. Inkább igen, de ez nem jelenti azt, hogy a pohár félig tele.
Körülbelül emlékezett is merre kell elhagyni a falut, de minál jobban maga mögött maradtak a házakkal rakott fák, annál jobban eszébe jutott, elhatározás ide, eskü oda, végül is a lezser elf csak utalást tett rá, hogy merre az Ördög Marka. A fennsíkon. De hol? A fennsík iszonyú nagy. Egy hegységben van maga a falu is, nem egy hegy tövén...Pontosabban nem is került szóba, hova fordulni, melyik égtáj, melyik vízmosás vagy meredély...Nevek. Nevek röppentek fel. De itt nincsenek táblák s ez nem a nõ hazája. De ha még az is lenne...Amelyik részén nem járt, olyan mintha idegen hon lenne. A járást nem ismeri.
Az ösvény, amit eddig tisztán látott, elkeskenyedett, csapássá lett majd a léptekkel nem sebzett fû hullámzott elõtte. No igen. Kitaposott ösvénynek lõttek. Sebaj, emiatt nem tántorodhat el attól, amit eltervezett. Haladt tovább. És tovább. Majd még tovább. Fû, fenyves, kövek. Igen, mintha ilyen tájon haladtak volna át...amikor Szitakötõ megkóstolta azt a bogyót...és azok anagy kelyhû virágok...Akkor jó felé kell mennie. Arra, amerre Roniya elõször találkozott velük, a sáros, meredek oldalban.
Az egyik szikla tövén egy nagyobb bokor-borókaforma- nõtt, a nõ nem vette észre, hogy kettébe volt hasadva és a fele elválva másik felétõl a mellkasa magasságában le van hajolva. neki ütközött, de nem ütötte meg magát. Csupán tüsszögési roham jött rá tõle. Na, ez nem lehett boróka. Attól ilyen nem történik. De elmúlt, csak azt hitte, a lelkét is kiköpi tõle. Könnyes szemmel abbamaradt a roham, s folytathatta útját a fák között.

[Alauron]

(Alauron)

Gyomra megnyugodott. Köp még néhányat, majd feltápászkodik, s habár feje kicsit zavart a megerõltetéstõl, azért tud menni rendesen. A túl sok ital hamar kijött belõle, meg a sok izgalom...így aztán nem volt elég ideje lerészegedni.
<Jéé...! Tudok menni. Fúj! Ezt mind én hánytam?! Na jó, ne tréfálkozz Ala, mert most meg kell segítened egy társadat.>
- Jól vagyok, jól, jövök már... Felviszünk, hogy aludj a Maldar, jó?
Jeffetére biztató mosolyt vet, jelezvén teljesen józan, habár így közelrõl igen büdös a lehellete...Ha felvitték a férfit nyugovóra tér, s reménykedik reggelre megbékél a háborgó gyomra.
<Még jó, hogy nem hánytam le Maldart... >

[Mesemondó]

_______________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- Avenelvera elf faluban
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 7. nap, este
Résztvevõk: Arbor
______________________________________________________

-Tökfej vagy, öcsi. Mi keresnivalója lenne idegen embereknek egy megtartó áldásosztásakor? Semmit nem értenek belõle. És itt nem a nyelvre célzok. Semmit nem mondanak nekik azok a dolgok, amik nekünk szentek. És a viselkedésük..Láthatod...Berúgtak. Csodás. Biztos kiadják gyomruk tartalmát valami kellemetlen helyen és kerülgethetjük másnap a foltokat. Undorító. Remélem, hamar visszatér minden a maga röptébe. Nyugodtabbak lennénk. Nem emlékeztetne a jelenlétük arra, hogy rossz dolgok történtek. Te nem így gondolod?-fordította arcát a lány Arborra.
-És egyébként is, rajtad kívül mindenki tudta, hogy csak a nyitótánckor lehetnek jelen, aztán menniük kell. Hiába, no, te végezted adolgod, nem lófráltál a készülõdés közepette céltalanul, mint én-mosolygott már nõvére. Az éj további részében valóban az következett, amit Venla megemlített. Tellervo végre a hozzá illõ fehér ruhát viselte, ami megkapó volt és csinos, a hagyományok szerint jelképesen megáldotta a falu lakóit, s a környezõ vidéket, két kisbabának nevet adott és egy pár eljegyzését szentesítette. Halott egy volt, Arbor mestere, megemlékezést tartottak róla dalban. Egy igen szép hangú leány énekelt, akik hallgatták, egyszerre szomorodtak el és egyszerre szakadtak el a földtõl általa.
Majd a falu ifjai -lányok és fiúk vegyesen- adtak elõ egy örömtáncot. Mindezt a közelgõ, jelen lévõ tavasz miatt, a körforgás újabb korszaka miatt. Igen, ez új volt, régebben külön-külön ment ez végbe és sokkal hosszabban, finomabban...lassabban. Tellervo változtatásai nem voltak felháborítóak. A tánc dinamikusabb lett -bár embereknek még így is inkább egy andalító táncjelenet lenne, de az elfeknek...nem. Semmi illetlent nem tartalmazott, bár fel lehetett ismerni a párok mozdulataiban egy termékenységi vonulatot, utalva arra a tavasz az ébredés, születés évszaka is. Ez sokáig eltartott, hajnalig talán. A megtartó egy ideig még a falubeliekkel ünnepelt, majd távozott. Arbor sejthette miért-megáldja a ligetet -nem csak jelképesen- és a pegazusokat is.

[Mesemondó]

_______________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- Avenelvera elf faluban
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 7. nap, este
Résztvevõk: Alauron, Jeffete
______________________________________________________

A férfiakanak sikerült a nehéz és kissé büdös Maldart felcihálni, az bizony meg sem moccant. Csak élénk horkolásba kezdett, ahogy végre ágy volt a valaga alatt.

[Schinter]

Arbor Vitus


Lenéz a kezében levõ italra.

-Hm...Még szerencse,hogy dõltem a trükkjeidnek és nem idtam annyit .Egyébként úgy érzem,mintha kihagynának néhány dolog tájékoztatásából s csak utólag tájékoztatnak róla.

Kellemesen hátát egy fának vetve nézi a táncot majd ahogy vége az ünnepségnek ismét szomorúsággal telt szivvel elindul haza felé.

[Ralog Gebbro]

(Jeffete)

*Látván, hogy két társa nyugovóra tér, õ is lefekszik aludni. De nem tud elaludni, mert Patricia jár a fejében. <Mi van vele? Mit csinálhat? Jól van? Elment vagy nem ment el? Itt lesz holnap reggel? Tudom, hogy mi történ vele, de mégis. Vajon a többiek hogy fogadják, hogy nem tagja a csapatnak?> Nagyon sokáig ezeken gondolkozik, rágódik. Majd felkel, felöltözik, tarisznyáját is magára akassza, mert van egy nagyon rossz sejtése, s abban van gyógyító kelléke. Botját kezébe veszi - készülõdés közben nem törõdik egyáltalán a csenddel. Elindul a nõk szállása felé. Odaérve felmegy, a botja alsó részével megütögeti az "ajtót". És vár a válaszra.*