*Összeszorított fogakkal elindult hát, s maga mögött hagyta az elf falut. Minél távolabb ért, annál jobban kételkedett sikerében, de tudta - nincs más választása, ha meg sem próbálja végképp elveszett lelke. Örült, hogy a látása vele van - bár igaz néha el-elmaradozott, olyankor megállt kicsit fülelt, majd ha nem jött vissza tovább indult a vaksötétben. Ilyenkor jobban szorította hátiját kezében, s fellélegzett amikor újra látni kezdett. Akaratán nem csorbított az ösvény hiány, tovább rótta útját. Igaz így már jóval nehezebben haladt a szoknyában, de azért igyekezett szedni a lábát, hogy az éjszaka minél nagyobb távolságot tegyen meg. És annyira igyekezett, hogy nem látta az elé hajló bokrot. Nekiment. Káromkodott volna egyet, ha tudott volna.... azonban a tüsszögés beléfolytotta. Nagy kínszenvedés után maradt abba a dolog, s Pat zavartan nézett maga elé kicsit. <Mi a fene volt ez?... Mintha borsot törtek volna az orrom alá... nem ez még attól is rosszabb volt. Remélem a sebem van már annyira stabil, hogy ez miatt nem szakadt fel sehol. Na, az lenne még az érdekes fordulat.> Aztán tovább indult elõre. Menet közben elméjének hatalmához nyúlt, s felidézte azt a kevés információt amit Joradam mondott az Ördög markáról, vagyis a hozzá vezetõ útról.
"A fennsíkon le kell menni, keletnek fordulni a köves szurdokon át Fenyõszakadásba menni, s ott lesz az Ördög marka."
<Na ez bizony nem sok minden. A fennsíkon le kell menni - tehát amerre lejt arra, majd ha elértem a végét keletnek kell fordulni... talán megtalálom. Ha nem bolyonghatok ki tudja meddig itt a semmi közepén. Szurdok... Fenyõszakadás... remélem tele lesz szakadékokkal a szélén keskeny ösvényekkel, vagy az ösvény nélküliség még jobb volna

