_________________________________________________________ KM esemény: [Szitakötõ] Idõpont: koratavasz, 10. nap, dél Helyszín: Haonwell, Farkas-szorító Résztvevõk: Patricia Komhaar (Yvett de Crei) _________________________________________________________
Kikapta a nõ. Itt sem ember, sem elf járta nyomok nem voltak. Szinte testével kellett átpréselnie magát a száraz fenyõágak függönyén, kapott is tûleveleket a hajába, nyakába. Kisebb horzsolásokkal lett gazdagabb. Néha kapaszkodni kellett, de viszonylag vízszintes ösvényen kellett araszolnia. Egy embernyi széles volt, nem több. Száraz indák, hollótetem került elébe, a dolomitfalak magasodtak mindkét oldalán. Fátlan gyökerek görcsös ujjakkal kapaszkodtak meg a kiszögellésekben, bátor fûcsomó diadalmaskodott egy földdarabkát megõrzõ mélyedésben. Ritkult a lombozat odafenn, mert kevés fény is leszûrõdött. Megizzasztotta a nõt a terep. de a tekergõ ösvény szélesedni kezdett, minél több fehér sziklafalat látott, s egyre kevesebb bedõlt fatörzs állta útját. Még egy jókora pókhálót kellett elsepernie maga elõl, amikor kis kiöblösödésbe ért. Tölgyfalevelek alkotta avar szárazlott a földön, a többlábnyi magas falakon túl a magasban tölgyes lombjai zúgtak, szemben vele pedig egy olyan keskeny rés sötétlett, amin lehet, ember át sem fér. Reccsent a nõ mögött egy ág, majd az általa korábban megbolygatott darab le is tört végleg. Ez azért végigciterázott a nõ idegein.
Adron papja látta feszülni az ellentétet az elf és Morik között, de nem tört ki egyik fél sem. Az útválasztásra mordult egyet a dzsad: -Elõre. Ha majd a kisasszony óhajtja hamar elintézni csurgó ügyeit...-nézett Pat után. Ám telt az idõ és Pat nem akarózott visszatérni. Morik a térdére csapott. -Lycia, menjen, nézze meg, belefúlt-e...
-Otromba.
De eleget tett a felszólításnak. Tanácstalan arccal jött vissza: -Sehol nem látom. Eltûnt. (Al.)
-Az nem hinni. Talán eles?
-Nem esett el. Se õ, se a csomagja.
-Megint szökik az a némber?!-fújta fel magát Morik, szeme majd be akart vérezni dühében. -Ha nem veri el, vagy nem adja meg istenesen a módját, azt kell hinnem, nincs vér a pucájában-nézett Maldarra és elõre csörtetett. grimaszolva jött vissza. -Nem kell nyomolvasónak lennem, hogy lássam: babkaró a balra menõ ösvényt választotta. Ó, hogyaza...
-De mért? Én utána megyek. (Sz.)
-Nem a csapat tagja. Nem kötelességünk.
-De a városba vissza kell vinni. Akár egészben, akár darabokban-emlékeztette õt erre Szita. -Nos, Maldar, jössz velem, vagy Moriknak adsz igazat?
-Ez kitérés. Így is vét hiba ösvény követve, most megint?-aggodalmaskodott Alauron.
Kényelmesen hátradõl látván,hogy újabb nézeteltérés látszik kibontakozni.Nézegeti az ujjait meg a növényeket várva azt,hog végre döntsék el,hogy mit akarnak
Követ ide vagy oda, mégis féltette a nõ életét, ám látva, hogy Szita, és talán Maldar is követi õt megnyugodott. - Megy vele Maldar, te tud ismer erdõ, mezõ, neked kell vanni ész hogy lesz a két nõ biztosba. Mi folytat út, s este lesz táborunk elébb, míg sötétre elõ, hogy majd jösztök késõbb. Van veled lángos faág, hm? Ez így jó van e Morik?
<Már nagyon sokára el vagyok. Biztos keresnek, de már azért sem megyek vissza, ha eddig átverekedtem magam. Biztos azt gondolják leléptem, csak nehogy utánam jöjjenek. Bár Maldar...> *Elhesegette magától a gondolatait, majd a tölgyfaleveles kiöblösödésbe lépett. A reccsenésre a vér is meghûlt egy pillanatra benne, hátrafordult lassan, hogy megnézze utána tért-e valaki. Szemét egy kis idõre lehunyta, hogy elméjével is lássa, pásztázza környezetét. Ha nem talál semmi "rendelleneset" akkor útját a keskeny réshez veszi. Hiányzó bátorságát a hitével pótolja, így ajkain halkan anyanyelvén - dwoon imával halad elõre a sötétlõ réshez.*
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
*Az eseményeket árgus szemekkel figyeli. Szita visszatértekor, hogy Patriciát nem találja homlokráncolva feláll helyérõl és Maldar elé lép.* - A két nap alatt nem beszélt ilyesmirõl? Hogy megakarna szökni, halni... Utalások, hirtelen félbehagyott mondatok errõl a támáról?....
*Amikor Szitakötõ felhozza a megkeresését, s Maldar is válaszolt neki feléfordul.* - Jó ötletnek tarom a megkeresését. - *majd mintakinek fény gyúl az elméjében olyan arcot vág, s Arborhoz fordul.* - Várjanak csak! Arbor, van valami hely a környéken, ami nevezetes, fontos, vagy bármi ilyesmi. Ugyanis Roniya azzal engedte el a nõt a hely amit keres két napra van és tûlevelekkel borított ösvény..... Ilyen amin most vagyunk... és két napja hagytuk magunk mögött tündérfalvát. - *befejezvén Szitakötõ és Maldar irányába fordul jobban, hisz az elmúlt napokban Pat velük töltött szinte minden percet, és hátha õk tudnak valami érdemlegeset mondani ez ügyben.*
//Mindenkinek B.U.É.K.! //
Szent a viharnak tombolása, mert eltakarítja a föld színéről, ami elburjánzik rajta és rothadásba fülled. Szent az örvénynek torka, mert elnyeli a nyüvek salakos hordalékát, amit a zúgó szél a tenger habjaiba söpör. Szent a vulkánnak gyomra, mert a benne lángoló tűz megemészti a mélyére rekedt mocskot, és kiolvaszt belőle mindent, ami tisztátalan. Szent a földmélynek sötétje, mert örökre elrejti a szemünk elől, ami nem bizonyul méltőnak rá, hogy visszatérjen a napvilágra.
_________________________________________________________ KM esemény: [Szitakötõ] Idõpont: koratavasz, 10. nap, dél Helyszín: Haonwell, Farkas-szorító Résztvevõk: Patricia Kromhaar (Yvett de Crei) _________________________________________________________
A közepén járva Pat megtudta, mért hívják Ördög Markának s hogy jó helyen kell járnia. Vicc ide, oda, megszorult. Olyan keskennyé vált a járat, hogy beszorult. Mellkasa nem tudott tisztességesen megemelkedni hogy levegõt vegyen. Még fájt is. S ez igen hamar hozta magával a szívdobogást, pánikot. Hiába vette le az elsõ szorosabb résznél a hátizsákját, itt anélkül fennakadt. ha mozdult volna visszafelé, nem ment...Elõre meg mintha még inkább keskenyedett volna a dolog. Pedig a hasadékon túl újabb napos kiöblösödés látszódott.
- Óóóóó, hogyaza..... - *szakadt ki belõle amikor rájött, hogy beszorult a két szikla közé. Próbál szabadulni, de bizony a sziklák jó erõsen megfogták. Sehogy nem megy - se elõre, se vissza. Az elsõ pánik hullámot homlokával a sziklának támaszkodva, majd aprókat fejelgetve vészelte át. Aztán újra próbálkozott a szabadulással. Hol lassan akart visszacsusszanni - majd elõre, hátha engedi valahogy a szikla, hol hirtelen erõbõl, hol az összes levegõtõl megszabadulva.... Fejét forgatta amennyire telt tõlle, hátha lát valamit-valakit - bár utóbbiban bízott a legkevésbé.*
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
*Jókedvûen, egy csokor virággal a kezében tér vissza a keresgélésbõl. Egy régi dalt fütyürészik, az ajándékát szorosan a háta mögé rakja, tényleg meglepetés maradjon. Fürkészõ tekintettel pásztázza a környéket, de nem látja sehol Patot. Leül egy farönkre és vár. Mikor Szita visszatér és közli a híreket megfagy benne a vér.*
- Nem ütök meg nõket... - feleli Moriknak, mérges hangon.
*Feláll a helyérõl, és türelmetlenül jár fel-alá, várja mit derít ki a dzsad. A rosszhíreket hallva, lassan vet egy pillantást a virágra, majd eldobja. Pár szegmensig bámulja, végül elindul Szitával. Láthatólag nagyon ideges, de Jeffete kérdésére megáll.*
- Nem tudtam, hogy a szökését tervezgeti... - egy pillanata eltûnik a mérges arckifejezáse, és szomorúság, csalódottság váltja fel.
*A mondat befejeztével visszaváltozik az arca, elindul és elveszik a sûrûben... <...miért vert át? Muszáj volt megtennie ezek után? ... Miért hazudott?... Miééééért?... Vagy... Lehet... lehet soha nem is mondott igazat ... lehet végig csak játszott velem...>
"Mivel szegény vagyok álmom van csupán. Álmaim lábad elé terítem, Finoman lépj: mert álmaimon gázolsz." - W. B. Yeats
"Az írek közt az a homoszexuális, aki jobban szereti a nőket a piánál."
"A templom közel van, de csúszós az út. A kocsma messze... De majd óvatosan lépkedek..." - Orosz mondás
Az eldobott virágcsokrot nézegeti majd odamegy és felveszi.Az út szélén egy kis föld kupactetejére rakja és egy kis vizet locsol rájuk.Bár nem nagy az esélye a túlélésre,de talán ez is jobb mint a semmi....
-Jó, jó, akkor mi megyünk tovább. Te meg mit mulatsz ott magadban, korhadt fa? Tedd magad hasznossá, ahelyett hogy élvezkedsz. Mi lenne, ha karakán kivágnád, igen van olyan, vagy nem, nincs? Ennek verés kell, a nõnek meg furkósbot, de nem a szálkás fajta!-bukott ki újra Morik trágár oldala.
Szita ezt nem várta meg, így már háta mögött zajlott le ez a szóváltás. Elindult, Maldar meg vele. A nõ is ráncolta a homlokát, de egészen más okból, mint a férfi. Megtalálták az elágazásban Pat botladozásait. Menet közben, fenyõágata félrehajtogatva csak kibukott belõle: -Tiszta bolond ez a nõ. Egy ilyen elhanyagolt, keskeny hasadékba vetette magát bele...Mi a fene ûzheti õt efféle tettekre? Semmi ötleted sincs?
_________________________________________________________ KM esemény: [Szitakötõ] Idõpont: koratavasz, 10. nap, dél Helyszín: Haonwell, Farkas-szorító Résztvevõk: Patricia Kromhaar (Yvett de Crei) _________________________________________________________
Próbálkozásai a következõ eredménynel zárultak: a lassú visszacsúszásra nem történt semmi, a hirtelen erõlködés megbosszulta magát, fájni kezdtek bordái s úgy elbaltázta, hogy már nem tudott mellkasa tágulni, hogy levegõt vegyen...Hiába fújta ki minden levegõjét, hatástalan maradt. Arca égni kezdett, torka, tüdeje is, a léghiány elkezdõdött.
(Patricia)
*Megijedt és elkeseredett végképp. Már csak azzal foglalkozott, hogy kevéske levegõt tudjon tüdejébe szívni. Közben egy gondolatfoszlány cikázott agyában: nem hiszi el, hogy mindez megtörtént vele; nem hiszi, hogy így kell végetérnie.... de mégis. ... Utolsó lehetõségként megpróbálja minden energiáját összeszedni, s elméjét segítségül hívni e kilátástalan helyzetben, azonban a levegõhiány következtében nem sikerül megfelelõképpen koncentrálnia a meditációs formulára. Sejti hogy itt a vég - szervezete egyre jobban kiált az életõ levegõért, azonban nem képes megadni neki. Szemét behunyja kicsit, s felsejlik elõtte a nap homályos korongja, melyet egyre jobban magába olvaszt a sötétség. Pár halk szó hadja el a száját - bár lehet csak az eszméletvesztés határán képzelte: 'Ranil, Maldar ...szeretlek .... nem.....'
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.