Al-Abadanai kalamajka

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Avyen)

*A lány egy pillanat alatt elsápad. Pár másodpercig az ájulás kerülgeti, de végül magánál marad. Szíve hevesen kezd verni, és kicsit remeg is. Tekintetét nem tudja levenni Fergiáéról, mereven nézi őt. szemeiben félelem csillan és teljesen leblokkol. Jó pár szegmensbe tellik, mire teljesen felfogja azt, ami történt körülötte. 180 fokot fordul vele a világ és nem tudja, hogy mit mondjon hirtelen. Erre nem volt felkészülve. Miközben elkezd beszélni, lassan el is pityeredik.*
- Én ... én ... én nem. Én nem olyan vagyok. Nem vagyok orwellita. Én ... én gyógyító vagyok. Sosem ártottam senkinek. Nem vagyok orwellita. Én nem. Morgenában hiszek. Ő az én istenem. Tényleg. Kérlek ... ne bántsál. Nem tettem semmi rosszat. Mindig a bajbajutottakon segítettem. Ne vigyél máglyára. Nem akarom, hogy ... kérlek ...
*Végül már a zokogástól beszélni sem tud és összeomlik Fergia kezében.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

Egy ideig nézi a nő összeomlását, tartja karjaival, majd sóhajt <Nem az.Egy orwellánus sosem bőg úgy, mint egy gyerek. Az inkább magával visza sírba.>
-Sss, jólvan. Nem viszlek. Bár Morgena nem hitembe tartozó, nem szerepel azok közt, kiket megvetnem kéne.
Magához öleli a nőt és elgondolkozott arccal simogatta a haját.
<Időnként nagyon durva vagyok az emberekhez. Ez nem tesz boldoggá.>
Hagyja, hadd sírja ki magát, ülőalkalmatosságot keres szemével, odavezetei, leülteti, ráterít felsőtestére a levetett inget.
-Ne sírj. A halál árnyékában tanulja meg mindenki becsülni az életet. Lelkedre legyen gyógyír a felejtés. Itt maradok veled.
<De vajon mire a korbácsnyomok? Eladták rabnak? Büntetés? Morgena.... Toron...Obsor... Van már egy toroni a hajón....>
Nem hagyta magára a nőt a szükségben, vele maradt.

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Avyen)

*Teljesen kiborul. Már nem is nagyon hallja Fergiát, csak zokog. Átöleli a nőt és kiad magából minden felgyülemlett feszültséget és keserűséget. Közben is még motyog néha magában és bizonygatja, hogy ő nem gonosz és semmi köze sincs Orwellához, aztán mikor kisírta, kiszipogta magát, lassan elnyugszik. Szorosan öleli Fergiát, és el nem engedné véletlenül sem. Fél óra lenyugvás után lassan elalszik a nő karjaiban és most nyugodt az álma. Megnyugtatja Fergia közelsége. Ha hagyja a nő, akkor késő délutánig alszik. Álmában családjával van és boldog.*

[Quator ar Zaraquer]

(Kalmon)

*Kis könyöklés után felegyenesedek és körülnézek. Mindenki alszik vagy szintén a gondolataiba merült ahogy látom.*

<Talán itt az ideje egy elmélyült meditációnak. De amíg egy gyilkos van a hajón nem szendereghetünk mindannyian egyszerre, hogy őkelme válogathasson épp kinek vágná el a torkát. Itt az én időm! Talán nem kellene ekkora terhet felvennem a vállamra, de hamár testőrnek képeztek Par-Elya falai közt, megpróbálom megvádeni az alvókat. Aludni egyenlőre úgysem tudnék.>

*Elindulok és csöndesen végigjárom a fedélzetet, hogy minden rendben van-e. Vigyázva, hogy ne keltsem fel, ne zavarjam a pihenőket. Ha végeztem letelepszek egy árnyékos helyre, ahonnan a legjobban beláthatom a fedélzetet. Mondjuk a sötétben nem sokat fogok látni, de a többi érzékemre hagyatkozva és az esetleges enyhe derengésben felbukkanó sziluetteket figyelve őrzöm a törékeny nyugalmat a hánykolódó lélekvesztőn.*

<Holnap meg kell fordítanunk vagy legalábbis megállítanunk ezt a teknőt. Velar forduljon nevető arcával felénk ezen az úton!>

[Alauron]

(Salah)

Magában végzett az imával, ismerős bíztató érzés lüktet elméjében ahogy az isteni gondviselés kezéves érintette őt. Aztán egy alakot vesz észre, aki épp felé közeledik. Mikor egészen közel ér, a csillagok fényénél látja, hogy csak Kalmon az, ezért megszólítja halkan:
- Látom az északi Velar követőit sosem nyomja el az álom. Tartsa meg e jó szokásod az istened Kalmon, mert ki tudja aki elszunnyad felébred e még. Vajon holnap milyen nap kel fel számunkra itt, hisz nemsoká vihar lesz. Mit súgnak az ösztöneid? -lassan feláll, és pokrócát magára terítve Kalmonnal tart. - Légy hozzám oly jó, és meséld el mi tötént mialatt én a népemmel voltam elfoglalva, semmire sem jutott időm, még jó hogy a cuccaimat, és velük egy jó adag élelmet megleltem, a tevém holtában is követett és szolgálni fog fínom ízekkel minket...

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

Amint a nő elszunnyad, kibontakozik öleléséből. Nem óckodik az efféle csimpaszkodástól, hisz vannak, akik ezt igénylik, de nem is imádja. Reméli, hogy nyugodtan alszik Avyen, megnézi, a helyiség biztonságos-e a nő számára majd elhyagja a kabint és bezárja az ajtaját halkan. felsétál a fedélzetre és megköszöni Flammnak a vízhúzást:
-Köszönöm. Kérlek, vigyázz odalenn a kisnő álmára, én nem lehetek mellette.nem szeret egyedül lenni, te alkalmasnak mutatkozol őrzőjének. Lenn van az egyik kis kabinban.
Ránéz Jaszafra, hogy megvan-e és épen-e, utána Kalmon és az idegen dzsad férfi kettőséhez lép.
-Odalenn van még egy sivatagi halott. A tengernek kéne adni testét, imát még nem mondtak lelkéért, én csak énekeltem nyugalmáért.
Ezután dzsad szokásnak megfelelően meghajol és visszatér jaszaf mellé, leül mellé a padozatra. Az ork felé tekint, megkötözve jobb szeretné látni és kihallgatni is kellene, meg imádkozni, de kicsit fáradt...Pihen, hogy a hátralevő dolgokat elvégezze majd. Közben Jaszafot nézi.

[Flamme O'Styg]

*Felhúzza a vödörnyi sós vizet, se mivel a nő magára hagyta és a távolban sötét fellegek gyülekeznek, úgy dönt hagyja az egészet a fenébe.*
~A vihar úgyis felmost mindent... Lehet akár minket is, ki tudja, ha a Kobra így gondolja, úgysem tehetünk semmit...~
*Ekkor jelenik meg Fergia*
-Sajnálom, de nézze csak meg a felhőket. Szerintem az itt mindent fel fog mosni... Vigyázni a lányra? Rendben... Majd... Még van egy kis dolgom...
*Magában egy rövidke imát mond Sogron felé, hogy ha minden kötél szakad mentse meg Flamm semmis életét, ha kegyes akar lenni akkor az egész legénységet megmentheti Mikor végez, odasétál a serényen őrködő Kalmonhoz.*
-Úgy látom vihar lesz... Valami ötlet? Ha ránkszakad az ég nem maradhatunk itt...

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

<Ez a kölyök megbízhatatlan. Csak magára gondol. Önző. Semmit nem bízok rá innentől. Jár oda vissza, mint gólyapotty a levegőben, de semmi érdemit nem tud végigcsinálni.>
Fergia közömbös arccal veszi tumodásul a félelf szavait. Utána úgy tesz, ahogy korábban tervezte.

[Alauron]

(Salah)

- Köszönöm, hogy szóltál, Ékkel Csillogó Szépség. - meghajlás Sajnos még nem tudom a neved, de látom ismered azt a sivatagit akit az Ököl Szolgája kikezelt nyavajájából. Elárulnád hát, Gyöngybőrű Mesternő ki is ő?
- mutat Jaszafra.

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

- Magam felejteni való személy, ő pedig El Zashrad városának fő gárdavezetője, Jaszaf aim Nadhbul nagyúr.

[Alauron]

(Salah)

- Tényleg? És mit keres itt a Fényességes Emír egyik első embere, a Méltán Emlegetett Város gárdavezetője?

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

-Nyomoz.
<Ez kurta volt és illetlen bunkónak fog tartani, de mára már fáraszt a beszéd.>
-Bocsásson meg, de én nem szoktam szavakat fonni, mára elfáradt a nyelvem. Vessen meg kővel, de termlészetem ilyen.

[Gorden Harunn]

*Engem sem tud elnyomni az álom. Mindenki egy helyen cvan a fedélzeten, így hát én is oda megyek. Látom hogy Fergia és Salah beszélgetnek. Illetlenül félbeszakítom őket*
-Gyönyörű jó estét mindenkinek. Tudják valamennyit értek az időjósláshoz, de ahhoz hogy a nemsokára bekövetkező vihart észrevegye valaki, csak józan ész, és legalább egy szem kell. Bár a hajózáshoz nem értek, de egyszer voltam már viharos tengeren hajóval, és vanak emlékeim. Ezért azt javaslom hogy a vitorlákat húzzuk le. És ha minden kötél szakad, elvállalom a kormányzást is. Salah testvérem. Leledzik újdonsült barátaink között aki valamelyest ért a hajózáshoz? mert nagyon nagy segítség lenne. Ha kitör a vihar, nem szeretnék úgy meghalni hogy meg sem próbáltam menteni társaim életét, még ha a magamét nem is becsülném (bár ez sem utolsó szempont). *eztán Fergia felé fordulok, komoly tiszteletteljes arccal.*Ferkia kisasszony. Elnézését kérem, hogy csak így megszólítám gyönyörűséges és legfőkképpen fenséges tenmagad. Igaz én csupán egy tevepotty valék a sivatagból, amit kegyed oly jól ismer mint senki ezen a földön, és minden lakójával tisztában van, és azzal is hogy mit hogyan tegyenek. Nem kételkedék az ön jóakaratában, és segítési vágyában, sőt a vezetői képességeiben sem. Ön felettébb intelligens, és nem győzöm vakító rideg szépségét is hangsújozni. Ezért remélem meghallja egy szerencsétlen gyáva személy véleményét, aki népének szégyene, és modortalansága határtalan. De eme tudatlan, bárdolatlan, anyanyelvét rosszul használó ember arra kéri önt, hogy kik itt leledzünk eme hajón, mentsük társaink és saját
életünket...
*kis árnyalatnyi hagnemváltás, de még mindig komoly és higgadt*
...ahelyett hogy balettozva hányjuk itt a rizsát egymásnak, jópofizunk, és a sok lényeges információt elrejtjük egy halom, ebben a helyzetben haszontalan ciráda közé.
*a következőket már az egész társaságnak mondom*
Elgondolkoztak azon hogy a katonaságnál miért vannak egyértelmű és rövid parancsok? Azért hogy legyen esélyük túlélni, esetleg még nyerni is. Most mi is olyan helyzetben vagyunk hogy túl kell élnünk egy számunkra halálos veszedelmeket rejtő környezetben. Ha ezt túléljük, ígérem hogy a vendégeim lehetnek a szülővárosomban, ahol igazi ibarai vendéglátójuk leszek. De ennek szükséges, de nem elkégséges feltétele, hogy a közelgő vihart is túléljük. Köszönöm hogy meghallgattak. Amennyiben fejlemények vannak akármennyire tapasztalt hajósok felfedezésének terén, kérem értesítsenek. A kormánynál leszek.
*és ezzel el is indulok a kormányhoz.*
<nem érdekel mit gondolnak rólam. Világ életemben egyedül voltam. Egyetlen barátom volt aki megértett. És még szeretnék vele az idők folyamán találkozni. Drága Arshil barátom. Ha most itt lennél sokkal könyebb lenne a helyzetem. De most a feladatokra kell koncentrálnom.

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Avyen)

*Nem ébred fel Fergia távozására, csak morog kicsit, aztán arrébb fordul. Az este hűvösének leszálltával magárahúzza a hálózsákot és alszik tovább békésen. Azonban valami fenti neszre felriad. Maga sem tudja mi, talán nem is fontos. Körülnéz a kabinban, aztán kezd kicsit kétségbeesni. Kiugrik a hálózsákból és az ajtóhoz megy. Bezárva találja. Visszasiet a hálózsákhoz és visszabújik.*
<... Nem értem. Vajon tényleg meghagyja az életem, vagy csak a hisztimnek akart végetvetni a szövegével? Miért zárta rám az ajtót? Talán ez lesz a kis börtönöm, amíg ki nem kötünk, és máglyára nem visz? ...>
*A kicsi szíve egyre hevesebben kezd verni és a gondolatok csak úgy cikáznak a fejében.*
<... Átvert. Úgy rángatott madzagon, ahogy csak akart. Neki mindegy, hogy Orwellát imádom, vagy Morgenát. Csak a foglalkozásom érdekli. Meg fog égettetni. Érzem. Miért történik ez velem? Mi rosszat tettem? Hát persze. Már tudom, hogy miért kell bűnhődnöm. Ó Morgena. Olyan nagy a bűnöm? Hisz csak magamat védtem. Minek hazudok. Csak bosszú volt. Elborult az agyam. Nem érdemelte meg a halált, akármit is tett. Lehet, hogy nem kellene harcolnom a sorsom ellen. Lehet, hogy tényleg megérdemlem a máglyahalált. De tisztán akarok látni. Muszáj tisztáznom ezt Fergiával. ...>
*Azzal megint felpattan és magárakapja ruháit. Odamegy az ajtóhoz és feszegeti egy darabig, aztán más módszerhez folyamodik. Kicsit távolabb hátrál, lehunyja a szemeit, az ajtó felé nyújtja törött kezét és elmormol pár ismeretlen nyelvű igét. Teste megremeg a fájdalomtól, ami kezébe nyilall, de az ajtó ezek után kattan egyet és kinyílik. Avyen a kezéhez kap és fájlalja kicsit, de aztán a folyosóra lép és Fergiát kezdi keresni. Teste kicsit még mindig remeg az idegességtől és a hidegtől, tekintete pedig elszánt, eltántoríthatatlan.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

A nő nyugodtan hallgatta végig a dzsad rohamát, s egyre világosabb lett előtte, hogy a férfi könnyen sértődékeny és hajlamos félreérteni a dolgokat. Fergia meg mára megunta a pattogó hólyag férfiakat...
<Férfi létére önérzetes. És ideggyenge.>
Lekevert egyet a dzsadnak és síri hangon megkérdezte:
-Befejezte? A stílusa minősíthetetlen. A katonaság nem érdekel. Nem vagyok katona. Ha ön az volt, részvétem. A hajóhoz nem értek. Ha maga ért, menjen. A maga száján egy jó szó nem jön ki, mit vár, megsimogatom? Köpje másnak szitkait és parancsolgasson másnak.-hadarta nyugalommal Fergia, hogy még azelőtt befejezze, hogy a férfi elszelelne. Nem érdekelte a másik büszekése ezt hogy viseli el, de már átlépett egy olyan határt, ami már egy kicsit sok volt. Készen állt rá, hogyha a férfi leáll vele verekedni, vagy bármi, akkor szablyát ránt.
<Ez aztán annyira sem tiszteli a nőket, mint egy teve a másik tevét.>

/Limi! Az ajtót bezárta a karim, nem rázárta!!!!/