Érzékeim azt súgják, hogy valami történni fog, s határozott kényszert érzek, hogy eltűnjek a helyszínről, de sajnos elkések. Mielőtt cselekedhetnék, megcsap az égető forróság, ami még a lények közelségénél is emésztőbb meleget zúdít ránk. Szerencsére szemeim ösztönösen bezárulnak, mielőtt olvadt fémként folynának ki gödreikből, s vak tehetetlenséggel zuhanok az iszonytató erőtől pár méterrel hátrébb a földre. A mardosó fájdalom, az égett hús szaga, a vakság, és a pillanatnyi süketség az égtelen robajtől összezavar. A testemet mardosó lángnyelvek arra késztetnek, hogy meghemperedjek a talajon párszor, hogy így oltsam el őket. Kezem görcsösen markolja a hosszú botot, ami már annyiszor volt jó társam a kűzdelmekben. Most is őt hívom segítségül, hogy rátámaszkodva emelkedjek fel a földről, s dülöngélve, bizonytalanul mozduljak a helyesnek vélt irányba. Szemeimet megpróbálom kinyitni, hogy ne a szörnyek karmaiba rohanjak, kormos-kopasz ábrázatom a társak ismerős arcát keresi a tisztáson.
- Meneküljetek! - remegő hangom szinte hörgésként hat, a szavak felszántják kiszáradt torkomat. Már nem nagyon érdekel, hogy mit tudnánk tenni a pillékért, az életösztön hajt előre, hogy a jelen pillanat túl-, a következőket pedig megélhessem. Minden erőmmel arra törekszem, hogy eltávolodjak a bestiáktól, és erről a nyűves tisztásról. Ez a harc meghaladja az erőmet, s láthatóan társaimét is. Hasztalan lenne bármivel is próbálkozni, az életünket pedig nincs értelme odalökni. Menekülőre fogom tehát, amennyire erőmből tellik, remélem a többiek is így tesznek.
//Az előző hősérülés és a mostani az összesen 19Fp veszteség, így marad 29 FP-m. Az Ép veszteség már jóval durvább, hiszen, az amúgy sem sok 7-ből lejön 4, így marad 3.//
Edit próbadobás miatt: (az Állóképességem: 16) Közben rájöttem, hogy nem lehet.
