( Con Bronta )
* Hallgatja a párbeszédeket, várja a fejleményeket. Mikor Bedal felteszi kérdését az úttal kapcsolatban, végigsimítja állát, majd rövid töprengés után válaszol: *
- Hát, mint tegnap mondtam én még nem jártam Toronban, de pár ismerősöm már megjárta. Mondtam azt is, hogy ők hajóval mentek, teljes titoktartásban. Ezekre az információkra alapuló elgondolásom ha jól értelmeztem a tegnap olvasott levélből meg kell, hogy változtassam. Ha jól értelmeztem a levél írójának gondolatait legjobb álca az, ha kereskedőnek és annak kíséretének álcázzuk magunkat. Azt írta, hogy a kereskedők viszonylagos biztonságba be tudnak jutni Toronba, mivel a gazdaság és kereskedelem országból ki- és be áramlása óriási mértéke végett nem ellenőrzik az ilyen szállítmányokat és szállítóikat tüzetesebben. Hát egy ilyen kereskedős álca talán beválhat. Mondjuk én még mindig tartok attól, hogy a térkaput őrző magikus képességekkel bírók gyors le tudnák leplezni eme társaságot. A másik lehetőség a hajó út, amiről azt hallottam, hogy a kikötők már nem annyira ellenőrzött területek és könnyebben beslisszanhatnánk! Bár ez nagyon hosszú út lenne és ha jól tudom nem sok időnk van! Hát szerintem akkor maradjon a kereskedős, térkapus változat! Mondjuk ehhez valami értékeset kell, hogy szállítsunk, és talán egy kordé, vagy szekér sem ártana. Pár embernek be kellene öltöznie kereskedőnek, meg kocsisnak, illetve páran maradhatnának a mostani öltözetükben, mint kísérők. Hát hírtelen ezt ötlöttem ki. Nagyon kockázatos és az is lehet, hogy tele van hibával! Még egyszer mondom! Én még sosem jártam Toronban! Ha valakinek van ötlete nyugodtan álljon vele elő. Még akkor is, ha ő nem tarja jónak, mivel itt vagyunk páran és elfogjuk tudni dönteni melyiket válasszuk! Illteve, ha valaki a már felmerült ötletekben észlelt hibát, nyugodtan egészítse ki! *Körbenéz társain és figyeli azok reakcióit*