Tristani Krónikák I (ÚTK)

[Togar]

Ramani Voineor

Csendesen végigvárom a többiek beszámolóját, majd elmosolyodom az ork dühöngésén, azért fejlődik, nem csodálkoztam volna rajta ha beront a goblinok közé, véget vetve saját és pár goblin életének. Miután Seela befejezte a beszámolóját én szólalok meg.

- Nos ez tény, hogy sokan vannak, és a város most a tegnap történtek után nem számít újabb támadásra, de lehet hogy ma ismét megpróbálják, így figyelmeztetni kell őket.

Odafordulok a követőmhöz és neki mondom tovább.

- Nos fiam te leszel a hírnök, ez egy fontos feladat, és sok ember élete múlik rajta, vissza kell menned a városba és figyelmeztetni a katonák vezetőit, mit láttunk idefenn a hegyoldalon, hogy felkészülhessenek egy estleges újabb támadásra, több mint száz goblin van idefenn, az egy kisebb sereg, így sietned kell, hogy minél hamarabb értesítsd őket, ha mi végeztünk odafenn visszatérünk a városba és beszélünk, ne okozz nekem csalódást-mondom neki. Majd útjára engedem, mert nem sok kedve volt velünk jönni, most viszont fontosnak érezheti magát, hisz küldetést kapott.Majd visszafordulok a többiekhez a fiú távozása után.

-Nos azt hiszem ideje indulni tovább, mielőtt észrevesznek minket, nincs túl sok kedvem verekedni, több mint száz goblinnal, valami oka van, hogy itt vannak és érzésem szerint a hegy tetején lesz a válasz.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 12. nap, délelőtt - este
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel,
NCP: Yvett de Crei
__________________________________________________

Seela,Ramani, Arg

A kölyök csalódott arcot vág, ám a tekintetében látni, hogy megkönnyebbült, hogy nem kell ezen a veszélyes vidéken tovább csatangolnia.
Valahogy érthető, több száz goblin közelsége rátok sincs túl jó benyomással.
Alighogy a fiú eltűnik az ösvény Kapa felőli végén, a vezetőtök, már fel is pattan az eddigi helyéről.
- No, akkor mi is induljunk!

Az ösvény, amit követtek, helyenként eltűnik, hogy aztán újra a lábatok alá simuljon. Kiszáradt vízmosások, kidőlt fák, ostromverő bozót keresztezi utatok, miközben a magas fák lombja felettetek összeborul, így jobbára árnyékban bandukoltok Jenő, Hobart szamara után.
A terep egyre rosszabb, lóval itt már képtelenség lenne haladni, gyalog is kínszenvedés a nap végére.
De a kitartásotok meghozza a gyümölcsét, a hegy lábánál egy kisebb tisztásra botorkáltok ki, ahol egy nem is annyira régi táborhely maradványa látható. Mindenesetre nem olyan régi, mint az a kapubejárat (ha az egyáltalán), amelyik félig megdőlve, kissé betemetve áll a hegyoldalban.
A kapu maga szépen faragott kövekből állhatott valaha, ám már a faragásokat elkoptatta az idő. A kapuban egy vasrácsos ajtó, amely most félig nyitva áll. A kapu tetején egy kuporgó alak, egy csupakarom, csupafog szörny. A farka is izmos, és a testét pikkelyek védik. Két nagy szeme mögött denevérfülek ágaskodnak, a foga közül pedig villás nyelve türemkedik elő, mint egy kígyónak.

Hobart a kőszobrot meglátva (merthogy a rémisztő szörny bizony kőből van) remegni kezd, az erdei megabiztossága semmi válik. Sietve az iszákjába nyúl, hogy egy boros flaskát húzzon elő. Szinte egy kortyra benyeli felét, majd remegő kézzel bök a bejárat felé:
- Itt vagyunk… hukk…

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Meglátva a szobrot, elcsodálkozok. Életemben egyetlen egy szoborfélét láttam az aréna oldalán, de eléggé nehezen lehetett felismerni benne azt, akit ábrázol. Ez viszont teljesen más. Lassan odalépek az alkotáshoz, el is feledkezve a veszélyről, mely bent várhat a félig nyitott vasrács mögött. Kezemmel végig simítom, majd megkérdem, igazából magamtól, de hangosan.

-Vajon, ki csinálhatta ezt itt, és hogy képes rá? Hm, én csak rombo’ni tudok.

*Majd abba hagyva a csodálkozást a vasrács felé tekintek, és ha már itt vagyok óvatosan benézek.

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Örömmel veszem mind a fiú visszaküldését, mind pedig a gyors indulást. Nem tesz nagyon boldoggá a tudat, hogy a közelben sok-sok goblin táborozik. Gyorsan a vezető mellé vagy mögé sorolok be, attól függően a terep mit enged meg, és a környéket figyelemmel kísérve haladok csendben az úti célunk felé. A nap végére éhes, fárad, és nagyon nyűgös vagyok, de megkönnyebbülök, ahogy a tisztást és a táborhelyet megpillantom. Bár a nyílt terep nem nagyon tetszik, túlságosan is ki vagyunk szolgáltatva az ellenségnek, de sokat nem nagyon tudok ellene tenni, így elintézem a dolgot magamban egy vállrándítással. *

* Ahogy észreveszem a szörnyű szobrot, kiráz a hideg. Ettől max rémálmaim lesznek, és reménykedek benne, nem akar életre kelni. A kíváncsiskodó Argra szívem szerint rászólnék, hogy maradjon már nyugton, de elvégre nem vagyok az anyja, vigyázzon saját magára. Helyette inkább a tábortűzre és a vacsorára, alvóhelyre koncentrálok. *

- Javaslom gyújtsunk tüzet, vacsorázzunk, és pihenjük ki magunkat valamennyire, holnap majd szétnézünk odabent. Természetesen hárman éjszaka felváltva őrködünk, nem akarunk hívatlan látogatókat.

[Togar]

Ramani Voineor

Rá kell jönnöm nem vagyok egy hegymászó alkat, a kissé sietős tempó és a hegy megteszi hatását,így kissé lihegve állok meg a kapuval szemben. Figyelmem nem kerüli el Hobart reakciója, tehát megérkeztünk. Körbenézve nem látok rajtunk kívül senkit, csak a félig nyitott ajtó ásít csendesen velem szemben. Estére jár az idő és az egésznapos gyaloglás eléggé kimerítő volt, így támogatom a letáborozás ötletét.

-Szerintem iss pihenjünk egyet, de nem itt, menjünk kissé visszább az ösvényen, hogy a barátunk is megnyugodjon kissé-mondom a többieknek, majd visszasétálok egy megfelelő táborhelyet keresni, kissé távolabb a kaputól. Érdekes ez az egész, itt nem messze egy kisebb várostól áll ez a valami, évezredek óta és senki sem találta meg eddig, csak most, hogy elözönlötték a környéket a szörnyek. Nem tetszik ez nekem. Letáborozunk, majd egy gyors hideg vacsora után megállapodunk az őrség sorrendjében, nekem mindegy mikor őrködöm, a szokásos esti ima után nyugovóra térek, hogy ki tudjam magam pihenni a holnapi nehéz nap előtt....

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 12. nap, délelőtt - este
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel,
NCP: Yvett de Crei
__________________________________________________

Seela,Ramani, Arg

Ramani felvetésére az eddig dermedten libabőröző Hobart elkeseredetten és kissé hisztérikusan felnevet.
- Nem mehetünk visszább. A legközelebbi táborozásra alkalmas hely legalább egy mérföldre van, visszafele.
Ilyen sötétben, ezen a terepen, ilyen kimerülten hamarabb törnénk nyakunkat, mint hogy félútig érnénk.
Ráadásul itt a goblinok sem vehetnek olyan könnyen észre, mint ha lejjebb mennénk.
Sajnos maradnunk kell éjszakára. – És ezzel neki is lát a környező részekről ágakat gyűjteni, a tábortűzhöz.

Arg, ahogy a félig nyitott ajtóhoz érsz, légmozgást érzel a sötétből. Dohos földszagot és a halál szagát érzed lentről. Mintha egy dögkút lenne odalent. Egy jó régi dögkút.
Felnézve a szoborra, mintha téged nézne a gonosz szemeivel, és esküdni mernél rá, hogy a nyelve is megmozdult a száján.

Seela és Ramani, ti is a táborveréssel foglalatoskodtok, miközben a környéket is szemmel tartjátok.
Ám Hobartnak igaza van: egyik oldalról a hegy, a másik oldalról pedig a magas fák takarják ezt a helyet. A sűrű bozót pedig megnehezíti a bejutást a tisztásra. Az egyedül könnyen járható út az ösvény, ahol bejöttetek.
Seela, te még azt is felfedezed a közben lángra kapott tábortűz fényében, hogy a rom felett a hegyoldal viszonylag friss földcsuszamlásokkal tarkított. És a tisztás tulajdonképpen a bozótosra rákerült föld lehet. Bár ebben már nem vagy annyira biztos.

// Off: mindenki kap 210 TP-t.//

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Fújtatva lépek kettőt hátra a bejárattól.

-Ott bent valami nagyon megdöglött. Mintha dög kút lenne. Én mondom, ez nagyon nem tetszik nekem.

*Majd körbe nézek keresve egy nagyobb sziklát, melyet még tudok görgetni, és odavonszolom/görgetem a bejárathoz. (Ezt csak akkor csinálom, ha a vasrácsos ajtó kifelé nyílik.) Belököm a rácsot, és a sziklát elé fordítom, hogy ne lehessen kinyitni. Ezután szépen leporolom magam.

-Így ni, most má’ nyugodtan aludhatunk. -* Mondom a többieknek.

*Mikor a szobrot nézegetve úgy látom, hogy megmozdult a nyelve, riadtam kapom két kézre a harci csatabárdot.

-Hé!-* Kiáltom a többieknek*- Ez a szobor mozog! Él!

*És közben harcra készen a szobrot koslatom, hogy mikor akar rám támadni.

//off: így szintet léptem. Növeltem a HM-et, és egy szinttel felemeltem a kétkezes csatabárdom használatát ( ha lehet), és 4-el nőtt az fp-m is.//

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Miután eldőlt az éjszakai táborhely sorsa, hozzá is látok a többiekkel az előkészületeknek. Arg felfedezése a benti szagról nagyon is érdekel, de egyenlőre nem foglalkozom vele. Túlságosan is fáradt vagyok, és ha most elkezdenék én is ott vizsgálódni, valószínű be is mennék. Ezt elkerülve inkább folytatom a dolgom. Felfedezve a friss földcsuszamlást, az a hirtelen rossz előérzetem támadt, hogy mi van akkor, ha mi most egy rögtönzött tömegsír felett dekkolunk. Hát nem fogom túl könnyen álomra hajtani a fejem. Vizsgálódásaim közepette Arg kiáltására figyelek fel. Ránézek kissé döbbenten, majd megszólalok: *

- Hagyd már Arg a hülyeségeidet. Nehogy nekem te is idegroncs legyél. Nyugi van, semmilyen szobor nem akar rád támadni. Gyere inkább enni, hidd el, jól fog esni.

[Togar]

Ramani Voineor

Sok kedvem nincs gyalogolni, így beletörődöm az itteni táborverésbe, de nem örülök neki. Egy barlangbejárat mellett, nem túl biztonságos a táborozás, mindenestre nem árt örködni. De ugyanakkor érdekes, hogy egy ösvény vezet fel idáig, és eddig senki sem találta meg ezt a helyet, legalábbis a városiak szerint, tehát most kerülhetett elő, mert ha sokan tüntek volna el a környéken az feltűnt volna az embereknek. Egyszerű mentőakciónak indult a dolog, mégis egyre rejtélyesebb lesz. Miután vígan lobog a tűz, kényelmesen melléülök megpihenni, mikor meghallom Arg kiáltását.

-Gyere el onnan, valószínű csak a fény miatt, látod mozogni, különben már rég lejött volna onnan ha tudna, gyere enni és pihenjünk, majd reggel szétnézünk- csatlakozom Seelához. Majd kényelmesen megvacsorázom, és a vacsora végeztével kissé félrevonulok, imádkozom és áldozatot mutatok be, mikor végzetem visszatérek a többiekhez és meginterjúvolom őket ki is akar elsőnek örködni.

[Thor]

(Vasöklű Arg)

-Csak a fény mi?-* Morgolódok az orrom alatt.

*Egy ideig még lesem a szobrot, majd ha nem mozdul meg lassan lankad a feszültségem, és egy vállrándítással visszamegyek a többiekhez.


-Mintha megmozdult volna.-* Magyarázom a többieknek.

*Ezután én is belekezdek az evésbe. Majd mikor befejeztük, a fegyveremet megtisztogatom, és Ramani kérdésére bólintok felé.


-Én vállalom az első őrködést.

*Ha a többiek rábólintanak, akkor egy sziklának, vagy fának nekidőlve figyelem a környéket, de úgy, hogy a szobrot is lássam.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 12. nap, délelőtt - este
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Seela, Ramani, Arg, Yvett

A tábortűz melege és barátságos fénye ellazít mindenkit, és megnyugtatóan hat a feszült idegekre.
A környék csendje, a fák halk suhogása azt sugallja, hogy semmi veszély nem fenyeget titeket ezen a helyen.
Bár nem egy nagyvilági szálloda, mégis kényelmesen el tudtok helyezkedni a tűz körül, és a fáradt, menetelésben kimerült testeteknek jól esik a pihenés.

Arg vállalja az első őrséget, ez valahogy mindenkit megnyugtat. Hamarosan már csak a társaid halk/hangosabb szuszogását hallod, ahogy egymás után álomba merülnek.
Te a hátad nekivetnéd valaminek, ám körülnézve a tisztáson meg kell állapítanod, hogy a legközelebbi fa, jó 15 méternyire lehet a tábortűztől. Bár neked ez nem tűnik nagy távolságnak, így eldöntheted, hogy ott ülsz le őrködni, vagy a tűz mellett maradsz, és kihagyod a fa nyújtotta „kényelmet”, a lehetőséget, hogy a hátad nekivesd valaminek.

Az első óra azzal telik, hogy szokod az éjszaka zajait, miközben néha ideges pillantást vetsz a kőszoborra, amely – számodra úgy tűnik – gonosz vigyorba torzult szájjal villogtatja feléd az arasznyi kőfogait.
A tábortűz lobogó, imbolygó lángjai a mozgás hamis illúzióival öltöztetik fel a környéket, a sziklán az árnyékokat, és a szobor aprólékosan kidolgozott izomzatát.
Ám téged nem lehet lóvá tenni, így már ügyet sem vetsz erre a látszólagos mozgásra, amely azt akarja elhitetni veled, hogy a kőszörny próbálgatja, feszgeti az izmait.

Az éjszakában mégis különös hangok kélnek, ami miatt nyugtalanul nézel körbe, míg rá nem jössz, hogy a zaj forrása Hobart.
A vezetőtök láthatóan rosszul alszik, halk nyögéseket hallat, sokat forgolódik, és egyszer-kétszer bizony dobálja is magát.
Ám nem ébred fel, és ezek a dolgok mindig gyorsan véget is érnek, míg hosszabb-rövidebb idő után újra nem kezdődnek.

Már úgy érzed, a te szemed is egyre nehezebben nyitva tartható, és ahogy saccolod, az őrség rád eső része is a végéhez közeledik.
A biztonság kedvéért még egyszer alaposan körülnézel, mielőtt a következő őrt felkeltenéd, és ekkor a szemed megakad valami furcsán.
A kőszörny szájából, a fogai közül valami nyúlós, sötét anyag csordogál a föld felé. Mintha nyál lenne…

[Yvett de Crei]

(Yvett de Crei)

*Kappa falujából való induláskor még azt tervezem magamban, hogy faggatom az úton vezetőnket, de az első 2-3 km után örülök annak, hogy jajgatás nélkül, fogat összeszorítva tudok haladni a többiek tempójában. Nem szoktam én ehhez hozzá, s amikor előre mennek a többiek megnézni, hogy mi füstöl a távolban örülök, hogy kicsit megpihenhetek. A goblinok híre megijeszt, mert üres épkézláb mondatokat sem tudok magamból kipréselni és távolinak tűnik, hogy varázsolni tudjak fáradtságom miatt, így nem ellenkezek amikor a kerülő út mellett döntenek. Hosszabb, de talán biztonságosabb.
Így is van, de mire elérjük úti célunkat nekem már egy-két könnycseppem kicsordult a némán tűrt szenvedéstől a nehéz terep miatt. Viszont csak azért sem akarok panaszkodni társaimnak és terhükre sem akarok lenni.
Remélhetőleg lopva kitörlöm könnycseppjeimet szememből a táborverés közben, miközben szótlanul pakolok, segítek, ha szükséges.
Seela szavaira - miszerint majd hárman őrködnek - csak egy bociszemű néma hálás köszönetet tudok reagálni; hisz lassan már arra is nagyon kell koncentrálnom, hogy ébren maradjak. A vacsi elfogyasztása után már alig vagyok öntudatomnál, szinte beájulok a földre terített takaróra.*

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*A környéket vizslatom unott arccal. Bár magamnak bevallom, hogy most egyáltalán nem lenne kedvem harcolni. Jól esik a lábamat kinyújtóztatni. Unalmamban hol a fegyvereimet vizsgálgatom, hogy nincs e esetleg megrepedve a nyele, de ebben a homályban, melyet játékosan a tűz változtat, inkább felhagyok vele. Hol pedig született képességemmel, a hő látással nézek körbe. Egyáltalán nem foglalkozok a holnapi nappal, hisz úgy is megtudom, hogy milyen sorsot szántak nekem az istenek. A szoborra egy ideig figyelek, majd unottan legyintek felé, és már nem törődöm vele. Hobart esti színjátéka egy ideig foglalkoztat. Egy kicsit még mulattat is. Egyáltalán nem érdekel, hogy rémálma van, legalább ébren tart. Idővel persze ezt is megunom.

*Örülök, hogy eljött a pihenés ideje. Felállok, és Ramani felé lépdelek. Valószínű ő beválalja a következő szakaszt. Valahogy nem akarom az emberi nőre hagyni az ilyet, nekem olyan gyámoltalannak tűnik. De ekkor meglátom, hogy a szörny pofájából folyik ki valami fekete nyál féleség. Nem gondolkodok sokat, azonnal felébresztem Ramanit, és ha magához tért, akkor a szobor felé mutatok, majd ezután a többieket is sorba felébresztem.


//off: Valamennyi Ép gyógyult vissza?//

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 12. nap, délelőtt - éjjel
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Arg

Gyors léptekkel sietsz Ramanihoz, biztos vagy benne, hogy most nem képzelődsz.
Felrázod, és mikor kinyitja a szemét, tovább lépsz Seela felé.

Ramani

Arra ébredsz, hogy Arg ráz, majd a szobor felé mutat némán, és már lép is tovább Seela felé.
Felülsz, de egyelőre még az álom húzza a szemed, nem látsz semmi különöset a bejáratnál.
Ott a rács, ott a szobor, ahogy a nyálát folyatja. Semmi különös… ?

Seela

Még oda sem ér Arg hozzád, már felébredsz. A váratlan és hirtelen mozgás kirángatott az amúgy sem mély alvásból, így már hozzád sem kell érnie, hogy ébren legyél. Ramani is felül, melletted viszont Yvett még alszik. Látszik a karikás szemén, hogy Ő van a legjobban kimerülve az egész napi kirándulástól.
Ha fel akarod kelteni, akkor nem lesz egyszerű…

// Off: gyógyulás 2 Ép, 4 Fp, meg még 8 Fp
Mindenkitől kérek egy Észlelést, amennyiben ébren van. //

[Togar]

Ramani Voineor

Hirtelen erőszakos véget ér a pihentető alvásom, az ork ráz fel. Először a kardom felé kapok reflexből, majd meglátva az arcát izmai felengednek kissé. Egyenlőre álmos fejjel feltápászkodom, majd szétnézek a környéken. Támadásra utaló jelet nem látok, a bejárat is megvan akkor mi a franc történt. Biztos elaludt és rosszat álmodott, a szobrot nézve viszont rájövök valami nem stimmel. Egy díszes kőfaragás szájából akkor folyik valami ha rá van kötve egy vízrendszerre, de itt annak nyoma sincs jelenleg. De attól még lehet, mindenesetre jobban szétnézek, változott-e más is a nyáladzáson kívül.

//érzékelés: 1k10 = 7 [7]