Fagyvár [ETK]

[Fuhimi Rokuro]

- Legyen, ahogyan kívánja uram. Gondolom, bátor férfihoz méltón, puszta kézzel készül megküzdeni velem, mindenféle védőfelszerelés nélkül, már amennyiben súlyos vasainak hiánya miatt nem száll inába a bátorsága. - riposztolok cinikusan, megpróbálva a javamra billenteni az eljövendő összecsapás mérlegét, remélve, hogy a lovagi harcmodorhoz szokott dartonita elbizonytalanodik, de legalábbis hátrányba kerül.

[Quator ar Zaraquer]

(Neidhart)

*Hallva a feltételeket széles mosollyal pukedlizik a lovag udvari heroldokat mímelve. Látszik, hogy a csalóka feltételek csak mulattatják.*

-Tőlem egyszál gyatyában is megverekedhetünk. Bár az komoly aggályokat kelt bennem az ostrom előestéjén, hogy nem mersz elém állni fegyverrel a kézben. Úgyhogy rád bízom, hogy verekedni vagy harcolni akarsz-e a becsületedért "Vitéz Úr".

*Neidhartot elégedettség tölti el, hogy ennyire alábecsülte naív ellenlábasa, hogy a test-test elleni küzdelemben vagy bármi más módon megfutamodna a harc elől. Szép kísérlet volt, de ez is csak azt támasztja alá a lovag számára, hogy egy teljes harci felszerelésben közeledő Dartonitával senki nem mer önszántából tengelyt akasztani*

<Hmm. A kis pimasz kölke! Na holnap megismeri Darton igazát. >

[Fuhimi Rokuro]

- Ennek semmi köze az én merészségemhez Lovag uram, mindössze nem szeretném, ha annak, hogy a holnapi reggelen felszeletelném, a gróf úr uradalma látná kárát. Az én szülőföldemen egyébként is azt tanítják, hogy nem a fegyver dönti el a küzdelem kimenetelét, hanem az elme és a test összhangja. - szúrok vissza, ám a korábban érzett ellenszenv kezd felengedni a dartonita irányába látván, hogy pallérozott, gyorsan gondolkodó elme, nem pedig fegyverét csörgető vadállat, mint azt szavai látszani engedik.
Sebaj, egy kis "bajtársi" erőfelmérés még senkinek nem vált vesztére.

[Quator ar Zaraquer]

(Neidhart)

*A lovag szeme baljósat villan hallva az ócska kifogást.*

-Felszeletelni?!? Mostmár ragaszkodom a szeletelősdihez. Kíváncsi vagyok mi fogja megakadályozni, hogy fegyvert eldobva elfuss a szeletelés helyett.

*Az eddigi jó hangulatú "csipkelődés" és aközött, hogy lebecsüli egy mimózalelkű jöttment nagy a különbség és ez a képzeletbeli határa annak is, hogy valaki számíthat-e kegyelemre, megbecsülésre vagy sem.*

-A Gróf Urat és uradalmát pedig kár nem éri. Én a kis kakaskodás után is hadra fogható leszek.

[Fuhimi Rokuro]

- Legyen, ahogyan kívánja! Hajnalban várom a várudvaron. - felelem, majd meghajolva és elnézést kérve a többiektől visszavonulni készülök a gróf által rendelkezésünkre bocsájtott szobába, hogy elmélyülve, kipihenten nézhessek elébe az eljövendő napnak.

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM: Meridian
Helyszín: Erigow déli határvidéke, Boreon őrgrófság
Időpont: P.sz. 3694 tele, a XIV. Zászlóháború hónapjai, Kyel első, Szándék havának 12. napja
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

*A gróf -talán úri méltósága védelmében- feláll, amikor a vörös hajú nő megköszöni az ebédet. Szeme a tányérra rebben, mosolytalan, komor arccal fordul a távozó felé.

-Egészségére adják az Istenek, hölgyem! A harcról meg... ehh, köszönöm. *legyint, de nem érezni rajta, hogy tényleg ennyire rálegyintene a problémára.

A hadnagy közben Iymerhez intézi a szavait.

-Amennyiben a nemes lovag úgy véli, egyik saját emberét is kiküldheti felderítőnek, Krad lovagjai állítólag mindenhez értenek.

*Gúnyos mosollyal az arcán távozik, meglepő udvariatlanság, még a gróf is megütközik kissé rajta, azután Iymerhez fordul.

-Iymer lovag. Azért mondtam, hogy semmi információm nincs a toroni csapatokról, mert nem is volt, csak annyi, amennyit maguktól megtudtam. Futáraim eltűntek, meghaltak, vagy tudom is én, nem hallottam semmit, nélkülük el vagyok vágva a külvilágtól, én is most hallottam először, hogy az ellenség közel jár. Lovag, akit az építészet avatott ismerőjének tudok, mondja meg nekem, hogy rontana le egy ötödkori kyr kereskedőutat, melyen több ezer év vasfoga nem fogott? Kicsapásokkal zavarni a felvonulást? Felesleges áldozat. A toroni csapatok jól szervezettek, elő- és utóvéddel, ráadásul az út, ami a völgyhöz vezet, régóta szélesen megtisztított, sziklás terep, ahol még Erigow híres íjász bandériumai is nehezen tudnának meglepetésszerű támadást végrehajtani, nem beszélve az én végvári katonáimról. A völgy pedig igenis eltorlaszolhatatlan, legyen szíves tudomásul venni. Nincs rá keret, ha a hercegi adóból sem futja, hogy sok száz láb hosszú falat emeljünk a völgy végében, és hogy honnan fogom előkeríteni a fedezetet az újjáépítésre? Egyenlőre inkább azon gondolkodjon, lesz-e, akinek újjáépítsük!

*A végére a hangján érezhető egy kis indulat a számonkéréstől.

-A hadvezetés pedig hosszú évtizedek óta tisztában van a végvár védelmével. *fejezi be fáradtan. Nagyjából ekkorra bontakozik ki a dartonita "gyászhuszár" és Fuhimi szópárbaja, melyet a gróf némileg ingerülten hallgat végig hol egyik, hol a másik résztvevőre pillantva. Mikor nagy sokára vége szakad a csatának, kissé közelebb lép.

-Csak halkan hívnám fel a figyelmet arra, uraim, hogy tél van. Namármost, a dolgok mikéntjéből adódóan kötelességemnek érzem felvilágosítani magukat, ha már maguktól nem ébredtek rá, hogy farkasordító hideg van, tehát függetlenül attól, hogy gatyában avagy vasgúnyában állnak ki az udvarra, minden bizonnyal be fog fagyni a hősi valaguk, mielőtt annyit mondanának,: A'frad! És ezennel udvariasan megkérném önöket, hogy fejezzék be a torzsalkodást, és imádkozzanak, hogy élve keveredjünk ki ebből a kalamajkából, utána pedig ott verik laposra egymást, ahol akarják, de addig nem szeretnék a váramban a védők között cívódást. Elég világosan fejeztem ki magam, uraim?

*Hangja komoly, határozott. Láthatóan nem kedveli az effajta beszédet, főleg nem, amíg közös ellenség érkezése van kilátásban. Ha mindkét fél rábólint, visszaül helyére, és szemmel láthatóan gondolataiba mélyed.

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM: Meridian
Helyszín: Erigow déli határvidéke, Boreon őrgrófság
Időpont: P.sz. 3694 tele, a XIV. Zászlóháború hónapjai, Kyel első, Szándék havának 12. napja
Résztvevők: Rebecca de Viica (Laurana)
_____________________________________________________________


*Ahogy elhagyod a szobát, kissé megkönnyebbülsz, halk sóhaj hagyja el ajkaid, a hang még pattog egy kicsit ide-oda a falak között, mielőtt elhal -szemmel láthatóan egyedül vagy. Elindulsz lefelé a lépcsőn, kissé el is gondolkodsz a társaságon, így majdnem orra buksz. Odafentről ajtócsukódás, dobogó léptek zaja hallatszik, melybe némi fegyvercsörgés is vegyül -valaki kijött a grófi lakosztályból. Léptein hallod, hogy szinte rohan, és kisvártatva fel is bukkan a kanyarban mögötted -a fehér hajú gárdakapitány az. Mikor meglát, szája széle mosolyra görbül, meghajol.

-Hölgyem, látom nem kívánt többet tartózkodni az urak társaságában, de felajánlhatom szolgálataimat egy ilyen csinos fiatal hölgyet, mint kegyed?

*Érezhető modorán, hogy nem egy asszonyi szívet lágyított már meg így, karját feléd nyújtja, hogy belekarolj.

[Laurana]

Rebecca de Viica

*~Hm, mi lehet ez a nagy sietség?~Nézek föl, miközben lassítok a magam tempóján, nem biztos, hogy akkor kellene lépcsőt mászni, mikor a gondolataim teljesen máshol járnak. Aztán megpillantom a gyors ütemben közeledő hadnagyot, kicsit furcsállom, hogy miért is rohan ennyire, főleg ha onnan jön, ahonnan gondolom, vagyis a gróf lakosztályából. De úgytűnik, velem van ideje cseverészni, így valószínűsítem, nem a grófhoz siet. De akkor a kérdés nyitva áll, mégis mi volt olyan sürgős neki arrafelé?
Felé fordulok mikor mellém ér, ismét, mostmár alaposabban végigmérem a meghajlás alatt, mint előtte a teremben. Így második pillantásra is pont olyan férfinak tűnik, aki úgy véli, mindent megkaphat, amihez csak kedve támad. Pontosan tudom, milyen érzés, sokáig én is így gondoltam. De így visszagondolva, undorodom az egésztől. Ezek alapján pedig, mindent egybevetve, bár nem mutatom, de nem nyerte el a tetszésem az úriember.*
-Nem a grófot illetik inkább a szolgálatai, drága uram? Olybá tűnt, sietős a dolga. *Nem célom kihívóan beszélni, hangon halk, tán kissé hidegnek hat. A gróf szót enyén megnyomom, és figyelem a hadnagy tekintetét közben. Egyenlőre csak állok mellette, mintha észre sem vettem volna a kinyújtott kar gesztusát, hogy erre hogyan reagál, is sokmindent elárulhat.*

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM: Meridian
Helyszín: Erigow déli határvidéke, Boreon őrgrófság
Időpont: P.sz. 3694 tele, a XIV. Zászlóháború hónapjai, Kyel első, Szándék havának 12. napja
Résztvevők: Rebecca de Viica (Laurana)
_____________________________________________________________

*A hadnagy szemén egy pillanatra átsuhan valami,d e mire felfoghatnád, mi az, már tova is tűnik, arcán újra az a széles mosoly, ám karját -látva hogy nem fogadod el- egyszeriben visszahúzza, és kiegyenesedik előtted, bár igyekszik kicsivel közelebb lépni, persze észrevétlenül araszol inkább. Kérdésedre fejhajtás kíséretében válaszol.

-Szolgálom a grófot halálomig, azonban elég időm jut arra, hogy akár Önnek is szolgálatot tegyek, ha szükségét érzi. Ami pedig a szobából való távozásomat illeti, nem állhatom a pökhendi beszédet, s a lenézést, melyet a bölcs Krad-lovagtól tapasztaltam. Így aztán a gróf utasításának megfelelően kifelé indultam a katonáimhoz. Kegyed hova indult oly sietősen?

*Úgy tesz, mintha nem hallotta volna fenti mondatodat, márpedig ott volt, tehát szükségszerűen hallania kellett.

[Laurana]

Rebecca de Viica

*~Hm, valami nincs itt rendben, ha ennyire kerüli a dolgot. Jó lesz vele vigyázni.~
Nyugtázom magamban az észrevételt, és hogy elejét vegyem valami számomra kellemetlen helyzetnek, lassan továbbindulok lefelé, közben válaszolok a kérdésre.*
-Én nem sietek sehova sem, csupán lepihenni indultam a számomra kijelölt szobába. Kimerített a hosszú út.
*Marad a távolságtartó hangnem, úgy vélem, jobban teszem, ha nem említem meg neki, hogy csak nem akartam végighallgatni a másik két férfi hasztalan kakaskodását, nem volna kedvem látni a gúnyos mosolyt a szája szélében.*

// EDIT: lefelé megyek persze, nem felfele, ez lett kijavítva. //

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM: Meridian
Helyszín: Erigow déli határvidéke, Boreon őrgrófság
Időpont: P.sz. 3694 tele, a XIV. Zászlóháború hónapjai, Kyel első, Szándék havának 12. napja
Résztvevők: Rebecca de Viica (Laurana)
_____________________________________________________________


*A hadnagy arcán ülő mosoly lefagyaszthatatlannak tűnik, pedig érzésed szerint már rég rá kellett jöjjön, hogy nem számíthat semmire, de vagy bolond, vagy túlzottan magabiztos. Karját ismételten feléd nyújtja, ha nem fogadod el, melletted lépdel.

-Engedje meg hölgyem, hogy elkísérjem a szobájáig. Szabad megtudnom, honnan érkezett ebbe a cudar télbe?

*Kisvártatva eléritek a második szintet, emlékeid szerint ez a katonák lakosztálya, és nem is csalatkozol. A szobákból kilépő egy-két egyenruhás várvédő legalábbis erre utal. Ahogy végigpillantasz az arcukon, félelem ül a szemeikben, szinte mind igen fiatal. Kisvártatva a hadnagy megtorpan egy szoba előtt.

-Ez a legjobban karban tartott szoba, hölgyem, ez lesz az Öné. Ha bármikor szüksége van rám, csak szóljon az egyik emberemnek, hogy de Vorre hadnagyot keresi. Most, ha megengedi...

*Futó kézcsók -sajnos túl gyorsan ahhoz, hogy elkaphasd a kezed-, majd a hadnagy döngő léptekkel távozik. Egy ideig még az ajtóban állva figyelsz távolodó, tagbaszakadt alakja után, majd belépsz a szobába, becsukod magad mögött az ajtót. Hátadat a tölgyfa alkotmánynak veted, pillantásod végigkúszik a szoba egyszerű berendezésén. Kissé kopottas, kissé öreg, de legalább egyedül vagy itt. A szoba alapterületre és belmagasságra sem túl nagy, három ágy és egy szekrény éppen hogy elfér benne. A falakon itt-ott már pereg le a meszelés, egy-két fegyver van felakasztva dísznek. Szembe az ajtóval fáklyatartót pillantasz meg. Ablak egy darab van, kicsi, és lőrésszerű. Nem érsz rá azonban sokáig ácsorogni, fáradt tagjaidat igencsak hívogatja a vetett ágy.

[Laurana]

Rebecca de Viica

*Ha elsőre nem karoltam bele, most már következetesen másodjára sem fogok, csak lépdelek tovább előre. A lefagyaszthatatlan mosoly nyugtalanít kissé, nem tűnik bolondnak a hadnagy, így pedig valószínűleg van rá oka, hogy ilyen magabiztos legyen, és ez valamiért nagyon nem tetszik nekem. Aztán jön a kérdés, pedig már örültem, hogy a gróftól elszabadultam hasonlók nélkül.*
-Cudar telek és vidékek mindenfelé akadnak, még délen is, ahonnan származom.
*Ennyit válaszolok csak diplomatikusan, közben gyorsan végignézek a néhány előbukkanó "katonán".~Hisz ezek jóformán gyerekek...~ Gondolom keserűen.
Aztán elérjük az ajtót is, nem húzódnék el különben sem a kézcsók elől, az eddigiekből leszűrtem, hogy hasztalan volna. Belépek, csukom az ajtót magam mögött, közben apró, megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat. Felmérem a szobát alaposan, majd elkezdek lepakolni. Lecsatolom a hátamról a kardot, utána a vérttől is megszabadulok, jó érzéssel tölt el, hogy legalább valamennyi súly lekerült a vállaimról. Leülök az ajtótól legtávolabbi ágy szélére, lehúzom a csizmáimat. A holmijaim úgy rendezem, hogy a közelemben legyenek, elérjem rögtön, ha kell valami. Ennek végeztével végigfekszem az ágyon, majd lehunyom a szemeimet. Igaz fáradt vagyok, de úgysem tudok csak úgy, gondtalanul elaludni. Úgyis tudom, hogy álmomban újra és újra megkapom a magamét a néhány hónapja történtek miatt. De vastagnak tűnnek a falak, na meg tombol odakinn a jeges szél, ha hangos volna a várható rémálom, valószínűleg akkor sem tűnne föl senkinek. Kivéve persze, ha a drága hadnagy úr úgy dönt, hogy őrt áll az ajtó előtt...
Imádkozni kezdek Sogronhoz, egy hosszabb litániát ismételgetek magamban, egészen addig, míg el nem nyom az álom.*

[Fuhimi Rokuro]

- Ahogy óhajtja, Gróf úr. Bocsánatát kérem, hogy civódásunkkal megsértettük otthona nyugalmát, természetesen alávetem magam óhajának. - felelem s észbe kapva fegyelmezem magamat. Kisvártatva, mivel nem szeretném megzavarni a láthatólag komoly dolgokon töprengő grófot, felállok és némán fejet hajtva asztaltársaság tagjai felé - Neidhart irányában árnyalatnyilag kevésbé meghajolva - magam is elhagyom az étkezőt, hogy lepihenhessek a fárasztó nap után.

[Quator ar Zaraquer]

(Neidhart)

*Szemmel láthatóan a fegyelmezés csupán olaj a tűzre. Neidhart örökkön lobogó dacos önfejűsége most sem állhatja, hogy megmondják neki mikor ölhet és mikor nem. Az asztalon támaszkodó ökleivel ellöki magát, hogy egy gyengébb fa lap ű morzsolódna a teher alatt, és kihúzza magát, ahogy a grófra bök.*

-Vigyázzon Boreon, hogy mit és kinek akar megtiltani! Ha a védők puszipajtások ebben a nővér-zárdában, akkor ezt hamar kiküszöbölhetjük és immár teljes joggal igazi ellenségként hasítom ketté ezt a pojácát! A hideggel meg senki se takarózzon, mert aki náthára hivatkozva nem áll fel a falra a toroniak érkeztére azt személyesen keresem meg és hajítom a hiénák közé!

*Öklével nagyot csap az asztalra. Valószínűleg nem mondandója szímpadias kellékeként, hanem vagy az asztallap vagy valamelyik ágáló orra, de le kell vezesse a vérgőz egy részét. Ezzel válaszra sem várva és a bentmaradottakat figyelemre sem méltatva kivonul a teremből. Kifelé menet még jól hallhatóan dörmög maga elé.*

-Aki pedig az életéért imátkozik az rég elveszett...

*Ezzel beteszi maga mögött az ajtót és elvonul szobája irányába. Mérge nem párolog el csak tovább fortyog lelkében. Továbbra is az a gondolata erősödik a történtek fényében, hogy a szótlan nőn kívül a többiek csak használhatatlan zsámolyhuszárok. Sosem érdekelték a túlélési esélyek, de rangon alulinak tartja, hogy a kilátások szerint még a gyáva "védőkkel" is neki kelljen foglalkoznia az ellenség pusztításán túl.*

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM: Meridian
Helyszín: Erigow déli határvidéke, Boreon őrgrófság
Időpont: P.sz. 3694 tele, a XIV. Zászlóháború hónapjai, Kyel első, Szándék havának 12. napja
Résztvevők: Alden Lathrum (Martos col Legium)
_____________________________________________________________

*Alig egy héttel ezelőtt, amint szobádban elmélkedtél az alkímia, e csodálatos tudomány mélyreható filozófiájának alapkérdéseiről és problémáiról, kopogtatás zavarta meg a gondolatmenetedet. Az előző este Ribalnak köszönhetően ismételten egy kissé kanyargósra sikeredett, visszagondolva szád félszeg mosolyra húzódott. Az ajtó előtt álló személy láthatóan igen türelmetlen volt, még egyszer dörömbölt, most már hangosabban, szemöldököd kérdő ráncba szaladt: kissé úgy hallatszott, mintha ököllel „kopogna”…
Amint kinyitottad az ajtót, Aren állt ott, egy másik novícius, aki a te csoportodban van, ha jól emlékszel ez a kesehajú suhanc mindig az első sorban ült, és olyan képpel figyelte minden egyes mozdulatod, hogy néha komolyan a nevetés kerülgetett. Szerencsére átéltél már egyet s mást ahhoz, hogy tökéletes uralomra tégy szert amúgy szorgalmas arcizmaid felett, így mindig elkerülted, hogy megalázd. Kissé akkor is elmosolyodtál, amit biztató jelnek vélt. Kissé még lihegett –ezek sosem tanulnak, futott át agyadon a gondolat Gedre emlékezve-, de kisvártatva megtalálta a hangját.
-Tygath mester hívat, uram. –néhány ifjonc ragaszkodik ehhez a megnevezéshez, neked ugyan kissé feláll a szőr a hátadon tőle, de ezt –ellentétben a leviuur színével- nem lehet egyik percről a másikra megváltoztatni. Gondolataidba merülve álltál az ajtóban, magad elé bambulva, a tanonc kihasználva a kínálkozó alkalmat, suttyomban távozott. Azon kaptad magad, hogy a küszöböt bámulod, nem épp előnyös pozíció. Gyorsan magadhoz vetted botod, majd sietős léptekkel indultál a magiszter szobája felé. Kissé meglepődtél, amikor előállt a kéréssel, de tulajdonképpen nem volt más esélyed, mint elfogadni a feladatot. Feletteseid pontosan tisztában voltak vele, hogy utaztál már meglehetősen sokat a kontinensen, ezért választottak téged. A csoportodnak bemutattad még a másik magisztert, aki távollétedben az alapokra fogja oktatni őket, majd apró bőrbatyuba csomagoltad a szükséges felszerelést és még este elhagytad a Varázslóvárost.
Most, hogy fáradt lovaddal a süvítő télben baktatsz, kissé átkozod magad az egész miatt, de már nincs mit tenni. Emlékeid is hátráltatnak utadon –hiába, nem szívesen jössz még mindig Erigowba, főleg ilyen nevenincs falucskákba-, de ha már a sors egyszer így adta, felül kell kerekedned a gátakon, mint már eddig sokszor. A szél ravaszul egy adag jeges törmeléket szór ujjasod alá, felszisszenve rántod össze torkodnál a köpönyeget. Szemed alig tudod nyitva tartani, azonban felsejlik előtted egy kőhíd, alatta dühödten rohanó, kavargó folyóval. A hideg és a jégszilánkok alaposan próbára tesznek, azt eddig is tudtad, hogy a hegyek között télen hideg van, de mindennek van határa…
Kicsit sietősebbre fogod az utad, és kisvártatva el is érsz a völgyben megbúvó apró erődítményhez. A kapun az őrök gyűrűdet látva beengednek, és hálásan fogadod egyikük felajánlását, miszerint ellátja a lovadat. Gyorsan a toronyhoz sietsz –ha előzetes kutatásaid helytállóak, akkor a hely már a Hatodkorban is ilyen volt, most azonban nem a falak kora, hanem a hőmérséklet érdekel igazán, márpedig bent nyilvánvalóan melegebb van. Kopogtatásodra egy idős ember nyit ajtót, és Dryan néven mutatkozik be. Elmondja, hogy már vártak téged, feletteseid üzenete megérkezett, bár a kézbesítő kissé megsérült –mutatott egy keményre fagyott galambra a fal tövében. Sietős dolgaira hivatkozva elszelel mellőled, te azonban mindezzel mit sem törődve folytatod utadat, egészen a harmadik emeletig, ami a gróf szobáját rejti. Amint felérsz, kettőt koppantasz az ajtón. Bentről érces hang válaszol:
-Szabad!