Századok jönnek-mennek, de a sivatagban nem változik semmi. A dzsadok hite szerint, a kezdetek kezdetén innen indult minden. Míg más vallások a Sherall bérceit tartják, a világmindenség kiindulópontjának. Hogy mi az igazság? Nem tudom. Viszont tény hogy a poros dűnék között falvak, sőt városok is emelkednek. Itt ahol gyilkos napsugarak döfik át, a forrón vibráló levegőeget. Ahol az utazó, ha megszomjazik, vagy ha elfárad, vizet és árnyékot nem talál. E kietlen tájat, csupán egy mondattal szokás jellemzni; Küzdj, hogy tovább élhess! Ezen a vidéken nem terem meg semmi, csak a halál. Ember erre nem jön önszántából, csak ha célja van, s e cél általában eléretlenül marad...
__________________________________________________ Mesélő: Wolftern Helyszín: el Zashra városa Időpont: Tél Résztvevők: Irahhman, Treb Taseldwar __________________________________________________
El Zashra a Ravanói-öböl déli részén található. A sivatagon keresztül több út is vezet ide. Ti az északi karavánúton érkeztetek. S a város hatalmasabb, mint amilyennek gondoltátok. És miután a konvoj vezetőjével nem egyeztetek, úgy döntöttetek tovább álltok. Az utcákat taposva, lehetőségeiteket mérlegelitek, amelyből több is akad. Végül arra az elhatározásra juttok, hogy kezdésnek a legközelebbi fogadóba próbálkoztok. Ez pedig nem más, mint a fogadó a vaklóhoz nevezetű csehó, amely Zashra egyik leghíresebb szórakozóhelye. Mire elérkeztek a fogadóhoz, már a nap is magasan jár. Belépve az épületbe, kellemes hideg fogad. Látszik, hogy ide nem a pórnép jár. Rögtön érkezésetek után, egy középkorú férfi lép elétek. -Jó napot az uraknak!köszönt közös nyelven mindkettőtöket. -Fegyvert tilos, a fogadó belsőhelységeibe bevinni. Kérem adják át mindegyiket. Ellenkező esetben, a távozásra kell kérjem önöket.nyújtja felétek kezeit.
*A fogadóba lépve jóleső hideg öleli körül a tűző naptól kissé megfáradt ordanit. A páros elé siető férfi szavaira rosszallóan és gyanakvóan összehúzza szemöldökét. A fegyvertelenség nem zavarja különösebben, de a dzsadokat "ismerve" a fegyverek megőrzésével és visszaszlgáltatásával kapcsolatban kételyei vannak. Kérdőn ránéz helybéli társára. Ha a ksi ólábú fickó odaadja a fegyvereket, akkor Treb is lecsatolja fegyverövét, melyen kardja és tőre lóg hüvelyében, majd átnyújtja a fogadó emberének. Azért még szemmel követi, hogy hova is suvasztják tárgyait, de utána apró vállrándítással túlteszi magát első rossz érzésén. A belső helységekbe lépve már inkább az előttük lévő terepre figyel, illetve az enyves kezű tolvajokra. Itt "Dzsaddiában" senkinek se áll jól még a szeme se! *
Nem tetszik a kurtán-furcsán otthagyott karaván, no meg mostmár hazafelé is el kellene indulni, itt legalábbis nem lesz könnyű abrakolni a lovat. Ehhez jön még a meleg, a nagy város: nem vagyok valami jó passzban. Belépve a fogadóba jól esik a hűvös - legalább ez. Amikor hozzámlép az idegen és közös nyelven mond valamit, összeráncolom a homlokom, én ezt a halandzsát nem értem, de különösebben nem is érdekel. A kezeit nyújta, tehát barátságosnak tűnik, ezek szerint itt ez a szokásos üdvözlés. Így akkor letámasztom magam mellé a falhoz a lándzsát és felemelve a két kezem, aprót meghajlok és visszaköszönök a saját nyelvemen: - Béke legyen veled!
Visszaveszem magamhoz a lándzsám és várom, hogy beengedjen.
__________________________________________________ Mesélő: Wolftern Helyszín: el Zashra városa Időpont: Tél Résztvevők: Irahhman, Treb Taseldwar __________________________________________________
Az inas a kézemelős köszöntésre, leutánozza a nomád mozdulatát, majd dzsad nyelven megismétli a kérést. -Elnézést,a faragatlanságomért. Kérem a fegyvereiket adják át nekem, mert a fogadó belsőhelységeibe nem lehet fegyvert vinni. Ez szabály. Cserébe megígérem vigyázok rájuk, és biztosítékként 1 arany Rúpiát adok. mondja, s közben az övén lévő táskába nyúl. Majd kivesz 1 aranyat, hogy láthassátok nem viccel. Egy szabályos hatszög, mély aranyszínű érme csillog a kezében. Hüvelyk ujja, éppen hogy nem takarja az emírség jelét, amely egy aprócska sziget, és rajta egy pálmafa.
Ha körülnéztek, egy rövid folyosót láthattok, amelynek falai hófehérre vannak mázolva. A folyosó végén két őr áll, mögöttük vörös vászonfüggöny, hogy a kíváncsiskodó szemek ne zavarják a bent lévő vendégeket. Tőletek balra, egy nem túl széles benyúló rész van. Amit egy asztallal barikádoztak el, mellette éppen hogy ki fér egy ember. Az asztalon tintatartó, toll és papír látható. Beljebb egy kisebb méretű szoba, amely könyvtár szerű elrendezéssel van kialakítva. Benne fegyvertartókkal, és odaillő különböző fegyverekkel van tele.
Az üdvözlés viszonzása és az ismert nyelv tovább nyugtat, de mindezt semmivé teszi, hogy a fegyvereim kéri. Nem tetszik. De látva, hogy ennek a Treb valakinek nincs ellenére, továbbá az egy arany, és mivel az erő velük van, átadom, de mindenki látja, hogy nem örülök, igen kelletlenek a mozdulataim. Az aranyat egyből elteszem, és minden mozdulatát figyelem, ahogy, ahová a fegyvereim teszi, még egy-két lépést is teszek abba az irányba, hogy jobban lássam. Követem a szememmel, amíg vissza nem ér, és csak ez után indulok befelé, de út közben még onnan is visszanézek. Mindenki láthatja rajtam a feszültséget és a bizalmatlanságot. Ingerült mozdulattal csapom hátra a kefijah lelógó szélét. Itt már nem kell a nap elleni védenie, jobban esik így a hűvös.
*Befelé menet Treb megszemléli a finoman elhelyezett barikádokat, de nem sok időt veszteget rájuk. Az persze nem kerülte el a figyelmét, hogy a dzsad "utitárs" milyen ideges lett a fegyverek elvételére. Ezen csupán magában morfondírozik az ordani, hogy vajon ez általános hiányérzet vagy tud valami aggasztót a helyről? A rúpia végképp nem bizalomgerjesztő, mert már anyagárban is többet ér a fegyveröve a pengékkel. Azért szórakozottan az övtáskájába tömködi és félre libbentve a vörös függönyt belép a fogadó igazi közösségi helységeibe.*
__________________________________________________ Mesélő: Wolftern Helyszín: el Zashra városa Időpont: Tél Résztvevők: Irahhman, Treb Taseldwar __________________________________________________
Átveszitek az inastól a rúpiát. S miközben az érme biztonságba helyezésével foglalkoztok, a középkorú férfi néhány gyors mozdulattal, felszalagozza fegyvereiteket. Az ordani fegyverére kék szalag, a nomád fegyvereire lila szalag kerül. Mikor végzett felírja papírjára a szalagokon található számokat, majd felétek fordul. -Rendben. Köszönöm. A magáé az 55-ös kék fegyvercsomag mondja Trebre nézve A magáé pedig lila 56- os fegyvercsomag folytatja Irahhman-nak Kellemes szórakozást! köszön el az inas. Elindultok, a helység belsőtermei felé. Átlépve a vörös függönyön, jobb oldalról ismét egy férfihang szólít meg benneteket. -Üdvözlöm az urakat. Kérem fáradjanak beljebb. Ebédelni, vagy szállásért tértek be szerény hajlékomba. Hátasuk, csomagjuk akad? kérdi egy harcsabajuszú férfi, a keskeny pult mögül, majd egy fiú Treb mellé lép, hogyha kell segítsen neki cipelni a csomagját. Ha szétnéztek egy óriási teremben találjátok magatokat, melynek közepén színpad található, ahol most éppen nincs senki. Baloldalt kb. négy méter szélesen egy pult található, ami mögött a felszolgálók serényen dolgoznak. Újabb és újabb kiszolgálók bukkannak fel a pult mögött, látható ajtón s a kiszolgáló emelvény előtt álló pincéreknek adják ki az italokat, és ételeket. A nagy sürgés forgás közepette a levegő úgy felkavarodott, hogy érezni lehet a sültek, sőt néha a Zashrai bor illatát is. A teremben 20-30 asztal található, amelynél vendégek szép számmal akadnak. Csupán néhány üres hely látható, ahol még nem ül senki. A helység végében, egy fekete, talán márványnak látszó, lépcső vezet fel az emeletre. A feljáró bejáratánál két vörös inges őr áll. Mindkettőjük övén, ívelt pengéjű, rövid kardszerű fegyver van. Arcukról nem sugároz a barátság jele, ami kissé nyomasztóan hat a hangulatra.
__________________________________________________ Mesélő: Wolftern Helyszín: el Zashra városa Időpont: Tél Résztvevők: Nathan con Erhan __________________________________________________
Végre egy hetes utadat magad mögött tudhatod. Megérkeztél el Zashra városába. A település pont ugyanolyan, mint amilyennek álmaidban láttad. Hatalmas tornyok, izgő-mozgó ember tömeg. Ez mind szép és jó, de nem hagy nyugodni egy gondolat. Mégpedig az hogy domwik vajon miért éppen ezt az utat jelölte ki számodra. Így hát gondolataidba merülve áthaladsz a városkapun.
A leírt számok, hasonlóan a közös nyelvhez, nekem sok mindent nem mondanak, de a lila, az fontos. Ahogy megyek fel, egyre több ember, aki itt dolgozik, egyre több nagydarab fegyveres, és még ezek a függönyök is, a végén meg márványlépcső. Rossz érzésem támad. Amikor kérdezik, hogy szállást szeretnénk, vagy enni, mindenek előtt az ötlik fel bennem, hogy ezt ki is kell valakinek fizetni. Nekem elsősorban munka kellene, amivel lehetőleg vissza szeretnék érni a törzsem földjére és még fizetnek is érte. Ide legfeljebb olyanok jönnek, akik nekem munkát adhatnak, de azok itt pihenni akarnak. Ha ember kell nekik, hát a városszéli karavánszerájokban fognak szétnézni. Nem biztos, hogy a magamfajtának való ez a hely - így a hangulatom továbbra sem javul.
A kérdés elhangzása után még szétnézek a teremben, majd Trebre nézek, mit szól hozzá. Aztán ha semmit, a kérdező felé fordulok és egy közepes nyelés után, a magam keresetlen modorában felteszem az engem leginkább nyomasztó kérdést. Meg sem próbálok türelmet tanúsítani. - Mibe kerül? A jószág, az ennivaló meg a szállás. Külön-külön.
*A harcsabajszú főpincér kissé meglepi Trebet, ahogy oldalról tűnik fel. A benti nyüzsgést és a marcona fegyvereseket összeráncolt homlokkal figyeli az ordani, de végül betudja a hely furcsaságának az érezhetően nyomott hangulatot. Nemrég megismert alkalmi társa nyilvánvaló nyugtalansága viszont mosolyt csal az ifjú tűzvarázsló arcára. Az idő közben megérkező és a csomagokért nyúló fiúra csupán egy rosszalló pillantást vet Treb, majd Irrahmannál jóval nyugodtabban teszi hozzá a maga meglátását a diskurzushoz.*
-Kettőnk részére egy jó ebédet mindenképp kérünk, kérek. Szintén mindkettünknek van lova, amikre ráfér egy csutakolás és némi abrak, víz. A szállást még nem tudom szükséges lesz-e, hosszú még a nap, alig vagyunk delelőnél. Így a csomagokat se adnánk még oda, talán majd később.
*Az eddig igencsak szótlan férfi dzsad nyelven szólal meg, méghozzá gyakorlottnak tűnik, bár egy kis darabosság még átérzik a pyarroniból. Talán ennek, talán eleve zárkózott természetének köszönhetően hanyagolja a dzsadokra jellemző cikornyás, túldíszített beszédet.*
Mikor átérek a városkapun, egy pillanatra megállok, és tekintetem elidőzik a város látképén. <Itt vajon mi keresni valóm lesz?! Igaz, hogy Domvik útjai kifürkészhetetlenek, de ez... Ez, hogy jön képbe?! Muszáj lesz, valami fogadót találjak magamnak. Felmérem a terepet, aztán... Aztán, mi? Nem tudom... Majd meglátjuk, először ismerjük meg valamennyire ezt a várost.>
Felnézek az égre és sóhajtok egy aprót. Majd hátra pillantok lovamra, megsimogatom a fejét, és egy laza kantár rántással mozgásra bírom, és elindulok a főutcának látszó úton. Egy valamelyest mozgalmasabb teret, keresek, hogy ott kérhessek majd magamnak némi információt.
__________________________________________________ Mesélő: Wolftern Helyszín: el Zashra városa Időpont: Tél Résztvevők: Irahhman, Treb Taseldwar __________________________________________________
-Nem sok, nem sok.Ismétli nyugtatóan a férfi, majd jobb kezével állához ér. A nomád kérdésétől a főúr arcára, a meglepettség jele ült ki. Ugyanis ritka az az alkalom, mikor egy betérő vendég az anyagiakról kérdez. Ide általában a látogatók szórakozni, enni és aludni járnak. Nem sajnálják aranyaikat, amit a fogadó szolgáltatásaiért elkér tőlük. Na de miféle ember lenne ő, ha egyszer is hagyná, hogy csorba essen vendégháza nevében? -Lássuk csak. Lássuk csak. kezdi lassan, hogy átgondolhassa a válaszait. A jószág ellátása alkalmanként 10 réz. Az étel függő a választéktól. Ez körülbelül 25 réz, és 1 ezüst között szokott mozogni. A szállás pedig szintén függő, ám a vendégek általában az egyszerűbb szobákat kérik, ami éjszakánként és fejenkénti 1 ezüstöt jelent. fejezi be mondatát. S mikor az ordani ételről, meg lovakról beszél elmosolyodik. -Köszönöm. Ígérem nem fogják megbánni. Kérem fáradjanak beljebb!szólal meg ismét, s a legközelebbi asztalhoz invitál titeket, ami a fal mellett található. De, mielőtt leültetne benneteket, a fiúhoz fordul és dzsad nyelven szól hozzá. A hátasaitokért küldte, hogy vigye az istállóba őket. És szóljon annak a semmirekellő Jiornak, hogy adjon enni és inni a lovaknak, s ha végzett csutakolja is le azokat. Mikor leültetek, két pincér lép asztalotok mellé. -Uraim. Mit szeretnének? Esetleg ajánlhatom a fogadó specialitását. A mézben sült kígyóhúst? vagy inkább megkóstolják az oroszlánpörköltünket. Ilyen melegben főleg, hogy nem biztos a maradásuk vizet ajánlanék. A Zashrai bor nagyon erős, és könnyedén megszédül tőle a dzsad fia. A pincérek és a főúr is kíváncsian várja válaszotokat. S miközben a rendelésen gondolkoztok, ismét felszólal. -Természetesen van más italunk és ételünk is. Italból, kecske tejet, és kávét tudok ajánlani még. Ételből, a déli országok sajátosságait ismerjük. fejezi be mondatát. Ha a rendelésetek meg van, a két pincér mindkettőtöknek, külön-külön írja fel, és a konyha felé veszik útjukat. -Jó étvágyat az ebédhez! A pincérek hamarosan meghozzák a kívánt ételeket, de addig is türelmüket kérném. Ha megebédeltek, és úgy döntenek, hogy mégsem maradnak éjszakára. Jobb oldalt az ajtónál megtalálnak. Ott kell fizetni.Mondandója befejeztével magatokra hagy, s visszatér az ajtó melletti keskeny pulthoz.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Mesemondó 2010.09.29. 20:21-kor.
__________________________________________________ Mesélő: Wolftern Helyszín: el Zashra városa Időpont: Tél Résztvevők: Nathan con Erhan __________________________________________________
A városkapun befelé vezető utcán mész tovább. És ahogy a városba egyre jobban haladsz befelé, a tömeg is úgy kezd nagyobbodni. Mire megállnál, hogy kérdezősködhess, már egy téren találod magad ahol az emberek egy faemelvény körül gyülekeznek. Az emelvényen, két fehér köpenyes férfi között egy küldöncnek látszó alak áll, és a papírján lévő írásból olvas fel.
"...Abu Dhabib ibn Dzsabib a város első polgára immáron IV. alkalommal rendezi meg A Sivatag Játékát. Amelynek első napja holnap kezdődik. A győztes csapatok a harmadik napon mérhetik össze tudásukat. A legerősebbek és legbátrabbak jutalma pedig nem más, mint a fejenkénti 120 aranyrúpiával megrakott láda lesz. A mulatság helyszíne a Zashrai Aréna. Résztvevőként ingyenes, nézőként pedig 3 ezüst a belépés. A csapatokra fogadni, a vakló nevű csehóban, Huszabb Ifahm-nál lehet. Ha kérdésetek van, nyugodtan fordulhattok hozzá."
Mikor a küldönc az olvasást befejezte, a fehér köpenyes figurákkal együtt távozik az emelvényről. A sokaságba még a lovadról sem látod, merre távoztak az idegenek. Közben a téren a tömeg lassan kezd szétszéledni, s a háttérben egy minaret tűnik elő.
Érdeklődően hallgatom a közfelkiáltás, még az általam éppen hallható részét. Épp azon gondolkodom, hogy esetleg odamegyek a küldönc féleséghez, de a tömegben a szemem elől tévesztem őt. Így kénytelen kelletlen, én is a tömeghez idomulok és elindulok egy véletlen irányba, mikor feltűnik a szemem előtt a minaret. Úgy gondolom, meg kellene néznem azt közelebről is. Egy helybéli lelkipásztor biztosan segít nekem, így a minaret felé veszem az irányt.