Ibara domborzat
Ibara novenyzet
„Homok, és kõtenger mindenfelé, amerre csak a szem ellát…ez lett belõled, Tysson-Lar zöldellõ elf ligetei…hol vagytok már, s hogy válhattatok ilyenné?” …Kérdezhetné mindenki, aki csak épphogy kapizsgálja a történelmi tényt, miszerint egykoron csodálatos erdõség húzódott a mai Taba el Ibara területén. Tanultabbak már jól tudják a szörnyû igazságot, melyen már szinte meg sem lepõdik az, aki elõzõeknél is kimûveltebb a történelem tudományában: bizony évezredes háború tette tönkre a fák életterét.
Egy háború, mely más világból érkezett hódítók háborúja volt, és következményeként a Szépek elf népe hazát vesztett, bár egy részük gyilkos bosszút fogadott, és mind a mai napig ott él a legmélyebb homokdûnék alatt, várva hogy megbüntethesse azokat akik igaz hazájukat jogtalanul lábbal tapodni merik. Egy háború, melynek súlyát most is nyögik a rajta élõk, és nemcsak azért, mert következményei ilyen mostoha hellyé tették a vidéket, hanem azért is mert még koránt sincs vége. Mert léteznek még azok kik elkezdték, s jelenünkben is miattuk szenved, kinek osztályrészül a menekülés jutott, és miattuk örülhet, ki most megtömheti erszényét csengõ érmékkel, vagy hatalma teljében van.
Mert az érzelmeiktõl túlfûtött, lánglelkû de mégis szobortestû, gyönyörû, atletikus, és veszedelmes amunok, vagy ahogy errefelé hívják õket, az Õsi Nép még mindig hadat visel a könyörtelen logikájukról, és félelmetes mentális képességeikrõl hírhedt, de mégis igazságos, és az embereket gyámolító dzsennekkel, kik egészen a közelmúltig a legjelentõsebb pozíciókat töltötték be szerte a sivatagban. Idõvel aztán, elfogyott már az erejük ahhoz, hogy folytassák a harcot, de nem felejtették el az ellentéteiket, csak pihenni tértek, a saját igényeik szerint. Az amundok visszahúzódtak rejtett városaikba, a dzsennek pedig beolvadtak, vezetõi lettek az embereknek.
Utóbbiak cselekedete volt az, ami végérvényesen megváltoztatta az akkor még fiatal emberi faj azon gyermekeit, akiket erre a vidékre vetett a szerencséjük. És bizony azt mondom szerencséjük, mert nincs még egy olyan nép Ynev hátán, mint a dzsadoké. Erõs, sötétbarna vagy fekete hajú, és szemû, közepes növésû, napcserzett bõrû, sivatagban edzett férfiak és nõk. Eszük a legdörzsöltebb kalmárokká teszi õket a kontinensen, kultúrájuk egy öregebb, és bölcsebb faj intellektusából szívhatta magába az embernek is megfelelõ elemeket, tudományban és hit dolgában is olyan gazdagok õk, mint tényleges vagyonban, melyet úgy szeretnek, de nemcsak szeretik, de megkeresni, és mûvelni is tudják, így világhíres ékszerek, parfümök, s mindenféle portéka, köztük hírhedt ajzószerek is kaphatóak errefelé, de bátran rájuk bízzák pénzük kezelését a tehetõs külhoniak is, a busás haszon reményében.
Jól figyeljen hát szavamra az, aki érteni szeretné az itteni emberek logikáját, és életszemléletét, mert ereikben, ha nem is túl nagymértékben, de ott csörgedezik a dzsennek felhígult vérvonala, így a dzsadok egészen más természetûek mint bárki aki idegenbõl jön e tájra. Elsõként tudnod kell, hogy miért is beszélnek az itteniek oly hosszan hogy ha nem figyelsz elfelejted mi volt a mondandójuk közepe, mire befejezik, az elejét meg jobb nem is említeni… Örülj ilyenkor, mert még ha nem is érted teljesen a dolgot, legalább azt jelenti nem néz le téged mint idegent akivel beszélsz. Náluk ugyanis a szóvirágok, hasonlatok, és metaforák használata elengedhetetlen része a beszédnek, s ha mégis kurtán fogalmaznak, akkor azt jelenti nem törõdnek veled igazán. A másik fontos dolog, hogy alkudni muszáj, ha nem teszed, nagyon megszégyenülsz, jobban mintha ostobaságot mondanál, de ráadásul még el is szegényedsz, úgyhogy még a nehéz pénzeszacskóval megáldottaknak is ajánlom, alkudjanak bátran, mert aki nem teszi, az itt ostoba embernek számít. S a pénz, ha már itt tartunk errefelé igenis boldogít, s a helyiek nem restek eszerint élni, sõt megmutatni milyük is van. Mert lehet bárki itt akármelyik emír fia, ha nem dõzsöl gazdagságában, akkor valószínûleg kitagadták, vagy fejére esett kiskorában. A fényûzés kötelezõ, és értik is a módját, még azok is akik nem tartoznak az uralkodó kaszt tagjai közé. Eddig még nem szóltam róla, hogy egészen a közelmúltig három fõ kasztra épült a társadalom, és jól is mûködött, de az újra fellángoló háború miatt ennek is meg kellett változnia. Az uralkodók, és az úton járók kasztja volt a legfelsõ kaszt, védelmezõ istenük pedig Galradzsa, aki irányt mutatott mind a kormányzás, mind pedig a sivatagi utazás buktatói közt lavírozóknak. A harcosok, és tolvajok kasztjának istene Doldzsah, a Dicsõség Ura, kinek hívei merészségükkel, és tetteikkel halhatatlan legendákba írták be nevüket, de segített Õ akkor is, ha a hadzsik karavánokat védtek a nomád törzsek ellen, vagy a bahrada életéért harcolt egy távoli vidék fenevadjával az arénában. A szolgák és kézmûvesek, tehát a köznép védelmezõje Dzsah, ki a kalmárok szerencséjét osztotta híveinek, s védte a családokat, és az egyszerû népek nyugalmát. De a háború, amivel annak idején az erdõ hanyatlása elkezdõdött újabb felvonásához ért, és a régi államok, melyek kiállták a sivatag legvadabb homokviharait, nem mérkõzhetett meg Ahme-Ramunnal, az amundok Ynevre szállt eleven istenével…
Nem volt hát kegyes a történelem a dzsadokhoz, nyakukba hatalmas háborút kaptak, addig messze földön híres virágzó államaik eltûntetk az Õsi Nép katonáink pusztítóharagja miatt. Hol van már napjainkban Abadana csodálatos városa?...Sokan hullottak el, fõleg a legalsó kasztból, s a nép egyre fogyott, a szélrózsa irányába menekült el mindenki akinek elég szerencséje volt. A vereségek sorozata rányomta bélyegét nemcsak a földiek, de az istenek életére is, mert valamit tenni kellett, hiszen a Kékarcú Ahme Ramun ellen nem volt esélye a halandóknak. Dzsah papjai pedig nem értettek a háborúhoz, béke nélkül, és a nép elvándorlásával, de legfõképp a pusztulásával a kultusz gyorsabban hanyatlott, mint bárki gondolta volna. Doldzsah hívei kitartottak, de kevesen voltak, és a háború felõrölte õket, sokan fanatikussá lettek. Galradzsa elvesztette az uralkodókat, hisz a dzsenneket egymás után érte utol a vég, ahogy ellenségeik elõre haladtak....