Iakran már az elsõ támadásával sínen volt: igen csúnyán sikerült neki megvágni a férfi csípõjét, akit úgy látszik, a fájdalom rosszul befolyásolt, mert alul múlta a visszatámadással a szintet, amit eddig hozott, majdhogynem kezdõnek tûnt az a vágás, amit a bajvívó könnyen védhetett végül pedig Iakran megszúrta a férfi oldalát. Azonnal odakapott, arca megrándult. -Mm, ez szememnek való párbaj volt-dícsérte meg Iakrant a gróf. Végül õ jött, s hasonlóan az elõzõ gyors csörtéhez most is lezavarta ellenfelét. Ám most nem adott életveszélyes sebet, csak az arcbõrt hasította fel s torokhoz szegezett hárítótõrrel kényszerítette megadásra a másik felet. Helyzetben volt, ölni meg nem akart. -Erre innunk kell, meghívom önt hozzánk egy ital erejéig, kérem ne utasítsa vissza-*invitálta Iakrant a gróf fegyverét törölgetve.*
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Ahogy az etikett diktálja megköszönte a párbajt,majd a lehetõ legnagyobb figyelemmel kisérte végig a gróf párbaját,annak technikáit.Közben végig szárnyalt.Élete elsõ két párbaját vívta apja nélkül.Az eddigiek ehhez képest szinte semmik voltak.Fõleg a második volt remek párbaj.De egyúttal kis keserûség is volt a lelkében pont a párbaj által felidézett emlékek miatt.
-Köszön,elfogadom.-Felelte késõbb a grófnak.
"...hisz mire jó a halál,ha nem váltja fel az élet adománya, és mire jók a kacajok, ha egyetlen teremtett lélek sem ismeri fel, mert az egész világ zokogásba fullad."-Keith Alanson:Por a porhoz
A gróf egyik inasa tálcán bort hozott elõ két kis fém kupával, rajta a gróf családi címere. -Ön igen jól bánik a rapírral és kitartó. Szép jövõ áll ön elõtt. Most, hogy így meg mutatta ennek a kettõnek, hogyan illik férfiembernek lenni, hogyan tervezi a késõbbieket? Persze csak ha ez nem érintett személyeskedést...
Iakrannak töltöttek, csak el kellett vennie a kupáját a tálcáról.
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Megköszörülte torkát,majd lélegzetet vett,és a kupárt nyúlt.Mikor maga elé húzta,akkor kezdett el beszélni:
-Köszönöm a dicséretet,jól esik egy ilyen tapasztalt,és ügyes párbajhõstõl,mint amilyen Ön.Az igazat megvallva megszálltam egy közeli fogadóban pár napra,azért,hogy kigondoljam mihez is fogjak...De konkrét terveim nincsenek...
Mondta Iakran baljában a kupát fogva,jobbjával az állát vakargatva.
-A lánya,és az Ön egészségére!
Mondta egy pillanattal késõbb,és a gróf felé nyújtova saját kupáját...
"...hisz mire jó a halál,ha nem váltja fel az élet adománya, és mire jók a kacajok, ha egyetlen teremtett lélek sem ismeri fel, mert az egész világ zokogásba fullad."-Keith Alanson:Por a porhoz
-Bízom benne, hamarosan talál majd egy magához illõ életcélt. Talán lesz még alkalmunk ittartózkodása alatt összefutnunk. Végig abban a fogadóban lesz, amiben találkoztunk?
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
-Minden bizonnyal...Nem szándékozom arra a 2-3 napra fogadót váltani!Azt hiszem,ha már nincs itt más teendõ,én vissza is mennék...Meg kell röptetnem kicsit a madaramat...Köszönöm,hogy párbajozhattam egy ilyen nemes lelkû,és még ráadásul csinos hölgy jóhíréért,mind a lánya.Engedelmével-emeli meg kalapját-én most távozom...További jó napot!A viszont látásra.
"...hisz mire jó a halál,ha nem váltja fel az élet adománya, és mire jók a kacajok, ha egyetlen teremtett lélek sem ismeri fel, mert az egész világ zokogásba fullad."-Keith Alanson:Por a porhoz
-Pardon, hogy mondta? Madara van, amit reptetni kellene? Szabad megtudnom, milyen madara?-*csillant érdeklõdés a gróf szemeiben.*-Bocsássa meg hirtelen támadt közvetlenségem, de a lányom nagy madarász. A szerelmesei nekik. Van egy baglya meg egy kisebbecske, fiatal vörös vércséje. Ha kiderülne, hogy ön is eme szépséges állatok rajongója és én nem ismertettem össze emiatt lányommal, le leszek hordva!-*mosolygott a gróf.*
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
-Mindenféle túlzás,és nagyzolás nélkül mondhatom,hogy egy gyönyörû vadászsólyom...nem is gazdája,inkább barátja vagyok!Bár nem vagyok még teljesen mestere a röptetésnek,de jól komunikálok már a Rebeth-tel,a madarammal.
-Szóval a lányát ennyire érdeklik a madarak?És maga is röpteti õket?
Kérdezi Iakran érdeklõdõ tekintettel.
"...hisz mire jó a halál,ha nem váltja fel az élet adománya, és mire jók a kacajok, ha egyetlen teremtett lélek sem ismeri fel, mert az egész világ zokogásba fullad."-Keith Alanson:Por a porhoz
-Igen, õ maga ûzi ezt a nemes sportot, amibe õ a szívét adja, ám én úri kikapcsolódásnak fogom fel. ha gondolja és lenne kedve hozzá s nem érzi tolakodásnak, látogasson meg minket a Lugas Villában! Shadon szép városán belül ott tartózkodunk, ha nem éppen a vidéki birtokon pihenjük ki a nyüzsgés okozta fáradtságot. Hivatkozzon bátran az én meghívásomra, nem fogják szemtelenkedõként elhajtani az embereim!
Ezután a gróf kocsijába ült minden holmijával s távozott. A két alkalmi segéd közül az egyik, Búzavirág, a szõke fiú füttyentett: -Az uraságot meghívták! S a gróf lány nem csúf teremtés ám!
-Hûtsd le magad, Búzavirág-*rágcsált valamit Pedro*
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
Egy könnyed,rövid mosollyal reagál csak a két segéd párbeszédére,majd elindul a börtön kijárata,a fogadó felé.
<Fúú...Gyakorolnom kéne Rebeth-tel...Nem szeretnék beégni,ha netán arra vinne az utam,hogy meglátogassam a grófot,és a lányát!Hm...akit elõbb láttam ruha nélkül mint felöltözve...érdekes! >
Mélyed gondolataiba a gigászi város utcáin sétálgatva ideiglenes lakhelye felé...
"...hisz mire jó a halál,ha nem váltja fel az élet adománya, és mire jók a kacajok, ha egyetlen teremtett lélek sem ismeri fel, mert az egész világ zokogásba fullad."-Keith Alanson:Por a porhoz
-Uram, egy pohárkát fizetne nekünk, ha már ilyen szépen maga mellé szegõdtünk röpke párbajra segédnek?-*érdeklõdött pedro, nem jött zavarba, hogy ezt megkérdezze.
Ám ha már Iakran elgondolkozott a gróf lányán, emlékezetlbõl elõbukkant a leányzó formás popsija, mit akkor vehetett szemügyre, amikor lesegítette a lóról...
A fogadóban a fogadós épp egy macskát tutujgatott, ami a vállán állt, dorombolt és hízelgett...Aha, Macska Úr! Meglátva iakrant, nem hajtotta el az állatot, kíváncsian kérdezte:*
-Ha ilyen vígan jön, akkor ez csak egyet jelenthet, nem? Kíván valamit étkezni, uram?
*Nem rossz kérdés, késõ délutánra jár az idõ s ebédet se evett...*
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
-Persze,akár kettõt is!Még jó hogy szóltál,mert majd elfelejtettem.Eljöttök velem a fogadóba,vagy akarják máshol elfogyasztani?Tudják mit?-elõvesz két ezüstpénzt.-Így lesz a legegyszerûbb...Költsék arra,amire akarják...-kacsint még a két férfira.
Amikor felidézõdnek elméjében a lány formás idomai,még nagyobb kedvvel gondol arra,hogy nemsokára újra találkozhat vele...
<Hm...Az biztos,hogy nem fogok fejjel szaladni a falnak...Majd egy-két nap múlva...Vagy még több múlva látogatom meg a kisasszonyt...>
Gondolkodik el,miközben a fogadóhoz ér.
-Attól függ mi az az egy,amire maga szerint gondolok...-mosolyog Iakran.-Mellesleg gynítom,hogy konyít a gondolatolvasáshoz...Farkaséhes vagyok!Mi a konyha mai ajánlata?
//Azt szeretném megtudakolni,hogy a lány szépségét körülbelül hanyasra becsülhetem?valamint eddig mennyi pénzt költöttem?ha nem tudod,akkor majd én utánaszámolok...//
"...hisz mire jó a halál,ha nem váltja fel az élet adománya, és mire jók a kacajok, ha egyetlen teremtett lélek sem ismeri fel, mert az egész világ zokogásba fullad."-Keith Alanson:Por a porhoz
A segédek kacsintottak és azonnal rendeltek maguknak valamit, Búzavirág még ételt is, mert bõven tellett rá az érmébõl. Don Gatto férfiasan felnevetett. -Hm, nem tudom, hogy a kisasszonyra gondoljak, vagy arra, jól elpáholta azokaz a barmokat. A mai ajánlat makaróni kirántott sertészelettel! Egy jó shadoni nem zár le napot tészta nélkül! S a vacsora amúgy is benne foglaltatik a mai szállásában! A kisaszony rendelte frissítõ legyen grátisz.
Mi, Lianna Pentangelin, Domvik kegyelmébõl mint Shadon örökös királynõje, esküszünk a Hétarcú Istenre, s minden szenteire, hogy Domvik egyházait, Shadon minden rendü lakosait jogaikban, szabadságukban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Shadon függetlenségét fentartandjuk; határait és a mi ezen országhoz tartozik gyarapitjuk és megteendjük mindazt, a mit ezen országaink javára, dicsõségére és öregbitésére megtehetünk. Domvik Minket úgy segéljen!
-Ha feleannyi olyan ember lenne mint a mi jó Don Gattonk,mint amennyi a magamfajta naplopókból,akkor Ynev tökéletes világ lenne!-mondja Iakran mosolyogva.
-Akkorhát hozzon nekem abból a sültbõl és tésztából!Mellesleg én az elõbbire szavaznék,és nem a zsiványok megleckéztetésére...-kacsint megint mosolyogva.-Tényleg,akartam már kérdezni,hogy mennyiben lehetne megbeszélni azt önnel,hogy állandó szállásom legyen?Azaz ha itt vagyok,akkor a szállásra ne legyen késõbb gondom.Szóval ki szeretnék bérelni egy szobát...Mondjuk egy évre...Kenyere az ilyesmi?
//Köszi //
"...hisz mire jó a halál,ha nem váltja fel az élet adománya, és mire jók a kacajok, ha egyetlen teremtett lélek sem ismeri fel, mert az egész világ zokogásba fullad."-Keith Alanson:Por a porhoz
-Uram, csak nem hosszabb idõt akar majd e vidéken elidõzni a szép Alessia Lumino miatt?-*somolygott a fogadós, de nem firtatta tovább.*-Hm, egy egész év, olyan egy arany körül meg tudunk egyezni, az étkezés persze minden alkalommal erre számolódna fel itt tartózkodás esetén. Mit szól hozzá?