Általánosságok, vallás és kultúra; egyéb tudnivalók

[Airun Al Marem]

Általánosságok

Az északi városállamoktól keletre, a K’Harkad és J’Hapinia hegység által övezett medencében él a keleti barbárok büszke és harcias népe. Ezen a tájon – talán a kulturális központoktól való nagy távolság és a kedvezőtlen természeti adottságok miatt – soha nem alakult ki fejlett civilizáció.
Az északi tengerparton és a hegyoldalakon előforduló cédrus- és fenyőerdőket beljebb haladva bozótos, a hegységekben sziklás, barátságtalan táj váltja fel. A J’Hapinla, K’Harkad és Kesdan-hegység által határolt medencében a füves pusztákkal lomberdők váltakoznak. Kelet felé a Visneve folyó mocsaras síkságára, majd a Keleti-óceán sziklás partjaira ereszkedhet le az utazó, míg a K’Harkadtól délre a bozótos fokozatosan a melegtől vibráló levegőjű szavannáknak, végül a Nament-sivatagnak adja át helyét.
A Sinemos-tenger partvidéke halban gazdag; gyakran letévednek ide az északi óceánok óriásai, a bálnák és egyéb tengeri behemótok is, de a helybéliek különösen a fókaféléket vadásszák sokat: zsírjukat sokféleképpen tudják hasznosítani.
A szárazföldön az irtásföldek kivételével szinte érintetlen élővilág fogadja a vándort: szabadon vonuló tízezres állatcsordák, a hegyek bércei közt vadon élő pteropták, sárkánygyíkok, madárrajok és nagyragadozók – farkas, sakál, hegyi oroszlán és leopárd. A síkvidék egészségtelen mocsaraiban aligátorok és csak bizonytalan híradásokból ismert óriás hüllőfélék élnek.
Az éghajlat egész évben enyhe és csapadékos a partokon, viszont a Keleti-óceánról érkező őszi és tavaszi viharok iszonyú erővel tombolnak, teljesen lehetetlenné téve a hajózást. A Nagy Medence időjárása ellenben hűvösebb és szárazabb. A három hegység csúcsainak bőségesen jut csapadék, a J’Hapinla és a Kesdan-hegység legmagasabb, négyezer lábat is meghaladó ormait örök hó fedi. Az innen lefutó folyók táplálják a vidék két nagy folyamát, a Quiron-tengerbe tartó Sielt és a délkelet felé kanyargó Visnevét. Az egyetlen jelentős állóvíz a Kesdan-tó. A talaj a folyóvölgyeken kívül nem túl termékeny, lévén sziklás és nehezen művelhető.

Vallás és kultúra

A keleti barbárok életének fontos része a zene, a hagyományok ápolása és az ősök dicsőségének megőrzése. Mindezekről énekmondóik, a baervigek gondoskodnak. Majd’ minden faluban akadnak baervigek, akik békésebb időkben regéikkel szórakoztatják a közösség tagjait, egyszersmind ismerik és továbbadják az ősök tetteit megörökítő mondákat. A legnevesebb énekmondók a veldarok udvartartásában élnek mint tanácsosok vagy a családi leszármazási vonalak számontartói. Egy baervig néha Ynev legtöbb bárdját megszégyenítő mennyiségű dalt és legendát képes fejben tartani; és mivel a barbárokra nem jellemző az írásbeliség, krónikásokként és követekként is őket alkalmazzák. Ilyenkor a veldarok között utazva sérthetetlenséget élveznek, szavuknak mindenki hitelt ad.
A legnagyobb megbecsülés azonban kétségkívül a sámánokat övezi. A barbárok hitvilága a mindenben jelenlévő istenek és természetszellemek tiszteletére épül; középpontjában ma három istenség áll: Leutaril, a vizek, Ramkir, a föld és a rajta nyüzsgő élőlények, illetve Tomatis, a tüzek és sziklák ura. A negyedik Ymdoll, a mítoszok szerint hármójuk atyja, akinek parancsait lesik a világosság szellemei és a négy égtáj szelei. Ő azonban már évezredek óta nem rendelkezik valós hatalommal, fakuló emlékét őrző sámánjai megfogyatkoztak vagy eltűntek, és az idő múlásával mind kevesebben bíznak visszatértében.
A Három Naggyal a sámánpapok tartják a kapcsolatot: általuk kérik a ramagarok az istenek jóindulatát a csaták előtt, ők imádkoznak a jó termésért és a sikeres vadászatért. Az évente rendszeresen megrendezett vallási ünnepségeket is ők vezetik. Ők közvetítik az istenek szavát, tartják a temetési szertartásokat, és döntenek a vitás kérdésekben – feltéve, ha a szembenálló felek nem szándékoznak azt fegyverek segítségével rendezni. Ha valakinek jóslásra vagy gyógyításra lenne szüksége, szintén hozzájuk fordul.
Mivel az istenek jóindulata, ezáltal az egész közösség élete tőlük függ, a civilizált népek között elterjedt hiedelemmel ellentétben nagyra becsült tagjai a barbár társadalomnak. A ramagarok köztudomásúlag idegenkednek a mágiától, ez a babonás gyűlöletük még a shiruada mágusok elleni küzdelem idejéből ered. Külországi varázstudónak nem tanácsos előttük felfednie magát, mert a mágiahasználat könnyen az életébe kerülhet. A sámánok mágiája ezzel szemben nemcsak megtűrt, de gyakran szívesen látott praktika.
A keleti barbárok sámáni eredetű, azaz szent mágiának tartják a tűzzel, vízzel és földdel kapcsolatos varázslatokat; a többire ellenségesen, de legalábbis mélységes gyanakvással tekintenek. Amint azonban kiderül, hogy a fent említett őselemekkel manipuláló varázstudó csupán eszközt, és nem az áhítat tárgyát látja e három őselemben, minden ramagar becsületbeli kötelességének fogja tartani a szentségtörő életének mielőbbi kioltását.
A legtöbb sámán magányosan, remeteként félrevonulva él a keleti barbár települések közelében. Jólétükről a környező falvak lakói gondoskodnak, az istenek jóindulatáért cserébe. Egy sámán általában öt-hat falu szakrális felügyeletét látja el. A tanítványaikat maguk választják ki a jó képességű, de harcosnak gyenge fiúgyermekek közül. Előfordul, hogy születésének körülményei alapján egészen korán vesznek magukhoz valakit. Ilyennek számítanak példának okáért a különleges jelek a gyermek testén, vagy látomások, esetleg égi együttállások a születés idején.
Szent helyeik általában különleges természeti képződmények környékén találhatóak, ahol hitük szerint a legerősebb az istenek hatalma. Ilyen hely lehet egy különös forrás, vízesés, jellegzetes alakú szikla vagy egy magányos fa. Ezek mellett rendszeresen tartanak kisebb ünnepségeket, ekkor találkoznak egy adott vidék sámánjai. Nagy tisztelet övezi a különböző emlékhelyeket is.
A Kumara fejedelemség területén található Tengeri Kígyó Barlangja különösen a partvidék és az északi veld’ramok sámánjainak fontos kultuszhelye. A Tengeri Kígyó egy valóban létező szörnyeteg, amelyet a hagyomány szerint Leutaril, a tengerek istene küldött a ramagarok megsegítésére orkok elleni harcukban. Tény, hogy a kígyó számos ork bárka pusztulásáért felelős, amit a környező területeken élő sámánok évente kétszer ünnepséggel egybekötött emberáldozattal hálálnak meg.
Az emberáldozat egyébként bevett szokás a keleti barbárok között, noha mostanság már csak különlegesen nagy jelentőségű szertartások alkalmával kerül rá sor. Népükből valót ugyanis nem áldoznak, erre a sorsra mindig a hadjáratok során elfogott idegen rabszolgák jutnak. Azonban a legújabb időkben már alig indítanak szervezett szárazföldi vagy tengeri portyát nyugatra; a varázstudókat és a tisztátalan orkokat hagyományosan tilos feláldozni, így általában kénytelenek állatokkal beérni.
A sámánok szövetsége a barbárok között az egyetlen, az egyes veld’ramok határain átívelő, fejedelmektől független szervezet. Legfontosabb ünnepük nyár derekán Ymdoll próféciájának évfordulója, az Ígéret Napja. A legenda szerint, mikor Ymdoll elűzetett, szivárvány képében megjelent törzse sámánjainak a J’Hapinla hegység egyik csúcsán. Ígéretet tett arra, hogy visszatér, és újra helyreállítja a törzsek egységét. Ennek a napnak az évfordulóját ünneplik minden esztendőben a Szivárványkő fennsíkján, Iser veld’ramban. Ekkor az összes sámán egy közös, három napig tartó ünnepségre gyűlik egybe, melynek során áldozatokat mutatnak be, isteneik jóindulatáért könyörögnek, és sámánná avatják arra érdemes tanítványaikat. Bár a politikai ügyek említése szigorúan tilos az ünnep alatt, ez az egyetlen összejövetel, amely a keleti barbárok egykori egységét idézi.


Tudnivalók

A ramagarok földjén aligha hajthatja nyugodt álomra a fejét az utazó, hacsak nem élvezi valamelyik – amúgy igencsak bizalmatlan – kán jóindulatát. A civilizált országokból származókat inkább mint rabszolgákat ismerik, hisz külországi követek ritkán vetődnek errefelé. De még megbecsült vendégként is csak az adott veld’ramban és az esetleges szövetségesek területein érezheti magát biztonságban az utazó. A vendégbarátság szent, ezt soha meg nem szegik; viszont cserébe asztal alá isszák a vendéget, mivel a végtelen ivászatok nélkül el sem lehet képzelni a ramagar lakomákat.
A ramagarok közt nem könnyű tekintélyt szerezni. Ennek egyik – igen kockázatos és életveszélyes – módja valamilyen rettenetes vadállat legyőzése, vagy kiemelkedő haditett végrehajtása; a másik, talán ennél is nehezebben kivitelezhető módszer pedig az adott keleti barbár veld’ram férfilakosságának asztal alá ivása. Tekintélyt szerezni pedig mindenképpen szükséges, legalábbis alkoholtól rekedtes hangon ezt mondogatják azok a misszionáriusok, akik ábrázatukon végtelen tivornyák letörölhetetlen nyomaival térnek meg egyházuk kebelére.
Fegyverre bármikor szükség lehet, részben a vadállatok, részben a portyázó vadászcsapatok miatt. Árakról fölösleges beszélni, mert a különféle javakat csak cserekereskedelem útján lehet beszerezni. A keleti barbárok körében közkedveltek a külországi ékszerek, fegyverek, színes szövetek és szeszfélék.
Az utazás a keleti barbárok földjén igen nehézkes, mivel kiépített utak nincsenek. A nagyobb folyókon kenuval közlekednek, és fellelhetőek gyakrabban járt ösvények is, amelyek biztonságos bejárásához azonban helyi kalauz szükségeltetik.