Az elsődleges szempont most a túlélés: holtan segítséget nyújtani senkinek sem tudok. Az engem célzó lándzsa hegye elől sikerül is ellépnem, és a következő pillanatban már ösztönösen viszonzom is a támadást //off: én itt még csak a megszakító támadásra gondolok, nem szándékszom előre pofátlankodni a körben//, nem igazán érdekel, hogy a wargot találom-e el, vagy a lovasát. Ezzel egy időben el is kiáltom magam, bár valahol a tudatom legmélyén él bennem a gyanú, hogy feleslegesen tornáztatom a hangszálaimat, mert hű társam jelen helyzetben amúgy sem késlekedne. - Argent, támad!
Az az egy baj a semmittevéssel, hogy sose tudod, mikor végeztél. "A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogy például a téglák sohasem."
Eddig a gnómok szerencséje óvott, addig kell cselekdni, amíg tart Annak örülök, Aramilt nem kenték bele a fűbe, így több esélye marad túlélni. Van még az ismétlőm tárában vessző, így továbbra is azt használom. Célzok, nekem mindegy, wargba vagy lovasába megy a találat, a lényeg az, ne csak súrolással ússzák meg. Persze vigyáznom kell magamra, mert azok a túlméretezett farkasfogak és az ork saslikos rúdja nem túl szimpatikusak
A lövésed sajnos célt téveszt és elzúg a célpont mellett. Hiába nehéz a védelemre is figyelni és célozni. Talán a koboldoktól zsákmányolt rövid kard most segít...(OFF: Figyeltem, azért nem tudsz róla plussz infókat, mert még egyszerűen nem volt egy sikeres közelharci találatod, mióta megvan... )
//Aramil// Az Aramilt támadó warg egyenlőre követi a lovas utasítását és nem támad. csak annak lovasa próbálja meg ismét megszúrni a kószát. (A warg valószínű csak késlelteti a támadást...)
Támadó: 1k20+3 = 8(+3) [11] Ha sikeres sebző: 1k8+2 = 5(+2) [7]
Banyek wargjánál fordított a helyzet: az ork vár ki a támadással és a fürgébb wargja támad:
A kis gnóm gúvadó szemmel veszi tudomásul hogy a warg állkapcsai -amibe a feje is beférne- egy centire az arcától zárulnak össze, nyálhabot frecskelve a lányra. Aztán a kis fürge lány pattan is tovább mint a gumilabda, a dühös warg utána.
//Aramil//
Dacára annak hogy alig élsz, vagy talán épp azért de elhárítod a lándzsa siklását a testedtől.
*A warg meglepően jól bírja a fejszecsapást, de ezen nem különösebben csodálkozik Holg. Pontosabban nem érdekli, így legalább jobban kiélheti magát, mert nem futnak vagy épp esnek szanaszét az ellenfelei. A lovas lándzsája viszont keményen eltalálja és földre dönti. Ezzel sem foglalkozik sokat a félork, inkább csak tovább bőszíti a dolog. Artikulálatlan morgások és hörgések közepette már épp kitépné a lándzsát magából, mikor az ellenfele visszahúzza azt és újra próbál szúrni vele. Viszont az acélhegy már csak Holg helyén szánta fel a földet, mert egy féloldalas felkönyöklős gurulásszerű mozdulattal féltérdre, majd rögtön lábra áll a barbár és így megtéve egy lassú félfordulatot meglendíti a nehéz csatabárdot. A második félfordulat már hirtelen és gyors, ahogy alulról felfelé csap a baltájával, hogy megismételve az előbbi támadását pontot tegyen a warg életére és visszatérve eredeti "tervéhez" kizuhanjon az ork lovas a nyeregből. Ha sikerül, akkor meglátják majd, hogy fordított helyzetben is olyan böködős lesz-e a nyavalyás!*
//Akt. ÉP: 41-16=25
2.kör
Mozgásként felkelés, utána egy támadás. (Akkor most ide vagy a kockadobóba dobáljunk? Mindkét helyen láttam dobásokat.)