Szelek Tornya
Híres épület, ahol képzett táncosok szórakoztatják a betérőket. Nevétől eltérőn nem toronyszerű épület, inkább egy nagy színházra emlékezteti az ide érkezőt. 2 emeletes. A földszint egésze egy fogadó csarnok, ahol borsos árat kérnek a belépőért, igaz ezzel együtt az érkező még nem váltott, sehova jegyet, csak megnézheti belülről ezt az impozáns épületet.
Viszont akik, a további produkciókért is hajlandóak némi anyagi áldozatra azok a pénzükért Ynev leglenyűgözőbb táncosait kapják cserébe. Produkcióikra számos híres és gazdag nemes, kalmárfejedelem, céhtulajdonos, tisztségviselő kíváncsi.
Persze az épületnek a másik fontos szolgáltatása, amiért olykor vagyonokat megérne fizetni, az információ. Rengeteg információ cserél itt gazdát, olykor egész céhek, városok, országok sorsát eldöntő információk.
Ezekhez a látogató, a további két emeleten juthat hozzá. Az első emelet, maga az előadó, a terem közepén van elhelyezve a színpad, körülötte lépcsőzetesen egyre feljebb nem túl sűrűn széksorok, állóhelyek, és derék illetve könyök magasságban elhelyezett asztalok találhatók. A lépcsők ide, illetve a harmadik emeltre a falak mentén húzódnak meg.
A harmadik szinten egy kisebb bár van, asztalokkal székekkel, ugyanis az előadást innen is lehet követni, mintegy páholy szerűen, a középen tátongó hatalmas kör alakú lyukon keresztül. Az italok igen drágák, továbbá külön jegyet is kell váltani, hogy erre a szintre beengedtessenek. Ugyanakkor, itt zajlanak az igazi megbeszélések, tárgyalások, és a legfontosabb információk is itt cserélnek gazdát.
A rend az épületen belül kiváló, saját biztonsági szolgálattal rendelkeznek. A fegyvereket már a belépéskor elveszik a vendégektől és a mágiától is védve van a hely. Ide vagy ámulni és bámulni jönnek a vendégek, vagy információt cserélni, esetleg mindkettőt egyszerre.
Belépő: 4 ezüst
Jegy az első emeletre: 8 ezüst
Kiegészítő jegy a második emeletre: +6 ezüst
Jegy a második emeltre: 12 ezüst