- Raddaq -
[ Ellana Fõszentélye elõtt ... ]
Éjközép volt … A kék hold nyugtát, és a vörös hold keltét elválasztó legmélyebb sötét, amikor csorbítatlan fénnyel tündökölhetnek a csillagok … Raddaq halálosan kimerült … Nagy kortyokban vette a levegõt, mire lassan múlni kezdett az ereket, tagokat szaggató kín … Szívesen megszabadult volna tõle, de tudta, semmilyen erõ nem segíthet, csak a pihenés … Eszébe jutott, mennyi ideig kell majd távol lennie, és mennyi terve fog félbemaradni … A csillagok ott voltak ma is, mint minden nap … Ahogyan Õ látta õket, nem számított ha fellegek mögé bújtak … Átható ragyogással izzottak a valóság szövetén, se isten, se halandó nem állhatott az útjukba … A vihar mostanra enyhült … Apró cseppekben szemerkélt csak az esõ …
~ 35 nap … 1300 mérföld …
Emlékeztette magát Rad és felvette naplóját … Gondosan fektette ölébe, rákulcsolva ujjait … Majd fejét is hátravetette … Így várta ki az utolsó pillanatokat … A kocsi gondtalanul haladt át a déli kaput vigyázók közt, s gurult tova a széles utcán, balra tartván … Mialatt a varázsló az ébrenléttel küszködött, a hajtó is megálljt parancsolt a lovaknak … Álomtalan álom volt, s csak a zár reteszének kattanása ránthatta vissza onnan a kránit … Majd feltárult a batár ajtaja … Kísérõje magasodott ott, az árnyak között, szótlan … S döbbenete kiült arcára, mikor a másik megmozdult ültében … Végtelennek tetszõ mozdulatokkal kászálódott ki a varázsló kocsijából … Hátra hagyva csizmája véres nyomát a deszkákon … Rövid volt a búcsú, s talán egy életre szóló is … Még sem keseregtek, így volt rendjén … Rad tekintete elkísérte utolsó útján a kocsit, míg az elveszett a különös idegennel a házak között … Aztán fordult csak hátra, a hatalmas épületre meredve … Impozáns volt a maga nemében, még is idegen ízlésvilágot tükrözött számára … Fázva húzta összébb magán kabátját, s el nem engedve azt, neki indult … Kíméletlen szorongatva könyvét, mit sem törõdve a helyi idegenek fürkészõ pillantásaival ... Ujjait a kilincsre fonta, és benyitott ...