Mesék a Megyéből-A fehérdombi vasbánya visszahódítása

[Castor de Vinter]

______________________________________________________________________________________________________________
JK: Mindenki
Helyszín: Eriador, Megye, Nyugati Fertály, Michel Delving városa
Idő: 2911. március 26. "Az Ádáz Tél. A Borbuggyan és más folyók befagynak. Északról Fehér Farkasok törnek be Eriadorba." (A Gyűrűháború előtt 107 évvel)

______________________________________________________________________________________________________________


Michel Delving a Megye legnagyobb városa, sajátságos földrajzi helyzete van, hisz e föld legnyugatibb csücskében fekszik. A hobbitok maguk is "fővárosként" gondolnak rá, no persze ezt talán megmosolyognák a Nagyok. Mindenesetre tény, hogy ez a legnépesebb településük, 4-5 ezer hobbit is élhet itt. Ember fogalmak szerint is egészen városias képet nyújt, már persze a hobbitok sajátos építészeti stílusában. Toleránsak az idegennel, mert elég gyakran megfordulnak itt például törpök, akik a Kék Hegységbeli kolóniáikra igyekeznek nyugat felé, hiszen a települést a Nagy Keleti út szeli ketté. Sőt, tünékeny csillagfényként illanva, néha-néha tünde csoportok is, akik pedig Szürkerév felé igyekeznek, ha érzik hogy itt az idő. És természetesen nem utolsó sorban a Kószák titokzatos szövetsége akik az északi Pusztákra tartanak felmérni, akad-e valami tennivaló. Nagyjából olyan termékek és szolgaáltatások megtalálhatók itt, ami például Bríben is. Az utazók ellátására maximálisan fel vannak készülve, a Megyében ezen az egy helyen használatos cserekereskedelem helyett pénzérmékkel való fizetés gyakorlata. Az étel egészen fantasztikus, bárhol is vegyétek. Eteti magát, vigyáznotok kell rá hogy degeszre ne zabáljátok magatokat a hobbitok konyháján. Legfőbb árucikk az élelmiszer, a dohány, főzéssel, földműveléssel kapcsolatos szerszámok. Konkrétan fegyvert és pácélt nem árulnak, bár a megyeőröknek és a helyi "sheriff" nek birtokában vannak régi fegyverek amiket leginkább a Mathom házból szereztek be. A páncél sem kelendő árú -a hobbitoknak nemigen kell- bár a cserzéshez értő vadászok és tímárok egyéni megrendelésre talán készítenek bőrpáncél elemeket de piacra nem termelik.

Népszerű fogadójuk a "Madár és Csecsemő", ami rendelkezik hobbitoknál nagyobb lényekre méretezett szobákkal.
A Megye beljebb eső vidékein ilyen nincs.

Egy nap a polgármester, Fehérláb Will elegyedik szóba veletek.

Asztalhoz invitál benneteket, ismeretleneket, hogy ahogy fogalmazott "volna itt egy fenyegetés amit nem háríthat el más csak a Nagyok" A sok-sok udvariaskodás, körülményes udvariassági beszéd és se eleje se vége hobbit szőszártyárság már kezd benneteket fárasztani, mikor nagy sokára kiböki mit akar tőletek.

-Hát...van egy kis gondunk. De ti olyan becsületes Nagyoknak tűntök. Szóval, Vájár Tódit meg többi bányászunkat elüldözte egy csapat kobold a bányánkból. Tudjátok itt a Fehér Domboknál van egy szegényes kis vasbányánk. Nem egy nagy üzlet de arra elég volt, hogy elássuk a kovácsműhelyeinket. A nagyobbik gond hogy láthatólag a felszerelésünk kellett nekik: csákányok, a csillehúzó pónik, csillék, támfák. Gyakorlatilag elkergették őket és ellopták a felszerelésünket. A legfájóbb Tódi fejtő csákánya amely úgy hasította a sziklát mint a vajat. A Kék Hegység törpéitől kapta, valóságos műremek az a szerszám. Egy kis hobbit is képes volt vele úgy kifejteni a sziklát mint a puha agyagot. Vissza szeretnénk szerezni, ezt is, meg a bányát is. Nem tudom hogy egy ilyen ügyben tudnátok-e segíteni? Természetesen nem kívánjuk ingyen.

[Castor de Vinter]

edit: NJK-t visszaléptettem, mert időközben történtek JK csatlakozások, nem szükséges már hogy NJK-val pótoljak.

[Quator ar Zaraquer]

Barhelm

*Székén hátradőlve, karba font kezekkel és néha kissé hintázva a hátsó széklábakon, hallgatja Barhelm a polgármester beszámolóját. Mindig, amikor hintázásba kezdene meg-megreccsen a szék a súly alatt, így ezt mindannyiszor hamar abba is hagyja a megtermett férfi.
Mikor végül, a kacifántos szófordulatok és felvezetés után, Fehérláb Will előrukkol a kérésével, elmosolyodik a bőrvértes harcos és előre dőlve rátámaszkodik az asztal lapjára.

-Természetesen segítek, Polgármester Uram. Sajnos a koboldnépek egyre több helyen ütik fel a fejüket. Ezt tapasztaltam ide vezető utamon is, több alkalommal.

*Körbenéz az asztaltársaságon és újra hátradőlve maga is bemutatkozik.*

-Barhelm vagyok. A Ködhegységen túl elterülő Bakacsinerdőből. Számíthatnak rám a bánya ügyében.

*Biccent a társaság felé, ismételt köszöntésképpen. Ezután újra a polgármesterhez intézi szavait egy újabb nyugodt mosoly kíséretében.*

-A fizetséget illetően, egyetértek Belengol Úrral. Nincs szükségem pénzre vagy más holmira. Így azt kérném, hogy szabadon bejárhassam az Önök hazáját, a Megyét. Jobban meg szeretném ismerni a megyefiak népét és szokásait.

[Con Larrodan]

Pöröly Balin

Épp csak betértem a fogadóba, még inkább megcsapta orromat a frissen sült hús illata… még a nyál is összefutott a számban. Becsattogtam hát a legközelebbi fal mellett lévő asztalhoz, a falnak döntve megszabadultam tömött hátizsákomtól, majd mellé támasztottam a pajzsom, s fegyvereimet. Lehuppantam a vastag fából ácsolt székre, ami megreccsen a hirtelen terheléstől. Csak morogtam egyet, izgek-mozgok egy keveset, míg megbizonyosodtam, hogy megtart. Majd tekintetemmel a csapost-kocsmárost kerestem… mert bizony bendőm egyre inkább morcogva adta tudtomra, hiányzik ám a mai betevő.

Aztán… semmi. Az égvilágon semmi sem történik. Már épp háborognék, mikor egy zöld ruhás őszes hobbit lép az asztalomhoz.

*Hmpf, ideje már, éhen veszem. Remélem az ételük legalább olyan ízes, mint amilyen illata van! *

Ám csalódnom kellett, nem azért jött, hogy jóllakasson… Nem az érdekelte az öregedő hobbitot, hogy vajh mit ennék? Ehelyett inkább egy másik asztalhoz invitált át, ahol már három nyakigláb ült. Kissé bizalmatlan voltam, szúrós szemmel néztem az idegeneket, de csak biccentettem az öregnek beleegyezésképp, aztán átcihelődtem a másik, már jóval nagyobb asztalhoz. Az öreg csúcsos süvegestől a hideg is kiráz… rossz előérzetem van, úgyhogy inkább a tőle legtávolabbi, (vele szemben elhelyezkedő) széken foglalok helyet. Rajta tartom a szemem, főképp a fura botján... mithril szálakat fontak bele... nagyon ritka fém. Veszélyes ember. Úgyhogy egyik oldalamon a nőszemély, másikon meg az öreg Will, mint ahogy azt megtudtam a bemutatkozásából.

Végül csak kibújik a szög a zsákból… koboldokat kellene irtani. Ahogy elnézem a csupasz talpúaknak is meggyűlt velük a bajuk. Nem csodálom, mocskos egy népség… drága jó apám halála óta még jobban gyűlölöm őket.Belengol és Barhelm, nem sok habozással, azonnal elfogadták az öreg kérését, és ajánlatát. A nőszemély még gondolkodik a dolgon. Jómagam is töprengem, ám már csak a fizetségen.

*Kobold irtás… vállaltam volna ingyen is, de ha már jutalmat is adnak érte…*

Két tenyeremmel az asztalon megtámaszkodva nézek körbe a többiekre, majd vissza az öreg Will-re.
- Vállalom! – válaszolom határozott, erélyes hangon. Fogadom, hogy kifüstölöm azt a seregnyi mocskot a bányájukból – majd szavaimnak nyomatékot hagyva morgok egy mélyet. Fizetségnek jómagam egy jó teherbíró pónit kérnék felszerszámozva, hogy a későbbiekben könnyebben mehessek utamon.
Aztán persze viszonzom a többiek tekintetét és bemutatkozását.
- Pöröly Balin vagyok, Dwalin fia, kinek apja Dalin, aki Tharintól származik, Nan Naugrim, a Kékhegység szülötte. Remélem, jól megférünk majd egymás mellett, és jó harcosok vagytok. Viszont... igazán ehetnénk már valamit. Éhen pusztulok.

[Mynea]

Misil

~ A csudába, pedig biztos elpakoltam… ~ kotorászok egyre izgatottabban tarisznyámban.

Bár így visszagondolva, azon csodálkoznék a legjobban, ha valamit nem vesztettem volna el. Reggel nem nagyon figyeltem, mit hajítok azok után a büdös kölkök után, akiknek volt pofája meglesni fürdés közben… Keresgélhettem egész délelőtt a cserjésben, mire legalább a holmim egy részét összeszedtem.

~ Talán az iszákomat is ott felejtettem… ~ nézek fel bosszúsan, majd eleresztek egy esetlen mosolyt a szemközt ülő idősebb figura irányába, persze lehet, inkább fintornak sikeredett. Per pillanat ez a legtöbb, amit nyújtani tudok. Egy asztalnál ülök a ki-tudja-hol két vadidegen fickóval, és igazán még azt se tudom mit keresek én itt. Talán mégiscsak balra kellett volna fordulni annál a bazi nagy kereszteződésnél… Álmatagon fordítom végül fejemet az ajtó felé, mintha csak elláthatnék addig a bizonyos válaszútig. Na persze még az ajtón se látok át, vagyis inkább azon a bozontos-tömzsi ürgén, aki épp most lépett be a fogadóba. A túlbuzgó hobbit őt is az asztalunkhoz tereli, bár őkelme esetében kicsit erős kifejezés a „Nagy”. Persze ez is, mint minden más: nézőpont kérdése. Tekintetem ismét hiányos tarisznyámra vándorol, majd a söntés felé siklik. Gyomrom újra megkordul, ahogy már korábban nem egyszer, amióta befordultam a kocsma ajtaján. A reggelire elfogyasztott alig-penészes-sajt sajnos nem bizonyult elégnek egész napra. Jobban mondva még ebédig sem. Éppen azon tűnődök, mit vihetnek ki a szomszéd asztalhoz, mikor elkezdi birizgálni fülemet a vén hobbit mondókája.

- Koboldok? – nyögök fel, mint aki álmából ébredt. Bár jelen hanghordozásomban ez inkább csuklásnak tűnhetett. – Nem kedvelem őket, egyszer felfalták egy kedves barátomat.
Hangom egy pillanatra elcsuklik, s el is morzsolnék egy könnycseppet Tapsi úr emlékére, ha nem vitték volna már el a második adag sültet mellettem.

- Én is azt hiszem, a világ egy jobb hely lenne nélkülük. A nevem Misil, és szívesen segítek, már ha tudok… - sóhajtok végül, s újra kis batyumba túrok - És ha már így kérdi, lehetek olyan pofátlan, hogy egy zacskó dohányt kérjek?

[Castor de Vinter]

______________________________________________________________________________________________________________
JK: Mindenki
Helyszín: Eriador, Megye, Nyugati Fertály, Michel Delving városa
Idő: 2911. március 26. "Az Ádáz Tél. A Borbuggyan és más folyók befagynak. Északról Fehér Farkasok törnek be Eriadorba." (A Gyűrűháború előtt 107 évvel)

______________________________________________________________________________________________________________

Fehérláb Will egyik ámulatból a másikba esik:

-Uraim önök igen nagylelkűek. Természetesen minden önök által szabott feltételt örömmel elfogadok és köszönöm. Nem is számítottam rá hogy ilyen elkötelezett szövetségeseink vannak, akikről nem is tudtunk.
Engedjék meg hogy én álljam az ebédjüket ez a minimum -ez áldozatkész viselkedés láttán.

Hobbit fogalmak szerint is bőséges étel kerül az asztalra, ami kisebb lakodalmi menüt tesz ki. Gyümölcs és húsleves, szárnyas és vadas sültek, többféle körettel, és persze többféle ízesítésű pitével. Van törpe sörük is amit a Kékhegységből szereznek be, (Mint minden törpe árut a Megyében.)

-Akkor megszervezem hogy ha útra készen állnak, hogy találkozzanak Bátor Jimmel, a Megye sheriffjével. Ő majd elvezeti magukat ahhoz az ösvényhez, ahol a bánya van. A koboldok a fennhatóságukat sajnos a bányához vezető szekérútra is kiterjesztették, szóval, valószínűleg megközelíteni sem lesz egyszerű menet.

[Con Larrodan]

Pöröly Balin

Komoran nézek a gyerekképű hegyesfülű asszonynépre.

- Ördögi nép az, megennének azok bárkit! Ha kevesen vanak futnak, ám ha csoportosan, több tucattal jönnek egyszerre, akár még egy törpöt is képesek megszorongatni. Igazán sajnálom a barátodat, ám itt a lehetőség, hogy nevének becsületet szerezz, hogy halála ne legyen hiába! – igyekszem lelkesíteni a leányzót, hogy ne csüggedjen. - Remélem mindannyiunknak jut belőle elég. – vigyorodom el… aztán újra az öregre figyelek.

- Helyes-helyes, ez becsülni való! – válaszolom az ebédmeghívásra… aztán leesik a mondat második fele, és szemeim összehúzódnak. Ráncolom a homlokom, s mogorva tekintettel nézek a hobbitra. – Áldozat? Miféle áldozat? Nem hozunk mi semmilyen áldozatot! – morgok egyre erélyesebben az öregre. Ám mielőtt tényleg komolyan vehetné, vagy megijedne, hangosan felröhögök, és barátságosan megcsapkodom a vállát. - Nem kell komolyan venni, no! – mondom továbbra is hahotázva, és végigsimítok a szakállamon. Egyet se féljen, mint mondtam kifüstöljük azt a mocskot… ha addig éhen nem veszünk – vigyorgok az öregre. De látom nem kellett sokat célozgatni, már jön is a lakoma. Kedvemre való az hétszentség!

* Nem sok dolgom volt eddig ezzel a mezítlábas néppel, de élni, na azt tudnak. Ez az étel mennyiség… hah! Ma végre jóllakatom a bendőmet! *

Eszem-iszom… igyekszem mindent megkóstolni, hogy aztán jó sörrel öblítsem le a finom falatokat.

- Jóvan-jóvan – legyintek egy fél csirkével a kezemben – hadd együnk egy keveset. Hát nézzen rá itt ezekre ni – mutatok a többiekre. Mind csupa csont és bőr, hogy bírják így el a kardot? – kérdezem vigyorogva, és harapok egyet az eddig lóbált húsból. Evés után szusszanjunk egy keveset, aztán felőlem mehetünk bárhová, Jimmel vagy akár Jim nélkül is. Nincs igazam? – kérdezem a nyurgáktól vigyorogva, és koccintásra emelem a söröskorsóm, amit oda is csapok a máséhoz, - ha valaki viszonozza a gesztust – úgy, hogy löttyenjen a sör.

[Castor de Vinter]

______________________________________________________________________________________________________________
JK: Mindenki
Helyszín: Eriador, Megye, Nyugati Fertály, Michel Delving városa
Idő: 2911. március 26. "Az Ádáz Tél. A Borbuggyan és más folyók befagynak. Északról Fehér Farkasok törnek be Eriadorba." (A Gyűrűháború előtt 107 évvel)
1. nap, dél körül.
______________________________________________________________________________________________________________


Misil

Fehérláb Will a felöltője zsebében kezd kotorászni, majd átnyújtja a dohányos erszényét.

-Hogyne, kisasszony. Szolgálja ki magát. Pipája van, ugye?

Balin

Az idegenek felé rendkívül ritkán mutatott törp gesztusra csak Fehérláb Will nyújt koccintásra hamarjában egy kupát. A többiek nem vesznek róla tudomást. Talán túl alpárinak tartják, vagy ami szerinted valószínűbb, a Nagyok már csak ilyen tapírok. Ezt mindig is tudtad, és nem kellett az előítéleteidben csalatkozzál.

Mindenki

Mivel a "Mikor indultok" kérdéskörre tulajdonképpen csak Balintól érkezett értékelhető válasz, így a polgármester hozzá intézi a szavait:

-Ööö...a mai nap nekem kicsit korainak tűnik. Nekem is kell egy kis idő, míg Jimet előkerítem és tájékoztatom a helyzetről. Este, meg már Eru megkísértése útnak indulni és ebbe a veszélyes vállalkozásba belekezdeni. Kicsit babonás vagyok, tartok tőle, hogy egy ilyen balga döntés miatt még elfordítják tőlünk arcukat a jó Valák.
-De meghagyom Jimnek, hogy holnap napkeltekor ide jöjjön. Jimet el se lehet téveszteni, mert a hobbitok között igazi óriásnak számít. Olyan szélte-hossza egy fickó, vastag és széles, szívós mint egy fatuskó. Beszélik, tényleg csörgedezik némi törp vagy umli vér az ereiben.

Azzal magatokra hagy.

Közelebbről megnézve Fehérláb Will egyébként nem öreg. A negyvenes évei közepén járhat. Mivel az irhafakó nemzetségbe született, különösen világos savószín testszőrzettel áldotta meg a természet, ami ősznek hathat.

[Mynea]

Misil

Egészen meghatnak a törpe szavai. Milyen igaza van, itt a kiváló alkalom a bosszúra! Bár kevéssé hiszem, hogy ezeknek a koboldoknak bármi köze lenne a korábbiakhoz. Ennek ellenére összeszorítom ajkaimat, s csillogó szemekkel bólintok hirtelen lett bajtársam szavaira. Azon már, hogy én hogyan bánhatnék el akár egy szörnyszülöttel is, már nem gondolkozom. Ha más nem, hát majd jól fejbe kólintom a serpenyőmmel őket.

Az ebédnek persze nagyon örültem én is, meg a gyomrom is. Ez utóbbi hangos kordulással követelte a betevőt, így hamar neki is láttam a falatozásnak. Rég volt előttem ilyen bőséges teríték, vagy inkább talán soha. Öreg tanítóm nem kedvelte az efféle világi hívságokat, s engem is arra okított, hogy ne hódoljak folyvást a test örömeinek. Pedig a hajlandóságom bizony meglett volna rá… Aztán, hogy a vénember eltávozott, egyszeriben megszaporodtak a teendők. Így sose jutott elég időm egy kiadós lakmározásra. Eszek hát most ebből is-abból is: éppen csak annyit, hogy semmi se maradjon ki. Egy óvatlan pillanatban még a tarisznyámba is süllyesztek az elemózsiából, hogy kis útitársamnak is juttathassak majd, ha elhagytam a kocsmát. Végül hátradőlve, kezemet pocakomon nyugtatva, hálásan pislogok a duci kis hobbit felé.

- Kardot? Nincs is kardom… - nyögöm ki a törpe megjegyzésére, majd lopva körbepillantok – Bár ha jól látom, önnek… azt a nemjóját, mekkora kalapács! Remélem, mi barátok leszünk…

Köhécselek zavartan egy sort, aztán tekintetem újra Fehérláb úrra függesztem.

- Nahát, maga egy igazi úriember, ám azt hiszem, ezzel a bagóval várnom kell még… – pirulok el a fejem búbjáig – …ugyanis, a pipámat is elvesztettem. Még vásárolnom kéne hozzá egyet. Az indulás időpontja nekem édes mindegy, szóval jó lesz holnap hajnalban is. Maszat amúgy se hagyna aludni, kakasszóra általában már kéri a reggelijét.

A nap folyamán először sikerül elfogadható mosolyt kicsikarnom magamból. Az öreg hobbit megérdemli. Remélhetőleg átadja a szakácsnénak is, ha már ilyen finomat főzött nekünk. Elégedetten csusszanok még lejjebb ültemben, félig-meddig már fekve a nyikorogva hintázó széken.

- No és a kedves urak? Itt szálltak meg, vagy talán a szabad ég alatt töltik az estét?

[Quator ar Zaraquer]

Barhelm

*Az északi csupán mosolyogva bólint a polgármester álmélkodó és egyben hálás szavaira. Az ebédmeghívásra felcsillannak kék szemei és a hintázást abbahagyva rátámaszkodik az asztal lapjára alkarjaival. A bútordarab meglepően stabil, bár azért nyikordulnak egyet az eresztékei, így Barhelm kicsit aggodalmasan mégiscsak hátrébb dől.
Az evésivás láthatóan az asztaltársaság minden tagjának eléggé központi szerepet tölt be a jókedv megőrzésében. Ezen is csak csendes magányában mosolyog az erdei ember. Szed egy kis húslevest, majd egy-két sült vadnyúl és fácáncombbal folytatja és végül a piték közül is belemerészkedik néhányba. Az egészhez nem nagyon kívánja a sört, így inkább valami könnyed, hűsítő, vízzel hígított bort kér vagy ennek hiányában gyümölcslevet szintén vízzel keverve. Ennek köszönhetően a törp söröskorsós koccintására sem reagál olyan hévvel, mint a zömök harcos várná. A nagy összekoccintásra megkésve és "utólag" emeli oda a két korsóhoz kupáját. Láthatóan nem megsérteni akarja a többieket, csupán nincs otthon ezekben a szokásokban.
A kard elbírásával és az általános erőnléttel kapcsolatos megjegyzésekre csupán kicsit kétkedően felhúzza szemöldökét és lepillant az övébe tűzött két szekercére, de nem teszi szóvá meglátásait ez ügyben.

Ezzel Barhelm részéről az ebéd és a szusszanás is letudva. Éppen ezért, amikor Fehérláb Will az indulás felől érdeklődik, az erdei ember szó nélkül áll is fel az asztal mellől és nyúl a falnak támasztott kerek fapajzsáért és tömött hátizsákjáért. ... Viszont Balin még korainak érzi az időt, ráadásul Will is másnap reggelre tudja ígérni a sheriff érkeztét. ... Nomeg egy kis babonaság is közrejátszik. Bár az a hobbit javára legyen mondva, hogy a koboldok és orkfajzatok éjszaka sokkal mozgékonyabbak, erőteljesebbek, mint a Nap szikrázó fényében.
Végül Barhelm inkább visszaül a helyére és vesz még egy szeletet az áfonyás pitéből. Egyedül a polgármester távozása után, Misil által feltett kérdésre felel. Ezt érzi igazán neki szóló felvetésnek az eddigiekből.*

-Jómagam itt, a fogadóban szándékozom tölteni az éjszakát. Még sosem aludtam hobbit üregházban és nem szeretném elszalasztani ezt az alkalmat rá.

*Válaszolja nyugodt baritonján a bőrvértes harcos. A bőséges lakoma végeztével hátradőlve kitekint a fogadó ablakán, hogy mennyire szikrázó az idő.*

-Látták már a várost? ... Van egy szabad délutánunk. Amondó vagyok az ebéd után jólesik majd egy kis séta. Velem tartanak?

[Con Larrodan]

Pöröly Balin

Csak morgok egyet Will szavaira, és beleegyezően bólintok a dologra. Nekem aztán úgyis jó, akkor a mai napot végighenyélhetjük!
- Akkor hajnalban – válaszolom, és tovább tömöm a fejem. Látom azért a többieket sem kell félteni. Bár… ha jobban megnézem Barhelm csipegetése inkább egy asszony javára válna, sőt, a mi asszonyainknak jobb étvágya van, mint ennek a nyurgának. Nem úgy, mint a mellettem ülő fehérnép. Hah! Ennek bezony jó húzása van… meg aztán, ha jobban megnézem még akár csinos is lehetne… ha nem lenne ilyen nyakigláb, meg kórosan sovány. Biztos sokat éhezik... az hétszentség. Már majdnem hangot adtam volna gondolataimnak, ám észbe kaptam, úgyhogy gyorsan köhécseltem egy keveset, mielőtt megfulladnék a félrenyelt falatból.

- Barátok? Mármint a pörölyömmel? – kacagok fel Misil kérdésén. Hát az könnyen lehet – vigyorodok el. Csak arra figyeljen kend, ha meglóbálom, akkor biza ne legyen az útjában, és nem lesz ott semmi baj! De egyet se féljen, vigyázok én magára. Egy kis koboldpáholás úgyis csak rutin testmozgás, semmi más!
Azt hiszem, tele vagyok… egy falat sem megy már le a torkomon. Elégedetten dőlök hátra a széken, nyújtózkodom, majd ásítok egy kényelmeset.

- Nah így már máris mindjárt más. Mennyivel másabb jóllakottan, mint éhesen diskurálni. Kérdésére válaszolva – fordulok a nőszemély felé – magam is Barhelm véleményét osztom, ámbár csupán praktikus szempontból. Jót tenne egy kényelmes ágy ma estére… Korán lesz az a hajnal, és hosszú nap vár ránk, nem árt a pihenés.

Újra kortyolok a kesernyés törpe serből, majd egy jóízűt böffentek, és megpaskolom a pocakom… alább hagyott a feszítő érzés, sokkal kényelmesebb. Tekintetem ismét a kérdező irányába szegezem…

* Sétálni? Várost nézni? Hmmm… *

- Lehet benne valami, részemről magam is körülnéznék. Hátha akad itt valami ami hasznomra lehet. Viszont előtte szerezzünk itt valami szobát, mert ha nem muszáj nincs kedvem egész nap magammal hurcolászni a batyumat.

[Mynea]

Misil

- Hát ez igazán megnyugtató. – vigyorodok el, felvillantva ezzel teljes fogsoros tuti mosolyomat. Eszem ágában sincs megfejelni a pörölyét, azt meghagyom inkább a mélységlakó-csótányfej-fajzatoknak. Ha pedig neki ez csak egy kis testmozgás… megvonom hát a vállam. Én amúgy is csak a biztonság kedvéért megyek velük. Nehogy még otthagyják a fogukat valamelyik bánya járatban, nagy lelkesedésükben.

Kissé elszontyolodok, hallva, hogy mindkét társam a fogadóban készül megszállni. Jómagam a természet lágy ölén terveztem nyugovóra térni, s bizony jól esett volna egy kis társaság estére elalvás előtt. Olyan régóta vagyok már úton, Maszat meg nem valami beszédes útitárs. Inkább csak kajás… Egyszer még a fülembe is belenyalt amikor éhes volt! Brrr, no elég bizarr érzés. Ám jelen pillanatban úgy tűnt, továbbra is kénytelen leszek mósómackómmal tölteni az éjszakát…. csöndben… a tábortűz mellett… a gyanús árnyak között.

- Én is! Én is itt szállok meg! – nyögöm ki végül a kelleténél nagyobb lelkesedéssel. Persze a következő pillanatban már átkozom is magam: ez biztos nagyon sokba fog kerülni. Na de csak egyetlen éjszakáról van szó, az meg talán még belefér. Legalább egyszer nem gyökérrel az oldalamban, fűcsomóval a szájamban ébredek.

- Ugh, séta? – szalad meg aztán szemöldököm Barhelm javaslatára. Milyen jól bírják egyesek! Az én fejemben inkább egy kellemes délutáni szieszta gondolata fogalmazódott meg. Na de talán igazuk van, egy kis mozgás sose árt. Ajkam kissé lebiggyesztem, miközben megmozgatom az egész délelőttös talpalástól elzsibbadt lábujjaimat. Lehet, csak én vagyok egy kupac szilvapuding… - Hát mehetünk, végül is, egyszer járunk itt, a hogyishívják… hol is vagyunk most pontosan?

Felállok, és megindulok a söntés felé, hogy magam is kiadó szoba felől érdeklődjek a fogadósnál. Feltételezem az elhangzottak alapján a többiek is követik példámat. Persze közben erősen reménykedek, hogy nem egyheti betevőm forog kockán egyetlen kényelmesen töltött éjszakáért cserébe…

[Castor de Vinter]

______________________________________________________________________________________________________________
JK: Mindenki
Helyszín: Eriador, Megye, Nyugati Fertály, Michel Delving városa
Idő: 2911. március 26. "Az Ádáz Tél. A Borbuggyan és más folyók befagynak. Északról Fehér Farkasok törnek be Eriadorba." (A Gyűrűháború előtt 107 évvel)
1. nap, dél körül.
______________________________________________________________________________________________________________


A nap további részét a hobbitok városában való sétálgatással töltitek. Üreglakó népek lévén kívülről szemlélve a legtöbb lakóházuk egy bomb, amelyen ajtó és ablakok vannak. Néhány kivétel akad, de nem jellemző. Legjelentősebb "turisztikai látványosságuk" a "Mathom ház". Ez tulajdonképpen egy múzeum, ahová a hobbitok azokat a tárgyakat viszik, amit nem akarnak megtartani lom szaporítónak, viszont kidobni sincs szívűk. Első helyen állnak a megunt születésnapi ajándékok. Van itt több száz éves sakk készlet, nagyon régi nippek, törp készítésű gyerekjátékok, képzőművészeti tárgyak.
És mielőtt a csapat harcosai meghalnának dögunalmukban, bizony itt vannak azok a több száz éves fegyverek és vértek is, amelyek a Megye megalapítása környékről valók, Arnor ősi nagykirályságából, amelyek ki tudja hogy kerültek ide. Ezek között viszont akad dúnadán penge és páncél, amelyek bronz kiegészítőire rárakódott patina ellenére is impozáns látványt nyújtanak, egy darabka az ősök fegyverzetéből, soha vissza nem térő történelem. Értő szemek számára nyilvánvaló hogy ezek a holmik ma is bírnák a csatát és valőszínűleg többet érnek mint az egész múzeum anyaga együttvéve.

***

Mindenki

A fogadós nem fogad el pénzt a szállásért.

-Hagyják csak. Akik a városért viszik a vásárra a bőrüket, azoktól becstelen dolog lenne szállásdíjat követelni.
-Csak szerezzék vissza Tódi csákányát attól a dagadék féregtől. Egyszer láttam: förtelmes egy disznó, biztos van vagy fél tonna. Ott vergődött a barrikádon, mellet verve, hogy szerezzük vissza a bányát ha tudjuk, és egyenként tépi le a fejünket. Csúnya nagy orkfajzat, ha ugyan egészen az, szerintem inkább troll mint ork, nem olyan tompor hülye mint a fogdmegjei.
Sajnos.

[Con Larrodan]

Pöröly Balin

Nem ragaszkodom a fizetéshez, ha ingyen van a szállás, hát nem gondolom meg kétszer. Jó kedélyűen veszem át a kulcsot, ám mikor a fogadós trollt említ kissé elbizonytalanodom. - Hmm, egészen biztos benne, hogy troll? Nagyon nem mindegy… A polgármester csak egy csapat koboldot említett. Se nem orkot, trollt meg végképp nem. Hogy nézett ki pontosan? Milyen fegyver(ek) volt(ak) nála? – hangulatom immár komorra vált. - Mondjon el mindent! – kérem határozottan.

Miután lepakoltam a szobámban, csak az erszényem, és a Pörölyöm marad nálam. A többi cuccomat a szobámban hagyom, és távozáskor bezárom az ajtót. A kulcsot az övemen lógó kis bőrszíjra fűzöm. Egyhangúan konstatálom, hogy itt minden csupa domb… Nálunk mennyivel csodásabban néznek már ki a barlangjaink.

* Pfej, mekkora sár lehet itt egy szakadó eső után. *

Ám mikor a Mathom házhoz érünk, a bent lévő dolgok már inkább felkeltik az érdeklődésemet… persze ez alatt az itt tárolt fegyverekre és vértekre gondoltam. A maradék lomtár nem izgatja a fantáziámat. Az általam érdekesnek titulált, remek kovácsmunkának ítélt felszerelés előtt viszont hosszan időzök.
- Hmm, ha jól vettem ki, akkor az ide került dolgokhoz inkább már csak érzelmi ragaszkodás fűzi a hobbitokat. Akkor viszont kíváncsi lennék, kivel lehetne lebarterezni ezt a pompás páncélt? – teszem fel a kérdést magam elé, hangosan gondolkodva… aztán nézek körbe, hogy van –e ott valaki, akitől ezt ténylegesen megtudakolhatom.

[Mynea]

Misil

Orkok? Trollok? Na most nem koboldokról volt szó? Azért nagyon nem ugyanaz… Hökkenek meg elsőre. Pislogok egy sort, amíg Balin az ellenség mibenléte felől érdeklődik. Azt már észre se vettem, hogy került a szobakulcs a kezembe. Aztán a gondolatok gyors egymásutánban kezdik ostromolni az elmém, míg végül még a fogadós válasza előtt igyekszem kibökni a lényeget.

- Ugyan már törp uram, mit gondol? Ezeknek minden, ami nagyobb egy birkánál óriás. – súgom oda társamnak, miközben meg is lapogatom vállát, biztatásképpen – Meg aztán, én is ezt mondanám, ha nem bírnék el valakivel: borzalmas, óriás agyarai vannak sőt! Még tüzet is hány.

Magamban vihorászva indulok meg szobám felé, hogy ledobjam holmimat. A tarisznya már erősen húzza a vállam, no meg kis pajtásomat is szeretném biztonságban tudni. Örülök a kényelmes fekhelynek, nem utolsó sorban pedig annak, hogy nem került semmibe. Persze ezt holnap majd átértékelem, ha mégis egy megtermett ork harap a püspökfalatomba. Most viszont boldog mosollyal tárom szélesre a kerek ablakot, s füttyentek egyet. Ha Maszat összeszedi magát, és befárad a szobába, csúsztatok neki az asztalnál zsákmányolt ennivalóból. Végül megsimogatva buksiját elhagyom a szobát. Ráérek még a föld alatt heverészni, ha a ketyegőm feladta a szolgálatot. Ám most még hevesen ver mellkasomban, várva a sok újdonságot. A múzeum számomra egy igazi kincseskamra. Mindig is oda voltam a színes bóvlikért, annak ellenére, hogy egyes kacatoknak képtelen lennék megállapítani a funkcióját.

- Hmm? Minek neked az a rozsdás ócskavas? Jó nehéznek is tűnik… - vetem oda foghegyről Balin célozgatására, aztán felcsillan a szemem. - Nahát, mindig is szerettem volna egy ilyen édes porcelánkutyát! – kurjantom, s már kapok is a rémesen giccses műtárgy felé. Mivel soha életemben nem voltam múzeumban, fel se merül bennem, hogy tilos bármit is taperolni, így szívfájdalom nélkül ragadom meg és ölelem magamhoz a "kincset".