Az orkokhoz kellett valami alapanyag és Orwella az épp arra járó Farkas-szellemet szaggatta darabokra és ezen darabkák is közrejátszottak az orkok kialakításánál más csúnyább matériák mellett. Ennek köszönhető, hogy a Farkas-szellem "vére" tovább él az orkokban. Mivel Orwella alapvetően csak a káoszlényekhez hasonló, de sokkal szaporább hadászati ágyútölteléknek szánta az orkokat, így eléggé leszabályozta a szabad akarat kérdését. Ezt törte meg a Farkas-szellem spirituális ereje és ráébredve rabságukra az orkok kitörtek. Erre egy átokkal el lett véve a lelkük halhatatlansága, így nem is tudnak továbblépni a lélekvándorlásban. Szerintem érthető, hogy ezen bepöccentek és Orwella ellen fordultak. Tehát a Farkas-szellemet azért tekintik fő patrónusuknak, mert egyrészt szegről-végről tőle származnak és Orwella csak génsebészte kicsit a dolgokat nem anyáskodott, másrészt a Farkas-szellem szabadította fel őket.
Azért van olyan törzs, amelyik ezt másként gondolta és megmaradt Orwella-hívőnek csak azok még mindig az elátkozott vidék körül ólálkodnak és nem alapítottak saját államot.

A goblinoknak meg tökmindegy ők úgyis azt a nézetet vallják, mint az éppen hatalmon lévő náluk sokkal erősebb és agresszívebb felvigyázóik. Szerintem nem sokat számít, hogy a korbács és a billogvas hidegebb végén egy Orwella-paplovag vagy egy ork áll.

EDIT: Joe! A toroniak sem Orwella hitűek. Náluk a Kobrák vették át a vezéri nemzetséget, így vezetőségileg Tharr, nemzettségileg, fajilag meg Farkas-szellem hit van.
