Név: Kisej
Kor: 18
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Harcos
Kinézet: 190cm magas, 105 kg nagyon erős estfelépítésű rövid barna haj, és körszakáll! Mellkasán tetoválás
Jellem: Élet- Rend
Kezdő helyszín: Piaron
Egy elpusztított vándor törzs, utolsó szikrája vagyok. Hogy hogyan győzték le a barbárok Őseimet, nem tudtam meg. Apám mikor éppen átutazott, a támadónak még fosztogattak, és lányokat, asszonyokat gyaláztak. Nem bírta elnézni, hogy az életet ennyire semmibe vegyék, és előhúzta kardjait. Hiába a 40 fős túlerő.
Azt mondta nekem, ez volt az a harc, mikor elérte a tökéletességet, és megértette, mi célja az életének.
Sokszor mesélt anyámról. Ő volt az egyetlen, aki még életben volt a törzsből. De már haldoklott. Könyörögve kérte, hogy vegyen maga mellé. „Erős, és bölcs, mint az apja. Könyörgöm, ne hagyja meghalni. Még kicsi! Egyedül nem tud életben maradni! Könyörgöm, vigye innen minél távolabb! Meg fogják ölni!” Ezek voltak az utolsó szavai. Engem, az egyik sátor alá ásott kis titkos helyen rejtettek el.
Ő maga sem tudta mit kezdjen egy kisgyerekkel. A harc volt az élete. Nem a család. A saját fiát is kolostorba adta harcosnak, hogy védje szülőföldjét az orkoktól. Köszönettel és hűséggel tartozom neki, amiért ilyen áldozatot hozott értem. Átutazta Ynevet, hogy itt Pieronhoz közel talán békében élhetek, és tanulhatok.
Mikor a vér szerinti fia kitanult mindent, amit a kolostorban tanítottak, és megvívott sok csatát, kérte, hogy jöhessen hozzánk, és együtt élhessünk. Először féltem tőle. Azt gondoltam, majd féltékeny lesz, amiért elvettem az apját Tőle! Bátyám viszont másképpen gondolta! Büszke volt apjára, hogy Arel őt választotta, hogy óvjon egy gyermeket. Engem is öccseként tudott szeretni. Bár sokszor elment hetekre, hónapokra, mindig új tudással tért haza. Apja mondta neki, csak akkor talál megvilágosodást, ha az úton jár. Nem várhatja, hogy a megvilágosodás keresse meg őt.
Bátyámnak köszönhetem, hogy meg tanultam a testemmel is harcolni. És sokszor jól jött a segítsége, hogy megvédjük magunkat itt az erdei házban.
Apám mindig is hitt a hagyományokban, és ezért nem tanított a tradicionális vívásra. Nem érezte helyesnek, ha nem tudja az elmém befogadni, és felszabadítani a belső erőket. Viszont művészien megtanított harcolni hatalmas csatakardjával. Mindig is jobban tetszett a hatalmas veszélyes fegyver. Sokszor nevettünk együtt rajta, „persze, hisz barbár vagy”.
De mindketten tudtuk, hogy valami mégis más bennem. Szívesen éltem a természetben. A mágia nehezen hatott elmémre. Nagy és erős voltam. Hiába próbáltunk meg mindent, hogy érzelmileg erősebb legyek. Az érzelmeim nagyon befolyásoltak. Mint a barbárok többségét.
Az elmém állóképessége erősebb volt, mint a testemé. Könnyebben tanultam minden elméleti tudást, mint atyám gondolta volna. Ebben voltam más, mit barbár őseim. A legtöbbet akartam megtudni a múltamról.
A testi edzések után, sokat jártam be a városba lovon, hogy a könyvtárban kutathassak őseim után. Sokszor haza is vittem a könyveket, és ott próbáltam megfejteni a régi írásokat. Nem akarok csalódást okozni apámnak. Rá fogok jönni, hogy mi a titka, hogy én is nem csak kívülről figyelem a családomat meditáció közben.
Nekem sajnos semmi emlékem nincsen őseimről. Ami rájuk emlékeztet, az nem más, mint egy törzsi tetoválás a mellkasomon. Viszont apám mindig mondta. „A legfontosabb az ősök tisztelete, és a múlt ismerete. Csak így válhatsz teljes értékű emberré. A harc csak az utadban segít, de te ennél többre születtél."
Jellem:
Bátor, nem ijed meg a harctól. Büszkén viseli apja kardját az oldalán. Viszont nem keresi. Saját érzéketlen stílusában, először próbálja szóval,vagy ököllel elintézni a konfliktusokat. Ha viszont kell, nem habozik kardot rántani.
Nagyon fontos számára, hogy képes lehessen elsajátítani az apja által tanított igazi harcművészetet. De ehhez előbb meg kell fejtenie a múltjában rejlő titkokat. Sokat olvas, ha teheti kutatja a őseit, a tetoválása jelentését. Miért akarták őt megölni, és kiktől kellett megóvni őt.
Őrzi, és ápolja nevelőapjától tanult hagyományokat, de tisztában van vele, hogy csak csinálja amit csinál. Nem érzi át a szellemiségét. De talán majd egyszer.
Nagyon szereti a természetet. Szívesebben jár a szabadban, mint a városokban. Nem szívesen van fogadókban, a kicsapongást nem szereti. Ha már város, inkább a könyvtárak csendje, nyugalma.
Félelme, hogy szégyent hoz apjára, vagy őseire.