Roneld Alarro előtörténete:
Mivel az előző pillanatban asztaltársam elkövette az áttörést minek következtében már többre tarthatom egy szimpla ivócimboránál,.. frissen tömött pipámra rágyújtva, őszinte fél mosollyal, lazán dőlök hátra a roskatag karosszékben e lassan kiürülő kocsma kései órájában egy pohár bor mellett, amikor rákezdek. – Hát ha már így össze hozott minket a sors és tényleg érdekel a dolog, megpróbálom én is összeszedni dióhéjban, kiféle-miféle lennék. –
Szüleimet nem ismertem, de elmondások szerint egy predoci földműves családból származom. Birtokunkon tűz ütött ki, melynek során én megmenekültem csecsemőként anyám karjaiban a lángoktól, de apám és testvéreim a házban égtek. Anyám sajnos nem bírta feldolgozni gyermekei, férje és otthona elvesztését ezért miután engem egy árvaházra bízott, saját kezűleg vetett véget életének. Földünket elárverezték, a befolyt összegből eltemették családomat, a maradékból pedig nevelésem költségei egy részét fedezték. Nevelőim, többnyire szerzetesek, néhány tucat hozzám hasonlóan nehéz helyzetű gyermekkel foglalkoztak az árvaházban, ahol jó modorra, becsületre próbáltak oktatni szigorú szabályok között.
Egy szép napon a szerzetesek ismerőseként egy dalnok látogatta meg az árvaházat és a gyerekeknek nyújtott előadása engem teljesen elbűvölt. Értelmet nyert életem az elhatározásban, hogy én is zenész szeretnék lenni. A hozzám legközelebb álló öreg szerzetesnek, Aron barátnak beszéltem a dologról, aki bár nem olyan szinten mint a dalnok, de maga is néha játszott az intézmény kopott lantján. Kezembe adta a hangszert és mikor látta, hogy különös tehetségem van a zenéhez, olykor oktatott a húrok pengetésére. A betegeskedő öreg szerzetes ritkán tudott időt szakítani az oktatásra, de néhány év alatt, míg elértem a serdülő kort, megtanultam közel három tucat zene dallamát többé-kevésbé hibátlanul eljátszani. Mikor hírét kaptam Aron barát halálának, fogtam a lantot és megszöktem az árvaházból.
Tizenhárom évesen sorstalanul tengődtem a város határai között egy öltő gúnyában a lopott lanttal. A hasonló korú árvák már valahol kapáltak, vagy fát vágtak valami bért keresve, tehát nem is nagyon törődtek az eltűnésemmel. a lopott lantot pedig talán szánalomból rám hagyta az árvaház. Több hónapig kemény élet várt rám az utcán. Loptam, csaltam, koldultam az életben maradásért. Közhelyeken, tereken, a lanton játszottam, hogy az arra járók némi aprót vessenek az előadásért, vagy legalább szánalomból. De ez nem ment így sokáig. Egy hűvös dél után, mikor összepakoltam aznapi előadásom pár réznyi bevételét és indultam volna a közeli fogadóba némi meleg vacsora reményében, egy tőlem nem sokkal idősebb suhanc állta utamat és közölte velem, hogy mivel az ő területén koldultam, őt illeti az aprópénz. Ellenkeztem, ezért a tőrét az arcomba vágta, hangszeremet széttaposta és meglépett a tizenöt rezemmel.
Életre szóló sebhelyemből vérezve, a porban fekve talált rám Heraldo Ralla, ki előbb életemet mentette meg, majd tanoncává fogadott míg megtanultam mind azt amit most tudok. Elmondta nekem, hogy párszor hallotta a téren a próbálkozásaimat és úgy gondolja egy kis csiszolással remek zenészt faraghat belőlem ha vele tartok. Hálát adtam az isteneknek, hogy össze hozott vele a sors és követtem őt. Önmagáról keveset mondott, csak annyit mesélt, hogy messzi északról kellet elvándoroljon, majd hozzá tette; tudod a nők a legcsodálatosabb teremtések a világon, de vigyázz mert némelyik családja igen haragos tud lenni. Az biztos, hogy a szoknyás népen kívül a predoci borokat is igen csak szerette. Az ő hangszere a mandolin volt, ami karcsúbb és kecsesebb a legtöbb féle lantnál és számomra volt egy külön példánya, amit még északról hozott a sajátján kívül. Ezen gyakoroltam tovább, éjt nappallá téve, míg végül Új-pyarron határában egy csendes éjen a tábortűz mellett pengetve, megszólalt az összhangzat a mandolinom húrjain. Ehj Alborne. Azóta is beleborzongok a gyönyörbe, ha visszaemlékszek az első összhangzatomra…
Mentorom sokat mesélt az erigowi legendák tornyáról és Enika Gwon fő művéről, a Legendák és enigmák dalgyűjteményről, amit ugyan csak hírből ismerek, mégis különös vonzalmat érzek utána és látni szeretném az életben legalább egyszer.
Körülbelül fél éve találkoztam utoljára Heraldoval. Egy helyi kocsmában kicsit felöntöttünk a garatra, majd mandolinpárbajban legyőzött. Aztán még egy –két pohár után beszélt valamit egy küldetéséről, valami Smaragd Testvériségről és hogy messze kell utazzon, de nem teljesen tiszta a beszélgetés vége, mert igen jó bort ittunk. Azóta semmi hír róla. Bár manapság már színvonalas fogadókban is szívesen hallgatják zenémet annak ellenére is, hogy ritkán énekelek hozzá, én továbbra is szeretek a közönségnek játszani utcákon és tereken is csupán kedvtelésből. Viszont egyáltalán nem bánom, ha csengő érmével jutalmazzák tehetősebb járókelők a játékomat. Legyek akár én a koldus igric.
Poharamért nyúlok – Egészségedre cimbora - kortyolok egy jóízűt boromból.
Jellem:
Nem veti meg az italok és egyéb szerek tudatmódosító hatását, így más fényben látja művészetét és olykor ez állapot megihleti a zeneszerzésben is. Sokszor improvizál, ha kipattan egy tetszetős dallam, akkor papírra veti azt kották alakjában, bár szöveget szinte sosem ír hozzá és amúgy is csak ritkán énekel. A rászorulókon szívesen segít, hiszen ő is nehéz helyzetből indult. Az egyszerű dolgokat kedveli és holmiját, ha foltozott és kopottas is igen rendben tartja. A mának él, sosem tervez előre; ahogy esik úgy puffan.. van hogy fogadó szobában, van hogy szénapadláson hál. Imádja a nőket, még a kevésbé szépekben is lát valami gyönyört. Szereti, habzsolja, és egyben tiszteli is az életet. Régi álma egyszer elzarándokolni Erigowba a Legendák Tornyába, megtekinteni a dalgyűjteményt. Szívből gyűlöli Kránt, Gorvikot és Ranagol híveit. A rabságtól és a kínzó betegségektől fél.
Kinézet:
180 magas, átlagos testalkatú rövid szőke hajú, zöld szemű 28-30 év közti férfi. Arca bal felén a szeme alatt függőleges sebhely húzódik a szája széléig. Sötétszürke kopottas, foltozott csuklyás köpenyt visel ruhái felett. Fekete vászonnadrágja szintén fekete csizmában ér véget. A mandolin, mi sokszor keze ügyében van; feje és nyaka fekete, teste sötétbarna, világos húrokkal, bőrszíjon lóg vállán vagy nyakában. E mellet egy kopott hátizsák is olykor fellelhető nála, ha messzebbre csavarogna éppen.