Kinézet
Rahimot, a dzsadoknál nem megszokott magassága (1,8 m) és atletikus testalkata jellemzi. Sötétebb, kreol bőre van, melyet mellkas tájékon néhol kis szederjes területek ékítenek, amiket édesapja halálakor szerzett.
Arca hosszúkás, kissé csontos, és hegek „szépítik”, amelyeket korábbi küldetései alatt szerzett. Száját több vágás is csúfítja. Szeme kissé mandulavágású, és ritkán látott savószínű, melyet sűrű szempillák kereteznek, tekintete kissé komor, távolba révedő. Haja fekete és rövidre, inkább sörtére nyírt. Orra bár kisebb, mint az átlag dzsadoké, de így is jól kivehető hajlottsága.
Vékony, szálkás, nagyon esztétikus izomzattal rendelkezik. Nyaka kurta, ami szélesebb vállakba fut, végtagjai hosszúkásak és kifejezetten eresek. Csípője keskenyebb, lábai mégis erősek, vaskosabbak.
Ruházatában a derviseknél ritkábban látott, sötétebb színeket favorizálja. A hosszú ingeket nem kedveli, mert a harcban zavarnák, ezért rövidebb disdását hord, alul buggyos gatyát. Néha, főleg megtévesztésképp, incognót hord ezek felett. Mindig kényelmes, futásra is alkalmas hosszú szárú csizmát választ magának.
Fején a szokásos dzsad emámét hord. Arcát, a sebek miatt, szinte szégyelli, ezért amikor csak teheti, kendővel takarja szinte az egészet. Ritkán engedi azt le, főleg csak társaságban.
Ékszert szinte nem is visel, egyedül a családi ereklyének számító két gyűrűt hordja a nyakában, egy láncra fűzve, amiket elhalálozott szüleitől gyűjtött be – szinte értéktelenek.
Jatagánjai, dísztelen hüvelyben, derékszíján mindkét oldalán hordja.
Az egyik tőrt egy apró bőr hüvelyben a lábszárához kötözi, csizmája alatt rejteni próbálja, a másikat hátul a derekán a derékszíjon tartja. Emellett egy kisebb fél literes kulacsot hord magánál vész esetére, amiben mindig próbál friss vizet tárolni.
Jellem
Rahimot a hideg távolságtartás, a precizitás és a türelem jellemzi a leginkább. Kissé makacs és kényszeres, szeret rendszerben gondolkodni, és próbál mindent úgy vizsgálni, hogy a saját „világában” az éppen hol foglalhat helyet. Fiatal kora óta nehezen találja meg a közös hangot az emberekkel, de ez sosem zavarta őt.
Ezek ellenére mindig is voltak barátai, a valamennyire rideg viselkedése mögött egy szerethető ember rejtezik. Ha valaki veszi a fáradságot, hogy megismerje, egy kitartó és végletekig hűséges barátra, társra lelhet személyében.
Előtörténet
Rahim, Pyarron szerinti 3666-ban, El Qusarma székhelyén Sorappán látta meg a napvilágot, a család hatodik és egyben utolsó gyermekeként. Testvérei jóval idősebbek voltak Rahimnál, így főleg édesanyja társaságában töltötte gyermekéveit. Anyja ekkoriban főleg Rahimnak és a családnak szentelte életét, de rendszeresen besegített a helyi betegházban a gyógyítóknak. Édesapja a mecset egyik mindese.
A család, főleg az apai akarat miatt Galradzsa, nem túl elkötelezett híve volt.
Rahim, még a helyi kultúrának is túlságosan csendes volt, túlontúl ragaszkodott édesanyjához, aki legkisebb gyermekét mindenhova magával vitte. A gyermek folyamatosan ott sürgölődött a betegházban, az anya óvó tekintete mellett. A már-már bizarr visszafogott, nyugodt és csendes viselkedése ellenére a helyi felcserek és ápolók kedvence lett. Sokszor figyelte munkájukat, kisebb, nem orvoslással kapcsolatos dolgokban még segédkezhetett is.
6 éves korában hatalmas veszteség érte. Az imádott édesanya elhalálozott. Egy messziföldről érkezett vándor különös betegsége ragadt át rá, amit már sosem tudott kiheverni. Rahim furcsa, magába forduló viselkedése, tovább romlott. Édesapjával sosem ápolt olyan szoros kapcsolatot, mint édesanyjával, talán emiatt sem tudott mit kezdeni gyermekével az apuka. A mecsetet képzelte majd gyermekének megmenekítésére, emiatt folyamatosan magával vitte Rahim-ot, hátha a visszafogott gyermeket Galradzsa szolgálatába tudja segíteni.
A Csendes-gyermek, ahogy az ott dolgozók hívták, viszont nem mutatott nagy érdeklődést a Dzsiah-gat megismerése iránt. Egyedül - az ő általa bejárhatott területeken ritkán megforduló – a közemberek által tisztelt, „szent” harcosok keltették fel különösképp a figyelmét. De megközelítésük nem lett volna egyszerű, és Rahim sosem volt a szabályszegés embere.
Kortársait meghaladó fizikumának és adottságainak, csakhamar jó hasznát vette, és 12 évesen már édesapja mellett munkálkodhatott, talán ennek köszönhetően a kettejük kapcsolata egyre szorosabb lett.
Már ekkoriban is csak a felnőttek társaságát kereste, a korabeliekkel sosem találta a közös hangot, már amennyiben kedve volt megszólalni és fennköltebb gondolatait megosztani velük. A betűvetés és az olvasás ismereteivel ekkor találkozott először és egy a mecsetben munkálkodó írnok segítségével hamar gyakorlottá is vált. Ez végképp megszakította az összes kapcsolatot a vele egykorúakkal.
Az írnok barátsága - aki Rahim kivételes mentális képességei miatt hamar felfigyelt a fiúra - újabb kiváltsággal járt, és felvették kisegítőnek a mecset könyvtárába, ahol szabadidejének jó részét a helyi műveknek, irományoknak és tekercseknek szentelte. Itt találkozott először fegyverek leírásával, rajzával és hadászati olvasmányokkal.
Az egyik ilyenben talált egy gyönyörű rajzot, egy díszes jatagánról, amin az eddigi legszebb mantra vésetét látta meg. A kép nem hagyta nyugodni, valahogy úgy érezte, hogy eddigi életében is ezt a rajzot kereste. Hogy miért? Nem tudta, csak érezte, hogy ez a kép valami újat hozott neki.
A mecsetbeli ismeretségeknek köszönhetően, bebocsátást nyert az egyik Galradzsa paphoz, aki a Dervisek képzésében is részt vett. Rahim nem túl erős vallási hite miatt, erről az útról lemondhatott, viszont fogadalmat tett, hogy megtanul jatagánnal vívni. Az akaratereje és kitartása végett, talált is egy idős, veterán dervist, aki hajlandó volt Rahim-mal foglalkozni, cserébe Rahim segédkezett az öreg ápolásában és nehezen beszerezhető gyógyfüveket szerzett neki, édesanyja korábbi betegházából.
16 évesen újabb tragédia következett életében. Édesapja egy kisebb mecsetbeli tűznek esett áldozatul. Testvérei mind családosak, így végül a mecsetben talált magának lakhatást, igaz utóbbi éveiben már végképp ezt tartotta otthonának.
Az utóbbi évek, jó kapcsolata édesapjával, mind inkább abba az irányba taszította az ifjút, hogy nem érdemes szeretni, ragaszkodnia, mert mindenkit elveszít.
Életében először fiatalként viselkedett, és gondolkodott, viszont ez nem sodorta őt jó irányba. Lázadozó gondolatai az „utca” irányába sodorta őt. Ott sem talált viszont boldogságot. Az átlag dzsaok élete nem szólt nagy dolgokról. Csak a boldogulásról, egy olyan világban, ahol nem tudni, hogy vajon, van is keresnivalójuk. A Manifesztációs háború óta nem jó dzsadnak születni, legalábbis Rahim így gondolta. Az egész Ibarára rányomta ez a bélyegét, legalábbis azokból az információkból, amit a kereskedők hoztak más városokból, államokból. Rahim ekkortájt próbálta saját keserűségét másokra irányítani, hogy azt haraggá, esetleg gyűlöletté alakítsa. Több olyan dologba próbált bele, amit korábban sose gondolt volna magáról.
Mind több időt töltött a városban, és egyre „mélyebbre” vetemedett benne. Lopás, ital és sötétebb dolgok. De ezek inkább csak verekedésekké, sőt inkább verésekké fajultak. Megismerkedett az utca emberével, átlagos, hétköznapi egyénekkel próbált barátkozni. Viszont gondolat világából folyamatosan mind alább és alább kellett adnia, hogy be tudjon illeszkedni. Ez a kettőség tovább mélyítette lelki szakadékait, és még inkább nem találta a helyét a világban. Kettős életet élet. A mecset- és az utcabelit. De nem tudta, hogy melyik is az ő igazi világa, és melyikben is tudna később érvényesülni.
Az utcán végre találkozott igazi éles fegyverekkel, és forgathatta is őket. Korábbi képzése, hamar megbecsülést szült, és volt is kereskedő, aki felvette volna maga mellé a saját testőrségébe. Az utazóktól halott előbb mondákat, a korábban zajló háborúkról, amiket később ő maga ellenőrzött le a mecset könyvtárában. Itt alakult ki lassan benne egy világi nézet. Az írásokból ismerkedett meg a más fajúakkal, így az amundokkal. Mind többet olvasott, annál jobban kezdte gyűlölni ezt a fajt, akik az egész kultúráját elindította a pusztulás hosszú, rögös és annál inkább fájdalommal teli útján.
De ez sem sodorta őt jelen helyzetében jobb irányba.
Egyik este épp a városban rótta az utcákat. Egy kieső sikátorban baktatott, amikor furcsa kiabálásra lett figyelmes, a főutca felől. Már rég hozzászokott ezekhez – biztos valami koszos tolvaj - így most sem törődött vele, csak a célja felé igyekezett.
A hangokból egyre több lett, és egyre erőszakosabbak. Sikoltozás, üvöltözős, fegyvercsörgés, puffanások, a vászon hasadása és a száraz deszka, semmihez nem hasonlító törésének zajai. Rahim még mindig nem akart vele törődni, el volt merülve saját gondolataival, viszont érzékei jeleztek. Valami nem stimmel. Szinte érezte a koszos, izzadt testszagot, ami félelemmel és izgatottsággal volt telített. Lassan megütötte a fülét a földet ütemesen tapodó lábak gyors váltakozása, amik folyamatosan közeledtek felé. Két sikátor találkozásánál tudatosult benne, hogy mit is hall. Hirtelen fordult be, de már későn. Az ütközés elkerülhetetlen volt.
Egy sötét ruhás alak futott keresztül a sikátoron, fejkendője teljesen eltakarta arcát, két kezében egy hatalmas zsákot cipelt. Ütközésük közben amaz úgy megtántorodott, hogy elejtette zsákját, és annak tartalma részben a porba hullt. Rahim a kipottyanó dolgokra pillantott. Egy villanás.
A mantra, amit „a” könyvben pillantott meg jó pár éve. Ez köszönt vissza a földről, az egyik tekercsről. További kegytárgyakat (gyűrűk, tányér, kehely) iratokat és egy tőrt pillantott meg a földön, de csak a szimbólumot látta.
Hirtelen egy idegen hang szólalt meg a fejében, egy halk, mély hang, ismeretlen dialektusban, ami a lelkéhez szólt. Pár szó volt csupán, de Rahim teljesen átszellemült tőle.
A másodperc töredéke alatt tért vissza Rahim a valóba, de úgy érezte, hogy az amit az előbb átélt, az egy másik világ, egy másik hely volt, ahol nem számított idő, se tér, se anyag.
Az álarcos, próbált a kihulló tárgyak után kapni, de nem volt elég gyors, majd feltekintett Rahimra. Valószínűleg a villanás Rahim szemében is látszott, mert az álarcos egy pillanatra elidőzött, amikor tekintetük összetalálkozott. Majd hirtelen, minden gondolkodás nélkül, fürgén nyúlt kaftánja alá. Rahim még nem volt ilyen helyzetben soha, de nem tudott kétségbe esni. Mintha nem ő irányította volna végtagjait. Egyszerűen úgy érezte, mintha valami különös erő öntené el mindenét, és ez segítene neki a cselekvésben. Az apró bizonytalansága a tolvajnak, és Rahim átlagosnál nagyobb fürgesége elég volt arra, hogy felkapja a porból tőrt, és a felé lendülő, kaftán alól előkerülő különös alakú kés rohamát védje. A balkezes támadó alkarját félre lökve, szinte ösztönszerűen kihasználva, hogy szabadon maradt az oldala, a hóna alatt beszúrt. Tökéletes volt a döfés, nem volt szükség többre. Támadója, megbicsaklott, Rahim, miközben gyorsan kihúzta a tőrt, taszított rajta egyet, és test hátrazúgott.
Később már többre nem emlékezett, a következő pillanat, amit tisztán felfogott, hogy a támadó zsákjával a kezében - a késsel benne - a mecset felé siet.
Később kiderült, hogy a tolvaj, még az amund háborúkban eltűnt, igen értékes és ritka ereklyékkel akart volna kereket oldani. Többen is lehettek, mert a Rahim által nem megfigyelt események, egy nagy csetepatéra utaltak a városban. Egy nagyobb tolvaj klánt számoltak fel, ahol több ilyen ereklyét találtak még, és nem tudni, hogy már hányat jutattak ki Sorappa városán kívülre.
Rahim kihallgatása alatt hallgatott, a hangról és a belényilalló képről. Félt beszélni róla, de azok az események mélyen megváltoztatták. A hang, a bevillanó kép, a felismerés, és életének átgondolása, teljes mértékben Galradzsa irányába lökték őt. Viszont az eddigi tagadással szemben, most már teljes odaadással üdvözölte a tanítást. Képességei, fizikuma, tudása, és elhivatottsága ellenére, idős korára és eddigi életére hivatkozva, újra elutasították felvételi kérelmét a Dervis-ek iskolájába. Rahim nem adta fel, és bizonyítása jeléül, felvétel nélkül is elkezdte a próbát, igaz ő kijelentette, hogy addig csinálja míg fel nem veszik. Továbbá az eddigiekkel szemben ő főleg csak Galradzsának imádkozott. Próbatételének, amikor már több mint másfél hónapja csinálta, hamar híre ment, míg végül az iskolából is felkeresték. Két hónapos böjtje meghozta a várt sikert, és előrehaladott harctéri gyakorlatára hivatkozva végül felvételt nyert.
Két éves kiképzése alatt, mindig is a legjobbak között volt, az iskola mintadiákja volt. Furcsa, csendes viselkedése és magas fokú elhivatottsága folyamatosan a figyelem középpontjában tartotta. Az iskola elvégzésével, hamar foglalkoztatni kezdték és minden addigi munkáját, ami főleg kereskedők kíséretéből és testőri feladatok ellátásából állt, tökéletesen és precízen végezte. Közkedvelt lett, nem csak fegyverforgatási képzettsége, hanem a gyógynövények és füvek széles körű ismerete, illetve a sebesültek és betegek ellátásában meglévő hozzáértése miatt is.
Immáron 5 éve szolgálta teljes mértékben Galradzsát, számos feladaton és küldetésen volt túl, melyek egyre nagyobb és fontosabb megbízásoknak bizonyultak. Több heget és sebet szerzett nála régebb óta szolgáló derviseknél is. Volt, hogy megkínozták, arcát, nyelvét megvágták, de a hite és hűsége, azóta sem ismer határokat. Ezeknek is köszönhetően kérték fel nemrég, egy a Dervisek között is értékkel bíró feladatot. Egy Abdu-al dzsa megtalálása, és épségben való „leszállítása”. Épségben, bármi áron… Ez Rahimnak való feladat.
< Információ nem sok. Város, helyiség és egy név. Arius di Morques, vajon miért lehetsz olyan fontos? >