Ahogy olvasgattam régebbi írásaink, erősen nosztalgikus hangulatba kerültem

Nos, az a helyzet, hogy erre nekem kell nagyjából 4-5 jk, akik egyrészt minőségileg hozzák a szintet, másrészt pedig tudnak rá időt szakítani. Persze, mindenki el van foglalva. Én ezt a kalandot viszont úgy indítanám, hogy közben média-osztv megnyerésén ügyködök, szóval ennyit erről.
Egyszóval megbízható emberek kellenek. Szórakozni akarok, így olyanok ne jelentkezzenek akik előreláthatólag 1-2 hónapon belül mennek nyaralni, telelni, síelni, országos kocsmaturnézni. Ha összejön 4-5 fő, akkor elkezdem kidolgozni a modult, és viszonylag rövid, intenzív modulként lemesélem. Két mód van a játékra: vagy egész hetes, lassabb, kevesebb reagos cucc lesz (ami azért gáz mert káosz lesz és egymásra várás), vagy valamikor egynapos kvázi-asztali játék fórumon keresztül (megbeszéljük mittom a szombatot és akkor játszunk).
Ami biztos, hogy a csapatot együtt kell megcsinálni, életútra kidolgozva (mivel ha ez jól sikerül akkor további epizódokat is hozzácsaphatok később, ha a jk-k nem érnek rá a későbbiekben, a szerepet más is elvállalhatja), első szinten. A kariknak nem feltétlenül kell ismerniük egymást, de egymásra épüljenek, egymást egészítsék ki.