</center>
Torozon Tavernája
Torozon Tavernáját nyugodt szívvel sorolhatjuk Ynev leghíresebb épületei közé. A Kalandozók Városának közepén épült hatalmas fogadó majd’ ötezer éve áll a kalandozónépség szolgálatára, bár azóta többször leégett és számos más módon is elpusztult (A legenda szerint egy ízben az egész épület, vendégestül eltûnt, mint a kámfor, majd néhány hónap múlva újra régi helyén állt.). Nevezik Béke Szigetének, Ereklyetartónak sõt, Farkaslaknak is: tény, hogy a kontinens nevesebb kalandozói kivétel nélkül megfordultak, s megfordulnak benne. Kezdetektõl fogva a Torozon dinasztia kezében van, gondoskodásuknak hála az idõk során segédépületekkel, így istállókkal, kocsiszínekkel, sõt egy temetõvel is kiegészült. Az épület maga cseppet sem szívderítõ látvány roppant kaszárnyára emlékeztetõ homokszín tömegével és az ablakokat körbevevõ szürke kõkeretekkel, bár számtalan fából ácsolt, faragványokkal ékes erkély és mintegy tucatnyi tornyocska igyekszik valamelyest szebbé tenni.
A Tavernáról elmondható, hogy amilyen ital csak létezik Yneven, az itt beszerezhetõ. Az elf bortól a törpe pálinkán, ork sörön, niarei bûvteán keresztül a kráni feketelevesig (ami egy Anvaria partjainál termõ kúszónövénybõl készül) mindent felszolgálnak a vendégnek, ha amaz meg tudja fizetni. A taverna árait pedig bizony nem a közember erszényére szabták. Az ételek terén hasonló a helyzet, ezenkívül Torozon más jellegû, jóval hajmeresztõbb dolgokkal is üzletel - a teremben található vértek, fegyverek, amulettek és varázspálcák együttes értékének megbecslése éppúgy hebegõ idiótát csinálna bármely bankárból, mint mágikus kisugárzásuk a varázstudományok elsajátításán fáradozó lelkes ifjakból.
A szobák többsége állandó jelleggel foglalt, a törzsvendégek szobáikat évekig bérlik, akkor is, ha ez idõ alatt csupán néhány napig veszik igénybe méregdrágán bérelt szállásukat. Egyben viszont biztosak lehetnek; szobájukat évekkel késõbb is úgy látják viszont, ahogyan elhagyták.
A nagyterem forgalma minden évszakban hatalmas. Itt gyûlik össze az Erionban megforduló kalandozók többsége; léha bárdok játszanak hamiskás dalokat festett szemû utcalányoknak, kérges kezû harcosok lesik üveges tekintetükkel, hogy a csorba kõkocka melyik oldalára hull. Néha üvöltözés, verekedés zaja hallik, majd elnémul – betegágy van bõven, sírhely csakugyan. Az utca söpredékétõl az okuláréja mögül kisandító bérvarázslóig minden megtalálható itt. A fürkészõ tekintetektõl sem nehéz elrejtõzni, a tömény dohányfüst és a konyhából kiáradó gõz barnás felhõvé áll össze kora reggel az asztalok felett és csak éjjel ritkul valamelyest; az állandó szesz és hányadék, valamint a félresikerült varázslatok nyomán felcsapó kénszag mellett ez a nagyterem fõ éghajlati sajátossága. Furcsamód nincs szükség különösebb biztonsági intézkedésekre; a kakaskodók rendre likvidálják egymást, Torozon pedig olyan háttért tudhat maga mögött, ami a legvakmerõbbeket is meghátrálásra készteti.
A nagyterem végében robusztus emelvény magasodik az asztalok fölé. A színpadon gyakran lépnek fel hírneves, olykor világszerte ismert mûvészek, hogy a közönséget szórakoztassák. A színpad elõtt kerek, kopott asztalok sorakoznak, egyikük közepébe a következõ feliratot vésték ismeretlen kezek: A világ közepe. A falakba karcolt, örök érvényû bölcsességek végigolvasása napokra rúgó feladat, aligha érdemes vele megpróbálkozni. A székek többsége üresen áll, mégsem ül le rájuk senki fia; ez a hõsök fellegvára. Az itt idõzõk viselkedésükben teljesen elkülönülnek a söpredéktõl, a sok csatát megjárt, viharvert veteránok többsége olyan titkokra bukkant rá élete során, amik egy életre hallgataggá tették. Mégsem mondható, hogy sosem közösködnek kívülállókkal; aki ilyen kegyben részesül, és megússza élve, az valószínûleg sosem fogja elfelejteni azt a néhány szót, melyet a kontinens élõ legendáinak egyikének szájából hallott elhangzani. Hogy csak néhányat említsünk, a gyakori vendégek közé tartozik Alyr Arkhon, Tier nan Gorduin, Graum Hegdrok, Airun al Marem, Vaskezû Alex és Lándzsás Erik.
Jelenleg a család száznyolcvankilencedik sarja, CLXXXIX Torozon birtokolja a létesítményt; jó húsban lévõ, negyvenes éveinek végén járó, férfi, kalácsképét dús szakáll borítja. Jámbor külseje kérges lelket rejt, az újoncok rendre meglepõdnek medvehangján dünnyögött nyers, gyakran cinikus kijelentésein. Jelmondata, melyet állandó jelleggel emleget a betévedõ nyápicoknak: „Tisztuljatok, vagy öltsetek vasruhát.” Ha Yneven létezik szakértõje a kalandozó-témának, akkor minden bizonnyal õ az. Éjjel idõsebb fia áll a pult mögött, akit (meglepõ módon) ugyancsak Torozonnak hívnak, ám a vendégek becsületes neve helyett általában Bagolynak szólítják. Alkatában inkább anyjára hajaz; testalkata vékony, mégis erõteljes, arca viszont teljesen apjáé – kerek, mint a telihold.
.//
//
//