Shulur - Kikötõnegyed - Horgas Hóhér & a Varjak fogadó

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Meglepő ez a gyors gyógyulás. Máskor sokkal tovább tartott a folyamat. Nem tudom ez csupán a rámkent furcsa matériáknak köszönhető, de az biztos, hogy ilyen ütemben holnapután talán már el is kezdhetem terhelni magam ismét.*

<A tegnapi öregasszony. Váltás ágyneműt hozott. Érdekes. Nem néztem volna ki a helyből, hogy ennyire ügyelnének a tisztaságra, de ki tudja lehet, hogy itt minden reggel tiszta ágynemű jár alvás ut...>

*Hátranézek az ágyra, hogy milyen állapotban van az éjszaka történtek után. Közben hátrébblépve kinyitom az ajtót teljesen. Visszafordulva elveszem az ágyneműket, ha ideadja az asszony. Közben kínoz a kérdés, hogy hol lehet Mirjam, de nem szólok semmit.*

[Enriquel]

Rychor Occhys (Arnan)


A kialakuló dulakodás, nem folytja belém a szót, de láthatóan nem sok hatással volt a "közönségre". Amikor már nem én vagyok a figyelem középpontjában, nagyot nyelek, és egy megkönnyebbült sóhajt is megengedek magamnak. Az emeletről közeledő lábdobogásnak örülök, s a megérkező segítség láttán nyilvánvalóvá válik, hogy elmúlt a veszély. Ami határozottsága nem lep meg. Nagyon ügyesen helyre teszi a személyzetet, bár a felkérés kissé meglep, még akkor is, ha a segítségére siettem. Nem gondoltam volna, hogy szóba áll még velem. Tisztelettudón jelzem, hogy eleget teszek kérésének, s egy megjátszott, zavart mosolyt intézek, a rám szegeződő tekintetek gazdái felé. Hagyom, hogy belém karoljon, s így indulunk el az emeleti lépcsők felé. Szótlan társként lépkedek mellette, egészen addig, míg a ránk szegeződő tekintetek láthatnak minket. Utána már hagyom, hogy Ami kibontakozzon a karolásból, ha úgy tartja kedve, s mindenki menjen tovább a maga útján. Hagyom, hogy az események maguktól folyjanak tovább, saját medrükben.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Ahogy kitárod az ajtót az öregasszony belép. Nem adja át az ágyneműt, hanem az ágyhoz lép egyenesen. A "régi", összegyűrt, foltos ágyneműt szemrebbenés nélkül gyors mozdulatokkal lehúzza; leteríti a tiszta lepedőt és a friss huzattal felhúzza a párnát, dunyhát.
Kis batyut készít a szennyesből és az ajtó mellé teszi.
Az alblak spalettáit kicsit nehezen kitárja - eléggé el van vetemedve a fa és az este bent hagyott kellékeihez lép, újabb kötszereket kezd el gyártani, majd újabb zöld masszát ken rá - amelyikkel elkészült a szekrénykére rakja.
Gyorsan elkészíti mindegyiket, és elébed áll. Szemét a tiédbe mélyeszti jó sokáig, szinte már kínos számodra a hosszúra nyúlt pillanat - amikor elégedetten bólint és minden bevezető nélkül a régi kötéseidet leszedi rólad. Megnyomkodja a sebeket, alaposan átnéz a világosban. Most nem ken le azzal a barna löttyel, csak bekötöz a tiszta kötszerrel.
Amikor végzett - még mindig szótlanul - az ajtóhoz megy. Kezét a kilincsre rakja, majd visszafordul hozzád.*
- Mirjam lenni el. Gyün minyá. Kér te ablak nem tóni oda, nézni valaki nem itt te vanni. Csiiiii... Alvanni míg gyün jány. - *kicsit rekedtes a hangja, és igen fáradt, öreg. Látszik erőlteti magát, hogy értelmes szöveget mondjon - legalábbis neked értelmes szöveget.
Vár egy pár pillanatot - míg látja rajtad, hogy megértetted amit mondott, majd kilép az ajtón és magadra hagy*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

*Ami beléd karol hálás, kedves mosollyal és elindultok a szobája felé. Hátatokban még akkor is érzed az emberek pillantását, amikor az emeletre felvezető lépcsőt eléritek és szép lassan fellépdeltek rajta.
Ami azonban nem enged el. Míg a lépcsőn lépkedtek neked szegezi a kérdést.*
- Mondd Arnan! Miért hagytál lent faképnél? Azért mert ki mertem mondani azt amit látok?

[Enriquel]

Rychor Occhys (Arnan)


- Nem... ugyan... - válaszolom a lány felesleges aggodalmára. - Én csak... nem számítottam rá, hogy pont most bukok le... - vallom be őszintén.
- Hidd el, meg van az okom emiatt az aggodalomra - mondom komolyan. - És ha te felfedezted, akkor más is felfedezheti, aminek nem örülnék. Óvatosabbnak kell lennem... - nézek a szemébe, de mielőtt bármit is mondhatna, megcsóválom a fejem és mutató ujjam a szája elé emelem - ...ne is kérdezd. A hogyanról és miértről nem akarok beszélni - jelentem ki határozottan. A beálló rövid csend után ismét megszólalok, de más irányba próbálom terelni a beszélgetést.
- Beszéljünk valami másról... - mondom halványan elmosolyodva, viszonozva a lány kedvességét. - Ez az első napod Shulurban? - kérdezem kíváncsian, mialatt lassan elfogynak a lépcsőfokok lábunk alól, s újabb emeletre érünk. - Láttad már a Császárvárost nappali fénynél? Vannak helyek, amiket mindenképpen látnod kell... - mondom izgatottan, majd kicsit halkabb és lemondó hangon teszem hozzá - ...de... gondolom a bátyád gondoskodott már róla, hogy ne unatkozz.

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Kissé pironkodva az ágy "állapotán" becsukom az anyó mögött az ajtót és a szekrény mellett csöndesen, türelmesen álldogálok, amíg elintézi, amit akar. Közben a gondolataim egyre csak Mirjam és a furcsa hely körül csaponganak.*

<Hová mehetett? Remélem nem készül semmi őrültségre. Főleg nem miattam. Ez a matróna meg ki lehet? Valahogy van egy olyan érzésem, hogy Mirjam nagymamája vagy öreg dadája. Mondjuk ez felvet egy újabb kérdést... Hogy viseli, hogy a kis virágszálát "letiporta" egy külországi csavargó?!? >

*Kellemes emlékek törnek elő amiket az éjszaka folyamán ebben a kis szobácskában szereztem. Elönt a boldog, felemelő érzés, de ez hamar lelohad, ahogy a vén boszorkány szinte a vesémbe vájja szemeit. Állom a tekintetét amíg csak bírom, de érzem, hogy már nem sokáig bírom és egyre vörösödő arcom meleltt is elfordítom majd a tekintetem zavaromban. Végül még idejében bólint az asszony, így valamelyest megtörve a feszültséget. A kötözést és vizsgálatot csendesen tűröm. A szavai ugyan kissé kivehetetlenek voltak, de azt megértettem, hogy maradjak itt és várjak. Nomeg ne menjek az ablakhoz. . Mikor még visszanéz az ajtóból hálás és őszinte tekintettel nézek a szemébe. Hang ugyan továbbra sem hagyja el ajkaimat, de meghajlok a tisztelet és a köszönet jelét mutatva. Azt már csak remélhetem, hogy toronban ez ugyan úgy néz ki, mint a világ általam ismert szegletében. Ahogy egyedül maradok visszaülök az ágy szélére és csak figyelem a kintről beszűrődő zajokat, illetve a kecses lábak lépteinek közeledtét várom az ajtón túlról. Közben megtámaszkodva a hátam mögött az ágyon élvezem a napsütést és a pihenést.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

*Ami a második emeletre felvivő lépcsőfordulóban megáll amikor a szája elé teszed mutatóujjad. Titokzatosan csillannak meg szemei miközben nézi arcod, majd ujjadra ad egy puszit és elneveti magát. Tovább indul, de két lépés után visszafordul és vissza lép hozzád.*
- Ha kérnélek sem mondanád el, és ez így van jól. Mindenkinek megvan a saját titka....
Hazudnék, ha azt mondanám nem érdekel ki vagy valójában, deeee.... az csak egy dolog... az a lényeg, hogy ki vagy itt - *böki meg a mellkasod.*
- Hogy az első napom? Végül is igen, tíz nyár után. Tíz éve nem voltam már itthon. Úgyhogy nem tudom mi változott és mi nem - bár az örök város... sosem változik, legfeljebb ennyi idő után mást látok, másképp látok mindent. - *Kicsit elmélázik a tekintete, elkalandozik gondolata. Pár szegmens múlva megrázza picit a fejét és újra mosolyogva néz rád.*
- Tudod, hogy nem érdekel mit akar a bátyám és mit nem. Ha van kedvem részt veszek azokon a rendezvényeken amiket kitalált, ha nem úgysem... a feje tetejére is állhat, nekem ugyan nem parancsol.
Meg is érkeztünk.
*A második emeleten egy ajtó előtt áll meg Ami. Csuklójára erősített bársony szütyőből egy kulcsot vesz elő és kinyitja az ajtót. Felédfordul, végig munstrál, picit oldalra dönti a fejét, és a fáradhatatlan mosollyal kérdez.*
- Van kedved bejönni? Beszélgetni.... és ... ... lenne egy ajánlatom a számodra...

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Az öregasszony nem szólt semmit, de még csak meg sem hajlott viszonzás képpen. Csoszogós léptei hamar elhalnak az ajtón túl, s ezek után már csak az ablakon túl beszűrődő zajok érnek fel hozzád.

Pár perc nyugodt pihenést tudhatsz magadévá, amikor kiabálásra leszel figyelmes. A hang ismerős... már hallottad.... de mos valahogy furcsa. Nem, nem Mirjamé, ebben biztos vagy, de ismerős... látnod kellene, hogy ki óbégat odalent, nem is olyan messze az ablakod alatt.*

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Valami ismerős hang zökkent ki a nyugodt üldögélésből. Összehúzom a szemöldökeimet és próbálok koncentrálni a hangra. Egyrészt, hogy kihez lehet kapcsolható. Másrészt, hogy mit óbégat. Az ablakon viszont nem bámészkodhatok ki, hisz ezt az asszonyság elmondása alapján Mirjam se helyeselné. Végül átmászom az ágyon és gondosan ügyelve arra, hogy ne látszódjak az ablakban a fal mellett megközelítem a nyílást és szépen leguggolok mellette, hogy közelebbről hátha jobban hallom a dolgokat anélkül, hogy kinéznék.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*A hang nagyon ismerős - de hiába kúszol közelebb az ablakhoz, majd végül guggolsz alá nem ismered fel. A szavakat tisztán hallod, de nem érted őket - az helyi nyelvet beszélik, amit bizony nem ismersz.
Belemerülsz a hallgatózásba, és egyre csak az jár a fejedben kié lehet a hang, amikor is lassan látod nyílni az ajtót. Egy barna női cipő, barna térd alá érő szoknya ami legelőször a szemedbe ötlik, majd egy fűzöld felső, kicsit buggyos ujjrésszel. Mirjam lépett be a szobába, és amikor meglát összeráncolja a szemöldökét a mosolyát felváltva ezzel.
Szóra nyitja a száját, de aztán be is csukja. Óvatosan az ablakhoz áll, lenéz, majd leül melléd a padlóra.*
- Érted is? - *néz rád kicsit feszengve, pír nélkül, de boldog csillogással a szemében.*

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*A szöveget nem értem, de az zavar inkább, hogy még mindig nem tudom kihez kötni a hangot pedig nagyon ismerős. Ekkor belibben Mirjam az ajtón. Innentől kezdve nem is figyelek másra csak rá. Az új, szép ruhára, melyben még mindig egy földre szállt angyalra hasonlít számomra. Csak követem pillantásommal, ahogy közelebb jön és kinéz majd leül mellém. Kérdésére hasonlóan boldog fényű szemekkel nézek rá és kissé lemondó ábrázattal megcsóválom a fejem. CSupán halkan suttogok, hogy biztosan ne hallhassa meg senki.*

-Nem. Egy kukkot sem. A hang viszont nagyon ismerős, de még mindig nem jöttem rá, hogy kié. Lefordítod nekem Szerelmem?

*Gyengéden megsimogatom az üde és hamvas arcocskát. Ismét feltámad az a könnyed, felemelő, boldog érzés, melybe oly könnyedén belefeledkezik az ember. Néhány szívdobbanásnyi időt engedélyezek is magamnak, hogy újfent elvesszek a drága zöld szempárban.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

- Ő a nővérem Rotti. Értem jött volna, de Sazi-mama elzavarja. Tudod, őt nem szereti, mert mert túl mocskos már a lelke - legalább is így szokta mondani.
...
Most éppen azt óbégatja a nővérem, hogy apánk meghalt és így ő felel értem... és ha Sazi-mama nem ad ki ide csődíti a városőrséget.
Persze ezt nem fogja megtenni, mert a múltkori rendbontását sem nézték jó szemmel...
Ohhh... - *lepődik meg és figyelmesen fülel. Rádnéz és elvörösödik.*
- Sazi-mama azt mondja neki, hogy engem már hozzá nem köt semmi a testvériségen kívül, mert van férjem akinek én engedelmességgel tartozom, és aki egyedüli parancsolóm. - *itt a szemedbe néz. Érzed, tudod, hogy a "férj" mögött téged ért.
Rotti durván felröhög, majd egy nagy csobbanást lehet hallani.*
- Most kapott a nővérem a képébe egy lavór hideg vizet. - *gonoszkás mosoly jelenik meg a szája szegletében. Rotti óbégat, harsog, majd lassan a hangja a távolba veszik.*
- Ennyi volt.
Látod milyen vagyok... Meg sem kérdeztem, hogy hogy érzed magad. - *végigsimít arcodon, majd a mellkasodat cirógatja, miközben a tekintetedben "fürdik".*

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

<Rotti. >

*Fellobban a harag lángja lelkemben, ahogy szinte hallom a gúnyos szavakat. "A húgom nem úri nő, keményen szereti..." Mégis Mirjam szavai valahogy csírájában elfojtják ezt a negatív érzést. Sazi-mama említésére rögtön az öregasszony és a vele kapcsolatos sejtésem jut eszembe. Ezek szerint lehet valami ebben a daus/nagymami dologban. Az esetleges poroszlóktól nem tartok hisz ők nem valószínű, hogy utánnunk másznak mondjuk a tetőkre, ha odáig fajul a dolog, de a következő mondat engem is meglep és hirtelen elvörösödöm. Mégis boldogan fogadom a megtisztelő címet az anyótól, mégha nem is értettem pontosan a szót, mely ezt jelenti. Ezzel véget ér a kiabálás és ismét csak Mirjam marad az egyetlen, akire figyelek.*

-Neked és Sazi-mamának köszönhetően jól, kedves kis "feleségem".

*Közelebb hajolk és gyengéden megcsókolom "hitvesem", majd leülök én is mellé és magamhoz ölelem. Közben le nem venném a szemem róla. Idilli nyugalom honol testemben és lelkemben egyaránt. Csupán a boldogság és szerelem tüze lobog a "béke tavának" közepén.*

<Férj. Férj. ... Hát ide jutottál kis takonyos csavargó! Egy röpke éjszaka alatt megjártad a kínok poklát és a boldog mennyeket egyaránt. Úsztál vérben és mocsokban, de úsztál a gyönyör habjain is. Végül tudtodon kívül Férj lett belőled. Mesterek... NEM! Anyám! Hát ezért. Ezért nem bántad soha, hogy megszülettem és nem érdekelt, hogy mit mondanak az acsargók. Csak az számít, hogy itt van Mirjam. A drága angyal. Férje lennék? Nem... sajnos még nem. Az akarok lenni? IGEN! Minden vágyam, hogy örökké tartson ez a felemelő boldogság és hogy mindezt megadhassam Neki. De... a kételyekkel teli DE... Meg tudom majd adni Mirjamnak mindazt, amít megérdemel? Élhet boldog, nyugodt életet egy külországi gyilkos oldalán? ... Remélem igen.>

*Elgondolkodó pillantásom árulkodik csupán a bennem lejátszódó dolgokról, de végül ismét visszatérek a jelenbe és szerelmes tekintettel nézem a karomban pihegő nőt.*

-Mirjam. Nem bánod, hogy férjednek neveztek? Nem tudom, hogy tudok-e elég jó lenni Neked. Neked, aki mindenből a legjobbat érdemled és én csak egy egyszerű... ember vagyok.

<Ember. Nem gyilkos, nem csavargó, nem kezes gon-corga. Csak egyszerűen ember.>

[Enriquel]

Rychor Occhys (Arnan)


"Hi-he-tet-len!" - gondolom magamban. Ez a lány nem egyszerűen habzsolja az életet az már biztos. Eszem ágában sincs ellenkezni, ha számára egy szelet vagyok a nagy "habostortából". A félreérthetetlen mustra utáni arckifejezés, sok mindent elárul számomra. Úgy döntök belemegyek a játékba, "Mi bajom lehet?" alapon.
- Nocsak... - halkan elkacagom magam, az utolsó mondatra. - Ami te aztán nem sokat teketóriázol... - válaszolom vidáman. - Igazán... kíváncsivá tettél - mondom elmélyülő hangon. Az ajtón át előre engedem, de félig magam is belépek megfogva a kilincset, hogy csak nagyon közel hozzám tudjon elmenni. Szemeimmel követem minden mozdulatát. Mielőtt belépnék a helységbe, visszapillantok a folyosóra, pusztán kíváncsiságból, hogy látott e minket valaki.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

- Én nem bánom, még akkor sem ha nem igaz. Pont egy ilyen egyszerű ember kell nekem - testestől lelkestől! Örülök, hogy tegnap megismertelek... álmomban sem gondoltam volna, hogy... hogy ez valaha is megtörténhet velem. Bár Sazi-mama mondta, hogy legyek türelemmel, és ne süllyedjek el a mocsokban, amibe Rotti már a feje búbjáig benne van - viseljem el amíg muszáj és az első alkalommal törjek ki. Hamarabb eljött mint gondoltam, és ezt csak neked köszönhetem! Erőt adtál... és boldogságot.
*Közben az öledbe ül, hogy a két lába derekad két oldalán éri a padlót, homlokát a homlokodnak támassza.*
- Szeretlek! - *és lágyan megcsókol, hosszan. Fészkelődik öledben addig-addig amíg lábaival át nem tud kulcsolni. Megmozdulása, csókja nem hagy hidegen, s benne is érzed feltámadni a tüzet.*