Már írtam arról hogyan kerültem Erion lőrétől bűzös városába, most pedig leírom neked Kedves olvasóm mi történt velem a Kalandozók Városában. Készülj fel nem lesz gyermekhistória erre mérget vehetsz!
Mikor megérkeztem még nem nagyon voltak terveim. Erion. Az egykori Godora fővárosa ma utolsó mementója. De mi maradt mára belőlle? Semmi. Amit a halandó láthat az semmi. Hatalmas tömegek egymást érő fogadók és ivók hol a szerencsétlenek mindenüket elveszthetik. Persze van Erionnak egy másik oldala is. Egy olyan amit egy átlag ember nem láthat. Erionban csak az számít különlegesnek akinek van pénze. Mindenféle mellébszélés nélkül mondhatjuk mikor ideértem nekem nem volt. Aztán az egyik ivóban összefutottam ezzel a Simlis Rogref-el. Bérmágus. Tudod te mi az? A mágiáját pénzre váltja . Nem a tudás gyüjti pusztán csak eladja azt amihez néhe még csak nem is ért. Persze ő az egyik leghíresebb hírhedtebb a szakmában.Meglepődtem mikor jobban megismertem, furcsa de értett is a tudományához és tudott olyat mutatni amihez én nem értek. Persze ez fordítva is igaz volt. Egy ideig dolgoztam nálla. Eleinte mint barát kezelt de aztán. Aztán már csak mintha csak segéde inasa vagy szolgája lennék. Mintha kötelességem lett volna teljesítenem amit parancsol. Fenét. Kradra mondom olyan pökkhendi lett az a kis alak hogy inkább ot hagytam . Még a pénzem se fizette ki.Szemétláda. Végülis a pénz múlandó dolog nemde? Kár hogy akkor és ott arra lett volna szükségem. Ismét felötlött bennem a gondolat hogy menyit is érek. Nem nagyon vélekedhettem jól magamról mivel fájó emlékeimet az alkohol mámorító ködfátlyával próbáltam palástolni.Fogalmam sincs menyi időt töltötem úgy hogy nem tudtam magamról. 5 nap talán egy hét? Ki tudja . elvégre ez nem is fontos.Miután erszényem olyanyira megkönyebbült hogy már szállásra is alig futotta inkább kerestem egy biztos helyet ahol pár napig meg húzhatom magam. Aztán meg csak lessz valahogy.
Nem kellet sokáig várnom hogy a sors rámtaláljon.Miután végére értem aranyaimnak s már fejem sem hasogatott a másnaposságtól egy kedves kis fogadóban a Hóvirágban kerestem menedéket. A fogadósnőtől kértem segítséget hátha tud valakit aki varázstudót keres de ő nem tudott segíteni. Ellenben volt ott valaki aki igen.Szőke hajtincsek keretezte bájos arc, karcsú elragadó külső. Pyarroni viselet.Oirin az a fajta nő volt akiért mások ölni tudtak volna. Én csak egy lemondó mosollyal nyugtáztam mikor ránéztem mert ekkor még nem tudtam hogy az elragadó kölső mögött csiszolt elme rejlik.Mégpedig egy Lar-Dorban csiszolt elme. Felbérelt. A munka egyszerű volt.Az iskjola megbizásából kisérletezett a tér és elemi mágia hatásaival. A kisérlet fontos volt számára hiszen ezen múllot hogy megkapja-e valaha botját vagy sem.Miközben a munka fáradságos perceit pihentük bevezetett a saját múltjába, majd én is így tettem. Vesztemre, elárultam neki hogy nem tudom ki az apám s ezt a gyűrűt is megmutattam neki. Ezt a kis semmiséget-mert akkor még annak tűnt. Ő Erioni származásából adódóan egyből felismerte a gyűrűt ami Darius Zengi munkája volt. Hat darab készült belőlle mind ugyanannak az embernek. Egy kalandornak, Mirabar Zeimonnak egy híres kalandornak aki Toronban tért nyugovóra. Lelkesedésem látva Oirin tehetsége és tudása legjavát beleadva megpróbálta megtalálni a többi gyűrűt. Feltételeztük vannak még rokonaim így hát örömmel vettem a segítséget. Bár ne így tettem volna bár hagytam volna a kiváncsiságom. Akkor nem türtént volna így. Miután 5 gyűrű helyét hellyel közzel beazonosította furcsa dolog történt. Mai napig sem tudom pontosan miféle varázs volt, csak azt tudom hogy gyors és halálos. A Hatodiknak rettenetes varázsereje volt s mikor a varázslónő kapcsolatba lépett vele szabadjára engedte hatalmát. A gyertya kihunyt s én hanyatt vágódtam a széken, mikor feltápászkodtam s a hölgy felé indultam életem egyik legborzasztóbb dolgát kellet megtapasztalnom. A Pyarroniak szinültig vallják- a mágiát csak nemes és jó célokra szabad használni. Nos ezt is megkellet tapasztalnom.Oirin Xan Lar-Dor adeptusából nem maradt más csak máló homokkupac. Azóta sem tudtam száműzni ezen emléket -mentalistához pedig nem fordulnék soha- kisért mint egykori életem mementója. Az elhatározás gyorsan megszületett, megkeresem a másik 4 testvérem hogy, értesítsem őket a rájuk leső fenyegetésről a hatodikról. .
Az elsőt a Bubos Kemecében találtam. Bolondnak nézett ugyan-ki ne tette volna? Hiszen éjszaka kellős közepén állítottam be hozzá s az asztráltastem szinte lángolt az indulatoktól.Így is sikerült meggyőznöm igazamról. Cadris Dreyvur egy volt Darton elszánt harcosainak. Kemény és mégis srakoztató társaságot is nyujthatott volna, de akkor csak a vigasztalás jutott neki
Miután sikerült meggyőznöm Cadrist az igazamról nem vesztegettük továbbaz időnket a többi keresésére indultunk. A Skórpiohoz címzett lebujban találtuk volna meg a következőt ám a sors-mint mindig- most is közbe szólt. Az úton belebotlottunk két alakba akiktől fontos infórmációkat tudtunk meg. A helyi zárkában van egy alak akinek "szarkás" gyűrűje van. Nem kellet pár perc és a városörség tisztjével alkudoztam Drin szabadon engedéséről. Maradék pénzemért cserébe elngedte a mihasznát aki valami ksasszony körül legyeskedett... Drin Dopray. Ha találkoztam igazi csirkefogóval akkor ő az volt! Mindig vidáman áll az élet nagy dolgaihoz. Nem is volt véletlen hogy vele és a Dartonitával értettük meg lejobban egymást. Mihelyst kihoztuk a börtőnből velünk tartott. Talán pénzt remélt talán csak háláját akarta kifejezni azzal hogy egyből elhite amit mondtam neki. Remélem egyszer majd megtudom. Ő az egyetlen akiről biztosan tudom hogy még most is él.Így erre még talán sor kerülhet. Elindultunk a fogadóhoz ahol az ötödiket találtuk volna. Az ötödiket aki Elf. Tisztavérű . Vagyis nem lehet a testvérünk. Ezen gondolkodtunk akkor is mikor valahol máshol messze egy varázshasználó a mindenségben rejlő erőket szólította...
...és az erők válaszoltak neki. Egyik pillanatról a másikra egy másik helyen kötöttünk ki. A terem alig volt 10 lábnál szélesebb. vizszintesen és függőlegesen is rajzolatok borították. Kétségkivül térmágiahoz használatos rajzolatok. Egyik percről a másikra mérföldek ezreit tettük meg és mikor rájöttünk hová is kerültünk legtöbbünket kétségek kezdték gyötörni. Drin a felszerelése miatt agódott, Cadris a bor hiányát vetette fel, Ando, nos neki csak a lába fájt, engem pedig az Életünk érdekelt. De volt ott még valaki. Az ötödik megigéző szépségű hosszúéletű hölgy volt. Éppen hogy csak körbekémleltünk s megmaradt fegyvereink tárgyaink-at magunkhoz vettük mikor a nehéz vasalt ajtó kinyilt és 3 alak lépett be rajta. Kettő kardot rántott míg a harmadik- mindenbizonnyal bolond- a magamódján üdvözölt minket. Ajkain varázsszó kélt majd Ando eszméletlenül rogyott össze. Nem kertelt sokat s információt sem osztott meg velünk indulást parancsolt és mi követtük. Az Elfet és Andot ott hagytuk. A teremből egy folyosóra onnan egy másik terembe kerültünk. Hatalmas kupolás épírmény. Öregebb lehetett mint az ott lévők összesen. Oszlopai javarésze már elporladt s a tető-é is beomlott.Az öt alak a terem közepén állt. Négy közülük ugyanolyna ruhában fekete csuklyás dreggis lehet finom selyemből. Az ötödik akár a Hatodkor egy Kyr hőse. Hószínhajának fonatai a bokáját verdeste, szemei glecserkéken villantak, dreggise vörös akár a lenyugvó nap, fején furcsa ékkővel ékített diadém. Hangja orkánként zengett a hatalmas teremben. Hamar fényderült ittlérünk céljára. Egy testvérünket -kit ekkor még nem ismertünk- kellet ársegítenünk egy vizsgán. Egyre volt szükségük csak közülünk s hogy milyen jelentőséggel bír ez a vizsga azt nem árulták el sem azt hogy mi lessz ha elbukunk.Drin jelentkezett elsőnek ígyhát őt választottuk ki.