Utak, ösvények, csapások

[Quator ar Zaraquer]

(Harass)

-Kölök létedre nem vagy valami tisztelettudó. Harapnivalóm épp akad, de nem fogom megosztani egy nevenincs idegennel. Butus kaphat, mert neki már tudom a nevét.

*Ezzel lehuppanok a tarisznyám mellé és elõkotrom ismét az elõbb sebtében visszadugott vacsoránakvalót. Török egy darab kolbászt, meg kenyeret és a kutyának adom. Ha hagyja kicsit megvakarom a füle tövét. Ezután vizslatón figyelem a fiút, miközben én is elkezdek eszegetni.*

<Vajon kiféle-miféle lehet? Lelenc talán? Vagy valami rablóbanda legfiatalabb tagja, akit elküldtek körbeszaglászni a környéken? >

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

Korábban a menekülés, késõbb a láz, ma a lábadozás oszotta meg kissé a férfi figyelmét, de így, a nõ mellett fekve nyilvánvalóvá vált. Ez a nõ nem egy felszínes mágiahasználó...Ez annál komolyabb. Mondhatni kollega. Sõt. Nem csak mondhatni. Az.
-Hibás a logikád. Nem kedvellek. És volt oka a mentésnek, de nem egy gyengéd érzelem. Ha okos vagy, feltalálod magad abban, midet teheted pénzzé. Ahova pedig én megyek, nem biztonságos. Jó éjt, Venyige, és mire este lesz, állj elõ valamivel, mért is kéne hagynom, hogy velem gyere. Gyõzz meg. Mert a nyelvi akadályaid olcsó kifogások lennének, ezt te is tudod. Kitartani meg nem foglak.-nem volt undok, sem rossz kedvú, csak közölte a tényeket érthetõn. Ezután lehunyta a szemeit.
-Gyûjtsd az erõd, ne arra kuporgasd, hogy aztán nálam hagyd...
Ez nem fenyegetés volt.Ez kétértelmû éllel csengett.

[Lianna Pentangelin]

Harass Montargisnak

-Alfonzo vagyok. Alfonzo Parfas.
Majd kiesõ szemekkel nézte, milyen finom falatokat kap a kutyája, de nem kapott az étel után. Aztán kérõn nézett az idegenre. Megvakarta az oldalát várakozón.

[Quator ar Zaraquer]

(Harass)

-Jól van Alfonzo. Engem Harass Montargis-nak hí'nak.

*Megfelezi az étkeket és az egyik felet mindenbõl a fiúnak adja. Nem akarja õ, hogy éhezzen a srác, csupán eléggé bizalmatlan az ismeretlenekkel szemben. Két falat között még társalog is egy kicsit.*

-Mond Alfonzó, miért kódorogsz errefelé? Hol laksz?

[Lianna Pentangelin]

Harass Montargisnak

A gyerek majdhogynem fal. Mint az éhezõ, úgy tömte magába a kapott ételt.
-Tudja, uram, én olyan házatlan féle vagyok. Otthon cudar sorsom volt, és... és...inkább járok Butussal hol itt, hol ott, mintsem hogy ...-nagyot sóhajtott, lehajtotta fejét. Nagyon nyomta valami a szívét, de nem ismerte még annyira vendéglátóját, hogy beavassa az apró részletekbe.
-De istenurunk eddig kedves volt velem, 3 napnál többet sosem kellett még éheznem és csak egyszer kergettek meg, még télen, mert ott aludtam egy csûrben...Amikor laktam is valahol, nos...az nem is tudom hol van innen-nézett körbe tanácstalanul.
-Ott dombok voltak és kis ligetek, kukoricatábla, amerre a szem ellátott...négy tanya egymás közelkében, falu sehol...-akkorát sóhajtott, mintha ezzel minden emlékét ki akarta volna lehelni.
-Köszönöm az ételt, áldja meg önt a Magasban lakozó!
Butus farokcsóválva befezte a falást, s gazdája lábához fúrta a fejét, aki persze ülve evett, nem állva.

[Raddaq]

- Raddaq -

[ Egy kunyhóban … ]

- Hmmm …

Ennyire tellett a varázslótól … Bólogatva adott igazat a lánynak, s ahogy átfordulni igyekezett másik oldalára elgondolkozott … Belátva így nem sokra fog jutni … Máshonnan kell megközelítse a varázslónõt … Bár kint már sötét volt, s az éj leple terült Shadon fölé … Raddaq már a kék arcút vágyta titkon … Mereven maga elé bámulva órák teltek, s múltak, míg a Kosfejes órája meghozta a kíméletlen sötétséget … Néhány perc volt csupán, s az ajtó résein beszivárgott a másik hold fénye … Raddaq nem tudott tovább maradni … Igyekezett csendben talpra állni, s óvatosan kikerülve mindent, az ajtóba készített zsákja felé tartott …

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

Odakinn csak a tenger hullámzása törte meg a csendet ismétlõdõen. A tûz már rég kialudt. A zsákig nem akadályozta semmi olyan tárgy, ami zajt csapott volna.
Ám kintrõl léptek nesze kélt és elfolytott, idegen nyelvû beszéd. Két férfihang volt az.

[Raddaq]

- Raddaq -

[ Egy kunyhóban … ]

Raddaq lassan a földre eresztette zsákját, s a falnak simult ... Pont arra az oldalra, amerre az ajtó nyílhat ... Feltéve ha emlékezete nem csal, és befelé nyílik ... De ebben nem tévedhet ... Szemeit lehunyva, elméjére hagyatkozhatott csak ... Hogy kitisztult hallással megérthesse, kik avagy mifélék lehetnek ...

// Érzékélesítés - Hallás ... //

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

A hang két fiatalabb férfié lehet, s mivel lépéseik valóban halkak, nem viselhetnek lábbelit. Fém sem zörgött, páncél biztos nincs rajtuk. Óvatosak, tanakodnak, nem túl magabiztosak.

[Raddaq]

- Raddaq -

[ Egy kunyhóban … ]

Érthetetlen nyelven beszéltek, s Rad nem is akarta õket megérteni ... Azzal csak felébresztette volna a lányt ... S oda a felkínált préda is ... Így csak csendben várt, végtelen türelemmel ... Míg az idegenek cselekvésre szánják el magukat ... S akkor lecsaphat, a meglepetés erejével ... Ereiben újra ott lüktetett az az ismerõs érzés, mely a legtöbb halandót megbénítana ... Hibázásra késztetné ... De egy kránit ... A maga oldalára állította ezt is ... Elnyomva, akár minden más érzést, gondolatot, hogy hidegen mérlegelve dönthessen szívdobbanások töredéke alatt ... Lélegzete lelassult, s halott, monoton ütemet vert szíve ...

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

Dönthettek. Megindultak a kunyhó felé. Idõnként Lucia nevét kiértette zagyva beszédükbõl. Elõször megpróbáltak benézni a bedeszkázott abalkon. Motozásuk elárulta a szándékot. Aztán abbamaradt, az ajtó felé tapogatóztak, megmoccant a nyílászáró.

[Raddaq]

- Raddaq -

[ Egy kunyhóban … ]

Ami késett nem múlt, ahogy az a halovány gonosz mosoly sem a varázsló ajkain ... Az ajtó megmozdult ... Raddaq még várt egy kicsit, hogy beljebb lépjen az idegen ... S akkor rárughassa az ajtót, kellemetlen meglepetéssel áldva ...

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

A meglepetés sikerült. valai fájdalmasan felkiáltott, megint valaki riadtan kiáltott fel a hirtelen esemény miatt.

[Raddaq]

- Raddaq -

[ Egy kunyhóban … ]

Raddaq nagyot talpalt az ajtóba ... S ahogy az a fatákolmány vissza lendült, két kézzel feszült neki, hogy a ráadás se maradhasson el ... Eztán tépte csak fel az ajtót, s fordult ki a kunyhóból, hogy szembe nézhessen az idegenekkel ...

- Csak nem értem jöttetek ?

Közös nyelven szólt, bár gondolta érteni sem fogják ... De kitárulkozó kezei, sejtetni engedhették, már nem is vár magyarázatot a kráni ...

[Lianna Pentangelin]

Raddaqnak

A két idegenrõl lerítt: halászparasztok. Mind ruházatuk, mind gyávaságuk megmutatta, nem többek annál. Az egyik orrából vér dõlt azt markolászta, a másik, egy vékonyabb fiú hátrálni kezdett, valami jelet hányt magára és futni kezdett, hogy elhagyja a sziklát és környékét.