Keleti szigetvilág

[Joe Lyon]

/ Erlon Arts /

* A dalnok megcsóválja fejét a töksötétben.*

<… Áh, nem lehet igaz! Albornetol kapott hatalmam elfoszlott mára, így nem tudok segíteni a dolgon! Fáklya, lámpás kellene! ...>

* Imoen piszmogására, felvidul. Főleg mikor a súrlódást hallja. Tudja fény akar „csiholni” a lány, de mikor az balul üt ki. Felhúzza szemöldökét, s ő maga is segítkezik a tűzoltásban.*

- Huh, te lány! Majdhogy díszkivilágítást csináltál itt nekünk! Várjatok! * Lép ki a helyiségből, rákacsint Adára, jelezvén "minden rendben van", majd gyors körbetekint a folyosón. Hisz ott is világítani kellett valamivel ahhoz, hogy láthassák a lovagot, lejöhessenek épp bőrrel. Gyors körbetekint a falakon. Hátha az eddig figyelmen kívül hagyott lámpást, mécsest, esetleg égő fáklyát megpillantja. Ha rálel leakasztja azt, majd visszaindul a szobába. Azonban menet közben koncentrál, hogy elméjének erejével üzenetet küldjön Ronjának.*

<… Az összekötő kell! Nem rég ment fel a fedélzetre! Mi nem tudjuk mit keressünk, ő igen! Szed ki belőle!…>

* Visszatér a helyiségbe, majd ha a fényforrás amit kezében tart „megfelelően működik”, körbetekint ismét. Azért várja Ronja üzenetét, de megpróbál megérzéseire is hagyatkozni, s az első nagyobb ládát felnyitja. Ha esetleg valami „furcsa” kinézetű ládikát lát, akkor inkább azt.*

[Lianna Pentangelin]

_________________________
Résztvevő: Erlon Arts
Helyszín: Csavard Lazára fedélzetén
Időpont: 11. nap, nyár vége, kora este
_________________________

Az üzenet hamar jött:
<Az összekötő most nem tud lemenni, akadályoztatva van. Egy szelencényi méretű dobozkát keressetek!>
Lámpást a folyosóról tudtál bevinni, mindjért jobb volt. A holmik között, ha elmondod mit kellkeresni, Imoen nekilát.
-A fontos dolgok mindig átlagosan néznek ki, ezt jegyezd meg Erlon. Szóval ami ilyen-emel fel egy rúnákkal teleírt dobozt-az csapda, vagy kamu.-félredobta.
-De ami ilyen-mászott át az egyik ládán és kiszedett mögüle egy poros, penészes bőrrel bevont dobozt, amit 5 piros fonal kötött át:
-Az talán befutó. Szerinted? Szelencés.

[Joe Lyon]

/ Erlon Arts /

* A dalnok konstatálja, Ronja szavait, de kis kétség is felmerül benne, főleg akkor mikor az összekötő akadályoztatásáról kap hírt. Belép a helyiségbe, közli, hogy egy szelencényi méretű dobozkát kell keresni. Azonban majd leesik az álla, elkerekedet szemekkel figyeli, midőn Imoen nemes egyszerűséggel ledobja a rúnákkal ékített dobozkát. Hallja a lány szavait, érti is, de szíve egy pillanatra kihagy mikor a doboz a padlóra puffan. Midőn Imoen előmászik a poros, penészes dobozkával, töprengőre fogja.*

- Biztos vagy benne te lány?! Szelencésnek, szelencés, de az a rúnás is jól mutat! *Tekint egy pillanatra a szívritmuszavart okozó ládikára. * Itt nincs olyan, hogy majd visszajövünk még egyszer! Tudod mit! Vigyük mindkettőt! * Tekint a lányra egy félmosoly kíséretében. *

[Lianna Pentangelin]

_________________________________
Résztvevő: Erlon Arts
Helyszín: Csavard Lazára fedélzetén
Időpont: 11. nap, nyár vége, kora este
_________________________________

-Hát...te is a giccsre buksz? Viszont van egy kis baj...-felemelt egy zsákot, benne kéttucatnyi szelencével:
-Vagy viccnek szánták, vagy egy szelenceárus van a hajón. Nem tudom, sírjak, vagy nevessek!
Valaki az ajtó elé lépett, Imoen lesápadt egy "ez ranagolita lesz" suttogással. Ada lesett be:
-Jön visszafelé a fickó, takarodás innen kifelé! De zsák nélkül, kurvára feltűnő!

[Joe Lyon]

/ Erlon Arts /

* A dalnok szemei elkerekednek a zsáknyi szelencés dobozt meglátva, s hírtelen nem tudja köpjön e, vagy nyeljen Imoen „beszólásán”. Azonban nincs ideje töprengeni. Ada szavaira egy pillantást vett a közelében lévő rúnás és a piros szalagokkal átkötött ládikákra, majd megszólal.*

- Szerintem a kettő közül valamelyik az! * Hallgat a dalnok megérzéseire, majd magához veszi a rúnásat, s átnyújtja Imoennek a szalagosat.*

- Rejtsd a köpönyeged alá! Induljunk! *A bárd is a köpönyege alá rejti a rúnákkal ékített dobozt, balljával tartva azt, kilép az ajtón, megvárja még Imoen is kislisszan, majd becsukja a raktár ajtaját. Visszaakassza a fáklyát a helyére, s gyors Adához lép. Úgy köpönyegestül, jobb kézzel megfogva a nő derekát, neki „támasztja” a nőt a falnak, majd hevesen csókolni kezdi Adát. Jobbját leveszi a nő derekáról, majd elkapja Imoen kezét, s saját ágyékához nyomja. Egy pillanatra abbahagyja az Arelita csókolgatását, s fogai közt szűrve Imoenhez szól.*

- Kéjes hangot te lány! * Remélve, hogy a fiatal tolvaj „kapcsolt”, s felfogta, hogy álcázni akarják magukat, ismét „belemerül” az arelita csókolásába, jobbjával kezdi kigombolni Ada nadrágját, de ballja mind végig a köpönyeg alatt marad, tartva a ládikát.*

<… Alborne! Kérlek, segítsd legőrültebb követődet! Ígérem, áldozok neked minden egyes nap ezek után! Áldozok, csak éljük túl! …>

[Lianna Pentangelin]

_________________________________
Résztvevő: Erlon Arts
Helyszín: Csavard Lazára fedélzetén
Időpont: 11. nap, nyár vége, kora este
_________________________________

Ada érti a dolgát, jól belemerül veled egy smaciba, de Imoen visszarántja kezét:
-Azt már nem te kéjenc!
Inkább odabújik mismároló harmadiknak, mindkettőtöket ölelve és hol Adát, hol téged csókol arcon. Visszafogott, de nem ügyetlen, csak nem buktok le így se.
Megérkezett nehéz léptekkel a paplovag. Rátok mordult anyanyelvén. Imoen megrezzent, de nem függesztette fel a puszilgatásotokat. A lovag meginta, felhúzta acélkesztyűjét és a falba vert öklével. A testbeszéd árulkodott: elkotródásotokat kívánta. Ada sóhajtva elhúzódott tőled, sajnálkozva félrepillantott, nyelvével csettintett majd megindult a lépcsőn felfelé. Lezserül nyitva hagyta nadrágját. Imoen beléd karolt és fejét a váladra hajtotta, így ha te is elindultál, így ment veled.
Két szinttel feljebb az összekötő jelent meg:
-Bocsánat, hülye nyanya akar velem szóvált, majdnem bever kép, mert feltartani! Van mi kell?
-Melyik az? Találtunk egy zsákban egy csomót, meg kettő másikat szabadon.
-A kettő szabad jó, de melyk a jó, nem tud. Ügyes, menni el, hamar!-suttogta vissza.
Alig léptetek ki a fedélzetre, megláttátok Ronját. Nem volt egyedül. Egy bele egymagasságú férfi nézett végig rajta metszőpillantásasal, hideg mosollyal. Ronja ennyit üzent:
<Én lebuktam. Tűnjetek a közelemből!!! Ez egy pap!>
Ám a pap nem volt egyedül. A feljáró mellett állt egy magas alak, ahonnan jötettek és egyenesen rátok nézett. A Ronjával tárgyaló pap odasandított és még szélesebb lett a mosolya, de nem lett benne több érzelem.
<Picsába, kitalálták hogy velem vagytok!>
Te már tudtad, hogy nyakig szarban vagytok, és pillanatokon belül jön az áldás. Ada és Imoen még nézelődött, de az összekötő hullasápadt lett.

[Joe Lyon]

/ Erlon Arts /

* A dalnok egy mosoly kíséretében „nyugtázta”, hogy álcájuk bevált, s a paplovag mit sem sejtett meg, majd elindultak felfelé a fedélzetre. Az összekötő szavaira kissé megnyugszik, s bizakodva indulnak tovább. A fedélzetre érve, ő maga is elsápad Ronja üzenetén, de gyors felméri a terepet.*

<… A rohadt életbe! Lebuktunk, de nincs minden veszve! Nyíltan ők sem fognak itt a tömeg előtt, az álcázott ellenőrzés alatt ránk támadni! Hisz akkor ö maguk is felfednék kilétüket az álcába bujt kalózcsajok és a hajó többi utasa előtt. Most légy okos Erlon!…>

* Egy pillantást vett a nagydarab alakra, majd megpróbál Adával is „kapcsolatot teremteni” psziben.*

<… Lebuktunk! Előttünk pap, mögöttünk valószínűleg paplovag! Séta Ronja felé, készülj! Enyém a nagydarab, tiéd a pap, ha mégis nekünk ugranak!…>

* Üzenete után, kimért léptekkel megindul Ronjáék felé. A köpönyeg alatt jobbja dobótőrére csúszik, s ha a lovag, vagy a pap mozdul a közelebbi felé „veti” fegyverét, majd azonnal rapírja után nyúl, s felveszi a küzdelmet.*


// dobótőr: KÉ dobás: 6+40=46 TÉ dobás:82+49=131, sebzés: 4,
ha kell akkor rapír: KÉ dobás:9+39=48 TÉ dobás:59+57=116 sebzés:5+2=7//

[Lianna Pentangelin]

_________________________________
Résztvevő: Erlon Arts
Helyszín: menekültek hajója
Időpont: 11. nap, nyár vége, este
_________________________________


Adával a dolog nem működött, mondhatni lepattantál róla. A nő e tekintetben nem mutatkozik kiműveltnek. Ám veszélyérzete rávezethette arra, nem minden smakkol, mert fegyvere után tapogatott.
A pap mozdult, de nem úgy, ahogy vártad. Ronja mellé lépett és kimérten végignézett rajtad, és kísérőiden. Mosolya letörölhetetlen maradt. Mögötted Adát és Imoent a lovag nem engedte tovább, egyedül sétáltál Ronja felé. A tolvajlányt visszanyomták a lejáratba. Ada félre akarta taszítani a férfit, de az megfogta a csuklóját:
-Ha kegyed bajt akar, megkaphatja. Nekünk mindegy, felfedeznek-e minket, a menekültek földünk fiai és leányai, urunkat tisztelik, de maguk koszos kalózok. Intézzük el finoman, ám ha ön a látványosabb véget szereti, részemről rendben-sutogtta a lovag jó közös nyelven.
Imoen kislisszolt a lovag kitett karja alatt és be akart húzódni a hajó utasainak ácsorgó tömegébe, akik a "parti őrség" intézkedését kísérték figyelemmel. Ám egy láb került elé, s felbukott. Ruhája alól kibucskázott a szelence, s a piros zsinegek ellenére fedele elcsúszorr, piros por szóródott ki belőle. Imoen mellé érkezett, köhögni kezdett, beszívta a port.
A pap szemeiben beteg tűz kelt életre ujjai hegyét ajkához érintette. A paplovag azonnal elengedte Adát és mosolygott.
-Köszönjük nektek!
-Mit köszönnek ezek a juhimádók?-sziszegte neked. Imoen kitüsszögte magát, aztán könnyes szemmel felnézett rád:
-Bocsi.
Ronja mellett a matrózotok jelent meg, márvány arccal a ranagolitáklra nézett, majd rád, végül Imoenre. Azonnal hozzá sietett, hogy felhúzza. A pap várakozással telin függesztette szemeit a lányra, semmit se tett, hogy megakadályozzon titeket a tvozásban.

[Joe Lyon]

/ Erlon Arts /

* A dalnok elhűlve tapasztalja a körötte hírtelenjében lezajlott történéseket. Épp megakar fordulni, hogy kimentse Imoenéket a paplovag „szorításából”, mikor a tolvaj csajszi kibújik a férfi karja alatt, s nekiindul a tömegnek. Ekkor történik meg a baj. A lány kiejti a szelencés ládikát, s az kinyílik, majd a piros por a fedélzeten köt ki. Még jobban elcsodálkozik Erlon eme történésekre előtörő reakciókat látván. Nem tudja most mi van pontosan. Áll pár pillanatig, bambán néz ki fejéből, de agya pörög.*

<… Albornera! Ezt már tényleg nem értem! Két lehetőség van! Első. Megvan a láda, ami annyira fontos, s Imoen felszippantotta belőle azt a piros port. Ez valamit jelent a Ranagoliták szemében! A második lehetőség! Ezek a barmok azt hiszik, hogy csak azaz egy ládika van, volt nálunk, s most azon röhögnek, hogy rosszat hoztunk fel a fedélzetre. Közben itt van nálam a rúnás, ami fontos számukra! Nincs mit tenni! Bukott a mutatvány, vagy épp b.szott nagy szerencsénk van, hogy Imoen elesett, s kiejtette a piros szalagosat, ezzel azt mutatván, hogy mi elb.sztuk és rossz ládikát szereztünk meg. Közben nálam itt a rúnás!…>

* Röpkén elmosolyodik megbocsátón Imoen szavaira, majd miután a matróz segítségével talpra állt a tolvajlány, szó nélkül elindul a csónakjukhoz, balljával még mindig a köpönyege alatt tartva a ládikát, jobbja rapírja közelében. Leereszkedik a kötélhágcsón, s helyet foglal a csónakban. Midőn mindenki leért, a matrózra pillant.*

- Gyors, el innen! Irány a Csavard Lazára!

[Lianna Pentangelin]

_________________________________
Résztvevő: Erlon Arts
Helyszín: menekültek hajója
Időpont: 11. nap, nyár vége, este
_________________________________

Nos, nem tudni, mi az igazság, de Ronja meg Ada azonnal elindult a hágcsó felé, a matrózzal az élén. Páran felétek sandítottak, mit motoztok, de a pap legyintett kezével az érdeklődő menekültek felé.
A hajó végébe érve már a matróz lemászott, Ada is nekikezdett, Ronja inkább fent őrködött, nem gondolják-e meg magukat a ranagoliták:
-Nekem nem tetszik, amiért elengedtek minket! Szerintem nincs nálatok az, ami nekik fontos! Így viszont semmi értelme nem volt az egésznek!
Imoen elkezdett köhögni, megkapaszkodott a korlátban.
-Bassza meg, a kiscsaj vért köhög!-sziszegte Ronja.
Ez után nem sokkal tűz lobbant a menekültes hajó orrában és kiabálás kezdődött.

[Joe Lyon]

/ Erlon Arts /

* A dalnok elindul a kötélhágcsón, mikor Imoen a korlátnál vért kezd el köhögni, s Ronja szavai is elérik tudatát. Rátekint a toroni nőre, majd az egyre rosszabb bőrben lévő Imoenre, végül Adára. Midőn tűz gyúl a hajóorrban, tudja itt már nincs visszaút, vagy jó ládika lapul a köpönyege alatt, s a piros masnis végett nevettek a gorvikiak, mivel tudták, hogy a „csapdát” nyitotta fel a tolvaj lány, s ezért engedték el őket, vagy csak simán kudarcot vallottak. Azonban nincs mit tenni. Menniük kell, hisz a gorvikiakat szállító hajón tűz van, a rúnás ládikó náluk, Imoen élete pedig pengeélen táncolhat. Gyors lemászik a kötélhágcsón, nem adva semmire magyarázatot Ronjának, majd felszól a fedélzeten lévőknek.*

- Gyors! Segítsétek le Imoent! Én tartom innen lentről! * Ha szavaira segítségére sietnek a többiek, megfogja a tolvajlány derekát, s midőn sikeresen a csónakba segítette, lefekteti, s mellé hajol. Gyors rápillant, majd a még fedélzeten lévő társaira.*

- Gyertek már! Haladjunk el innen! Hozzátok az összekötőt is! * Ha mindenki „szót fogad”, s lehuppannak a csónakba, utasítja a matrózt, evezzen el a hajótól, s vigye őket a Csavard Lazára mellé, majd Adára pillant kérlelő tekintettel.*

- Segíts már! Te értesz az ilyesmihez! Én csak dalolgatni tudok! * Néz az arelitára, de agyában átfut pár vészjósló gondolat.*

<… A rohadt életbe! Ez a k.rva ládikó nem ér ennyit! Remélem Ada tud valamit tenni! Kit érdekel, hogy a jó láda van e nálunk?! Remélem azért, s olyan érzésem van, hogy a piros masnis csak „szimpla” csapda volt és ez a rúnás az ami nekünk kell!…>

[Lianna Pentangelin]

_________________________________
Résztvevő: Erlon Arts
Helyszín: menekültek hajója
Időpont: 11. nap, nyár vége, este
_________________________________

Alig érkezik meg Imoen a csónakba, újra jobban érzi magát:
-Nyugi, már elmúlt a köhögés!
A matróz fölé hajolt, megsimította áhitattal az arcát, és suttogot valamit! Nem néma?! Az összekötőt nem kellett noszogatni, fürgén lemászott, de aggódva nézte Imoent.
-Mi baja? Mi volt az por az ládában?
-Tudja a frász! Pillanat, és elmulasztom a belső vérzését, nem tetszik, hogy úgy köhögött...-hajolt Ada a lány felé.
-Csessze meg, ez meg nem evez!-lökte arrébb a matrózt Ronja és maga ragadott lapátot. Elindultatok vissza a Csavard lazára. Ám úgy látszik, nem a kalózok tehettek a tűzről, értetlenül húzódzak vissza, míg a hajón tartózkodók, másztak volna át a hajójukra!
Közben a ranagolita pap a hajó széléhez állt, széttárta karjait, és átszellemült hangon beszélt.
-Mit mondd?-kérdezte Ronja.
-Köszönti istenét, s áldozatnak adja a hajót néki...-suttogta borzongva az összekötő.
-Nem tetszik ez nekem, istennőm nem segít Imoennek!-jajdult fel Ada.
Közben Imoen elveszítette eszméletét...

[Joe Lyon]

/ Erlon Arts /

* A dalnok magába roskad a történtekre. Nem tudja mi a frászt tudna csinálni. Úgy érzi kicsúszott az irányítás teljes mértékben a kezéből. Ül, rátekint az Imoen életéért küzdő Adára, majd a ranagolita papra, ki idegen nyelven, az összekötő fordítása alapján magához Ranagolhoz intézi litániáját. Felkell, s ha még eléggé közel vannak a menekülteket szállító hajóhoz, az egyik dobótőrét kézbe veszi, s utolsó kínkeserves gondolatai közepette a papot megcélozva teljes erejéből eldobja a kis fegyvert. Tudja nem sok esélye van, hogy eltalálja, de tehetetlen dühe teljesen elborítja az agyát, majd visszahanyatlik a csónak deszkájára, majd rátekint átszellemült tekintettel az összekötőre.*

- Beszélj! Mi a frász történik itt! Elk.rtuk a dolgot, s az volt a feladata ennek a szentségtelen bagázsnak, hogy feláldozzák a menekülteket saját, mocskos lelkükkel együtt a kosfejes tűztől vöröslő oltárán? Rohadtul nem értem a dolgot! Hogy néz ki a ládika, amit meg kellett szereznünk, amiért társam életét adja, ha nem történik valami csoda! Beszélj! Beszélj! *Szűri fogai között az összekötőre tekintve, miközben csónakjuk közelit a Csavard Lazához, s miközben a tolvajlány eszméletét veszti.*

[Lianna Pentangelin]

_________________________________
Résztvevő: Erlon Arts
Helyszín: a csónakban
Időpont: 11. nap, nyár vége, este
_________________________________

-Hé, hé, maradj közöttünk!-rázott meg téged Ada-Nem haldoklik, de fabatkát se ér az erőm, ami engem nagyon felhúzott! Most nézd meg, a hajóba állítottad a tőröd, ért ez valamit? Gondolkodj már, felnőtt ember vagy! És ne rajta vezesd le a dühöd!
Az összekötő csak pislogott.
-Nem tudni, mi van. Nem ért se pap se tűz, se mért oly boldog az pap. Én nem tud, láda hogy fest, csak azt, szelence!
-Kurva élet!-kiáltott fel Ronja, és a csónak billegni kezdett. Az egyik evező a vízbe esett. De nem ezért káromkodott a nő. Imoennel történt valami. Izzadság helyett vér pettyek szüremlettek át a bőrén. A szemei nyitva voltak, de tekintete mnegváltozott. Pupillája vízszintes lett, mint a kecskéknek, kapkodva vette a levegőt. A matróz le sem tudta róla venni a levegőt. Aztán minden ok nélkül foszlani kezdett a lány testéről le a ruha.
Az összekötő felvisított és kivetette magát a csónakból.
-Ranagol! Ranagol!-óbégatta, de nem örömmel: pánikkal. Ada álla leesett.

[Joe Lyon]

/ Erlon Arts /

* Erlon kissé lenyugszik, Ada rázására, szavaira, s „visszatér” a valóságba. Összeszedi magát, mély levegőt vesz. Már azon sem lepődik meg, hogy Ronja elveszíti egyik evezőjüket, de ha az a csónak közelében libeg a vízen, megpróbálja azért kihalászni. A nagy „evezőmentési akció” után, a dalnok visszafordul társai felé, majd egy szót ejt ki az összekötő felé.*

- Bocsánat! *Azonban tekintete megakad a tolvajlányon, s gülledő szemekkel méri végig az „átalakuló” Imoent. Nyel egy nagyot, utána kap a vízbe ugró összekötő után, de esélye sem volt elkapni így hírtelenjében. Ránéz társaira, majd ismét a ruháit „levedlő” lányra. Mélyen belenéz a homályos „kecskeszemekbe”, majd hírtelen döntést hoz.*

- Kötél van a csónakban? Kössük meg! Nem akarok ártani neki, jobb ha mi hamarább lekötözzük, így nem fog sem ő bántani minket, s nekünk sem kell leölnünk ha valami rossz sül ki ebből a dologból, s ránk támad! * Tekint gyors végig társain, a matrózon, majd körbetekint, hátha van valamilyen kötél a csónak aljában. Esetleg társai közül hátha volt valaki olyan leleményes, s magával hozta hátizsákját, kötéllel együtt, amit Erlon „elfelejtett”. Gyors végigméri azért a csónakot, átfut a tekintete a csónak aljában lévő lantján, de egyenlőre nincs ideje foglalkozni kedvenc hangszerével. Az össszekötő is eszében van, de tudja, legalább is úgy érzi, most fontosabb az Imoenből kitörni látszó dolgot megelőzni, megakadályozni abban, hogy elszabaduljon.*