*Megköszönöm Hokwargnak a segítséget:
- Köszönöm barátom! Kadal áldása rajtunk, hogy velünk vagy… - nyögök fel fájdalmamban. A harci sebek sokkja kezd előjönni rajtam, kábán szemlélem a világot.*
< Milyen nevetséges. Első nap, első felderítő utam, és alig élek. Kadal! Adj erőt, nem tétlenkedhetek!>
*Hokwarg gyógyitalát felhajtva érzem, hogy lábamban elmúlik a fájdalom, és újra olyan mintha mi sem történt volna... A bordáim viszont iszonyúan fájnak, de tartozom annyival őseimnek, hogy nem mutatom ki. Összeszorított foggal próbálok vigyort csiholni arcomra, felderítő társam kérdésére:
- Kadalra! Pompásan vagyok. Ha nem siettettek, vissza is mehetünk egy újabb körre - mosolyom erőltetett, de azt hiszem a többiek is látják rajtam, hogy tréfálok...
Megtekintve a páncélom romjai, kissé csodálkozom, hogyan éltem túl a pók harapásait.
< Kadal! Köszönöm az életem! Neked köszönhetem, hogy élek... >
- Hát ezt már dobhatom ki, megjavítani nem fogom tudni...ehhez én kevés vagyok. - dünnyögöm magam elé a roncsot bámulva. Majd felnézve körbetekintek, hátha van valaki helybéli a környéken.
- Nem tud valaki egy páncélkovácsot, jutányos árakkal? - próbálom humorosan felvetni a kérdést. - Lenne egy biztos vevője...
*Ezzel visszadőlök fektembe, és érzem, hamar el fogom veszíteni eszméletemet: régen nem aludtam, és kimerített a csata. *
- Valaki elvezetne a szállásomig? - kérdezem bele a levegőbe.
// off: A gyógyital 8 ÉP-t és 12 FP-t gyógyított rajtam. Ahham szintet lépett, immár 2. szintű. +7 FP-t, 6 KP-t nyert. A KP elköltése kicsit későbbre halasztódik, meg aztán gondolom, most nem igen van időm tanulni...
