Úttalan utakon, az ország földjét járva...

[Catti Brie]

/Venge/

*Ahogy a férfi átvált niarei nyelvre, Vengét nagyon fura érzés keríti hatalmába.
Először csak idegen szavak halmazát hallja...de egy idő után - mintha agyának egy eldugott, messzi zugában egy kis ajtó kinyílna - egyre több és több szó értelme világosodik meg előtte.
Ismerte és beszélte ő ezt a nyelvet valamikor - ezt ő is érzi, de valahogy rég elfedte valami...valami nagyon rossz, amit képtelen néven nevezni.
A szavakból először mondatok állnak össze. Ám ahogy telik az idő, és Yokomoto belelendül a felolvasásba, úgy ébred fel a lány érdeklődése.
Először csak izeg-mozog, később a férfi hívó szavára egyre közelebb és közelebb ül, hogy lássa , amint ujjával a szavakat követi.
A történet mind érdekesebb, a lány egyre izgatottabb.
Próbálja kitalálni a következő betűt, szót.
Amikor Yokomoto a legizgalmasabb résznél hirtelen feláll, Venge mérges lesz.*

<...hát ilyen nincs...most miért kell abbahagyni...hogy lehet ez ilyen...grrr...>

*Ám nincs mit tenni: a férfi lélekben már nem itt jár, teljesen átadta magát a meditációnak.
A lány fantáziája azonban már beindult, nincs visszaút.
Lopva mégegyszer a férfi felé les, hogy tényleg nem figyel-e.
Aztán áhitatos mozdulattal felveszi a könyvet, kinyitja a jelzésnél.
Közelebb ül a tűzhöz, és úgy fordul, hogy a pislákoló lángok valamennyire megvilágítsák a lapokat.
Ujjaival az előbb látott módon követi a szavakat, szája mozog, ahogy félhangosan kiejti, amit olvas.
Eleinte csak egy-egy betű, később már egy egész szó is hirtelen értelmet kap.
Felvillannak az emlékek, ahogy Alhana tanította - egyszerre ráérez a dolog nyitjára.

Ha akadozva is, de újra OLVAS.*

[Sion]

(Yokomoto)

*Miután úgy érzi kellően megmozgatta az izmait, egy levezető katával véget vet az edzésnek. Azt már tudja egy ideje, hogy a lány olvasni kezdett és ennek örül, így a lehető legkönnyedebben telepedik le a tűz mellé, hogy meg ne zavarja benne. Leheveredik a tűz mellé, és hallgatja a történetet. Ugyan ismeri jól, hisz többször is olvasta már, de nem szól közbe, ha hibát talál akkor sem. Csak élvezi a tűz melegét és nézi a csillagokat, miközben az elmúlt nap eseményein gondolkodik. <Örömteli és szomorú történések is történtek vele, és sajnos úgy néz ki az utóbbiak vették át életének alakítását, de tudta jól mit kell tennie. De legalább lessz egy társa, akivel egyszerűbbek lesznek a hétköznapok, és akire a jelek szerint mint felderítőre is számíthat. Talán direkt küldték ide az istenek, hogy segítsen egy árvának jó útra térni... Talán... Reméli hogy így van. Reméli...> Végül békésen el is alszik...*

[Catti Brie]

/Venge/

*Hirtelen lámpaláz vesz erőt rajta, amikor Yokomoto váratlanul megjelenik.
Ám mivel a férfi nem szól, csak letelepszik, a lány is leküzdi zavarát, és nem hagyja abba az olvasást.
Egyre jobban belelendül, kezdi élvezni a dolgot, és persze a történetet is.
Szinte sajnálja, hogy egyre sötétebb lesz, hiszen így már csak nehezen tudja kibetűzni a szöveget.
A szeme is belefárad, meg későre is jár.
Hosszú volt ez a nap, látja, hogy a férfi egyre laposabbakat pislog, majd elalszik.
Óvatosan összecsukja a könyvet, keres valami biztonságos helyet, ahol a hajnali harmat nem árthat neki.
Rak még néhány vastagabb ágat a tűzre.
Maga köré tekeri a köpenyét, tetejére a takarót, majd az élelemszerzésből időközben visszatért mókust gyengéden magához ölelve álomba merül.*

[A Dorcha]

Vengének és Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, éjjel

*Hosszú volt a mai nap, ezt mindketten érzitek tagjaitokban... a tűznél melegedve végre jön a pihentető álom, és elaludtok...*

***

*Vengének*

*Valami nagyon nyugtalanít... érzed még álmodban is... Szinte varázsütésre nyílnak ki szemeid, ahogy hallod, hogy reccsen egy ág... Adrenalin árad szét testedben, pillanatok alatt éber vagy. Halk, de mély morgást hallasz, és nagy lomha test mozgását ahogy jön felétek a bokrok között. Ahogy Yokomoto felé pillantasz látod ő békésen alszik... a tűz még épp parázslik. Csak néhány szívdobbanásnyi időd van mire a lény a kis írtásra ér.*

[Catti Brie]

/Venge/

*A régi beidegződésnek hála, szempillantás alatt éberré válik, amint a lomha test közeledését észleli.*

<...te jó ég, mi ez...talán medve...>

*Gyors villanás a kardművész felé, de az alszik, mint a bunda.
Venge felpattan, és szinte egyetlen mozdulattal kapja elő tőrét, bal kezével pedig egy még parázsló vastag ágat ragad fel a tűz mellől.
A tűznek háttal állva szembefordul a nagy valamivel, amit igazából a hajnali félhomályban még képtelen azonosítani.
Megfeledkezve minden udvariasságról, amit a férfi viselkedése eddig kiváltott belőle, éles hangon kiált az alvó felé:*

- Héééé, Yokomoto!!! Hallod, ember...ébredj már!!! A francba, kelj már fel!!!

*Közben a parázsló végű bottal igyekszik távol tartani maguktól a morgó vadat.
Amint lélegzetvételnyi ideje akad, régről begyakorlott mozdulattal elhajítja a tőrét, amerre az állat szívét sejti.*

[A Dorcha]

Vengének és Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, éjjel

*Yokomoto*

*Venge kiabálására ébredsz... a félhomályban látod ahogy egy parázsló végű bottal hadonászik, és eldobja tőrét...
Mostmár erőteljesebb, mély morgást hallasz, és nagy lomha test mozgását ahogy jön felétek a bokrok között... Egy hatalmas medve...*

*Venge*

*Vársz, vársz... a medve egyre csak közeledik, de végre két lábra ágaskodik (majd 3 méter, szinte teljesen föléd magasodik)... itt az alkalom, tőrödnek végre tiszta az út, s eldobod.*

//Té: 51+92 -> 143 Túlütés ; Sp: 6 +(6+1) íjászszabály ->13 //

*A tőröd szélsebesen szeli a levegőt... ennél jobban nem is kivitelezhetted volna a dobásod. A medve felhörög, és előrebukik... tőröddel a szívében... még "nyöszörög", rúg, kapálózik ahogy izmai végtagjait rángatják, de száján vére csordul s nem mozdul többé...*

[Sion]

(Yokomoto)

*Felkel a lány kiabálására és a morgásra, majd azonnal kardjáért nyúl. Mikor a tőr repül, már a kezében van csupasz pengével, azonban szinte azonnal fájdalmas üvöltést is hall. Gyorsan a lány elé ugrik, hogy ő fogja fel a sebzett vad dühödt csapásait, de ekkor hangos csappanást hall, amikor a sokszáz kilós állat a földnek csapódik. Közelebb óvakodik és mostmár tisztán látja a hatalmas medvét és a bemeneti nyílást is amit a tőr hagyott. Ekkor visszamegy a lányhoz és így szól:*

-Nem gondoltam hogy egy ily hatalmas harcos lakozik egy ilyen kicsi lányban. Elnézést hogy kételkedtem a képességeidben...

-Nos, élelmünk mostmár van. Azt mondtad tudsz vadászni. Esetleg a vad feldolgozásához is értessz?

[Catti Brie]

/Venge/

- Hatalmas harcos? Ugyan már. Még a végén zavarbahoz. Csupán volt alkalmam gyakorolni ezzel a tőrrel. Tudja, a kényszer, a magamrautaltság sok mindenre megtanított. Mint ahogy arra is, hogy ne csak elejteni tudjam, hanem elkészíteni is.
Nem dicsekedni akarok, de a medvetalpat igencsak finomra tudom sütni parázson néhány vad növénnyel.
Ha segítene megnyúzni a "vendégünket", a bunda kikészítésével már magam is elboldogulok. Jó kis takaró lesz "őkelméből".
Viszont kellene némi só, hogy a húst se hagyjuk veszni.
De az biztos, hogy jó időre el leszünk látva élelemmel.

*Eme szavak után a medvéhez lép, nagy nehezen kirángatja a bordák közül a tőrét, és munkához lát.
Bár ebben némileg akadályozza a mókus, mert mindig ott nyüzsög, ahol épp nem lenne rá szükség.*

[A Dorcha]

Vengének és Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, reggel

*Lassan már hajnalodik, a felkelő nap első sugarai harmattól csillogó fűszálakon cikáznak. Nálatok már javában lobog a tűz, vastagabb hasábokon pedig a medvehús sül. Nem volt egyszerű, de ketten megnyúztátok, s ügyetlenül de sikerült feldarabolnotok. A reggeli immár biztosított, s a nálatok lévő só mennyiségétől függ a többi. Legalább három napra elegendő élelmet tudtok belőle nyerni. Még egy utolsó forgatás, és újabb néhány perc után kész a reggeli... *

[Catti Brie]

/Venge/

*A lány hullafáradtan, de a jól végzett munka felett érzett büszkeséggel forgatja a húst.
Egy-egy darabkát (tényleg csak piciket) le is csíp, hogy ellenőrizze, megsült-e rendesen.
Türelmetlenül nézeget mindenfelé, keresi Yokomotot, hogy eldicsekedhessen a reggelivel.
Igaz, hogy a munka nagyját ketten végezték, de Venge nagyon elégedett magával.
Meg aztán só is kellene a hús tartósitásához, az meg talán csak a férfinál akad.
Várakozás közben szemügyre veszi a száradni kifeszített medvebőrt is. A mókust természetesen éppen a közepén találja: maga köré csavart farokkal szundikál.*

[Sion]

(Yokomoto)

*Ugyan só nála sincs, de tudja hogy ha kellően átsütik, akkor jóval tovább fogyasztható marad, így amit el tudnak vinni azt jól átsüti. A medvetalpat meg amúgyis a nyereg alatt szokták puhítani néhány napig hogy jól átpuhuljon, elkészíteni csak azután szokás. A frissen sült húsból jóllakva lassan ideje továbbindulniuk. Nem szabad elfelejteni hogy mik voltak a terveik a medve támadása előtt, úgyhogy egy kis reggeli testmozgás után indulásra noszogatja a lányt. Megnyugtatja hogy nyugodtan pihenhet a nyergben útközben, legalább kicsit tanulja a lovaglást is...*

[Catti Brie]

/Venge/

*Kissé morózusan veszi tudomásul, hogy vége a pihenőnek. Kelletlenül kezd készülődni, de belátja: Yokomotonak igaza van, nincsenek biztonságban, hiszen akik ezt a mészárlást véghezvitték, talán nincsenek olyan messze.
Bánatosan szemléli a rengeteg húst, amit már nem tudnak magukkal vinni.*

<...fenébe, pedig milyen sokat megmenthettünk volna...bár szegény ló, talán el se bírná...>

*A férfi javaslatára azonban elakad a lélegzete:*

- Még hogy én, arra a lóra? Na nee...azt már nem...Nem emlékszem már miért, csak tudom, hogy félek a lovaktól.

*Konokul tiltakozik...egy darabig, reménykedve nézi a férfit, hátha megkönyörül rajta, vagy kiderül, hogy egyszerűen csak tréfál.*

[Sion]

(Yokomoto)

-Nos ha nem akarja, nem muszály lóval jönnie. Bár ez is egy hasznos tudás és talán egyszer még hasznára válna. De nem akarom erőltetni, ha nem hát nem... Nos akkor induljunk!

*Elindulnak az utat követve, de amennyiben ez lehetséges, nem rajta hanem vele párhuzamosan haladva. Folyamatosan figyeli a környezetet, esetleg füstcsíkot keres. Amennyiben ilyet találna azonnal megállnak és felhívja rá a lány figyelmét...*

[Catti Brie]

/Venge/

*Kezd átragadni rá is Yokomoto aggodalma, feszültsége. Próbál egyszerre mindenfelé figyelni.
Aggódik, mikor mókusa időnkét hosszú percekre eltűnik, de szerencsére mindig baj nélkül visszaér.*

<...hmmm...talán, ha valami baj lenne, vagy idegenek a közelben, ez a kis szőrcsomó se merne messzire elkalandozni...amilyen ijedős néha... >

*Közben töprengve nézi a lovat is, látszik, hogy erősen töri valamin a fejét.*

- Mondja, Uram...tényleg nem bántja ez a nagy állat? Nem esett még le róla? Én megközelíteni se nagyon merem. Bár...ahogy így elnézem, kényelmesebb lehet rajta utazni, mint mellette gyalogolni.
Mit gondol, ha adnék neki egy kis füvet, nem harapna meg?

[A Dorcha]

Vengének és Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, délelőtt

//Yokomoto kérlek reagálj Venge kérdéseire! //

*Az utat kerülve sokkal lassabban haladtok, a bokros-fás környezet erőteljesen lassít titeket a ló miatt. Órák óta gyalogolhattok, de nem haladtatok túl sokat. Füstcsíkot nem láttok, minden csendes és nyugodt... Vadállatokkal immár nem találkoztok néhány énekes madár szórakoztat titeket az úton... veletek repülnek egy darabig. Venge mókusa el-elszalad... előre fel az egyik fára, le- majd át egy másikra...

A távoli hegyek mintha nem akarnának közeledni... a távolság nem látszik csökkenni, hiába haladtok...*