Név: Eledir D’Infernal
Kor: 19
Nem: férfi
Faj: wier
Kaszt: harcos
„Yllinortól délre Diabolique városban láttam meg a holdvilágot. Igen holdvilágot, mert este születtem. Apám Aladur D’Infernal, a város kaszárnyájának visszavonult legfőbb kiképzője és a város hadainak legfelsőbb vezetője, anyám Marion D’Mortalité egy csinos harcosnő, aki most már csak a lakóházunk úrnője. A város többi nemeséhez képest nem voltunk gazdagabbak, de apám tisztsége miatt megbecsültebbek voltunk. Amikor apám észrevette, hogy nagyon hasonlítok a bátyámra, akkor a kaszárnya akkori és egyben mostani vezetőjét kérte meg, hogy tanítson ki engem a harc minden fortélyára. A kiképzésemet korábban kezdték, mint általában szokták, 8 évesen. Minden héten kettő nap volt, amikor a mesterem tanított. Ez egészen 12 éves koromig volt így, utána már csak két napom volt, amin a világ egyéb dolgaival tölthettem. A világi dolgokat, mármint a nyelveket, állatidomítást, történelmet, úszást, művészeteket a könyvtárban a könyvtáros segítségével és a halászok segítségével tanultam. Arel hitére a városunkban tartozkodó Arel – papjai tanítottak, kik a fegyverforgatásban is segítetek, ha nehézségeim akadtak a mesterem tanaiban. És most mindenki két dolgot kérdezhetne, egyik miért nem szöktem el apám akarata elől. Erre egyszerű a válasz, mert az én akaratom is ez volt. A másik, hogy pár Arel pap miért ragadna le egy városban, és miért tanítana egy idegent. Erre a válasz kicsit bonyolultabb. Nem ragadt le a városunkban egy Arel pap sem pár hétnél tovább. És hitre való tanítást ebből követeztethetően nem egy hanem több pap és minimum 1 hetes megszakításokkal történt. És ezek a tanítások elött általában a kocsmában futottam öszze velük. És mire elértem a 16. életévemet, már ügyesen tudtam kezelni az íjamat, amit nem szeretek használni, és kitanultam a kardom használatát, habár még a mai napig van mit csiszolni a tudásomon és ekkor az anyanyelvemet is sikerült elsajátítanom, ez a közös nyelv és az elfek gyönyörű nyelvét is sikerült elsajátítanom, ezt a könyvtárosnak köszönhetem, aki egy félelf, akiről eleinte azt hittem, hogy elf, az ilanoiri nyelv kezelésében anyám segédkezett. 16. születésnapomra a bátyámtól egy tőrt kaptam ajándékba ezekkel a szavakkal: - „Hogy még az erioni Torozon tavernájában se tudjanak meglepni” – nagyon kedves tőle, hogy ennyire félt engem.
Kettő hobbym van, ez a fára mászás és a furulyázás. Az első furulyámat az úton heverve találtam, miközben mentem úszni, a használatát az egyik szolgáló leányunk tanította meg nekem. Oh, milyen botor tudatlan vagyok azt is meg kéne említenem, hogy anyám vezetettbe az írás-olvasás rejtelmeibe. Meg egy tragédiáról is be kell számolnom, ami nem más, mint a világjáró bátyám halála. Éppen úton volt hazafelé (ekkor én már 17 voltam), és az átkozott vérivó kényszer sodorta a vesztébe (remélem az én halálomnak nem ez lesz az okozója). Sajnos már több napja nem jutott vérhez, és az úton meglátott egy vérző férfit, aki egy vadkan áldozata volt, és ezt az állatot már nem vette észre, mert a vér látványa elvette az eszét és vérszívás közben lepte meg a vaddisznó.(A halála szerencsénkre csak úgy került a város szine elé, hogy miközben segíteni akart a sebesűlt vadásznak ő vele is végzet a vadkan.)
Eme a szörnyűség mellet az első szerelmemről is beszélnem kell. A leány, akibe e tájt lettem szerelmes a város egy ember családnak a tagja. Ők nem voltak nemesek, csak gazdagok, mivel a lány apja a város legnagyobb kereskedő céhének a vezetője volt. Sajnos a szerelmünk nem teljesedhetett be, mert az apja másnak szánta, és őt kellet elvennie egy évre rá a kölcsönös szerelem vallásunk után. A barátom, aki egyben ivócimborám, ő vigasztalt a kedvenc kocsmánkban, és csak erre a mondatára emlékszek, mert ez volt az a mondat, ami után egy kocsmai verekedésre buzdítás vágyával megismerhettem a városi börtön vendégszeretetét, és három napig élveztem. Természetesen a cellatársam a barátom volt, akinek Raul von Tod a neve. Ja, és mi az a mondat? Nem írtam volna le? Bocsánat, akkor mist írom le: -„Hidd el, van jobb nő is nála.” – gondolom most már érthető? Rendben. A Pártfogóimat is érdemes lenne felsorolnom, hiszen nekik köszönhetem, hogy három hét helyet három napig voltam a börtönben: a mesterem, Nevyll Treden, a könyvtáros, Graion Neverfield, és az Arel-pap Aldus d’venture, akitől elösszőr tanultam Arel hitét, még szerencse, hogy a sors pont ekkor vetette vissza a városunkba. Sajnos nem ez volt az egyetlen kocsmai verekedésem, sajnos túl jó bunyós vagyok az ökölharcban. A mesterem a 20. születésnapom előtt két héttel, azt mondta, hogy: -„Én már mindenre felkészítettelek, de mielőtt ki engednélek a való életbe neked is, mint mindenkinek, aki ebben a kaszárnyában nevelkedett egy próbát kell kiállnod. Ami nem más, mint egy a kaszárnyavezető által kiválasztott veterán katonával össze kell mérned az erődet, és az ő értékelése alapján leszel elbírálva, erre az erő összemérésre egy hét múlva kerül sor, és akkor megtudod, hogy ki lesz az ellenfeled.” – egy hét múlva a küzdő teremben hatalmas meglepetés ért engemet, az apámmal kellet meg küzdenem, ami egyrészről kedvez nekem, hiszen ismerem a gyengéit, másrészről hátrány. Erre két ok is van, az első, hogy ő is ismeri a gyengéimet, a másik, hogy ő is wier, ezért lehet, hogy nem tudom majd kihasználni a varázslataimat, amik a fajommal együtt születik. Én páncél nélkül a másfél kezes kardommal a kezemben és a tőrrel az övemben farkas szemet nézek, az apámmal, aki a teljes vértezetében, egy hosszúkardal a kezében áll előttem. Szerencsémre apám már nem olyan rugalmas, ezért az elején még elég könyen el ugráltam előle, így nem igazán tudott ártani nekem, de szerencsétlenségemre én se neki. De remélem nem kell mondanom, hogy mennyire kifáradtunk, és én ezt kihasználva vártam, míg az öregem a nehéz páncélzatában közelebb araszol, hogy lecsaphassam egy a fejre mért csapással. Ahogy számítottam úgy is történt, elég volt egy csapás hogy összeessen, de azzal nem számoltam már, hogy ettől a csapástól annyi energiát vesztek, hogy én is összeesem.[megjegyzés: az apa hagyta magát, hogy biztos, hogy sikerüljön a karakterem vizsgája] Az értékelésre másnap került sor, ami szerint elég éret vagyok, hogy én is, mint a bátyám a 20. életévem betöltése után elhagyhassam a várost, mint képzett harcos, és megkeressem azt a személyt, akivel a külvilágban összemérjem az erőmet.
És miután ezt meg fogom tenni vissza kel térnem, hogy hűség esküdt tegyek vagy a szüleimnek, vagy a városnak, vagy egy másik nemesnek, vagy az egyháznak, de az is lehet, hogy csak az istennőnek, Arelnak teszek hűség esküdt, de az még a jövő furulya játéka. De mielött befejezném az írást valamit el kell mondjak a családunkról. Az apám a próba után elmondta, hogy miért van az, hogy én, a bátyám, ő és a felmenői, miért wierek. Megpróbálom pontosan idézni a szavait:"-Fiam, egy egyik ősapánk már nem tudodm, miért az istenektől azt a büntetést kapta, hogy minden utóda wier lesz. A fiai ezt az átkot áldásnak vélték, min ahogy egészen a dédapámig minden ősatyánk. Ne probálkoz papoknál az átok feloldatásával, mert hiába való, erre a dédapám, a nagyapám, az apám is rájöttek a tapasztalataikból, mert ők megpróbálták, de ez az átok vagy olyan erős, hogy nem lehet feloldani, vagy olyan speciális. Ennek az átoknak a feloldását ki kell érdemelni, de hogy hogyan nemtudom. De bízok benned és az élet szeretetedben, hogy te minimum rájösz." Ezek voltak az első szavai, amiket hozzám intézet a próba után.” – idézet az emlékiratból, amit a 20. születésnapja előtt egy nappal írt meg a családi hagyomány szerint.
Egyetlen egy jellegzetes szokásom van, ha ideges vagyok, az idegesség fokától függően remeg az egyik lábam.
Szívósabb vagyok az átlagnál, jobban bírom a fájdalmat, tisztelem a természetett és az ökölharcban kiváló vagyok.
Az alvadt vértől én is megbetegszem, akár a többi wier, a gyengédebb nem gyönyrű képviselőinek nem tudok ellenállni, de csak annak vallok szerelmet, aki szebb és értelmesebb az első és eddig egyetlen szerelmemnél, akinek Lirion Roublard a neve és ösztönszerűleg használom az ökleimet, talán ezzel magyarázható a túl sok kocsmai verekedés.
Imádok fára mászni és egy ágon ülve furulyázni, de a minőségi italokat sem vetem meg. És természetesen imádom és tisztelem a sólymokat.
A saját fajomnak a vérhez való viszonyánál és a szolgasorsnál nem utálok semmit se jobban, talán a sólymok gyilkosait.(Itt megjegyezném, hogy lehet, hogy utálom a vér ivást, de ezzel a kötelező rosszal együtt kell élnem, ezért én legfeljebb állatok vérét iszom, de azt is csak kupából, vagy tálból)
Tériszonyos vagyok, és attól félek, hogy ugyan úgy végzem, mint a bátyám, aki a vér kényszerű hívása miatt halt meg.
A legnagyobb vágyom, álmom, hogy sólymokkal szárnyalhassak.(tudom, ezt egy tériszonyostól eléggé hülyén hangzik) Emellett a szabadság, hogy minden kötelékem megszűnjön és teljesen a magam ura legyek, a másik vágyam.
Az elfeket tisztelem, hiszen ők állnak legközelebb a természethez és megvetem azokat, akik nem így gondolják.
Nem vagyok én olyan mélyen hívő, de hitetlen sem vagyok, és természetesen, ha kell szivesen segítem Arelt és papjait.
Oh, a mágia. A mágia, a varázshasználás a természetes együtt járója ennek a világnak. Én a legjobb tudásom szerint három varázshasználót különítek el, az egyik azok, akik egy mestertől tanulták a mágia fortélyait és a tapasztalataik segítségével fejlődnek, a másik, akik az istenük segítségével tudnak varázsolni és a harmadik, akiknek a fajukkal együtt jár a mágia, mint nekünk wiereknek.
„Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,”
Kinézet: 1,80 yláb magas éjfekete hajú, savószínű szemekkel megáldott jótartású wier legény, aki körszakálat visel az arcán. A haja a vállára omlik. Mindig feketében van, mert gyászol. Ruházata ezekből áll: Bőr bakancs van a lábán, pamut harcos férfiszoknya, selyem ing és selyem köpeny csuklyával, amit csak esőben vesz fel.
Jellemrajz: „… Eledir, a második és egyben az egyetlen élő fiam és gyermekem, egy önfejű, öntörvényű kamasz, aki csak akkor öl, ha sehogy sem tudja kikerülni. Nem éppen túl engedelmes, habár így öreg fejjel nézve talán így a jobb, mert ő az, aki a családunkat kitaszíthatja a sötétségből. Remélem a mestere szavára jobban hallgat, mint a bátya mert, ha nem, akkor hiábavaló minden, nem ő a kiválasztott …” – idézet az apja naplójából.
Felszerelés: egy másfélkezes kard, egy tőr és egy rövid íj, és a tarisznyájában: egy pipere szappan, fenőkő, némi rongy, egy flaska víz, két üveg pálinka, egy borotvakés és varrótű.
Kezdő helyszín: Antiss