A nevem Shi-en Munemoto. Erionban láttam meg a napvilágot szuke szülők gyermekeként. Életem története a P. sz. 3683. év esős évszakában kezdődik Erion Örömnegyedében, azonban gyökerei időben és térben jóval messzebbre nyúlnak... Atyám eredeti neve Haome no Munenori - az Ég Alatti Császárság Ötödik Rangbéli Haome klánjából. A család akkor tett szert ismertségre és megbecsülésre, mikor az első Haome elpusztította a Császárságot fenyegető hatalmas démonherceget. Pusztulása előtt azonban a démon átkot mondott, amely megfogant és azóta is sújtja a családot: minden generáció elsőszülöttje - aki az amatu tisztét is betölti - életének delén, ereje teljében kezdi elveszíteni az akaraterejét. Először csak a tettereje fogyatkozik, később már az életkedve is elszáll; naphosszat csak ül maga elé meredve, és az élet hiábavalóságán mereng. A végső stádiumban - ha az illető nem végez magával előbb - ételt, italt sem vesz már magához, és egyszerűen elsorvad, éhen hal. Munenori - akárcsak ősei - a klán soron következő örököseként arra a sorsra volt kárhoztatva, hogy szembenézzen a családi átokkal.
A hozzászólást 4 alkalommal szerkesztették, utoljára Haome no Munemoto 2009.04.29. 21:07-kor.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Atyám ősei számtalan módon próbálták már megtörni a családi átok hatalmát - mindhiába. Ő ennek ellenére szemernyi kétség nélkül áldozta egész életét az átok elleni harcnak. Nehéz döntést hozott: elhagyta családját, és a ragaenek vándoréletét választotta; vándorlása közben remélt rátalálni az ellenszerre. Úgy képzelte, hogy az átok afféle mágikus betegség, és hitt abban, hogy valamiféle csodával, varázslattal, ereklyével vagy effélével meggyógyítható. Útján barátja és bizalmasa, Aoki Kenzo kansin kísérte el. Bejárták az egész Ég Alattit, hogy megleljék az átok ellenszerét; felkeresték az összes nagynevű papot, varázstudót és bölcs szerzetest - hiába. Sokuk még az átok igazi mibenlétét sem tudta megállapítani, s a többi is csak annyit, hogy egy parazita fészkelte be magát atyám lelkébe, és az életenergiáját szívja lassa, de biztosan. Ezután a két barátkalandos úton eljutott a kontinensre, ahol tovább folytatták a keresést. Hosszú évek teltek el eredménytelenül, míg végül atyámon kezdett kiütközni az átok hatása: kezdte elveszíteni a lelkesedését és a sikerbe vetett hitét. Belefáradva a vándoréletbe, Erion Örömnegyedének Arbet nevű kerületében, az ottani szuke kolóniában telepedett le, és kardját a Senko tatako-szosinak ajánlotta fel.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
A Senko szolgálatában ismerte meg atyám azt az Aome nevezetű taijut, aki előbb a pártfogoltja, később a felesége, nekem pedig szülőanyám lett. Ha hinni lehet a legendának, kapcsolatuk első látásra szerelem volt, és oly hevesen lángolt, hogy még a Sárkánytorony urának szívét is meglágyította: Aome kezéért és a hozományul mellé adott letelepedési engedélyért "csak" atyám sírig tartó hűségét és odaadó szolgálatát kérte. Atyám pedig szolgált becsülettel. Én nemsokára születésemmel örvendeztettem meg őt és anyámat - később úgy mesélték rövid ideig úgy tűnt, atyám mégis képes lesz dacolni az életét lassan felzabáló démoni hatalommal. Sajnos azonban a sors - vagy az istenek - másképp akarták: ő nemsokára ismét minden szabadidejét az ellenszer keresésének szentelte. Erion minden valamire való vajákosát, mágiaforgatóját, kuruzslóját és tudós elméjét felbérelte, akit csak a Senkótól kapott jövedelméből megfizethetett, de segíteni egyik sem tudott. Felcseperedvén én mindebből nem sokat értettem. Igaz, hogy atyám sokat volt távol otthonról, anyám azonban elhitette velem, hogy mindez így természetes. Egyébként gondtalanul, viszonylagos nyugalomban, tisztelettől övezve éltünk - atyám és az időközben szinte családtaggá váló Aoki Kenzo a Senko hűséges és hasznos hűbéresei voltak, és a klán nem is volt rest ezt minden lehető módon, a megfelelő mértékig honorálni.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
A gondtalan gyermekéveknek a nyolcadik születésnapommal vége szakadt: a hagyományoknak megfelelően ekkor kaptam meg az első takkanomat és dokanomat - még ma is érzem, hogy dagasztotta a mellkasomat a büszkeség. Nemsokára elkezdődtek a leckék is; atyám mindenáron harcost akart faragni belőlem - a képzésemre mégsem ő, hanem Kenzo oszei felügyelt. Ami azt illeti, remek tanítónak bizonyult - én pedig igyekeztem jó tanítvány lenni. E boldog időszaknak atyám viszonylag gyors leépülése és halála vetett véget. Egészen addig azt gondoltam, hogy valamilyen furcsa kór kínozza; halála után azonban Kenzo oszei elmondta az igazságot. Mesélt atyám származásáról, a kereséséről és a közben megélt élményekről, kalandokról. Mesélt arról, hogy mit jelentett a keresés kudarca - és hogy atyám, hogy ezt elkerülje, és a becsületén esett szégyenfoltot lemossa, szatudatorit követett el, így nekem nem kell szégyenkeznem miatta. Halálverse számomra szívbemarkoló emlék és intés is egyben: " Éltem sötét árny veszi. Győzelmet rajta ugyan hogy vehetnél? "
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Haome no Munemoto 2009.05.19. 18:23-kor.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Megértettem, hogy rajtam a sor: folytatnom kell a harcot és meg kell küzdenem az átokkal. az átokkal, mellyel szemben őseim egytől egyig alulmaradtak... Az első megrázkódtatás után Kenzo oszei volt az, aki talpra állított és célt adott nekem. Felnyitotta a szemem: nincs külső segítség, csoda, ellenszer és varázslat - csak én vagyok. " Ha kifelé nem vezet út, indulj befelé. Az igazi fegyvered az akaraterőd. Azt kell hát edzened - és én megmutatom neked, hogyan tedd." Az igazán komoly edzések ekkor kezdődtek. A oszei útmutatásaival megtanultam összegyűjteni és használni szellemem erejét; szakadatlan gyakorlással edzettem testemet és elmémet. Szilárdan eltökéltem, hogy megtöröm a démon hatalmát az életem felett, és mindent hajlandó voltam megtenni e cél elérése érdekében. Talán ennek tudható be, hogy fiatal korom ellenére meglehetősen hatékonyan használom szellemi energiáimat. Atyám halálával kevés támasz maradt az életemben: bár igyekszem mindenkivel szívélyes, tiszteletteljes viszonyt kialakítani, igazán belsőséges kapcsolatban anyámon és Kenzo oszei-en kívül senkivel sem vagyok. Szabadidőm általában aktívan töltöm, mert tapasztalatból tudom, hogy egyébként a sorsomon rágódnék - és nem szeretnék belezavarodni. Ezért inkább olyasmikkel foglalom el magam, ami így vagy úgy, de segíthet célom elérésében. Kedvenc elfoglaltságaim közé a harci gyakorlatok, a meditáció, a dzsi, a kalligráfia és a teaszertartás tartoznak.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Haome no Munemoto 2009.05.22. 22:18-kor.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Ezek segítenek megtapasztalni az igazi nyugalmat, és elviselhetővé teszik az átok elviselésének nehéz terhét.Mert ugyan szilárdan eltökéltem, hogy ellenszegülök a démon hatalmának, nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy őseimet, akik hozzám hasonlóan eltökéltek voltak, végül elevenen emésztette fel. Ritkán vallom be magamnak, de legbelül kevés esélyt látok arra, hogy pont nekem sikerül legyűrnöm. Talán fel is adnám, ha egy másik hang nem biztatna, hogy küzdjek, mert van remény a sikerre, és beteljesíthetem atyám vállalását. Annak ellenére, vagy tán épp azért, mert nagyvárosban születtem és élek, vonzónak találom az érintetlen természet szépségét, és vágyom arra, hogy megtapasztaljam, milyen lehet a részeként, vele harmóniában élni. Ellenben a tétlenséget és a tehetetlenséget nemigen szívlelem, és ha lehet kerülöm. A Városban csupán az Örömnegyedben ismerem ki magam úgy-ahogy, ám azon kívül csak a főbb tájékozódási pontokra terjed ki a tudásom, ráadásul azok jó részét is csak hallomásból ismerem. Egyébiránt pedig igyekszem nyugodt, kiegyensúlyozott maradni, embertársaimmal tisztelettudóan viselkedni. Nem kenyerem az intrika; próbálom egyenesen, szemtől szembe megoldani a nézeteltéréseket. Néha úgy érzem, hogy csak az lehet helyes, amit én annak tartok és tenni akarok, és nem akarok engedni, megmakacsolom magam. És bár erioni vagyok - tehát nyitottabb és toleránsabb, mint az Ég Alatti Császárságban élők, azért a testi és szellemi fogyatékosokat, az embernem más népeinek gyermekeit és a másfajúakat némi előítélettel kezelem. A mágiával és használóival szemben elfogult vagyok - hisz ha belegondolok, a családi átok keletkezését is ennek köszönhető. Bár ismerem és többé kevésbé magaménak vallom őshazám hitvilágát, igazán közel magamhoz azonban egyik isten tanítását sem érzem - hiszen az istenek és pártfogoltjaik sem tudtak - vagy nem akartak? - segíteni családomnak a bajban. Hiszem, hogy a saját megváltásunkat csakis mi magunk érhetjük el.
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára Haome no Munemoto 2009.05.04. 20:23-kor.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Tizennyolc évesen atyám örököseként elvárták, hogy a Senkonak tett hűségesküjét megújítsam. Mivel akkor nem láttam más kiutat, meg kellett tennem, hiszen anyám sorsa immár az enyémhez volt kötve. Azonban egyre inkább tudatosult bennem, hogy a tatako-szosi kardforgatójaként vajmi kevés esélyem lesz, hogy célom elérjem. És egy pillanatig sem kérdés számomra, hogy atyám végakaratával rám rótt kötelezettség és egy gengszterklánnak kényszerből tett hűségeskü közül melyiket választom.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Haome no Munemoto 2009.05.04. 20:05-kor.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Egy "szerencsés" véletlen azonban némileg megváltoztatta a sorsom. Mesterem kÍséretében néhányszor már jártam a fogadónegyedbeli Jáde Pavilonban - ő és a hely tulajdonosa meglehetősen jó kapcsolatot ápolt, és kéthetente rendszeres dzsi-játszmában mérik össze tudásukat. Néhány nappal ezelőtt Kenzo oszei teázni hívott. Mikor lezajlott a szertartás, így szólt:"Bár még távolról sem végeztem a felkészítéseddel, a sors úgy hozta, hogy ki kell lépned a tera falai közül az életbe. Ma levelet kaptam a Jáde Pavilonból. A tulajdonos, aki régi jó ismerősöm, egy sajnálatos esetről számol be - egy véletlen baleset következtében elvesztette egyik emberét. Egyben arra kér, hogy ha tudok, ajánljak valakit a tanítványaim közül, aki alkalmas lenne a megüresedett hely betöltésére. Örömmel fogadtam a hírt, mert ez egy fokkal mégis csak jobb, mint adóságbehajtónak vagy védelmi pénz beszedőjének lenni." Az oszei így folytatta:"Az igazi erő arról ismerszik meg, hogy nem elnyomja, hanem segíti a gyengét. Most lehetőséget kaptál arra, hogy tanulj, fejlődj és befogadd ezt az igazságot. Azt hiszem, hogy ez az állomás fontos mérföldköve utadnak, ezért elvárom, hogy ennek megfelelően viselkedj." Így most elhagyom az otthonom, hogy elinduljak azon az úton, amin az őseim is elindultak - remélem, én több szerencsével járok, és végül is érem a célom.
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára Haome no Munemoto 2009.05.19. 18:26-kor.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Végezetül a küllemről. Népem mércéjével mérve magasnak számítok ( kb. 1,7 ynevi láb ), a tanoncéveknek hála testem inas, mentes a felesleges súlytól. Arcom inkább anyám finom vonásait tükrözi - azt mondják, különösen a szépen metszett mandulaforma szemeimet és az ajkaimat örököltem tőle. Erős szálú fekete hajam viszont atyám "öröksége" - hosszúra növesztve, a muszatasikra jellemző konytba kötve hordom. Ha módom van rá, szeretem, ha tisztán, patyolat ruhában járhatok, de azért nem vagyok tisztaságmániás. A hagyományos enoszukei viseletet részesítem előnyben - zori, hakkan, ogi, köpönyeg - általában sötét színű ruhadarabokat választok. Összeségében minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a lányok jó része megnéz magának az utcán - azonban kissé félszegen viselkedem velük, és igazán nincs is időm rájuk. Fegyvereimet mindig nyíltan, bal oldalamon viselem - ezek jelképezik azt hogy ki vagyok és milyen utat választottam.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Végre valahára elkészült a karakter. Már csak néhány észrevétel. Először is a forma. Sajna az otthoni gépem jelenleg nem üzemel, így kénytelen voltam a munkahelyi gépről dolgozni. Ez itt nem tilos, csak a gép elég kis teljesítményű, és valamiért nem komálta a hosszú szövegek elküldését - ezért a "szilánkosra tört" előtörténet. Ezért elnézést kérek. A tartalomról: a karakterötlet nagyrészt saját, az Enoszuke kiegészítőben a Haome udzsiról írtak ihlették. Az erioni csendbiztosokat olyasvalakiknek képzelem el, akiket az adott kerület valamely jelentős gazdasági, vallási, etnikai ereje rendel a városi őrség mellé. Feladatkörük csak az adott csoportot érintő rendzavarásokra és bűnesetekre terjed ki; szerepük informátori, kisebb ügyekben nyomozói, kényes esetekben pedig közvetítői jellegű - szóval afféle sheriff, aki segédei segítségével látja el feladatát. Mint már jeleztem, Erion Fogadónegyedében kezdenék. Tisztelettel kérem a Játékos Karakter státusz megadását.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Mi előtt neki kezdenék boncolgatni a karit le kell szögezzek valamit.: sajnálatos módon, magánéleti okok miatt gyakran előfordul hogy nem jutok géphez egy reagnyi ideig. Így lehetséges hogy várnotok kell, kérlek ezt mérlegeld és döntsd el hogy akarsz-e így is nállam játszani.(Ahoyg néztem más HM-nél nincs üres hely, szóval nincs sok választásod, ha akarsz játszani) Valamint a helyesírásom pocsék ezért elnézést kérek.
A karakterről
Az előtörije rendben van egészen tetszik, bár nem a fórum által elfogadott "sablonba" írtad de nekem jó így is. Amire azonban nem derült fény az előtöriből.: - Erion hatalmas város, csak Arbet-ben járatos a kari vagy a Szórakozónegyed más részein is? Más negyedekben mennyire ismeri ki magát a karakter? - Mennyire vallásos a karakter? ( Lehet hülyeséget mondok, de úgy tudom Niaréban Kaorakut tisztelik) Előtörténetről ennit egyelőre ha lesz más még majd írok.
A statisztikát -utálom- de átnéztem. Ami egyből feltünt hogy vettél fel olyan képzettségeket ami az UTK-ban nincs benne, ezeket amennyiben valamilyen más képzettségre visszavezethetőek annak kell számolni. Szóval a kaligráfiára szerintem elég ha felveszel eyg Írást és mellé egy rajzot 1 fokon. Egyébként nagyjából rendben van a stat is, persze még átnézem, na meg ha megtörténtek a javítások akkor végig is számolom.
Üdv.: Torozon
A bárd, hetek óta elöször, szívbõl kacagott. - Alyr, az ég szerelmére! Hogyan sikerült rávenned Torozont, hogy kráni itókát szolgáljon fel neked? A nekromantának szeme sem rebbent. - Azzal kecsegtettem, hogy ha megteszi, még ma este odébbállok.
Nekem is elnézést kell kérnem a szokatlan kezdésért. Nézd el, ha hibáztam - nincs még gyakorlatom... A kariról annyit, hogy nem szeretem a sablonos dolgokat, de igyekeztem az előtörit úgy megírni, hogy minden kérdésre választ kaphass. De ha kell, megteszem még egyszer a sablonnak megfelelően...
A képzettségeknél felteszem a dzsohadzsaira gondolsz. A tipikusan enoszukei képzettségeket az azonos nevű kieg. szerint vettem fel, Mare-ai által közölteknek megfelelően némileg módosított formában. Ezeket itt a honlapon, az Enoszukéval foglalkozó résznél olvastam. A kalligráfiát művészetként vettem fel - ez amolyan "zenes" dolog, ha úgy tetszik, művészi írás. Az égvilágon semmi gyakorlati haszna sincs - hiszen arra ott az írás/olvasás - de úgy éreztem, így még életszerűbb lesz a kari.
Az általad felvetetteket az előtöribe foglalom, szinessel kiemelve, a könnyebb eligazodás végett.
Ha van valamilyen módosítás, amivel könnyebbé tehetem az életed, csak szólnod kell
Arigato gozaimashita.
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."