//Bocs kicsit hosszú lett//
Név: Yamada Shun
Faj: Ember
Kaszt: Harcművész
Kinézet: Nem túl magas, olyan 172 Ynevi hüvelyk, testalkata izmos, sportos, egy csepp zsír sincs testén, melyet rengeteg sebesülés borít, akárcsak az arcát, melyen a bal oldalán van egy csúnya vágás, de ennek ellenére nem néz ki rosszul. Hosszú egyenes fehér haja van, melyet szeret hátrafogni. Ruházata egyszerű. Felsőtestén nem hord semmit, mert büszke harci sebeire (igaz eddig mesterén kívül más nem nagyon sebezte meg), amúgy meg egy fehér szövetnadrágot hord, és papucsot. A nadrág bal és jobb zsebrészénél az Avad-ka-kinito jele van szőve. Fegyvere nincs.
Jellem: Élet-Káosz || Shun szereti az embereket és a földön élő más fajokat, nem tart senkivel szemben előítéletet, mindenkit szeret a barátjának tudni, ezért sokszor, vagy inkább állandóan tiszteletlen és illetlenül viselkedik. A világról alkotott képe kicsi, ezért igencsak tudatlan, és gyerekes. Ebből kifojólag türelmetlen, feltünősködő, akaratos, sokszor öntelt és magasztos, de jó ember, és segítőkész. Ha lehet kerüli az ölést, de nem a harcot, ugyanis a harcra minden lehetőséget megragad. Imád enni. Annyiszor eszik egy nap amennyiszer csak tud, és akkor is töménytelen mennyiségben. Fél a nőktől.
Előtöri:
- Erősebben!... Gyorsabban!... Keményebben! – Minden szót egy hatalmas durranás követett miközben kiáltotta az öreg Sing mester a tanítványa fülébe. A mester előtt egy fehér hátrafogott hosszú hajú fiú ütlegelt egy téglafalat. A kezére csavart kötszerek már vörösek voltak a vértől, de a fiatal fiú mit sem törődött vele, csak ütött, ütött és ütött. Tekintete elszánt volt és száján kis mosoly látszott. Gondolatai nem a falon jártak, hanem nem is olyan régi gyermekkori emlékei cikáztak a fejében…
Előbb egy kicsi fehérhajú fiúcskát látott szaladgálni egy tisztáson, egy kutyával. Aztán a kép váltott, látta a kisgyerek szüleit, ahogy épp megcsókolják egymást. A kép ismét átváltozik a srác kicsit nagyobb, egy tanyán van, és épp szalmát hord az állatoknak, összeszedi a csirkéktől a tojásokat, kiszórja a tápot a malacoknak. Az apja is ott van, aki a jelenés végén a sráccal a nyakában játszik. Újabb kép jelenik meg a szeme előtt. Két harcos, az egyik egy karddal, míg a másik puszta kézzel áll szembe vele. Harcolni kezdenek. A kardos hihetetlen gyorsasággal szeli kardjával a levegőt, mégse tud egy karcolást se ejteni az ellenfelén. A következő pillanatban a kardforgató orrából vér tör elő, majd a földre rogy. A gyerek csodálattal nézi az állva maradt harcost, akinek tánca, mozgása és technikája teljesen ámulatba ejtette a fiatalembert.
- Ezt hogy csináltad? – Szólította meg a fiatal harcművészt, aki nem mondott semmit csak mosolygott és elment. A felvillanyozott gyerek nyaggatni kezdte a földön még mindig kábulatban fekvő harcost, aki csak annyit tudott kinyögni hogy „harcművész”. A következő képek gyorsabban peregtek. Egyik képen a gyereket látja, ahogy szüleinek meséli a csata eseményeit, akik közben kuncognak fiuk előadása módján. A következő képen egy szalmazsákot püföl, majd a rákövetkezőn fekvőtámaszokat csinál, néha bevillan egy-egy kép az anyjáról aki, esti meseként a harcművészekről mesél neki. Az utolsó képen a fiú egy zsákkal a vállán a házukat nézi az, majd nekivág az éjszakának…
- Ne hagyd abba! Tovább! – Hallatszik Sing mester mély, érdes hangja. Mire a fiú még erőteljesebb ütéseket mért a téglafalra, amitől a fal már bele-bele remegett. A véres, téglaporos kötéseiről csöpögött a vér, a fiú arca mégis változatlan volt leszámítva szélesedő mosolyát…
- Ez itt egy harcművészeti iskola? – Kérdezte a szilaj fehérhajú gyerek, miután berúgta a tolóajtót. - Mert ha ez az, akkor kihívom a legjobb, legerősebb tanítványt és miután legyőztem enyém lesz az egész iskola…
- És ha veszítesz? – Vágott közbe a szoba közepén meditáló, kócos hajú, rövid kecskeszakállas öregember.
- Akkor itt maradok tanítványnak, amíg én nem lehetek a világ legerősebb harcművésze.
- Hahhahaha! – Nevette ki az öreg a fiút, aki csak értelmetlenül állt előtte. – A harcművészet nem arról szól, hogy ki az erősebb, ki a jobb, hanem hogy megtaláljuk magunkkal a belső összhangot, a lelki békét. De amúgy se tanítanálak, na tünés. – Legyinti kifele a kölyköt.
- Nekem nem is tudna mit tanítani vénember! Már olyan öreg, hogy még én is elverem! – erre a fiú nekitámadt az öreg mesternek, aki egy kézmozdulattal a földre kente a srácot. Aztán megint, majd megint és megint. A századik próbálkozás körül a fiú feladta.
- Na jó, akkor megengedem, hogy tanítson.
- Nem akarlak tanítani.
- Pedig fog!
- Én is úgy érzem. Szemtelen kölyök! – motyogta az öreg az orra alatt.
- Pff vén trottyos – Válaszolta rá a kölyök, mire kapott is érte egy tockost.
- Shun ne add fel! Emlékezz mire tanítottalak! – Hozta vissza a jelenbe a mester a tanítványát, aki még mindig a falat verte. A falon már kisebb nagyobb repedések keletkeztek, de még mindig nem dőlt össze. A fiú nevén Shun Már szinte kacagott akkora örömmel ütlegelte a falat, ütéseit meggyorsította. A durranó hangokkal egy ütemben egy halk cuppogó hang is keletkezett, amit a véres fásli okozott. Egyszercsak a fiú abbahagyta. Bal kezét hátrahúzta, míg jobbal maga elé mutatott, összpontosított…
Egy veremben látta fiatalkori önmagát, a veremnek nem volt kijárata, és olyan 4 méter mély lehetett.
- Na Szemtelen kölyök, ha kimászol holnapra, akkor kapsz ebédet, es megtanulod legalább hogy ne lopj az éléskamrából! Pláne annyi ételt amennyit megettél!
- Még ma kimászom Vén trottyos! Jobb, ha vacsorát készít! – Mire a fiú kimondta a szavakat a mester már nem volt ott. A következő jelenetben a gyerek vidáman vacsorázott.
Egy másik jelenésben a fiú végtagjaira ólomgolyók voltak kötve, és az öreg mester ütéseit, rúgásait próbálta kivédeni. A rákövetkező jelenetben a fiú kék zöld foltos arccal, ül egy könyv felett, a könyvben az ABC látható. A gyerek mögött pedig a mester kiabál vele, hogy „az olvasás pedig fontos dolog!”, de a gyerek csak morog magának, majd egy váratlan pillanatban kiszalad, már mosollyal az arcán. Egy újabb jelenetben a fiú már idősebb, majdnem hasonlít mostani önmagára. Egy üres szobában áll, amikor hirtelen zsákok omlanak rá minden irányból. A fiú egy pár zsák kivételével, hárította mindet. A következő jelenetben a fiú lóállásban áll, kezén nyakán nehezékek, feneke alatt egy égő gyertya, hátára csimpaszkodva pedig mestere, aki unszolja hogy még egy órát bírjon ki. A következő képen egy asztal tele üres tányérral, mind Shun előtt. Egy újabb képen a mestere a legveszedelmesebb ellenfelekről beszél, a Nőkről.
- Jegyezd meg Szemtelen kölyök, ha nővel kerülsz szembe inkább fuss! A nő a legveszedelmesebb élőlény a földön.
- Értettem Vén trottyos!
- Biztos?
- Igen!
- Akkor jó.
- Ööö…
- Igen?
- Mi az a nő?
A jelenet itt eltűnik, és átvált egy éjszakai jelenetre, ahol a mester és tanítványa egymással harcol, fej-fej mellett. Egyik mozgása tükörképe a másikénak. Olyan hatást keltenek, mintha táncolnának.
Shun kinyitja a szemét, majd egy rövid kiáltással kisérve, minden maradék erelyét beleadva utolsó ütésébe átüti a téglafalat.
- Váhúú! Megcsináltam harcművész vagyooook!! – Kiabálja örömében, mire a mestere kinek szakálla az évek során majd félméternyit nőtt, fejbekólintja.
- Attól hogy ez volt a mestervizsgád, még nem leszel harcművész! A pszidet még mindig nem tudod akaratosan használni, és túl önfejű vagy ráadásul türelmetlen.
- De erős vagyok és gyors és ügyes!
- És idióta, és semmit se tudsz a világról. Shun! – Szólította életében először nevén a fiút, aki elkerekedett szemekkel figyelt a mesterre neve hallatán. Amióta elszökött otthonról senki se szólította nevén, és ez már 10 éve történt. – Shun! Én már nem taníthatok neked többet, okos embert nem sikerült nevelnem belőled – majd Shun nem valami értelmes arcát nézve folytatja- Meg felnőtt embert se, de testedet legalább sikerült acélossá edzenem, ezért azt javaslom neked, hogy járd a világot, találd meg azt ami eloltja tüzelő türelmetlenségedet, és akkor talán harcművész lehetsz!
- Ha ez így van, akkor máris indulok! Viszlát és köszönöm Sing Mester! – Majd a fiú integetve elszaladt egy széles vigyorral a száján.
- Várj Idióta! A kezed, és még ma nem is ettél! Ááá reménytelen, egy hetet nem adok neki és meghal… - Legyinti le a vén mester távolodó tanítványát.