Előtörténet:
Erigow Ven-Routen tartományában, Monegris városának közelében, az Arbel család birtokán láttam meg a napvilágot ezelőtt húsz esztendővel. Apám Atlar en Arbel a birtok urának elsőszülöttje, később pedig örököse lett; vagyis jónevű, tehetős család sarja, ki nem utolsósorban családfáját Kyria fénykoráig képes visszavezetni. Édesanyám?.. Ő pedig ugyane birtokon élt, cselédként az Arbel család szolgálatában. Előre sejthető tán, hogy történetemnek nem lesz vidám a folytatása...
Pedig kezdetben nem is alakultak rosszul a dolgok: bár a közös életre, netán arra, hogy a szüleim egybekelnek, semmi esély nem volt, azért apám támogatott minket édesanyámmal, és velem is sokat törődött. Egy ízben még azzal is megpróbálkozott, hogy hivatalosan is fiának ismerjen el, és így biztosítsa nekem a nemesen születéssel elnyerhető előjogokat - a próbálkozás azonban az Arbel család ellenállásán végül is megbukott.
Nem sokkal ezután apámat a családja rávette arra, hogy vegye nőül az egyik helyi birtokos leányát, és rangjabelivel nemzzen örököst a családnak. Akkor még nem sejtettem, de ez a lépés végül megváltoztatta a sorsom. Mert azután, hogy apám asszonyt hozott a házhoz, lassanként egyre rosszabbra fordult a sorunk édesanyámmal: először csak apám látogatásai ritkultak meg, aztán az apanázs is mind csekélyebb lett. Édesanyámnak kellett kiszolgálni a ház új úrnőjét, és az, hogy neki minél több fájdalmat okozzon, alantasabbnál alantasabb munkákat bízott rá. Anyám nem panaszkodott, csak tette a dolgát - én pedig egyre jobban kezdtem meggyűlölni az otthonom, és arról ábrándoztam, hogy egy másik helyre költözve magunk mögött hagyhatjuk a tengernyi szenvedést.
Nemsokára beteljesült az álmom - persze ahogy az már lenni szokott, nem egészen úgy, mint ahogy megálmodtam...
Édesanyám nem sokkal nyolcadik születésnapom után hirtelen ágynak eset, és rövid betegeskedés után visszaadta lelkét a teremtőjének. A kirurgus tüdőbajt emlegetett - de birtokszerte suttogták, hogy apám feleségének a keze van a dologban. Hogy én ne jussak erre a sorsra, apám (aki ekkorra már az ital rabja és csak árnyéka régi önmagának) a birtok fegyvermesterével "kicsempésztetett" a birtokról, és ezzel valószínűleg megment attól, hogy édesanyám sorsára jussak. Rövid úton egy toborzótisztnél találom magam, aki az erigowi ármádiában kereste a fiatal "önkénteseket".
Engem lepett meg a legjobban, amikor ennél a pontnál életem története végre kedvezőbb fordulatot vett: egy véletlen "baleset" következtében felfedezték, hogy bírom az elme erő megzabolázásának képességét. Ez a tény, no meg persze az, hogy különösen jók a reflexeim és átlagon felüli az ügyességem, megszabták sorsom további alakulását: nemsokára már a Diabol bércei közt rejtőző kiképzőközpontban az Embervadászok legjobbjai okítottak a fejvadászat mesterségére.
Kemény évek következtek ezután, hisz' a kiképzést csak a legjobbak élik túl, és csak a legjobbak legjobbjai nyerik el a "kegyet", hogy élethosszig szolgálják Észak urait. Én azonban nem elégedtem meg azzal, hogy jó legyek abban amit csinálok: a legjobb akartam lenni. Már a kezdetektől mindennél keményebben gyakoroltam a klán tradicionális fegyverével, az egykezes hosszúkarddal; ennek az eredménye az, hogy ifjú korom ellenére mesterien bánok e pengével. A hátránya viszont az, hogy a gyakorlatozás és az oktatás szüneteiben is vívótudásomat csiszolgattam - így sem időm, sem lehetőségem nem volt arra, hogy mással is megismerkedjek. Ezért nincsenek barátaim sem, és nem foglalkoztam soha semmi olyannal, ami elvonta volna a figyelmem.
Annál is inkább szükségem volt a kiemelkedő tudásra, mert nem akadt senki, aki pártfogolt volna különösebben. a mentoraim soha nem mutatták, hogy többre becsülnének a többieknél, a társaim között sem sikerül az átlagosnál több tiszteletet kiverekednem - igaz, eddig nem is törekedtem rá. Más volt az, ami hajtott...
Édesanyám halálával elvesztettem a kapcsolatot az utolsó anyai ági rokonommal (hisz' az ő szülei még születésem előtt meghaltak, és testvére nem volt tudomásom szerint; más rokont meg nem ismerek). Egyedüli "rokonságom" az Arbel família: az a família, mely elvett tőlem mindent, ami valaha az életet jelentette nekem; s mikor ez sem volt elég, valóban az életemre tört!.. Azonban az sors, vagy tán az istenek kegyéből élek, és lehetőségem van rá, hogy megmutassam nekik, mennyit érek - hát ezért akarok nemcsak jó, de a legjobb lenni; hogy megtudják, mit dobtak el maguktól...
A Klánban velem egyenrangúakkal a kapcsolatom a kölcsönös tiszteleten, míg feljebbvalóimmal az alázaton nyugszik: mert befogadtak, és azzá tettek, ami most vagyok, így adván lehetőséget a bizonyításra. Amit a klán rajtuk keresztül kér, az nekem szigorú parancs, és mindent megteszek és mindent feláldozok, hogy teljesíthessem. Azonban gyengéd érzelmeket nem táplálok sem feljebbvalóim, sem pedig a velem egyenrangúak egyike felé sem.
Tudom, hogy a klán feltétlen hűséget és engedelmességet vár el, és hogy a sorsom ezáltal Észak Vörös Hadurainak élethosszig tartó szolgálatára rendel. Én azonban szívesen szolgálok - ez lett a sorsom, és immár nem kerülhetem el...
Csak azt remélem, hogy egy nap majd oly kiváló lehetek, hogy valamely nagyhatalmú politikus, diplomata vagy uralkodót szolgálva végre megmutathatom, hogy ki az a Hiran!
Személyiség:
A jellemem talán a Rend, Halál közelíti meg a legjobban. Számomra első a szolgálat:ölök és halok, ha arra utasítanak. Kötelességemet hidegvérrel, könyörtelenül végrehajtom, feladat nem szegheti a kitartásom és akaratom; a feletteseimmel alázatos és tisztelettudó vagyok, azonban mindig kimondom, hogy mire gondolok egy személlyel vagy feladattal kapcsolatban; a magánéletben viszont szeretem a magányt, a nyugalmat - a többiek alighanem magamba fordulónak és egy kicsit talán őrültnek is tartanak. Pedig a fejemmel nincs semmi baj - egyszerűen jobb így nekem. Inkább a magány, mint az olyanok árulása, akikben megbízom... A másik dolog, amitől tartok az, hogy esetleg kudarcot vallok egy feladattal - hiszen akkor nem emelkedhetek olyan magasra, hogy bizonyíthassam rátermettségemet...
Nem mondhatnám, hogy különösebben vallásos vagyok , azonban a pyar pantheon tisztelem, és közülök is különösen Darton tanításai állnak közel hozzám. A magiahasználók szövetségesnek értékesek, ellenségnek veszélyesek; és én mindkét esetben igyekszem megfelelően eljárni velük szemben...
Kinézet:
Az átlagosnál erősebb testalkatú, egy láb nyolcvan hüvelyk (kb. 1,8 méter) magas férfi. Tejfölszőke haja tüskére nyírva, jóvágású arcán örökösen borostát visel. A sötét színű ruhákat visel akkor is, ha nincs éppen küldetésben (kivétel persze, ha a feladata mást követel...)