Előtörténet:
Mivel is kéne ezt a monológom kezdeni? Hát persze, hogy hol születtem, kik voltak a szüleim, miféle helyzetben voltunk stb.… A helyzet az, hogy én minderre sajnos nem tudok válaszolni. A legelső emlékeim körülbelül 5-6 éves koromból vannak és a következők:
„ Sötétség… Nem is olyan messze valahol tenger morajlása hallatszik, ahogy a víz kisodródik a partra. Néhány percig eltart míg elég erőt szedek össze ahhoz, hogy egyáltalán feltápászkodjak.” Itt egy fekete folt, nem emlékszem semmire. A következő emlékképem: ”Már kint járok a parton, a lábamat a tenger vize mossa, orromat a tenger illata tölti meg. Amerre csak nézek, egy hajó roncsai vannak. Darabokra tört ládák, árbócrudak kötelek, és egy két holtest. Abban a pillanatban nem volt elég bátorságom odamenni szemügyre venni őket, úgyhogy inkább kerülőt teszek. Valamivel erősebbnek érzem magam mint előtte. Csak ekkor veszem észre a vállamon átvetett egyoldalas táskát. Kinyitom, megnézem mi van benne és egy fémből készült tekercstartót találok benne. Kinyitom, hátha nem ázott el a tartalma. Szerencsém volt, képeket találtam benne, pontosabban rajzokat egy utazásról. Az egyik, ami teljesen épségben volt kép, egy nagy dombot (Hegyet talán? Vagy dűnét?) ábrázol, ami mögé épp leszáll a nap, vagy éppen felkel, aláírás is szerepelt rajta, de nem tudtam elolvasni. Valószínűleg a készítő neve lehet. A kis képet visszateszem a helyére és folytatom az utamat. Körülbelül egy óra (Vagy egy nap?Már minden összefolyik…) járás után látok valakit a parton. Erőtlenül integetek a karommal, és kiabálok felé valamit, de azt nem nevezném beszédnek, mert amit mondani akarnék nem jön a számra. Ahogy egyre közeledünk egymáshoz, feltűnik, hogy ő mennyivel nagyobb nálam, szinte mint egy óriás tornyosul felém. Odaérek hozzá, már szinte mosolygok, hogy végre találkozok valakivel és majd segítenek nekem. A kezemet nyújtom felé mire ő egy rémisztő sakálvigyorral az arcán úgy nyakon vág, hogy a földre kerülök tőle, majd elvesztem az eszméletem. Valamivel később egy ketrecben ébredek, ahol magamhoz hasonlóakkal találom magam egy helyen. Egy nagy épületbe vittek minket, majd külön cellákba zártak.”
És így történt, hogy már 7 évesen fegyvert adtak a kezembe, mert mint később a megmentőimtől megtudtam, Toronban eladtak rabszolgának, majd egy gladiátorképző megvett engem és még pár hozzám hasonló gyereket, hogy harcosokat csináljon belőlünk. A mi szerencsétlenségünkre, arrafelé volt egy különleges szokás is, miszerint már gyermekeket harcoltattak nem teljesen kifejlett ragadozó állatok ellen. Körülbelül 1 évet bírtam itt ki, három állatot öltem meg.(két kutya és egy félig kifejlődött farkast) A helyi beszédből ragadt rám egy kevés, de ez csak a buzdító illetve kiképző szavakat foglalja magába illetve persze az „Ölj!” parancsszót. Már akkor is kitűntem a többiek közül gyors reflexeimmel, és koromhoz képesti elképesztő állóképességemmel.
A megmentőink 8 éves koromban érkeztek értünk egy küzdelem alkalmával. Amint az megtudtam, az Embervadászokat eredetileg azért küldték ide, hogy felderítsék egy másik küldetéshez a terepet, és informálódjanak. Így volt tehát, hogy a későbbi mentorom, Gregor am Dregor beépült a nézők közé és anélkül tudatomon kívül, hogy valaki a megmentésünket fontolgatja, (szerencsémre) sikerült lenyűgöznöm. Engedélyt kért az akció vezetőjétől, hogy kihozhasson onnét. Ezt az éj leple alatt tette, felgyújtotta a kiképző illetve gazdánk házát, elterelve az őrök figyelmét, majd minden gyereket kimenekített egy szekéren, amin egy hatalmas hordó volt. (ebben bújtunk el)
Így kerültem el Erigowba, az embervadászok kiképzőhelyére. Itt új nevet kaptam, méghozzá a Raed Fereloc-ot. Később kiderült, hogy képes vagyok kontrollálni elmém energiáit is. Tanulóéveim jelentős részét azzal töltöttem, hogy fegyveres harcmodoromat csiszoltam a már gyermekkoromban megismert fegyverrel, a rövidkardal. Illetve emellé még a kétkezes harc művészetét is elsajátítottam – tűrhető szinten. Továbbá még megtanítottak különböző fortélyokra mint pl. lopakodás, jelbeszéd, álcázás és még mindenféle ami küldetés alatt kellhet.
Amikor a mentorom eljött értem, már akkor is 30-35-ös éveiben járhatott, amikor egy küldetés alkalmával valamiféle ártó mágiával megöregítették és körülbelül 40 évet raboltak el az életéből. Nem sokkal ez után elkapott egy betegséget, ami végleg ledöntötte a lábáról.
Ekkor szinte teljesen egyedül maradtam, mivel barátaim ezelőtt nem igen voltak,(a többiek velem szemben nagyon tartózkodóak voltak) csak a Egroed mester volt az egyetlen akivel valamilyen kapcsolatot ápoltam. Az ő tanítása alatt fejeztem be a tanuló éveimet. Így, 24 éves fejjel kitűzött célom az, hogy a klán legjobbja legyek, és bizonyítsak, nemhiába mentettek ki Toron karmai közül. A másik célom, (ami inkább csak egy álom) hogy kiderítsem kik is voltak a szüleim és valójában honnan is származok.
Jellemrajz:
A karakter jelleme Rend, Halál felé húz vagyis szolgál és öl ha azt mondják. Viszonylag szűkszavú, ténylegesen akkor beszél ha van valami mondani valója. Nem öl gátlástalanul, ha például egy házon lopakodik keresztül a célterülethez és a ház gazdája nekiesik egy tőrrel, --- őt csak egyszerűen ártalmatlanítaná, hiszen őneki a küldetéshez semmi köze. Alkoholt nem iszik, és megveti annak rabjait.
Kinézet:
Körülbelül 185 centi magas, izmos testfelépítés. Hosszú vállig érő világosbarna haj.
Arca borotvált, szemei zöldek - hidegvért és nyugalmat sugároznak. A nyaka jobb oldalán egy hosszú sebhely árulkodik harcot látott múltjáról, (ezt még az arénákban szerezte) és leér teljesen a mellkasa közepéig. A testét több kisseb heg is borítja, ezeket viszont a kiképzés alatt szerezte. Ruházatokban általában a színek sötétebb árnyalatait kedveli, így ruházata sötétzöld/kék illetve fekete keveréke. Kedvelt ruhadarabjai az ingek és a mellények. Ruházatát mindig úgy igazítja, hogy a sebhelyeit eltakarja.