Név: Syer'Lyarquin Squelver - A Holt szavakkal élõ
Kor: 53 év
Nem: Férfi
Faj: Kráni Elf
Kaszt: Verrion H'Anthall megtartója, Vadász, Látnok
Jellem: Rend - Halál
Szülõhely: Krán (Belsõ tartományok/ Syer'Lyarquin Ház)
Vallás: Verrion H'Anthall, Ranagolt, egyéb kráni kalahorák
Magasság: 1.8 láb
Súly: 59 kg
Elõtörténet:
Elõtörténet:
Villámok kísérik, éj leple lesz takarója,
Vér hull fellegekbõl, s Õ lesz akarója...
Elensar neve, majdan regék szólnak róla,
Kíméletlen, Verrion végrehajtója...
De mégsem Õ a nagy, a Kiválasztott,
Maga csak Õrzõ, a vigyázó ott...
Testvére lesz neki, Õ lesz az igazi,
Verrion küldöttje, védelmét élvezi...
Vérrel, s fekete acéllal...
Fénnyel, s földön túli dallal...
Squelver a Holt szavakkal élõ,
Testvére lesz a Kiválasztott, s nem Õ...
Így szólt a jóslat…
(Psz. 3648.)
Sorsa már születése elõtt elrendeltetett, s ezt tudták a csillagok is és rútsága ellenére gazdagon fürdették meg fényükben, s kivételes tehetséggel jutalmazták világra jöttét. Születésétõl vadásznak nevelték. Vadásznak, aki jósálmai segítségével még az elveszettnek hitt prédának is a nyomára bukkanhat, s ha kell egyedül végez vele, bárki legyen is az. Kiokították szabjáinak mesteri használatára, s megtanították, hogyan használja ki azt az elõnyt, mit kettõs szabjái biztosítottak számára. A mindeneket elnyelõ is bélyegével illette (forrázott bõr), így nem hagyagolhatták el vallási képzését sem. Jósálmai, melyek egyfajta hirtelen rátörõ transzban nyilvánulnak meg, a kalahora érintésével egyidõben jelentkeztek elõször, s mire elõször vadásznak hitték, már tudta hol fogja elejteni zsákmányát. Kettõs életet élt, melyben egyformán fontos helyet foglalt el a vallási és a harci elõmenetel, de gyorsan tanult, és sohasem uralkodott el rajta az elfekre jellemzõ ráérõsség, így szinte csodaszámba ment, hogy mire elérte a 45. évét, már teljes rangú vadászként állhatott határvadász csapatába...
…
Néhány hónapja történt…
„Hatan voltak. Árnyékként suhantak a fák közt, teljesen észrevétlenül. Díszes fegyvereiken megcsillant a fák sudarán áthatoló holdfény, de ez az õ területük volt, s nem tartottak semmitõl. Elbízták magukat, s ez a Kosfejes országában olyan hiba, amiért ritka, ha nem kell nagy árat fizetni.
A talaj menti ködben zizzent valami, és az elsõ, ki az utat vágta, egy furcsa illatot érzett. A következõ pillanatban valami megmarta a lábát és holtan esett össze. A következõ csapás a vadmestert érte, de annak még idõben sikerült félreugrani a felé repülõ tüskék elõl. A kiválasztott egy szellõvel elzavarta a ködfoltokat, s ekkor látták meg az ott rejtõzködõ dögöket. Emberszerûek voltak, de testüket démoni jelenlét torzította el, s mindegyikük fizikai valója társaikéhoz hasonult.
Nem volt már miért rejtõzniük, így teljes valójukban megmutatták magukat. Három láb magas dögök voltak egytõl egyig, s mindhárman a vadászok felé indultak. A kígyót azonnal vesszõk tucatjai járták át, hiszen õt már ismerték és mi tagadás, nem óhajtottak közelharcba bocsátkozni vele. A második azonban ekkorra már közéjükért, s csak egy reccsenés jelezte az újabb vadász elestét. A vad veszett farkasként õrjöngött, de a következõ pillanatban már közbelépett a vadmester, ki messze a legképzettebb volt társai között. Medveszerû termetével és misztikus tetoválásaival erõben sem maradt el túlságosan a bestia mögött, tõre pedig még túl is szárnyalta annak karmait, így míg a karmok javarészt finom láncszemeken vástak el, addig a vadász csapásai alatt rendre hús hasadt. A háló ekkor érkezett a magasból, s a járõrök figyelmetlensége ismét megbosszulta magát. Egyikõjük alatta maradt és tehetetlenségében tüskék járták át. No igen… A rovartestû páncéljáról rendre lepattogtak a gondosan megmunkált vesszõk, így túl közel került hozzájuk. A misztikus végsõ megoldásként tüzet bûvölt köréje, ami megrepesztette annak kitinpáncélját. Persze kapált vadul, de a gyors cserkészek mindig idõben kitértek csapásai alól, s a karcsú pengék halálos táncba kezdtek. Ekkorra a vadúr is végzett a magáéval, s bekapcsolódott társai forgatagába. Csapásai alatt a páncél megrepedt, s hárman, együttes erõvel már csakhamar lebírták a tisztátalan dögöt.
Ekkor már elégnek találták a leckét, melyet a Sötét Úr adott számukra, s körbekémleltek a területen. Miután megbizonyosodtak arról, hogy egyedül maradtak, s a bestiák mestere is kiküldte a maga õrszemeit, összegyûjtötték halottaikat, de nem siratták meg õket. Helyette vérrel megpecsételve bosszút fogadtak. Elfek voltak, hát vadászatra indultak”
Squelver látomást kapott õseiktõl… Magukat látta amint egy ismert hágón át hagyják el a Kosfejes birodalmát, majd egy csatát a támadókkal egy zöldellõ erdõben… de sikerült elmenekülniük…
Újabb látomások… mind-mind a Romlott Fény városába vezet… így hát Õseik akaratának megfelelve indultak útnak, hogy bevégezzék a bosszút…
Hetekbe tellt, de végülis elértek a férgek székhelyére, ebbe a romlott városba, Pyarronba... A lovaikat egy úgynevezzett fogadó istállójában hagyták, amiért a megtartó egy teljes aranyat adott, majd néhány nap alatt megismerték a város fontosabb helyeit és a csatornarendszer egy részét, majd itt egy rég elhagyott járatban húzták meg magukat. Most itt várják az újabb látomást, s közben igyekeznek a préda nyomára bukkanni...