Név: Níre Lussen Móriva (Lussiel)
Kaszt: harcos
Faj: elf
Jellem: rend/halál azaz Hastin
Szint: 1
Elõtörténet:
Nevenincs gyermekként kellett felnõnie, azzal az átokkal a nyakában, melyet manapság dzsad babonának neveznek a tudatlanok. Elfnek születni Ynev ezen vidékén csupán a bolondokat sújtja, hisz e hosszúéltû faj képviselõi inkább az erdõk nyüzsgõ világát lakják. Egyetlen kivétellel. A homoki elfek hirhedt népe az, mi dacol ezzel a szokással, s habár e gyermek nem közéjük tartozik, a dzsadok többnyire hallgatnak õseik beidegzõdõtt vészkiáltásaira. Többször kergették el az oázisok éltetõ forrásaitól, véresre verték, semmibe vették, elkerülték, pusztán származása miatt. Szerencséje és kitartása miatt élhette csak túl ezt a korszakot.
Tizennégy éves koráig még arra sem méltatták, hogy nevet adjanak neki. Csenevész gyermekként tengette napjait az emberek lakta források körül, míg meg nem elégelték a jelenlétét. Akkor szedte a sátorfáját és egy induló karavánhoz csapódott fürkészként, megtûrt személyként, ilyenkor többnyire származását tagadva lépdelt közöttük. Esténként, a hideg ellen gyújtott tábortüzek köré gyûlt emberek történeteit hallgatta, s közben abba a csalóka álomba ringatta magát, hogy közéjük tartozik. Fülelt, szótlanul, s a szemét a csillagokra szegezve álmodozott egy távoli helyrõl, amely teljesen más mint a körülötte egyre inkább kihûlõ éjszakai sivatag. Maga sem tudta megfogalmazni hova, de tudta, hogy elvágyik innen. Megfogadta hát, hogy ha törik, ha szakad eljut ezekre a meses helyekre. Ezentúl minden egyes garast, amit megkeresett - ha tehette - félretette a nagy utazásra...
Végül Lussiel-nek hívatta magát, hisz ezt a nevet kapta egy haldokló vándortól, mikor gyermekként elõszõr tapasztalhatta meg az éj kegyetlen gyilkosainak természetét: szinte az egész karavánt lemészárolták az éj leple alatt érkezõ lovasok. Akkor a szerencséjének köszönhette ismét, hogy nem hagyta ott a fogát.
A sivatagban eltöltött idõ és egy talált kard vezette a harcosok útjára. Nem volt kifejezetten erõs, így inkább fajának jellemzõivel egészítette ki tudását.
Évekkel késõbb rájött, hogyan tudná származásából eredõ hátrányát az elõnyévé kovácsolni. Társakra talált pár hasonló számkivetettben, s hamarosan saját testõrszolgálatot hoztak létre. Nincs ebben semmi különos, csupán pár harcedzett ember társasága, akiket fel lehet bérelni karavánkíséretnek. Mégis, hogy lehet, hogy oly sokszor kérik fel pont õket? A válasz egyszerû. Lussiel azt a területet célozta meg, ahol a dzsadok a leginkább sebezhetõek: a dzsad hitvilág hiszékenységére alapozott és nem hiába. Önmaga vált a félelmetes homoki elfek hírnökévé, elõfutárává, vagy ahogy legtöbbször láthatták, azok árulójává. Úgy gondolták, nincs is biztonságosabb, mint egy elf, aki ismeri a környezõ sivatagot, aki keresztülvezeti õket a félt ellenség területein.
A dolog nem mindig ment olyan jól, mint ahogy tervezték ezért Lussiel arcára és karjára a hatás kedvéért harci tetoválások kerültek, hogy még félelmetesebbé tegyék az összképet. Õ pedig mindent megtett, hogy rászolgáljon a hírére. Volt hogy elüldözték õket, de az esetek közel fele jól sült el. Egyre gyûlt a pénz az utazásra...
Végül az elf saját barátai elõl menekülve indult el útjára. Tudta, hogy "társai" sosem engednék el, sosem adnák ki a kezükbõl a megélhetésük ezen kulcsát. Így vált a homoki elfek "árulójából" fogjul ejtett federítõvé, akit láncraverve tartanak mint egy bazári majmot.
Évekkel késõbb egy kis szerencsének köszönhetõen kiszabadult, bár megsínylette a szabadulását: majdnem félholtan, szakadt ruhában menekült bele választott ámokfutásába, míg végül elhagyta az Ibara homokját. Letért életének eddigi útjáról, s a kalandozók városának közelébe vetette a sors. Ismeretlen ezen a környéken, s mihelyst felépül sérüléseibõl, felfedezi az élet ezen oldalát is. Addigis, sokszor feledkezik bele a fák lombjának látványába, s csak most fogja fel igazán, hogy mennyire távol került eddigi otthonától...
Kinézet
Hosszú, nyúlánk termetû alak, cserzett bõrén meglátszik, hogy mindennapjait fõként a szabad ég alatt tölti. Ritkán kócós, lófarokba fogott szõkésbarna haja - ha úgy törik meg rajta a fény - ezüstösen csillog, vissza-vissza köszönve az est hüvös csillagainak. A sors furcsa fintoraként elf létére valahogy inkább kedveli az éjszaka csendjét, mint a nappal hivalkodó sugárözönét; annak ellenére, hogy õ nem a sötétség gyermeke, csupán szíve áhítja jobban az est hûvös nyugalmát. Azt a csendet, mely olykor veszélyesebb a tûzõ napnál ezen kietlen vidéken, az Ibara perzselõ homokján. Nincs is veszedelmesebb a holdfényben megcsillanó pengéknél, tartja a régi mondás...
Arcán nonfiguratív, éjfekete tetoválás látható, mely keresztülvezet a szemen, épp mintha esõmosta festék lenne csupán, mégis szinte vékony forradásként vágja át az arc két oldalát. Akárcsak mintha valami rituális jelek lennének... Hosszú füleiben ezüstszín karikákat visel: a balban kettõt, a jobbjában egyet. Azokat a ruhákat részesíti elõnyben, amelyek nem akadályozzák a mozgásában. Könnyû szövetingek, -nadrágok azok, amelyeket szivesen ölt magára, bár ha oly' nagy a meleg, nem rest deréktõl felfelé levetkõzni. Régi ruhadarabjaihoz a végsõkig ragaszkodik, s csupán akkor szabadul meg tõlük, ha már végképp nem tudják ellátni a feladatukat. Általában alkar- és lábszárvédõit viseli,amelyet kiegészít a jobb vállán hordott vállvédõ, de csak ezen az oldalán, a másik marad csupaszon. Hátán egy cifrább tegez csücsül, melynek balra hajló száján tíz-tizenöt vesszõ kandikál ki. A tegezre van rögzítve a jelenleg felajzatlan visszacsapó íj is, melyrõl bánatosan lengedez az ideg, ha a szél játékos kedvében fújkodja. Oldalán egy-egy vékony ívû kard csüng némán, csendben várva, hogy beteljesíthessék sorsukat - legyen az halál avagy az élet védelme. Furcsamód mindkét pengének a markolata balfelé meredezik elõre, így szinte az elf háta mögé szorulnak. Hogy miért van ez így, csak a fegyvertartó készítõje tudhatja... Egyikük rövidebb, alig hosszabb alkarnál a pengéje. Hozzáértõ szem persze felismeri õket: a hosszabb egy jatagán, a rövidebb egy thadzsi. Lábán vékony bõrbõl készült, könnyed szandál garantálja a könnyedebb haladás pillanatait.