Jó ezt értem és én is elgondolom. Csak eddig nem kellett ilyet csinálnom és a számazásból adódó képzikket mindig úgy irtam fell ahonnan származom. De végülis akkor csak a helyismeretet nem kapom meg abból nemde? A nyelvet azt mindenféel képpen mert azért egy 8n éves gyerek mégis csak folyékonyan beszéli már az anyanyelvét mégha bizonyos szavak jelentéseit nem is ismeri.
Igazad van a mestermágiát illetően, és mivel ezzel a tudássul ugysem mennék sokra inkább törlöm azt a mondatot és nem huzom vele tovább a szót.
Cont illetőleg vizsont nincs igazad. Con azt tiltotta meg hogy hetente ki be vigyük a karinkat nyílt és zárt kalandokba. Miután vége lessz Hakea kalandjának kihozhatjuk nyíltba ha akarjuk ennek az az előfeltétel hogy itt elbíráltassuk. Ezért is vagyunk most itt
A hibákat mihamarabb kijavítom csak most eléggé akadozik a netem (elküdtem közbe meg nem és hasonlók) szóval mihamarabb kijavítom.