Név: Tarcisio Bertone
Kor: 25 év
Nem: férfi
Faj: ember
Kaszt: pap (domvik)
Első tudásom a világról, mely emlékezetembe vésődött az a fény volt mely beszűrődött a hálószoba ablakából. A tavasz illata megcsapta orromat, és az udvarról jövő zsivaj fülemnek éles de mégis szeretettel teljes hangzavar volt. Tela-Bierrában születtem. Bár négy éves koromban családom anyagi helyzete miatt elhagyni kényszerültünk a várost, de mégis első tapasztalásom ide fűz. Sok emlékem valóban nem maradt, de a kedves emberek és a szigorú, de jóságos papok világa elvarázsolt és elbűvölt engem.
Gyermekkorom emlékei közül három testvérem, volt a legmeghatározóbb. Két báttyal és egy öccsel áldott meg Domvik. Az öcsém mivel fiatal volt sok figyelmet kapott szüleimtől, a két bátyám pedig elemében lévő erőteljes egyéniségek voltak így ők meg ezért.
Folyton játszottak, verekedtek és minden rosszban benne voltak. Engem is csábított az ő határozott bátorságuk így én is velük tartottam eleinte. Minden bizonnyal, természetem alapvető eleme a félelem, melyet mára már kezelni tudok, de akkor ez oda vezetett, hogy testvéreim közül az idősebbek a végén elfordultak tőlem. Gyávának tartottak és azzal csúfoltak, hogy soha nem lesz belőlem sem lovag, sem igazi harcos, ahogy apánk volt. Apánk középnemesi származásából addigra, már csak büszkeségét tarthatta meg, mert vagyonának egy része egyszersmind elillant. Azt soha nem tudtuk meg hova, csak azt, hogy állandóan szűkében voltunk a pénznek… Gyermekkoromat egyedülléttel és a magányt jó barátommá téve játékkal telt.
Az iskola volt az, mely új élményekkel gazdagította magányos és szerény lelki életemet. Oly sok minden kitárult előttem, hogy egyből megszerettem a tanulást. Okítottak: etikettet, ékesszólást, heraldikát.
Apám mind hármunk taníttatását fizette, ahogy csak tudta. Nosztalgikus monológjaira még mindig emlékszem: „Ti vagytok az én reménységem és az én vérem, ti állítjátok vissza a család nagyságát”… vagy valami ilyesmit mondogatott. Azt tudom, hogy a bátyáim kikerekedett szemmel figyelték az ilyen érzelem kitöréseit. Engem már akkor sem érdekelt sem a családunk egykori és jövőbeni hírneve. Tiszteltem és felnéztem apámra, de beszédével soha nem tudtam azonosulni. Akkoriban egy más dimenzióban jártam már. Apám egyetlen érdekes barátja, akit sajnos keveset láttunk a ház körül, egy magas rangú pap volt. Ahogyan beszélt és mozgott, a tekintély mely belőle sugárzott lenyűgözött. Visszagondolva a vele való kezdeti találkozásaimra, ennyi évvel a hátam mögött, bizton állíthatom, hogy Istenünk keze lehetett a dologban, hogy olymódon lenyűgözött, és szolgálatra hívott. Sokat beszélgettem vele és rengeteget megtudtam tőle vallásunkról és hitünkről. A tanító, mely többnéhányunkat okított, csupán silány kis mendemondákat mesélt őhozzá képest. Az érdekes nem csupán az volt, hogy szépen mondta, vagy, hogy fordulatos esetleg kalandos volt egy-egy történet, hanem, hogy egészen a lelkemig hatolt.
Teltek-múltak az évek és egyre dolgozott bennem a vágy, hogy a vallással foglalkozhassak. Apám barátja közben az én jó barátommá is vált. Tizenhat évesen bejelentettem szüleimnek, hogy a papi hivatást választom. Apám csak mosolygott szavaimon. Rám tekintett és tekintetéből kiolvastam, hogy az egészet már öt éve eltervezte. A barátja miattam jött, engem akart megszólítani. Ekkor döbbentem rá, hogy amit szülői figyelmetlenségnek hittem, tulajdonképp szülői figyelmesség volt. Mivel fizikailag sokban elmaradtam fivéreimtől, apám erre a pályára szánt. Ekkor sokat nőtt a szememben a család és a törődés.
Egy évre elhatározásom után már a Vörös Hold papnevelő intézetbe készülődtem. Ismét visszatérhettem szülővárosomba, melyet már oly rég nem láttam. Most még fantasztikusabb volt, mint az emlékezetemben. A fennkölt építmények a tisztaság és a fény mely megmagyarázhatatlanul beragyogta a várost és Domvik hatalmasságát, dicsőítette felemelő volt. Még valami megragadott megérkezésemkor. Az illat. Ugyanaz az illat, mint gyermekkoromban. Így összeállta a kép és már szemernyi kétség sem volt afelől, hogy mi a küldetésem.
Az intézetbeli éveim alatt kibontakozhattam, olyan képességeimet, melyekről nem is tudtam. A félelmem, és visszahúzódásom szépen fokozatosan eltűnt. Mintha csak otthon lettem volna és csupán egy hosszú út után hazatérve megnyugvást, nyert volna a szívem. A bátorságnak így nem voltam híján többé. Imádtam beszédeket mondani, teológiai vitákat folytatni társaimmal. A karrierérzés is itt alakult ki bennem. Imádtam nézni, ahogy előjáróim végigvonultak díszes ruháikban, vagy ha nagy ritkán megpillanthattam egy bíborost. Álmaim a papi hierarchia csúcsa felé kezdték mozgatni fantáziámat. Ez lett a célom mindenben részt venni. Szervezni, ötletelni(politizálni). Emellett szerettem az emberekkel foglalkozni, de időmet az Egyház építésének akartam szentelni. Egy dolog volt csupán melyet a mai napig kerülök, az a fegyverhasználat. Az elme világában élek és ez az én fegyverem és harcmezőm. Húszonöt évesen, pappá szentelésem után tettre készen vágtam bele az egyház pezsgő életébe.
Kinézet:
Magasságát tekintve 180 cm. Haja fekete, szemei színe szintúgy alkata vékony és törékeny látszik rajta, hogy fizikai állapota átlagos. Szépsége viszont alkatából és tartásából, valamint lényének kisugárzásából adódik. Ad a jó és feltűnő megjelenésre. Tekintélyt parancsolóan mozgatja kezét és fejét kissé megemelve hegyes álla, fölül tekint le nyájára. Öltözete nemesi származása miatt nem szerény, de azért elmarad a többi nemesi származású rendtársáétól. Szeret bíbor színeket viselni.
Személyiség
Büszke és céltudatos. A szellemi képességére és a problémamegoldó képességére igen nagy figyelemmel van. Szeret belekerülni kemény diplomáciai vagy politikai helyzetekbe. Imádja az Egyházat, és mindent megtesz érte. Karrierista és ez legalább olyan fontos neki mint az hívei. Mélyen vallásos és meggyőződése, hogy ő külömbb a többieknél, ezt arra alapozz, hogy domvik őt arra választotta, hogy sokakat vezessen. Szereti az építészetet és a zenét. Amit nem kedvel az a fegyverhasználat. Kimondottan kerüli a konfliktusmegoldás ilyen természetű kimeneteleit. A gyógyítás közel áll hozzá, de ritkán használja képességét. A szegényeket és az elesetteket külön gonddal kezeli, érzékeny rájuk, bár keveset kerül velük kapcsolatba. Imád beszédeket tartani és szónokolni.
Kezdő helyszín
Shadon, Tela-Bierra