Név: Ken Akado
Faj: ember
Nem: férfi
Kor: 20 év
Kaszt: kardművész
Származás: Tiadlan
Vallás: Velar (Kyel)
Jellem: Rend
Az Égi Fény 3681. esztendejében , Arel Tercének második havának hetedik napján, a Harc órájában jött világra Tiadlan Yaonshain tartományában élő, a niarei hagyományokat féltve őrző Mirumoto nemesi család harmadik sarjaként. Apja Haru Akado a tartományi úr, Matsu Hoshi egyik bizalmas tanácsadója lévén bejárása volt az Udvarban. Anyja Kecuko, a neves Miromoto dinasztia utolsó életben levő sarja, mely házasság révén a család birtokai Harura szálltak apósa szenvedéssel teli halálát követően. A niarei származású párt három gyermekkel áldották meg az égiek. A legidősebb fiú Yoshi, kit két esztendőre rá Kenjiro követett, majd végül egy évre rá húguk Keiko. A fiúk az ősi szellemben lettek nevelve, a kard művészetének áldozva, míg a lány anyja nyomdokait és a hagyományokat követve a művészeteknek és a tudományoknak szentelte magát. Yoshit és Kenjirot Eiji Fujikage, a szintén niarei származású mester oktatta a fegyverforgatásra.
Fujikage mester kiváló fegyverforgató és oktató hírében állt nem csak a tartomány, hanem egész Tiadlan szerte. A mester a niareból származó hagyományos kardművészetben jeleskedett, mely az egyéni küzdelmet helyezte középpontba, miáltal a Slan-kard forgatásán és az elme csiszolásán kívül a pusztakezes önvédelemre is nagy hangsúlyt fektetett, a tradicionális vért viselése mellett (*). A Slan-tőrt, mely a kardal párban viselve az ősi tradíciók szerint csak a nemeseket illette meg, mint egy kiegészítő, olykor csak díszítő elemnek tartotta. Mindkét fiú kiemelkedő tanítványnak, kiváltképpen Ken, ki a kardforgatás mellett az ősi írásvetés művészetében, a kalligráfiában is jeleskedett – bár olykor egy-egy tájképet is festett - mestere legnagyobb megelégedésére, ki úgy tartotta, hogy a tökéletes kardforgatás alapja a tökéletes piktogramok vetése (**). Mikor nem a mester szigorú, ám gondos kezei alatt tanultak, akkor anyjuk foglalkozott velük testvérhúguk társaságában, megtanítva őket őseik nyelvére, hagyományaikra, országuk történelmére és irodalmára, a betűvetésre, valamint a nemesi élet alapjaira (***).
Yoshit, ki az első örökös volt, mikor tizenhatodik életévét betöltötte, Haru a fővárosba küldte folytatni tanulmányait, hogy egy napon méltó utódjává válva, átvegye a családfő szerepét. Ken évek múlva, apja halálát követően – ki a nemrég véget ért Zászlóháborúban esett el a toroni határ mentén - követte bátyját a fővárosba, ki akkor már apja helyett képviselte a tartományt a Király, a Dorcha és a Duin udvarában, jegyben járva még apja által kiválasztott Hisamacu család legidősebb lányával Mizukival. Itt ismerkedett meg a hagyományoktól eltérő, kevert kultúrájú udvari élettel, és Akikoval, a Fuchida dinasztia egyetlen lányával, kik igen szoros kapcsolatban álltak a Dorchával, hogy megerősítsék a tartományi úr pozícióját az udvarban, nem másnak szántak, mint Harima legidősebb fiának, Takedának. Ken és Akiko között első pillantásra kölcsönös szimpátia alakult ki, mely megismerkedésük után a tiltott érzelmek legmélyére vezette őket. Tikos találkákon élvezték egymás társaságát, hiszen hiába az egymás iránt táplált érzelmek, a lányt születésétől fogva arra neveltek, hogy egy napon a Harima család első asszonya legyen.
Egy kellemes őszi délutánon, a főváros falaitól pár percnyi lovaglásra levő ligetben, - mint minden héten egyszer, hogy a feltűnést kerüljék - találkoztak az idő súlya alatt meggörnyedt fák óvó árnyékában. Azonban nem voltak kettesben. Takeda, gyanút fogva, két testőrével biztos távolról követte leendő hitvesét a titkos találkára. Cseppet sem meglepetten, hisz gyanúja beigazolódott, figyelte az egymást átölelő párt, majd előlépett rejtekéből két őre kíséretében. Takeda megőrizve hideg vérét, nem rontott azonnal a fiatal fiúnak – bár apja befolyásának és a körülményeknek köszönhetően Takeda minden bizonnyal mentesült volna a gyilkosság vádja alól -, hanem ősi szokás szerint ott a helyszínen párbajra hívta (****). Takeda kiváló kardforgató hírében állt, és azt Kenjiro tökéletesen tudta, hogy a Harima örökös tapasztaltabb nála. Mindössze az élvezett kedvéért hívta ki tisztes küzdelemre a több párbajt megélt férfi az ifjú Akadot. A halálos párbajt a törvények csak szélsőséges esetben engedélyezték, a Dorcha jóváhagyásával, így az első kicsorduló vérig tartó küzdelemben egyeztek meg. Hideg pengék villogó tánca kezdődött a naplementében a vér meleg színével festett fátyolfelhős égbolt alatt. A párbajt végig Takeda uralta, hiszen jóval tapasztaltabb volt Kennél, és úgy játszott vele, mint macska az egérrel. Mikor a tucatnyi pengeváltás végén megunva a játékot, lecsapott. Azonban pengéje mégsem talált célt. Egy villanás, egy tükröződő fény, melynek eredetét homály fedi – talán egy szerencsétlen véletlen, avagy az istenek kegyetlen játéka, vagy más -, a kritikus pillanatban szemeire vetült, megtörve koncentrációját elvétette az ifjabb Akadot, kinek pengéje hajszálnyival később ért a Harima örökös karjához, hosszú, vérző sebet ejtve rajta. Takeda megdermedt, és hitetlenkedő tekintettel nézett legyőzője szemébe, ki a párbaj végén lassan leengedve fegyverét meghajolni készült ellenfele előtt.
Az idő teljesen lelassult Ken számára. Hibát vétett. Mestere tanait nem fogadva meg, fegyveres ellen védtelenül hagyta magát, bár a tisztesség és a becsület azt kívánta. Villant a penge, hosszú ívben érkezett az Akado fiú nyaka felé, kinek szemei végig a dühtől eltorzul Harima örökös arcába tekintett. Nem volt képes mozdulni, maga sem értette miért. A húsba és csontba metsző penge éles sikolya hangzott fel. A színes, tarka villanás a pengével egy időben érkezett Ken elé, és egy hang nélkül, tompán omlott a két férfi lábai elé Akiko élettelen teste. A Harima örökös hátrahőkölt látván menyasszonya sűrű vérrel borított testét. Ken szemeit elöntötték a könnyek és a gyűlölet. Az út, melyet járt, egy szemvillanás alatt foszlott semmivé lelkében, amikor pengéje dühtől és elkeseredettségből vezérelve lecsapott Takedára. A férfi hiába emelte fel pengéjét védekezésre, Ken kardja elsöpörve védelmét megfosztotta fejétől és életétől a Harima örököst. A két testőr azonnal mozdult, midőn uruk feje a lány teste mellé hullott. Két tiszta vágás, mindössze ennyi volt.
A dühöngő Sárkány, mely lelkében tombolva elködösítette józan tudatát, lassan lenyugodott, és csend telepedett a véres ég alatti kis ligetre. Homályos tekintettel nézte végig a vérbe fagyott holttesteket, majd egy lépéssel Akiko mellett termett, és átölelte a lány elernyedt, élettelen testét. Egy messze szálló, egekig reppenő fájdalomkiáltás verte fel a zúgó csendet.
Az őrjárat, mely rendszerességgel arra járt, ott találta a szépen sorba, egymás mellé rendezett holttestek előtt lótuszülésben ülő Akado fiút, ki vállalván tettét, a helyszínen maradt. Azonnal lefogták, de nem is állt szándékában ellenállni. Fegyvereitől megfosztva kísérték a fővárosba a Dorcha ítélőszéke elé. A fogdában, hová a tárgyalásig vetették, bátyja, immáron mint a család elöljárója látogatta meg, kinek hiába kérte hozzájárulását a rituális öngyilkossághoz, és kinek szavai örökké emlékeiben fognak visszhangozni…
„…Nem, nem engedélyezem, hogy szatudatorit kövess el. Az a becsület jutalma, Te pedig akkor veszítetted el a becsületedet, amikor az önuralmadat. Neked ehhez nincs jogod, mert ettől a pillanattól fogva itt nincs neved, sem becsületed…”
Az ítélet gyors és igazságos volt. Családja ugyan kitagadta, de származására tekintettel, melyet születése jogán örökölt, védelmében meghallgatták, és nemesi szavát elfogadták, azonban a körülményekre tekintettel a megmásíthatatlan ítélet: száműzetés. Fővesztés terhe mellett sosem térhet vissza Tiadlan földjére. A Barrakuda nevű kogg Kage kikötőjében várta, hogy fedélzetén lehagyhassa hazáját, és az Északi városállamok félé hajózzon. Emlékeiben Akiko sápatag arcával, lelkében sötét űrrel, nevében keserű szégyennel indult útnak az ismeretlen világ felé…
„A lehullott virág hátrahagyja illatát.” (Japán mondás)
Megjelenés: Húszas évei elején járó, átlagos magasságú, sportos testfelépítésű, származásának tiszta jeleit magán viselő férfi. Sárgás bőre niarei származását bizonyítja, melyhez hosszú, általában hátul összekötött sötét haj, és vágott fekete szemek párosulnak. Utazásai alkalmával egyszerű barna vászon inget, és bőszárú fekete nadrágot visel, melyhez tiadlani szabású gyaloglócsizma és egy széles karimájú niarei szalmakalap párosul. Kardját, melyet mindig magánál tart, olykor hátán, olykor fekete övébe tűzve hordja, de sosem kiegészítve rövidebb kardjával, melyet zsákjában őriz fehér selyembe tekerve. A kizárólag számára készített tiadlani (slan)vértet csak nagyobb összecsapás alkalmával viseli, melynek darabjai gondosan csomagolva rövidebb kardja mellett pihen. Nyakában vékony fémláncon egy kis nyitható kör alakú ezüst medallion lóg, melyben Akiko arcképének kicsiny festménye lapul.
Jellemvonások: Hallgatag, magába forduló alak benyomását kelti. Feleslegesen sosem szólal meg, csak akkor, ha szükség számára úgy hozza. Magáról szinte sosem beszél, és mások származását és életét sem firtatja. Nem rendelkezik előítéletekkel másokkal szemben, így nem ítél mások felett, amíg azok erre jó okkal rá nem szolgálnak. Tiszteli mások életet, de a sajátját nem sokra tartja, ám tudatosan sem keresi a halált. Ölni öl, ha szükség úgy hozza, ám akkor tisztán, a lehetőségekhez mérten gyorsan és fájdalommentesen. A kihívásokat keresi, hogy szégyenét egyszer egy nemes tett által megváltsa, és ősei szelleméhez hűen visszatérjen az Útra, melyet azon a véres őszi délután hagyott el. Azonban először meg kell találnia elveszett önmagát, és tudja, legnagyobb harcát egy napon a lelkében szunnyadó sötét Sárkánnyal kell megvívnia, mely akkor kelt először életre benne, mikor letért elődei útjáról.
Kezdő helyszín: Északi városállamok (a többi a HM-re bízva)
______________________________________________________
Elsajátított képzettségek: (helyszűke miatt nem tudtam teljesen kifejteni)
* Fegyverhasználat (Slan-kard) 4. fok, Pszi (Slan) 4, fok, Nehézvértviselet, Öklözés, Birkózás
** Festészet/rajzolás
*** Nyelv (niare), Írás/olvasás, Történelem, Udvari etikett, Heraldika, Irodalom
**** Párbaj
A többi képzettséget a kardművész képzés, és származása alapján sajátította el.