(Unnur)
Hosszan viszonozza a csókot. Nagyon hosszan, de nem úgy hogy vége ágyban legyen.
<Pedig lehet úgy kéne és...és lehet ha megtudom amit akarok, sose tudom újra így magamhoz vonni.>
-Nem tudom mért mondasz el nekem olyat, ami rád meg az istenedre tartozik de érzem, sose mondanád el nekem ezt a mértet-vallja be Unnur halkan, nem vár sem tiltakozást sem igenlést, igaznak kezeli amit mondott. Aztán nagy levegőt vesz, lassan kifújja hogy megnyugodjon.
-Vezess oda.