JK: Burkh Drukshad, „Loncsos” Mogghra, Morik Cih Rion, Aenoras Cir Garate on-Khirmaralen
Helyszín: A nyílt sztyeppe
Időpont: éjszaka-másnap éjjel
_______________________________________________________________
*Már épp mondana valamit a kérdezett ember Mogghrának, mikor Morik és Burkh összeakaszkodik. A lovagnak sikerül földre rántania az orkot, de a harapása nagyon félre sikerült, csak a levegőtt érve csattan össze fogsora. Innentől kezdve elindul a gyűrkőzés. Mindketten igen jó erőben vannak és mindkettőjüktől idegen a földön fkve való küzdelem. Így eléggé kiegyenlítetten taszigálják, püfölik egymást, de a vérteknek és a kivételesen szerencsétlenül sikeredő, alapvetően erőtlen ütéseknek nem sok hasznát látják. A körben álló orkok egyként hördülnek fel a hirtelen földre kerülő társukat látva, de egy szép harc és példás kivégzés reményében nem avatkoznak bele, csak kivárnak Mogghrával egyetemben. Aztán látva, hogy ez bizony nem az a parázs verekedés, hanem inkább egymás "karmolászása" elkedvetlenedve fújtatnak és lemondóan legyintenek. Workhad csak lehorgasztja fejét és fáradtan megcsóválja tar koponyáját. Mikor ez első drukkból feleszmél Mogghra "védence" azért csak megszólal próbálva lassan, érthetően, nem túl bonyolultan fogalmazni.*
-Beszélek. Meghagyjátok az életét neki és nekem. Utána beszélhetünk a vörösről. Ha ő vagy én meghal, akkor nincs alku.
//Bocs srácok ennyire alacsony szériát rég dobott a generátor.

