(Tia)
*A hideg kõlépcsõ tekergõ fokait maga mögött hagyva kilép az õrszobák elõtti folyosóra. Örömmel látja, hogy minden ajtó zárva-nincs kedve sem kellemetlen kérdésekre válaszolni, sem a forró vérû aszisz bakák kéjsóvár pillantásaira. Pár lépés, egy ajtó balra ( az Istenekre, ne nyikorogjon ) , egy újabb folyosó, átellenesen a bal falon a dzsad szobája elõtti folyosóra vezetõ ajtó. Végre. Kilépve az ajtón, a kúria valamely távoli részébõl páncélok nesze üti meg az elf érzékeny fülét. A támadók? Milyen ostoba gondolat...épphogy megfogant elméjében, már ki is ûzte onnan. Bizonyosan õrök. Kiért a folyosóra, az ajtót résnyire hagyta nyitva, hogy ne csapjon semmi zajt. Zölden villogó macskaíriszeivel végigpásztázza a folyosót, majd, mikor semmi különöset nem lát, megfontolt léptekkel megindul a tanácsadó szobája felé.
<Az egész ház hallgat mint a sír. Lehet, hogy mégis hívnom kellene az õrséget? Nem, a lárma miatt csak még könnyebb dolguk lenne a behatolóknak. De lehet, hogy már rég túljutottak a szobán és a füstös saját vérébe fagyva hever a párnák között...semmi sem lehetetlen, semmit sem lehet kizárni. Még azt sem hogy...nem, arra még gondolni sem szabad!>