(Sal Hiddle)
*Sal szórakozottan matatott az táskájában. Ismét az ágyon ült: nem kínálta senki sem hellyel, de nem érdekelte. Ahhoz, hogy ilyesmiken gondolkozzék, túlságosan fáradt volt. Egyre csak az úticélja és Kandúr járt a fejében. Még mindig magán érezte a férfi vágyodó pillantását, és tudta, hogy most ő is jól fogja érezni magát. Igen...neki is kijár az, hogy élvezze az életet, mégha csak pár pillanatig is...biztonságból a táskájába csúsztatta a tőrét, mely olyan hegyes volt, mintha sok-sok ezer évig munkálkodtak volna rajta. Ki tudja. Ki tudja...?*
<Ezek még itt fognak dühöngeni, és akkor elkésünk a Fogadóból...semmi kedvem miattuk lemaradni valamiről, ami a céljaimat elősegíti, nem értem, mit kell ezen ennyit rágódni...jönnek és kész. Vagy maradnak. nekem oly' mindegy. Csak induljunk már!>
Hangosan azonban csupán ennyi mondott:-Várnak minket...nem akartok egy kicsit jobban sietni? Nem illik megvárakoztatni jótevőinket.