Haonwell városa

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Szitakötő]
Helyszín: Haonwell- A Völgy felső részeinél
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, kora délután
Résztvevok: mindenki
___________________________________________________________



Morik alig ér az emelkedő feléig, amikor patadobogással és kissé méltatlankodva megérkezik az elf lova. Nagyon úgy fest, hogy ő aztán nem hagyta, hogy visszatereljék a többi hátassal Haonwell városába. Kicsit ideges, nem tetszik neki sem a szag, sem a környezet zavartsága, de csakhamar megleli gazdáját és orrát az elfhez fúrja kicsit. Morik sóhajt, de nem fordul vissza.
-Majd legközelebb rá pakolom a sátor kellékeit, igásnak jó lesz...
A hátas, mintha értette volna, rosszallóan prüszkölt egyet, majd finoman megcsipdosta az inget az elf egyik vállánál. Innentől, ha bárki próbálta, senkit nem engedett a hátára, mégis tartotta a menetet a többiekkel, nem csatangolt el semerre. A bokrok között hasalva a favágó rémülten lapult, alig várta, hogy a csapat tovább álljon, és az összes istenhez fohászkodott, hogy visszafelé ne erre jöjjenek ismét...
Elsőként Alauron és Avarath látott neki az elf cipeléséhez, holmijait annak lábaihoz pakolták. Az emelkedő nem volt megerőltető, bár akinek lábsebe volt és nem csillapította fájdalmát praktikákkal, az bizony óvatosan lépked arra a lábára... Morik rá se rántott, nem vett tudomást sebéről.
Az út a továbbiakban a patak mellé tért, amit Pat és Maldar felismerhetett, hisz ugyan az, aminél vizet szereztek. Égerfák szegélyezték és hatalmas lapulevelek, s lassan szúnyogban sem volt hiány, hiába, a vérszívók sosem kelhetnek elég korán.Mikor a délutáni friss nap felkúszott az égre, a patak medre sebesből csendesebbe tért, rövid sávú rét szegélyezte mentét, a fák szétnyíltak hogy egy tisztásnak adjanak teret. A bokrok és fák alatt már nyílott az ibolya, a réten pedig számos korai virág fehérje-pirosa-kékje-sárgája alkotott üde színfoltot. Viszont Arbor állapota a kötözés ellenére rosszabbodni tűnt: szemei kifejezéstelenné váltak, légzése nehéz lett, nagyon elsápadt s nem mozdult, ha szóltak hozzá...
Szitakötő homlokráncolva nézett az elfre:

-Ugye most nem fog itt helyben meghalni?
-Ha mégis, az gond lesz. Az utat csak még két napig tudom a falu felké,aztán már nem...-torpant meg Morik

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Szitakötő]
Helyszín: Haonwell- A Völgy felső részeinél
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, kora délután
Résztvevok: Arbor Vitus [Schinter]
___________________________________________________________




Arbor fekve egyedül a lombokban és a néha előtűnő ég kékjében, fel-fel bukkanó madárfészkekben, kósza mókusban gyönyörködhet. Hordozói nem rázzák össze, így még panaszra sem lehet oka. Ám az idő előrehaladtával gyengeség kúszott tagjaiba s mintha nehezebben bírta volna venni a levegőt. A lombok egybemosódtak s mintha szél kezdte volna rázni a leveleket, zúgó hangjuk a fülébe költözött, elnyomva minden beszédet, minden lépést. Majd a lombok két levele kivált a többi közül, mélyzöld fonákjukkal majd ráestek, de mielőtt elérték volna őt, két szemmé váltak, gyönyörű női szempárrá, amit kecses elf női arc követett s ébenfekete hajzuhatag. Először egy kéz érintette meg Arbor mellkasát, majd finoman ráült a nő Arbor mellkasára, lábait egymás mellé fekteteve, maga alá húzva, mintha csak a szabadban pihenne. Furcsa mód már nem érezte tehernek ezt, s mintha a levegőt is könnyebben tudta volna venni innentől. A nő égszínkék ruhát viselt, elmosolyodott, s halkan, hogy csak Arbor hallhassa megszólalt tiszta elf nyelven:
-Lám, az eszmélet mezsgyéjén találkoztunk. Vártam erre. Rég. A nevem Büszkeség. Örömmel tölt el, hogy szeretsz, s most mondhatom, én is szeretlek téged. Ó, ne szólj, megértelek. Sebed súlyos. S helyes tett volt. Még mérget adnak neked, mi elorozza tisztességed. Látom, nem szíveled ember-társaságod. Én már ennyit se bírtam volna. De félre ezzel az apró-cseprő gondolattal! Ide most nem férkőzhetnek be. Nem szakíthatják meg szavam.
Ujjait továbbra is Arbor ajkán tartva, hogy az ne szólhasson közelebb hajolt a férfi arcához.
-Fájdalmadnak és undorodnak végét tudom venni. Csókolj meg, s nem kell többé velük járnod, s velem maradhatsz. Csak egy csók, s megbékélsz oldalamon.

[Navaratna]

//Ezennel folytatom a játékot, a korábban írt hiányzó adatokat még várom, továbbá Avarath előtörténete még hiányzik, azt én nem kaptam meg, kérem pótold!//

[Schinter]

Arbor Vitus


Nagyon orul neki mikor hatasa megjelenik.Megpacskolja a nyakat es nehany kedves szot mond neki bar nem nagyon orul,hogy ilyen probaltatasnak kell ki tenni...Morik "erdekes" kijelentesere csak egy rosszalo pillantast vett,de nem szolal meg.Helyette elf nyelven szolal meg kedves baratja fele:

-Ne aggodj nem fogom hagyni,hogy igaslonak hasznaljanak...Tudod ok emberek es neha,khm...mondjuk ugy,hogy mindig teljesen mas szemszogbol nezik a dolgokat...

A fak a bokrok latvanya nagyon megnyugtatjak.Szemeivel keress az erdoben gyogyhatasu novenyeket is,amik most a javat szolgalhatjak...Ugy nez ki,hogy tulsagosan is megnyugtatja az erdo.

Amikor a furcsa no megjelenik meglepodik.Vegighallgatja a szavait es mikor valasztast kinal fel felemeli az egyik kezet es megprobalja eltolni a szajarol a noi kezet.Amennyiben sikerul neki halkan elf nyelven szolal meg:

-Milyen hely ez?Sosem hallottam errol a helyrol...Es...es ki vagy te?

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Szitakötő]
Helyszín: Haonwell- A Völgy felső részeinél
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, kora délután
Résztvevok: mindenki
___________________________________________________________





Alig veszi Szita észre a dolgot, az elf egyszerűen elkezd a levegőbe nyúlkálni és félrebeszélni valami idegen nyelven és kissé érthetetlenül is...A beszédhez sincs sok ereje.

[Ralog Gebbro]

(Jeffete Fortom)

*Szita mellett kicsit sántikálva indul neki az útnak. Amikor hallja Szita aggódó szavait az elfről kicsit közelebb lép hozzá, hogy állapotát megvizsgálhassa.*
<Láttam már néhány büszke elfet, de ez még a büszkeség istenén is túltesz. Akkor sem engedem, hogy meghaljon...ha kell erőszakkal is beleöntöm a gyógyitalt. >
*Arca kétszer-háromszor meg-mergrándul, miközben Arbor állapotát méri fel.*

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Szitakötő]
Helyszín: Haonwell- A Völgy felső részeinél
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, kora délután
Résztvevok: Arbor Vitus [Schinter]
___________________________________________________________


A nő szeme büszkén csillan, lágyan megsimítja az elf arcát.
-Regék e helyről nem szólnak, mégsem istentelen. S hogy ki vagyok? Előbb mondtam. Lám, fogy az erőd, lám nem figyelsz. Egyidős vagyok mindennel mi él és érez, a nevem Büszkeség.
A nő arcán bosszankodó fintor vonult végig, majd hangja megváltozott, s miközben újra beszélt, külseje is átformálódott: haja oly szőkére fakult, hogy majdnem fehér lett -mindez haja végétől indult el, nem tövétől- szemei ezüszszínre világosodtak, bőrer hamvas fehérré vált, ruhája pedig hamuszürkévé.
-Egyidős mindennel, s te végre hallod hangomat. Büszkeség alá rendeltél, de most elküldtem őt. A nevem Lelkiismeret, de hívnak Emlékezésnek is. S ez mindennél tanulságosabb...
A nő szintén elfül beszélt és elfnek nézett ki, de szemein lehetett látni, élvezredek tekintenek Arborra vissza, nem évszázadok.A táj változott, puha hópelyhek kezdtek hullani az égből, hideg ölelte korul az elf testét, s lassan tagjaiba is az kúszott, ahogy fogta a nő kezét. Már nem hordágyon feküdt, hanem vastag hóleplen, s mindenütt alvó fák ágai meredtek a szürke égnek, puha neszezéssel hullottak a pelyhek, elfedve mindent, csendet borítva mindenre.
-Nem emlékezel, örökéltű. Nem emlékezel, s ez hiba. Ismételni kívánod néped ős hibáját és sírni míg élsz? Élet? Hisz haldokolsz, s ezt te is tudod. Mire vársz? Arra, míg buksz és megcsókolod Büszkeséget? Ő még fiatal és ostoba. Néha bölcs, de többször ostoba. Méregtől tartasz? Oh, balga férfi. Nyisd ki szemed és talán megmenekszel. Egyszer igent mondani nem örök rabiga.
Elvette kezét kezéből, mutatóujját feltartotta, s azon gyönyörű jégvirág hízott. A nő eltűnődött a virág kristályoldalain.
-Minden odala egy pillanat a történelemből. Ha belenézel, megőrülsz. ha rálehelsz, elolvad. Azt hiszed, majd istennőd kegye megment? Fiatal vagy még ahhoz. Élned kell elébb.
A jégvirágot közelebb vitte Arbor arcához.
-Válassz hát. Csókolod-e Büszkeség ajkait s vele halsz, mert nélküled ő sem létezik, vagy lehelsz erre s kinyitod szemed?

//-1ép, -2fp Arbornak...Ez bizony lassan mezsgyén áll...//

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Szitakötő]
Helyszín: Haonwell- A Völgy felső részeinél
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, kora délután
Résztvevok: mindenki
___________________________________________________________

Az elf igen lehűlt, szíve lassúdott, légzése egyre rosszabbá kezdett válni. Szemei nem látták a való világot, elrévedt valahova messze, de még nem túl messze, honnan már nincs visszatérés. Bár kötése nem vérzett át, szinte biztos vot, hogy belső vérzése nem állt meg, hanem rontott állapotán. Szitakötő kissé kiakadt:
-Ez már azért sok! Hol az az ital! Valaki feszítse szét a száját és ledöntöm tartalmát! Így nem éli túl!
A nő ideges volt, homloka izzadni kezdett. Egyrészt haragudott az elfre makacssága miatt, másrészt komolyan aggódott miatta, hogy tényleg nem tudnak majd nélküle tovább menni, csak egy darabon. Arbor lova nyugtalanul csapkodta a farkát, közelebb akart férkőzni gazdájához.

[Schinter]

Arbor Vitus


Csodalkozva nezi,nem is bamulja a valtozast.Egy ideig hallgat majd megszolal:

-Mit tehetnek?O egy emberek altal tisztelt es felszentelt pap es egy az Istene altala megszentelt italt adott a kezemben...Vajon a megtarto meg tudja bocsaltani nekem,hogy megidjam?es hogy engedjek a gyogyitasban es az aldasban?Ha megald az az ember,akkor egyre tavolabb s tavolabb fogok kerulni az Osoktol...
Nem...Nem ezt nem engedhetem,hogy nepem vere,mely mar igy is oly hig mint a viz az Osokohoz kepest meg jobban felhiguljon...Ezt nem akarna a megtartok sem,kik inkabb a dicso halalt valasztottak mint az ellensegek lancait es megveteseit...


Arc vonasa egyre jobban megkemenyedik mintha aterezne az evszadok es evezredek ezelott tortenteket...

Vegul halkan ismet megszolal:
-Ez mar nem csak a buszkessegrol szol...

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Szitakötő]
Helyszín: Haonwell- A Völgy felső részeinél
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, kora délután
Résztvevok: Arbor Vitus [Schinter]
___________________________________________________________


A nő elmosolyodott.
-Ó, fiú...Arról szól, minden arról szól. S ezért haldoklik a népünk. Ezért születik kevés gyermek, mert mindenki szíve kemény vagy bánattal teli. S túl büszke, időktől sebzett minden lélek mi népünkhöz tartozik. Nem kérem, hogy idegen istenség papja érintsen és illessen áldásával. De figyelmezz szavamra. Tudom mi hajt falud felé. Oda akarsz érni és segíteni? Élve több hasznodat veszik, mint holttestednek. Vagy te nem így látod? Idd meg mit felkínálnak, hisz hogyan fürkészheted ki a számodra szabott utat? Honnan tudod, nem-e most vétkezel istennőd akarata ellen? Fiatal vagy s azért heves, makacs, önfejű. Ez mind erény, ha nem gyűlik fel belőle sok. Ne hagyd cserben tieidet magad miatt. Ők emberekj. Ki ért szót népeddel ha érkeznek, ha nem tenmagad? Hisz ők még áldott nyelvünket sem beszélik! Légy okos, Arbor, mert ha most döntesz, az örökre szól...Régen, őseink is hoztak egy döntést és most magunk vagyunk...
Idézte fel a régmúltat nevek nékül, tekintete szomorú lett, az elf arcát megsimította szabad kezével, ami attól még hidegebb lett.
-Arcod konok, kemény ráncokba húzódott, nem jó ez így.

[Schinter]

Arbor Vitus


Mikor az elfno,ki Lelkismeretnek nevezte magat, keze hozzaer az arcahoz lagyan felemeli az o kezet is es megfogja a no kezet...kellemes erzesek toltik el..Talan megis csak igaza van neki es talan meg kellene innia azt az italt,ugy tobbet segithet nepenek mig igy holtan nem sokat...Bolint egyet jelezven,hogy meghozta magaban a dontest...

[Alauron]

(Alauron)

Avarath segítségével óvatosan leengedte terhét egy vízszintesnek tűnő helyen. Aggódva figyelte ahogy az elf agonizál...
- Magában beszél...kezdi elhagyni az épp esze! Meg kell itatnunk vele a gyógyitalod. - tekint Jeffetére, és kezét nyújtja a férfi felé. Ha Jeffete odaadja neki a gyógyírt akkor letérdel Arnor mellé, szájához illeszti az üvegcsét, és nyelésre bíztatja.

[Ralog Gebbro]

(Jeffete Fortom)

<Haldoklik... nincs sok időnk, vagy cselekszünk azonnal, vagy meghal...>
*Gondterhelt arccal szó nélkül nyúl tarisznyájába. Előhúzza kis ládikáját és ismét kivesz belőle egy fiolával. Alauronnak odaadja miután kivette dugóját. Leguggol ő is Arborhoz, s segít Alauronnak megitatni az üveg tartalmát Arborral. Amikor sikerült a művelet, az üveget visszaveszi, és visszahelyezi a ládikájába. Továbbra is figyeli az elf állapotát és csak akkor kel fel mellőle, ha már valamennyire stabilizálódott állapota. *

[Yvett de Crei]

(Patricia Kromhaar)

*Szótlanul és kedvtelenül bandukol felfelé az emelkedőn. Elmélyülten gondolja végig az utóbbi pár hónap történéseit, de főlleg az utolsó pár nap eseményeit. Megállapítja magában, hogy a régi rutinja igencsak elhagyta, rettentő sok hibát követett el, melyet nem lett volna szabad. A kényszerpihenőnek örül valamelyet, de szeme cikázik Arbor körül ténykedő társain. Arbor lova igencsak nyugtalan, alig hadja hogy az elfhez érjen valaki. Bár nem ért az állatok nyelvén, Pat mégis úgy dönt, hogy odamegy a lóhoz. Kedvesen, nyugodt hangon beszél hozzá, s közben lassan nyújtja felé a kezét.*
- Ne félj, nem bántják! Ellenkezőleg, meg akarják menteni az életét, hogy még sokat lovagolhasson rajtad. Gyere egy kicsit arrébb, hagy tegyék a dolgukat, engedd oda őket.
*Bízik benne, hogy a ló nem ellenségeskedésnek szánja a kéznyújtását, s szavait valamennyire megérti - így Jeffete és Alauron könnyebben megitathatja a fiola tartalmát az elffel.*

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Szitakötő]
Helyszín: Haonwell- A Völgy felső részeinél
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, kora délután
Résztvevok: mindenki
___________________________________________________________


A fehér hajú elf nő elmosolyodott, rálehelt a jégvirágra, ami azonnal elolvadt, majd viharos gyorsasággal megint alakulni kezdett a környezet Arbor körül. A táj kezdte azt az arcát visszanyerni, ami valóban ott volt: a tisztás, a fák, a napfény...S a nő helyett egy hirtelenvörös hajú, szinte csitri elf lány vigyorgott vidáman az elfre, aki már nem ült az elf mellkasán, hanem mintha felhúzott térdeit átfogva, narancssárga ruhájában felette lebegett volna:
-Üdv az élők között, vagy a nevem ne legyen Ifjúság!-s egy egészséges pofont kent le a férfinak. Kacaja még akkor is az elf fülében csöngött, amikor a pofontól eszméletére visszatérve épp nyelt le valamit, ami kicsit félre is ment, köhögésre késztetve őt.
Arbor állapotváltozása már a többiek számára is nyilvánvalóvá vált. Több szín tért arcába, lélegzete nyugodt lett, teste már nem volt ijesztően hideg, szemébe értelem költözött és már nem beszélt félre. Sőt, talán egy csöppnyi meglepettséget is tükrözött arcjátéka.
A lova tűrte, hogy Pat arrébb vigye, de árgus szemekkel és előre álló fülekkel figyelt, mi történik. Aztán mikor gazdája köhögni kezdett, mintha egészen megnyugodott volna, elkezdte Patot szaglászni, s "enni" a haját. Nem húzta a zuhatagot, csak ajkaival piszkálta, kicsit be is nyálazta.
Szitakötő fellélegzett, leült az ösvény szélére.
<Azt hittem, kezdhetünk el ásni a puszta kezünkkel egy sírt. Még szerencse, hogy meg tudták itatni vele azt a valamit...>
Körbetekintett, zavartan állt fel, s leseperte hátsójáróla földet. Hívni kezdte a szükség, de nem ismerte az itteni vidéket.
<Mi van, ha megtámad engem valami? Vagy mérgező növénybe ülök...vagy hangyák vesznek körül észrevétlen, hogy halálra csípjenek? Oh, Pat most a lóval van elfoglalva, más nő meg nincs a csapatban...>
Bizonytalanul elindult az egyik bokorcsoport felé, a többiektől jobbkézre. Morik megnyugodott, látva az elf nem tér meg isteneihez, de összeráncolta a homlokát a barna bőrű nő mászkálására:
-Nem kellene most elmenni sehova. Ha már jobban lesz a hegyesfülű, indulhatunk is tovább.
-Amm, ha úgy óhajtja, hogy mindenki szeme láttára végezzem el a dolgom, ám maradok, de akkor maga takar a köpenyével-vágott vissza csípősebben a kelleténél Szita. Még mindig neheztelt a dzsadra. Nem várta meg a későbbieket, hanem félrevonult. nem sokáig maradt távol, úgy sietett vissza,mintha kergetnék.
<Az itteni vadon ijesztő. Mi lesz itt éjszaka? Már most hül a levegő, éjjel meg fogok fagyni. Aludjak valakivel? Csak Pat jöhet szóba! A többiek férfiak!>