Haonwell városa

[Schinter]

Arbor Vitus


Meglepõdik mikor Pat megfogja egy pillanatra a kezeit.Elsõ reakciója,hogy visszahuzza õket,de látván,hogy csak megköszöni akarja és hálás érte megvonja a vállát.

-Az erdõnek köszönd...Legközelebb már tudod,hogy mit kell tenned ilyen esetben...

Aztán visszafekszik.Nem alszik még el egyelõre.Hallgatja az erdei állatok hangjait és ha nem történik semmi,akkor a napfelkelte elõtt még szundikál egy keveset...

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, az út 3. napja, reggel
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________



A reggel fukar volt. Nem melengette meg napsugaraival az ébredõket.Helyette szürke felhõket rakott ki kék ablakába szellõzni, miknek hasa gyanúsan megereszkedett, esõvel terhesen. S ez a nap már levette Morik válláról a vezetés terhét. Már az elfre hárult, mely úton érik el a falut, Avenelverát. Jeffete napkelte elõtt elbóbiskolt, talán ennek köszönhette, hogy nem lett morcos kialvatlansága miatt, bár nem kelt frissen és üdén. Nem így a követ és Maldar! Mintha pehellyel töltött dunnában nyújtóztak volna éjjel át, olyan elégedetten fogtak neki az új napnak. Avarath megkérdezte, kinek nincs kulacsában víz, mert akkor elmegy és feltölti mindenkiét a magáéval együtt. A két nõ torka rendben volt, ám orrukat a megfázás facsarta, folytonos orrfújásra késztetve õket. Pat sem szenvedett már neme átka(?) miatt, több fájdalom nem hasogatott belé. Ám azt mindenki észrevehette, hogy nem egy, hanem két ló fogadta a csapatot. Morik a szemét is megdörgölte.
-Elf! Nem is tudtam, hogy a méned az éjjel, csoda fojtán megellett egy kancát, ami reggelre szép termetesre hízott...
Üstökös mellett egy ébenfekete hátas legelt, dús, hosszú sörénye volt, patáinál kisebb pamacsban hosszabb szõrszálak nõttek. Semmiféle lószerszám nem volt rajta, mintha vadon élt volna. Sötét szemeivel nyugodtan nézte a körülötte lévõket. Nem volt magas termetû pára, de pompás volt: szõre egészségesen csillogott, mellkasa rámás, fara izmos, nyaka vastag, erõteljes, s értelmesen figyeli a papot, akinek lassan derengeni kezd, hogy pont a bóbiskolásakor jöhetett az állat, mert korábban õ aztán figyelt!

[Alauron]

(Alauron)

Frissen kelt. Nem ez volt az elsõ csípõs reggel ami a szabadban érte, gyorsan felkecmergett, és karjait dörzsölgetve vette szemûgyre a tábor környékét. Az új jószág láttán meglepõdött, aztán úgy döntött közelebrõl is megnézi. Óvatosan, lassan közeledett a pompás fekete lóhoz, jobb kezét elõrenyújtva.

[Schinter]

Arbor Vitus


Szurós tekintettel néz Morikra.

-Figyelj Morik...Ha csak nem valami nagyon fontos dologról lesz szó ezentúl ha lehet kerüljük az egymással való társalgást...

Aztán Üstökös felé veszi az irányt és odaérve megsimogatja a fejét majd a nyakánál.

-Na kedves barátom ki õ?Csak nem vele találkoztál az erdõben tegnap mikor oly sebesen elfutottál?

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Álmosan kelt, kissé fáradtan. Óvatosan ült fel, várva a "remek" érzést, de elmaradt. Széles mosolyt eresztett meg mindenki felé köszönés képpen. Aztán gyorsan felpattant a helyérõl, az éjszakai mohamaradványokat magáhozvette, nem túl feltûnõen és elsietett az erdõbe. Elintézte kisebb, nagyobb dolgát - mindent, majd a pataknál meg is mosakodott. Sietett egy kicsit, hogy minél elõbb visszaérjen a többiekhez. Ekkor vette csak észre a második pacit. Megcsodálta - szép állat, attól függetlenül, hogy nem ért hozzájuk. Leült Szita mellé.*
- Jó reggelt! Ki bírtad aludni magad? - *kicsit feszengett a bõrében, majd fojtatta* - Ugye nem haragszol az esti beszélgetés miatt? Én csak... ... Nem akartam bunkó lenni....

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, az út 3. napja, reggel
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________


A ló hátrakapta a fejét, füleit lecsapta és arrébb ment. Nem tûnt barátságos jószágnak. S ez nem csak Alauronnak szólt, az elfet sem tûrte meg a maga közelében. Csapott egyet a farkával majd az erdõbe iramodott. Üstökös meglepetten nézett hol a kétlábúakra, hol a fekete ló után. Szita elmélázva figyelte a jelenetet.
-Ez a ló nem valakié? Vagy megszokott, hogy lovak kóborolnak az erdõben, Arbor?-nem volt jó kedvében, de mogorva sem volt. Koszosnak érezte magát és elõre utálta a napot a sok járkálás miatt. Ráadásul lógott az esõ lába is.
-Nem, nem haragszom. De pocsékul aludtam. Én ágyhoz vagyok szokva, és fûtött szobához.
Mind a követ, mind az elf érezte orrával, hogy itt esni fog, a szag nem vezet félre. Arbor pedig azzal is tisztában volt, egy jó darabon majd kaptatni kell, s ha nagyon felázik a talaj, abból inkább csúszás lesz...Morik ivott, megtapogatta borostáját, majd morgott valami olyat, hogy elfogyott az élelem, aztán útra készen állt. Avarath szakállába az éjszaka folyamán molylepke költözött, azon ügyködöttt, hogy kilakoltassa az állatokat.

[Schinter]

Arbor Vitus


Látván,hogy a fekete ló az erdõbe veszi az irányt nem túl hangosan,de jó kedvûen elkacagja magát és válaszol Szita kérdésére.

-Feltehetõleg valakié lesz,aki ért a lovak nyelvén...talán tudom is,hogy kié,mert pont olyan mint a gazdája

Megsimogatja még egyszer Üstökös fejét.

-Ha gondolod menj és ismerkedj meg vele ha õ lenne az...Ugyis beérsz minket...

Aztán a többiek felé fordul.

-Ideje indulnunk...Legyen kezetekbe valamiféle esõ elleni ruha...

Aztán elindul az erdõben,bár elég régen járt erre felé,de legalább az irányt ismeri...

<hm...esni fog az esõ...lehet,hogy jobb lett volna elfogadnom azt a darab kenyeret >

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, az út 3. napja, délelõtt
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________


Az elf kérlelhetetlenül elindult, látszott rajta, õ bizony nem fog fél órákat várni amíg mások magukhoz térnek, szöszölnek. Alig ért Pat is vissza egészségügyi kitérõjérõl, már csak az elf hátát látta, amint a sziklafal mellett halad. Üstökös a maga útjára tért, Szita megvárta a másik nõt. Avarath magára válllata a sátor cipelését, és bizony eléggé érezte, a tegnapi vacsora már a múlté, s kérdéses, mi lesz az ebéd...Morik maradt leghátulra, a többiek az elf és õközte tetszés szerinti libasorban követhetik egymást. Libasorban, mert az elf nem egyszerû íratlan ösvényen indult el: a sziklafal mellett méteres sávon lépkedett, balkézre lassan süllyedt az erdõ, hogy aztán mélységgé merüljön, jobbra az érdes mészkõsziklafal adott csak esetlegest támaszt a tériszonyosoknak. Kisebb fûcsomókon kívül más nem nõtt rajta. Az erdõ változott. Elvesztette a lombos fákat, susogó fenyves váltotta fel, egyre több szikla tarkította a tájat, s cseperegni kezdett az esõ. Mire a méteres ösvény már súrolta a fenyõk csúcsát, addigra neki is eredt rendesen, csuklya húzására késztetve azt,akinek volt. A mészkõ közötti föld sárrá vált, a lekoptatottabb kõrészek csúsztak. Arbor lendületesen vette az akadályokat. Itt bizony kétlábú is óvatosan tudott haladni, ló egyáltalán nem. Voltak szakaszok, ahol olyan keskennyé vált az ösvény, hogy hátat falnak vetve kellett araszolni, s a panorámát a magas, ködöt eregetõ fenyvesekkel bevont hegyoldalak, csúcsok töltötték meg. Héja cirkált a magasban, mit zavarta õt az esõ. Aztán a keskeny sziklaút visszavett meredek emelkedõjébõl, szélesedett, míg lassan a fenyõk törzsszintjéig ért s egy meredek (közel 60 fokos), magas gyökerekkel, páfrányokkal, mohás sziklákkal teleszórt hegyoldalt nem ért el. Arbor tudta: a talaj felázott. Pedig itt kell felkaptatni, ami akár egy órás erõltetett, térdcsikorgató táv, ami megcsavargatja az edzetlen lábizmokat, s kiveri a víz tõle a fáradót. Ám fent fennsík vár, ahol nemcsak pihenni lehet végre, de az már szûz terület valamelyest az embereknek. Ott már elf felségterület kezdõdik, ahol talán a Roniya által emlegetett lemaradt csapatka is lehet. Embereket nem látott, még hírmondóban sem, akik azok lehettek volna, kikre a nõ figyelmeztetett. Hátasát sem látta, de bízott benne, a ló megtalálja a maga útját a fennsíkra. Szita azt hitte majd félni fog a sziklaúton. de nem. Lenyûgözte az esõ ellenére is a kilátás. Csak mormogva osztotta meg gondolatait Pattal:
-Ez igen. Gyönyörû. Kár hogy hideg van és minden nyúlós. Az a ló valakié volt...Az elf utalt rá, mintha tudna valamit. Mért titkolózik elõttünk?
<Mért...? Mért akadt meg az elején az is, amit felvetettem megbeszélni? nem tetszik ez nekem. Ahogy a pap kérdései sem. Virágot ad, de haza akar küldeni bûnhõdni. Megtehetném, de a következmények világosak. Rosszkor akar ismerkedni velem. >
Ez nem Jeffete útja volt. Õ csúszott meg legtöbbször. A botja egyenesen hátrányosnak kezdett mutatkozni, hisz nem tudott mindkét kezével kapaszkodni a kérdéses esetekben. A csuha mindig lábaira tekeredett, ahogy a szoknya Patéra, de a félelf nõnek nagyobb gyakorlata volt a természetjárásban. Morik volt hogy megállt kicsit, fájt a lába, de nem annyira hogy alkalmatlanná tegye az útra. Szita bal arcfele lelohadt, de a két nõ orra még mindig egy kocsmai verekedés eredményére hasonlított.

//Jeffete: +4fp, Pat: +2fp, Avarath +5 fp, Maldar: +2 fp//

[Alauron]

(Alauron)

Jókedvûen lépked a társaságban, szemét legelteti a csodás rengetegben. Habár sok idõt töltött már erdõben élete során, de még nem telt be a természet utólérhetetlen szépségével. Elõtte Szita szedi a lábát, formás kis hátsójával együtt, mögötte Jeffete botladozik.
<Most milyen békés minden...kár hogy a többiek olyan szótlanok. De persze nekik figyelni kell, hova is lépnek, meg biztos hamar elfáradnak a sétától...mintha csak egy jó kiránduláson lennénk. Ez olyan békés, olyan nyugodt. Hm...de szépen énekel az a rigó...Ahh... >

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Amilyen jókedvvel indult a napja olyan hamar el is vesztette. És ebben nem csak Szita kissé rossz kedve volt a ludas, hanem a hamari indulás, a sziklás terepen való gyaloglás, az eleredõ esõ... és a legfõbb amikor a terep érdekesen és meredeken lejtett bal kézrõl lefelé a mélybe. Nem volt elég neki az, hogy egy órában talán kétszer is megállt pár perces lemaradásra, hogy ellenõrizze magát ... s kicsit erõltetve kapaszkodjon a többiek után, hogy beérje õket... még szakadék is tátongott alatta. Ezen a részen nem maradt le egyáltalán. Ha valaki nézte az arcát az bizony leolvashatta róla a félelmet amikor kissé elkalandozott tekintete és balkézfelé nézett. Szinte a sziklához lapult amennyire csak tudott és úgy ment - mászott, mikor mit tudott csinálni. Szita morgására szinte rátapasztotta a tekintetét, bár a nõ elõtte ment. Kurta, kissé nyers szavakkal válaszolt neki.*
- Gyönyörû... biztos... ha te mondod.
*Erõltette magát, hogy ne nézze a tájat ami alatta meghúzódik - sikerült megállnia szerencsére. Tudta, ha itt most letekint õ bizony egy tapodtat sem fog menni - se elõre, se hátra.... Összepréselt ajkakkal folytatta útját. Bõrigázott ruhája - köpenyével együtt, hisz az sem volt vízálló, teljesen testére tapadt igencsak nehezítve a járást a sziklafalon, a sáros talajon. Gyakran állt meg törölni az orrát is, és persze pihenni is.*

[Schinter]

Arbor Vitus


Az esõ eleredésekor megáll egy pillanatra,hogy magára huzza az igen csak koppottas köppenyét és a csuklyát aztán indul tovább.A 60 fokos emelkedõ elõtt hátra fordul és látván,hogy ki csodálja ki fáradtan követi õt igy úgy dönt,hogy pihenni kellene egy kicsit fõleg azért,mert ugyan a könnyûléptû néphez tartozik,de állóképességén és erején lehet még mit fejleszteni.

-Pihenjünk egy 10 percet.Utána egy órás kemény iram vár ránk egy fennsikig.

Hátát a sziklának veti és elméje hatalmát hivja segitségül,hogy könnyebben és gyorsabban és természetesen veszély mentesebben haladjon az emelkedõn.
//pm//

[Ralog Gebbro]

(Jeffete Fortom)

*A többiek szöszmötölésére ébred fel. Igencsak elkerekedik a szeme a másik ló láttán, de nem teszi szóvá - fõlleg azért, mert dunsztja nincs mikor jöhetett...
A gyors reggeli készülõdés ellenére iszik a kulacsából egy jó adagot, s mivel elfogyott belõle a nedû, odaadja Avarathnak, hogy töltse meg vízzel.*
- Tessék... Köszönöm elõre is.
*Az útra összeszedi felszerelését, összekészülõdik. Megvárja míg Avarath visszatér a kulacsával, majd elindul õ is a többiekkel közvetlenül Morik elõtt. Az úton szótlan, az esõ eleredésével felhúzza a csuklyáját, a köpenyét jobban összehúzza magán. Botját a bal kezébe veszi át, így baktat fel a hegyre csúszva-mászva mikor hogy sikerül. Káromkodás nem hagyja el a száját. Arbor pihenõ javaslatát örömmel fogadja - no azért nem ugrál, de egy enyhe mosolyt ereszt meg.*

[Anathor]

(Maldar)

*Frissen és üdén kelt, szinte felpattant a szeme egy csapásra. Nyújtózik egyet és szív egy kis friss hazai levegõt. Kellemes idõnek ígérkezett, se túl melegnek, se túl hidegnek.*
<...pompás idõ van ...>
*Körbetekint ki van már ébren, és szeme megakad az eddig nem látott paripán. Csodálkozik rajta egy nagyot, de aztán megvonja a vállát. Köszön mindenkinek, épp ekkor jön a felajánlás Avarath-tól, kikotorja a hátizsákjából a kulacsot és feléfordul.*
- Azt megköszönném.
*Elindul megkeresni Patot, hogy jó reggelt kívánjon személyesen is, de csak a hátát látja, amint beviharzik az erdõbe.*
<...biztos a reggeli teendõk...majd útközben lesz idõ beszélgetni...>
*Eszébejut, hogy neki is kell, félreáll, nem megy be olyan messzire az erdõbe, és dob egy sárgát. Nagyon elégedett mosollyal nyugtázza a történteket, elkészülõdik és felzárkózik az induló csapathoz. A kemény tempó ellenére, és hogy nincs ideje beszélgetni, nagyon jól érzi magát. Az esõ megeredésének mégjobban megörül, ugyanis ilynekor úgy érzi Arel kíséri az útját és nem történhet semmi baj. A csuklyáját azért felhúzza, és próbál lépést tartani az elffel. Nem megy neki rosszul, de mégsem egy hosszúéltû "tehetsége" lakozik benne. Idõnként hátratekint, hogy a többiek hogy haladnak, de sajnos nem sokat tud tenni értük a keskeny ösvény miatt. A pihenõnél kifújja magát, és megkérdezi azoktól akik egy kicsit szorongva jöttek, tud-e valamit segíteni. Patnak a hogylétére is rákérdez, próbál legalább addig beszélgetni vele amíg pihenõ van, utána megindult erõltetett menet vár rájuk.*

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Elcsigázottan áll meg a pihenõnél. Le is huppan a földre és szaggatott levegõvétel közt már jobban szét mer nézni a tájon. Egy halovány mosoly terül ez az arcán, azért még neki is szép a táj - csak ne lenne alattuk szakadék, mélység...
Maldar érdeklõdésére egy elcsigázott, de kedves mosollyal válaszol.*
- Köszönöm... éhesen... és fáradtan... ha meg belegondolok hogy itt kell felkapaszkodni - *sandít az igen meredek emelkedõ felé* - akkor meg mintha ólomból lennének tagjaim... De majdcsak felérek... és ha nem nézek vissza - le a mélybe - ... akkor bizonyára meg sem fogok szédülni... és nem gurulok vissza
Arbor - *fordult az elf felé* - ugye odafennt lesz lehetõségünk valamit enni?

[Schinter]

Arbor Vitus


Pat felé fordul ak érdés hallatán.

-Legutóbb még volt.reméljük,hogy azóta nem változott meg sok minden...

Aztán a többiek felé fordul.

-Ideje indulnunk...

Majd könnyed léptekkel elég gyorsan indul meg felfelé mintha meg sem érezte volna az eddigi gyalogtúrát és mintha a saját sulyát sem igazán...