(Archie)
Az esti mérkõzéstõl nem jött izgalomba, a tenger érdekes neki ennyi év után, de már kopik a viszontlátás fénye is, lassan unatkozni kezd, így örömmel fogadja Erin társaságát:
-Erin! Örülök, hogy kedved szottyant egy kis énekelgetésre, szeretem a gyászénekeket, megnyutatnak.
Az éneklés után beszélgetésbe kezd:
-Kíváncsi vagyok az esti megmérettetés kimenetelére, én azonban nem írnálak le olyan gyorsan mint a többiek. *halkabbra veszi a szót* Én ugyanis, lehet hogy nehezen hiszed el, de tudom, hogy ahol az acél és az erõ nem érhet célt, ott az elme erejét kell használni. Láttam egyszer, egy hasonló lanttal mit tett egy dalnok. Verset mondtak, ott találták ki, felváltva költöttek hozzá új sort. Mikor az egyik elakadt, vége lett, a gyõztes elõkapta lantját és egy hátborzongató, disszonáns, mégis érzelmekkel telített hangzatot csalt elõ hangszerébõl, talán énekelt is, nem tudom megmondani, annyira a hatása alá kerültem, pedig nem nekem szólt, persze ezt akkor még nem tudtam, hogy csak a vesztes érzi át teljességében a dalt, hogy õ sokkal szörnyûbb élmény részese volt. Minden esetre szörnyû szenvedõ arckifejezést fagyasztott a képére a Hallgatag Úr. Késõbb mesélte egy ismerõsöm, hogy a kobzos a fekete határ közelébõl jött, talán a másik felérõl, mert csak egy ottani lehet elég romlott, hogy így öljön meg valakit. Te ha akarnád, képes lennél erre amit leírtam?